NEHAZUGGY

Ezért tűnnek közhelyes szlogeneknek a normális emberi szavak

Molnár Bálint | 2021. Május 18, Kedd | 10:48

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 412,710 forint, még hiányzik 2,587,290 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hát akkor beleállok, hiszen közvetlenül én adtam okot a csalódásra és a kiábrándulásra. András már leírta ezzel kapcsolatban a saját szempontjait, én pedig értelemszerűen a sajátjaimat fogom, mert másoknak a fejébe legnagyobb szerencsémre nem látok bele, ezért ahogy eddig se, úgy ezután se fogok mimagyarok nevében nyilatkozni. Soha semmivel kapcsolatban. Viszont a téma túlságosan fontos ahhoz, hogy átugorjuk. Miután két napja bátorkodtam elismerően írni arról a beszédről, amellyel Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt jelöltként hivatalosan is bejelentkezett az ellenzéki pártok előválasztására, ugyanebből a megrökönyödésből induljunk ki még egyszer:

Mi a fasz ez a cikk? A Kolozsvári Szalonna hosszú évek óta érvel, uszít, hergel (joggal!!!) az orbáni dögvész ellen és most : “jóvátétel” (nem elégtétel?), “trónfosztás” (nem törvény előtti felelősségre vonás?) és a többi karácsonyi közhelyes szlogen! Ezekkel mind egyetértünk. De!! Arra a számtalan aljasságra, amit ez a szemét banda elkövetett ezek nem kielégítő válaszok!

Elsősorban: szerény oldalunk fennállásának hatodik évében, sok száz cikkel a hátam mögött, vállalva minden leírt szavamat, egyben fenntartva a tévedéshez való jogomat (tökmindegy, hogy alapjog vagy sem), a leghatározottabban visszautasítom, hogy az, amit évek óta naponta leírok, azt bárki uszításnak vagy hergelésnek minősítse.

Másodsorban: a tévedéshez való jogomat fenntartva úgy gondolom, hogy joggal nem lehet uszítani és hergelni. Érvelni lehet joggal, uszítani és hergelni nem. Egyszerűen nem létezik jogos, megindokolható, elfogadható vagy vállalható uszítás, hergelés. Amiről hatodik éve pofázok – és talán a többiek nevében is beszélhetek -, annak egyetlen dologhoz van köze: az a rendszer, ami Magyarországon kiépült, határokon átívelően mérgezi emberek életét, öl, butít, rövid- és hosszútávon egyaránt nyomorba dönt. Szellemileg, lelkileg, érzelmileg, erkölcsileg, anyagilag, a nyomor mind létező értelmében.

Ez a rendszer mélyen igazságtalan, rengeteg ember szenvedésével, rengeteg jogfosztással és önkényeskedéssel jár, és ami a legsúlyosabb: az egyébként is sajátosan szolidáris magyar népet (ezúton azt is vállalom, hogy a nemzetté válás útján valahol eltévelyedett a nép) önmaga ellen, magyart a magyar ellen fordította. Ahogy András is írta: a saját családja szakadt szét azért, a saját szülei fordultak el tőle azért, mert ezt a rezsimet a folyamatos árokásás tartja életben. És bár gyakran valóban nem a glaszékesztyűs eltartott kisujjat megillető cizelláltsággal adtunk hangot abbéli felháborodásunknak, hogy embereket személyükben támadtak, kifosztottak, megszégyenítettek, ellehetetlenítettek, vagy éppen teljes társadalmi csoportokba, intézményekbe törölte a szaros csizmáját a demokratikus felhatalmazására hivatkozó gátlástalan teljhatalom, de minden körülmények között igyekeztünk közjót szolgáló ügyek mellé odaállni, lehetőségeink szerint segíteteni olyanokon, akik nálunk sokkal reménytelenebb helyzetben voltak, és kivétel nélkül minden esetben szót emeltünk a verbális és fizikai agresszió ellen. Akkor is, amikor egyeseknek a tenyerük viszketett, akkor is, amikor mások vért és taknyot vizionáltak, de még akkor is, amikor választott képviselők meg nem választott embereket patkányoztak, vagy éppen a földönfutást helyezték kilátásba. Néha bizonyára túlcsordult bennünk a tehetetlen düh, a reménytelenség és az elkeseredés, de soha nem bátorítottunk senkit az önbíráskodásra. Tőlünk marhára nem kellett megvédeni Bayer Zsoltot, mert a publicisztikai trágárság nem hozható közös nevezőre a másik ember, a másik oldal, az ellenségnek kikiáltott másik magyar erkölcsi és fizikai megsemmisítéséről való fröcsögő ábrándozással.

Ezért harmadsorban ha bárki úgy gondolja, hogy az ököljog majd mindent megold, és mi az ököljog pártján állunk, akkor félő, hogy az illető semmit nem értett abból, amit ezen az oldalon olvasott. Ezt őszintén sajnálom. A jóvátétel számomra egyáltalán nem zárja ki a törvény előtti felelősségre vonást és azt, hogy aki ennek az országnak szándékosan, előre megfontoltan ártott, annak meg kell fizetnie a bűneiért. Aki azt nehezményezi és hiányolja, hogy egy miniszterelnök-jelölt jelölt nem arról beszél, hogy a kocsma mögötti köves úton éjfél előtt 20 perccel majd hogyan vesz elégtételt az illetékeseken az elmúlt 12 évért, az szerintem pont a lényeget nem érti. Aki szerint a béke, az emberség, a szolidaritás és az árkok betemetése közhelyes szlogen, puhány szöveg, aki lámpavasat és kötelet, műanyaglakatot és bilincset szeretne hallani egy, az ország vezetésére vállalkozó embertől, aki szerint töketlen, szerencsétlen tutyimutyi alak az, aki nem világháborús retorikai arzenállal operál, az valószínűleg pont azt a közhelyes szlogent testesíti meg, amit szintén annyiszor leírtunk: a gyűlölet, a primitív agresszió sokélű fegyver, mindenkire fröccsen a szanaszét fröccsenő fekáliából, és nem lehet kimaradni belőle. Ha nem figyelünk oda, a rezsim a saját képére és hasonlatosságára formál. Mindenkit. Ezért tűnnek tíz évnyi kemény pszichológiai hadviselés, valamint lélektani nyomás után közhelyes szlogeneknek a normális emberi szavak.

Tehát amit a mi a fasz ez a cikk? jeligére kifogásolt megrökönyítő írásomban közölni szerettem volna, az csupán annyi, hogy én személyesen belefáradtam abba a napi háborús pszichózisba, ami az orbánizmust élteti, az orbáni világon kívül lévőt pedig szép lassan felzabálja. Azért, mert ilyen a természete, és azért is, mert a szemben álló táborban talán még mindig nem tudatosult maradéktalanul, hogy az egyik háborút semmi értelme lecserélni egy másik háborúra, mert az ugyanúgy háború marad. A háborúban pedig csak az áldozatok és a veszteségek számában lehet jobban teljesíteni, de árkokat betemetni, a betemetett árkokon építkezni, és élhető, derűs országot építeni nem lehet. Nem vagyok miniszterelnök, nem leszek miniszterelnök és nem is akarok miniszterelnök lenni, semmi közöm politikusokhoz és pártokhoz, a zászlóvivő szerepét sem fogom soha betölteni semmilyen alakulatban, de senkitől nem azt várom, akinek politikai ambíciói vannak, hogy az orbánizmus eszközeivel ígérjen nekem kormány- és rendszerváltást. Csak azért, hogy minden ugyanonnan folytatódjon újabb és újabb négy évekre.

Ezért aztán a naponta fröccsenő, robbanó gyűlöletbombák elől elhajolva, számomra üdítő és felemelő érzés bárkit hallgatni, aki nem a háború nyelvén szólal meg, aki pontosan érti, ameddig nem találjuk meg az utat a másik emberhez, ameddig a mocskolódás kiváltja az érdemi vitákat, ameddig elég néhány rongyosra amortizált csatakiáltás a korrupció elfedésére, ameddig bűnnek minősül, hogy valaki liberális, meleg vagy egyedülálló, ameddig elhisszük, hogy a másik ember az ellenségünk, nem az, aki mindkettőnket kifoszt, és odaszarik a küszöbünkre, addig lófasz se lesz itt, nemhogy kormányváltás.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!