Szeptember 23,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hogy többé senki számára ne lehessen a hatalom uralkodás. Csakis szolgálat

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,385,009 forint, még hiányzik 1,614,991 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Levegős, friss jó reggelt kívánok mindenkinek! Annak a tisztelt hölgynek külön is, aki a tengerentúlról az iránt érdeklődött a tegnap reggeli posztom alá elhelyezett kommentben – amely posztban a többi mellett a doktorminiszterelnökúr disznósajt körül gravitáló nemzetkarakterológiai ámokfutásról elmélkedtem -, hogy „Miért vagytok ilyen undorító roszindulatuak”. Egyrészt ha azok vagyunk, akkor sem mind, csak én egyedül. Másrészt pedig a kérdésre csak akkor tudok válaszolni, ha előbb megértem, mi a probléma. Azt akarom ezzel mondani, hogy muszáj lenne valahogy ahhoz az eszmei állapothoz visszatalnánunk, ahol a szemrehányásokat és a minősítéseket érvelés előzi meg. Ahol nem az a kérdés, hogy én milyen vagyok, hanem hogy amit leírtam, azzal mi az érdemi-tartalmi probléma, miért marhaság, ésatöbbi.

Két napja olvastam egy írást, amelynek szerzője azt a kérdést feszegette, hogy a közös ellenzék miniszterelnök-jelölti versenyébe tegnap hivatalosan is beszállt Karácsony Gergely – akiről egyébként azt tartják, hogy egymástól eltérő gondolkodású emberekkel is szót tud érteni -, képes-e a béke követeként színre lépni úgy, hogy közben mindent szétszednek körülötte? És hogy egyáltalán van-e ezen a végletekig elvadított terepen még igény erre? Tegnap háromszor hallgattam végig Karácsony magyar és uniós zászlók előtt elmondott miniszterelnök-jelölti bejelentkező beszédét, beleértve a 99 Mozgalom életre hívásáról szóló bejelentést (javasolnám, hogy akik a tegnap szemléltetett, nem a politikai küzdelmekhez, de az emberi létezéshez is méltatlan összemocskolásán, a mondanivalójával való vitába szállás helyett a személye hiteltelenítésén ügyködnek, legalább egyszer hallgassák végig), és azt találtam, hogy az első kérdésre biztosan benne van a válasz. Arra, hogy az ember körül szétszednek mindent, hogy naponta beletapossák a sárba, kigúnyolják és lejáratják, összegyurcsányozzák, összesorosozzák és személyében támadják, nem lehet válasz ugyanaz a vérgőzös vicsorgás, ugyanaz a radikális, háborús retorika, amelyiknek legfeljebb az előjele más.

Számomra ez beszéd a minden tekintetben radikálisan elvadított elmúlt évtized legfontosabb politikai beszéde. Rávilágított arra, hogyan kellene egy olyan politikusnak megszólalnia, aki érti egy ország vezetésének felelősségét, és nem egy érte ölni képes, naponta uszított, hergelt és fanatizált szektát akar magához láncolni, hogy az örökre hatalomban tartsa. Nem tudom, ki lesz az állampárt örökös miniszterelnök-jelöltjének kihívója, de a politika akkor sem birkózószőnyeg, háború, vezénylés, parancsosztogatás, csapatmozgatás, megszállás, védekezés, támadás, frontvonal, ellenség, fegyverropogás, fülkeforradalom, rezsiháború és kultúrharc, ha már régen feladtuk a reményt, hogy ez valaha másként is lehet. Akkor sem, ha egyenesen zavarba jövünk, amikor valaki nem viszkető tenyérről, elégtételről, a hatalomtechnikai tervezőasztal mellett kreált ellenségek legyőzéséről, és a soha véget nem érő árokásás szükségességéről beszél, hanem arról, hogy konzervatív, liberális, zöld vagy baloldali nem egymásnak esküdt ellensége, hogy nem egymást kell legyőzni, és hogy nincs két Magyarország.

Nem akarom misztifikálni ezt az egészet, de összeszedtem ennek a beszédnek minden, szerintem fontos gondolatát. Ez egyfajta tükör is, amibe érdemes lehet néha belenézni. És ugyan nem tudom, hogy ezen a végletekig elvadított terepen van még egyáltalán igény a békére, de én speciel valamit visszakaptam abbéli hitemből, hogy nincs az az elvadított terep, ahol ne lehetne letenni a fegyvert. Mert a háborúra rámegy mindenünk, ami még megmaradt.

Olyan országot kell formálnunk közösen, ahol minden ember a saját sorsa főszereplője lehet. Ahol mindenkinek megadatik a cselekvés méltósága, hogy a saját képességein, a saját erőfeszítésein múljon az előrejutása. Mert ma a kiszolgáltatottság többmillió magyar ember számára hétköznapi valóság.

A magukra hagyott, megrövidített embereknek jóvátétellel tartozunk. Hogy a jobb élet ne csak a kiváltságos 1%  privilégiuma legyen. Változás és jóvátétel kell azért, hogy sokkal könnyebb legyen felemelkedni, és sokkal nehezebb legyen lecsúszni.

– Ennek a hatalomnak a lélektani nyomása alatt tört össze a demokráciánk tíz éve már. A demokrácia csak akkor lesz tartós Magyarországon, ha az általa teremtett rendet a benne élők nagy többsége igazságosnak érzi. Ez akkor lesz így, ha jóvátesszük a nagy többség által elszenvedett jogi, erkölcsi és anyagi károkat. Jóvátétellel kell emberségesebb és méltányosabb világot teremtenünk.

– Trónfosztásra van szükség. Ezzel kezdődik a sérült, beteggé tett demokrácia helyreállítása. De nem azért, hogy a trónra más üljön uralkodni, dehogy. Éppenhogy a trónszéket kell kivontatnunk a magyar politika színpadáról, hogy többé senki számára ne lehessen a hatalom uralkodás. Csakis szolgálat.

– Nem azért kell leváltani az 1 százalékot, hogy most mi jöjjünk helyettük. Nem helycserére van szükség, és nem visszavágóra. Az elmúlt tíz év tanulsága nem az, hogy hangosabbnak kell lennünk a leghangosabbaknál, erőszakosabbak a legerőszakosabbaknál. Én nem tudok, és nem is akarok ilyen lenni. Mert nem váltásra, hanem igazi változásra van szükség. Leszámolás helyett elszámolásra. Bosszú helyett jóvátételre.

– Mi hiányzik leginkább az életünkből?

    • A szabadság, mert a hatalmon lévők diktálnak, és nem szolgálnak. Már nem csak a közös ügyeinkbe szólnak bele, hanem a magánügyeinkbe is.
    • A béke, mivel azért hogy a közjó, a közérdek és a közvagyon ellen elkövetett bűneit elfedje, a hatalom mindig bűnbakokat talál. Mindig uszít valaki ellen, mindig hergeli az ország egyik felét a másikkal szemben, magyart a magyar ellen. Ez a békétlenség, ez a megosztottság rossz a közéletnek, rossz a gazdaságnak, de mérgezi a lelkünket is. Nyugodt hétköznapokat kell teremtenünk, ahol az életünk nem a politikáról, a politika viszont végre rólunk szól.
    • És nagyon hiányzik az emberség. A szolidaritás, az együttérzés az állam működéséből. Miközben bennünk ott van, hiszen ez a pusztító járvány is annyiszor megmutatta ennek az országnak a szebbik arcát.

– Szabadság, béke, emberség: az új korszak ezekről kell hogy szóljon.

Nem tudom elfogadni, hogy a politika egyenlő a korrupcióval, a felelőtlenséggel, a kivagyisággal és az urizálással. Tilos ebbe beletörődnünk. Kell, hogy a megosztottságot meghaladjuk, hogy Magyarországot újraegyesítsük. Kezdjük azzal, hogy senki nem tartja hazaárulónak a másikat. Nem kérdőjelezi meg a magyarságát, és nem nézi le sem a hagyomány, sem a haladás nevében. Ez az a gondolkodás, amit az elmúlt tíz év megpróbált kiirtani belőlünk.

– A nagyjaink sem azt mondták, hogy haza vagy haladás, hanem azt mondták, hogy haza és haladás. Nem Európa vagy nemzet, hanem nemzet és Európa. Nem Budapest vagy vidék, hanem Budapest és vidék. Nincs fideszes Magyarország és ellenzéki Magyarország, egyetlen Magyarország van: a közös haza. Ahol a demokrácia intézményei erősebbek az erőszakos politikusoknál. Találjuk meg újra a közös nevezőinket. Mert most nem a hatalmi szándékból kreált ellenségekkel kell küzdeni, nagyon is valóságosak a bajaink.

– Megosztó szavak helyett egyesítő tettek kellenek. A járvány és a válság után fenntarthatóbb és emberségesebb politikára van szükség Magyarországon. A jövő vagy zöld lesz, vagy nem lesz. Zöld és szociális fordulatra van szükség. A járvány rávilágított arra, hogy semmi nem működik az államban abból, amire nekünk valóban szükségünk lenne.

– Végig kell gondolnunk, hogyan akarunk együtt élni ebben az országban. Nem bízhatjuk a kérdés eldöntését azokra a kevesekre, akiknek a féktelen uralma szétszakította az országot. Akik a közjó szolgálata helyett a kiváltságaik szolgálatába állították az államot. Akik számára a hatalom a pénz forrása, a pénz pedig a még több hatalomé.

– Nem az az erős vezető, aki képes megosztani, az az erős vezető, aki képes egyesíteni. Mert ugyan miért kellene úgy gondolnunk a politikára, mint állandó harcra, amit csak katonai vezényszavakkal lehet elmesélni? Ugyan miért kellene minden politikai beszédnek úgy hangoznia, mint a géppuskaropogásnak? Ugyan miért ne kerülhetne a közbeszédben is többségbe a szelíd szó? Olyan szavak, mint bizalom, becsület, méltóság, szabadság, együttműködés, együttérzés? Ugyan miért lenne a haza ellensége, aki a kormány bírálója, bármelyik kormány bírálója? Ugyan miért lenne a politika velejárója az urizálás, a fennhéjázó kivagyiság? A politika nem ilyen.

– Ha továbbra is tétlenül tűrjük, hogy szétlopják a hazánkat, ha elfogadjuk szótlanul, hogy a törvény már nem a polgárokat védi a hatalomtól, hanem a hatalmat a polgároktól, ha továbbra is hagyjuk, hogy harcot, békétlenséget szítsanak közöttünk, ha nem állítjuk meg őket, akkor mindenünk rá fog menni, ami még megvan.

– Nem vagyok hajlandó meghátrálni sem a kormány támadásai, sem a propagandagépezet packázásai miatt. Se megszokni, se megszökni, inkább felvenni  a kesztyűt. Késznek és képesnek érzem magam arra, hogy ne csak a kormányt cseréljük le, de megváltoztassuk a politikát. Kormányváltásnál több kell. Újra kell építeni a köztársaságot, újra kell építeni és újra kell egyesíteni Magyarországot.

– Egy olyan országban szeretnék élni, ahol az embert hagyják dolgozni. Ahol a tanár taníthat, az újságíró kérdezhet, a polgármester pedig csinálhatja azt, amivel a települése polgárai megbízták. Magyarország ma nem ilyen hely. Itt a tanárnak megmondják, hogy melyik tankönyvből mit kell tanítani, az újságírót provokátornak nevezik, ha kérdez, a polgármestert pedig honvédő háborúba kényszerítik építkezés helyett. Ostrom alá veszik, igyekeznek kivéreztetni, megakadályozni a fejlődés lehetőségét. Magyarországnak ma olyan kormánya van

    • amellyel képtelenség együttműködni. Ha megállapodsz velük a Diákváros megépítéséről, bármelyik nap arra ébredhetsz, hogy a helyére a Kínai Kommunista Párt elitegyetemét akarják felhúzni.
    • amelyet a tomboló járvány kellős közepén kellett erőnek erejével meggyőzni, hogy ne tegye utcára a legkiszolgáltatottabb emberek kórházát.
    • amely néhány miniszter és pár bértollnok érdekében újjáéleszti a lakásmaffiát, és törvényerőre emeli a korábbi ingatlanmutyikat.

– Sokkal többet kell tennünk annál, mint hogy az ellenzék egyszerűen elvégzi a kötelező házi feladatot. Ez nem elég. Érdemben növelni kell a változást akarók táborát, ehhez pedig közösen kell megírnunk az ország történetének új fejezetét. Ehhez meg kell haladnunk az elmúlt 30 év politikáját. Ezért az ellenzéki előválasztáson ne abban versenyezzünk, hogy kinek van nagyobb szókincse a kormány szidalmazására. Itt és most méltányos, okos és érvelő vitákban annak kell eldőlnie, hogy ki képes egyben tartani és megerősíteni a sokszínű ellenzéki szövetséget. Ki képes a 99 százaléknyi többség érdekében legyűrni a kiváltságosok uralmát. Nem az ellenzék élére, hanem az ország vezetésére keressük a legalkalmasabb személyt. Ehhez mindannyiunknak azzal az alázattal kell hozzáállnunk, hogy képesek legyünk hallgatni is, ne csak beszélni. Kérdezni is, ne csak válaszolni. Felvértezni magunkat nem pusztán hangerővel, hanem tudással is.

– A hatalom önmagában semmi. Nem érték és nem érdem. Igazolást csak akkor nyer, ha morális célja is van. Ha nem magánérdeket, hanem a közös ügyeinket szolgálja. Itt és most a hatalom célja nem lehet más, csakis az ország újraegyesítése. Az összetartó társadalom egyesítése. Jóvátétel. A jogállam helyreállítása.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!