NEHAZUGGY

Így védték meg, így mentették meg a gazdaságot és a magyar embereket

Hejjhó! Vidám, egyúttal az észszerűség határain belül optimista jó reggelt kívánok mindenkinek az év utolsó előtti napján! A probléma az, hogy úgy is lehet optimistának lenni, ahogy Matolcsy Rómeó György, a szívtipró jegybankelnök szokott, amikor belenéz a varázsgömbjébe, és nekiáll jósolni, ám annak rendszerint hangos pofáraesés a vége, ezért ezt a fajta optimizmust senkinek nem javaslom. Magamnak se. Szerda van éppen, de ez ne zavarjon össze minket semmiben, én sem hagyom magam összezavarni sem az idő könyörtelen múlása, sem a jó hírek által. És nem arra gondolok, hogy Deutsch Tamás népszerűbb, mint Dobrev Klára, vagy hogy Schobert-Rubinték a Maldív-szigeteken nyaralnak, vagy hogy melyik celebritásnak jódolgában éppen mi az aktuális kínja és keserve. Leszarom. Ahogy Novák Katalin ablakpucolását és úgy általában a magát elitnek nevező államvezetés nem ritkán politikai pedofíliába torkolló ünnepi lájkvadászatára is magasról teszek.

Ezzel szemben itt most valami nagy horderejű, 2020 minden politikai és közéleti vonatkozású mocskát és szennyét összefoglaló írásnak kellene következnie. De ez is elmarad. Már csak azért is, mert olyan brutális fordulatszámra kapcsolt fennállása tizedik évére a NER – amely történetesen beleszaladt egy világjárványba is -, hogy a borzasztóan boldog új év második napján is még mindig itt ülnék, az év legocsmányabb disznóságait szedném tömött sorokba, és úgy érezném magam, mint Sziszüphosz. Orbán első és utolsó januári sajtótájékoztatójától, az általa akkor belengetett börtönbiznisz üldözésétől és a nyílt cigány ellenes uszítástól (még biztosan emlékszünk: ő keccsöl egész nap, miközben a dologtalan cigányok, ugye) meg a koronavírus által derékba tört migránsozástól az SZFE polgárságának halálra szívatásán, az Index szétverésén vagy a Kaleta-botrányon át bizonyos Dúró Dóra csúfos könyvdarálásáig vagy a derék Szájer Jóska ereszcsatornás koppanásáig. Rengeteg nyomtalanul eltűnt közpénzmilliárd-hegyen keresztül vezetne az út, és reménytelenül soha nem érnék a végére. Vagyis történik/kiderül itt egy-két nap/hét alatt is annyi disznóság, hogy egy fél évre is elegendő lenne, ezért nem révedek most a múltba, ahogy Kásler Miklós a pozsonyi csatába, mert elzsibbad a nyakam. Mindenki tudja, hogy micsoda cudar év volt ez, és ahogy elnézem az elbeszélő jelent, a következő sem kecsegtet túl sok jóval. Úgyhogy maradjunk a jelennél, csokorba kötöttem, mit tudunk itt és most, az orbánizmus mögöttünk hagyott évének utolsó előtti napján.

Elsősorban azt (via Eurostat), hogy alig van uniós ország, ahol rosszabbul élnek a háztartások, mint Magyarországon, vagyis ahol a kiadások olyan böszme nagy szeletét teszik ki az élelmiszerre fordított összegek, mint itt. Ebből nem az következik, hogy mimagyarok többet esznek, mint a holland libernyákok és társaik, hanem az, hogy minél szegényebb egy ország, a kiadások annál nagyobb részét viszi el az étel. Ezzel szemben minél gazdagabb egy ország, annál több pénz jut olyan luxusra, mint például szórakozásra, kultúrára. És bár a magyar háztartások szegényebb tagállamokra jellemző kiadási szerkezete nem lóg ki a régiós versenytársak (Szlovákia, Csehország, Lengyelország) sorából, összegszerűen mégis csak Bulgáriában jutott alacsonyabb élelmiszerekkel kapcsolatos kiadás egy főre, mint Magyarországon. Ennél nagyobb probléma, hogy vásárlóerő-paritáson számolva (amely kiküszöböli az egyes tagállamok közötti ordító különbségeket az árszínvonal, bérszínvonal, vagy a nem eurót használó országok devizaárfolyamainak tekintetében) sem sokkal jobb a helyzet. Ha így számolunk, akkor az derül ki, hogy két uniós országban élnek rosszabbul a háztartások: Bulgáriában és Szlovákiában.

Kapcsolódó jó hír, hogy a román minimálbér nagyjából utolérte a magyart. Bár még mindig nem tudni, január 1-jétől mennyi lesz a magyar minimálbér, a szomszédban eldőlt: bruttó 171 ezer. Ez nettóban alig 4 ezerrel kevesebb, mint a mostani, családi adókedvezmény nélküli bruttó 161 ezres magyar minimálbér nettója, ami 107 ezer forint. Ha a lincsmédiának visítani és bezzegromániázni támadna kedve: ebben a picsányi lemaradásban az a döbbenetes, hogy honnan indult 30 évvel ezelőtt Románia, és hol tartott akkor Magyarországhoz képest. Baszottul nem 4 ezer forint távolságra.

Folytassuk ezen a nyomvonalon: közben a magyar közalkalmazottaknak mindössze ötöde tud félretenni a jövedelméből, és csak 44 százalékuk tud normálisan megélni belőle – ez derült ki nemrég a Závecz Research felméréséből. A szociális szektorban – ami a közszféra legrosszabban kereső szektora – a gazdasági átlagbér 70%-át keresték 2010-ben, 2020-ban már csak a 40%-át keresik, és úgy vélem, ez az év hátralévő, kevesebb mint 40 órájában nem fog változni. Továbbá a magyar közfoglalkoztatottak több mint fele a garantált bérminimumot keresi, ami nettó 178 ezer forint.

Vigasztaljon azonban mindenkit, akit érint: jövőre 3%-os nyugdíjemelés lesz, és érkezik az Orbán kegyelméből visszaépítés alatt álló 13. havi nyugdíj első részlete is. Örülhetnek a 2008 óta változatlan 28 500 forintból élő minimálnyugdíjasok, akik máris havi párszáz, évi mintegy 10 000 forinttal kapnak többet. De a legjobban a milliós nyugdíjjal rendelkezők ünnepelhetnek, akik ezzel havonta több tízezret kapnak készhez, egy év alatt pedig több mint 700 ezret. Mert ez így helyes: minél többen csúsznak le, minél brutálisabban nyílik a társadalmi olló, minél nagyobbak a különbségek az egyes emberek, foglalkoztatási és egyén csoportok között, annál jobb. Az állampárt szociális érzékenysége: nulla. Akinek kevés volt, ezután is kevés lesz, oldja meg, így járt, aki eddig sem volt rászorulva, az meg egyre jobban él. Mert a Fidesz szerint ez így helyes. Hogy a nyugdíjemelés hetvenszeres különbséget generáljon a legszegényebbek kárára.

Ezért van az is, hogy a hivatalos adatok szerint közel 300 ezer munkát kereső ember (tavaly decemberhez viszonyítva csaknem 56 ezerrel több) fele semmilyen pénzbeli ellátást nem kap. Mert a jót jóra, a sikert sikerre halmozó kormány a válságra tekintettel sem hajlandó meghosszabbítani a mindössze 3 hónapig járó álláskeresési járadék folyósítási idejét (aki nem dolgozik, ne is egyék), holott a munkanélküliek majdnem harmada már több mint egy éve hiába próbál elhelyezkedni valahol. Sikertelenül. Ráadásul úgy, hogy a járványról és annak hatásairól sem ő tehet. Mi a teendő? Bele kell rugdosni az árokba, hogy esélye ne legyen talpraállni.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy olyan sok üzlet zárt be Budapesten, olyan sok vállalkozás kényszerült végleges bezárásra, hogy mostanra 20 százalékkal több ingatlan kiadó, mint egy éve. Mert az Orbán-kormány ott segített a pandémia okozta válság miatt rászorulóknak, ahol tudott. Akik érdemi segítségre szorultak, azokat elhajtották a vérbe, helyettük azokat a közepes- és nagyvállalatokat (kiemelten a Mészáros-féle cégbirodalmat) tömték, amelyeknek távolról sem volt szükségük csilliárdos támogatásra. Holott ezek az emberek nem azért nem dolgoznak, nem azért húzták le a rolót, mert nem volt kedvük dolgozni, hanem mert a kibaszott járvány tönkretette a munkahelyüket. Az Orbán-kormány pedig azt tudja elmondani magáról, hogy miközben ezermilliárdokat égetett el, amelyekből se több beruházás, se több fogyasztás, se több munkahely nem keletkezett, hogy miközben öntötték a pénzt a sportba, a határon túlra, az egyházakba, meg a fideszes alapítványaikba, amelyek a párhuzamos államuk megkerülhetetlen cölöpjeit jelentik, minden idők legmagasabb államadósságát is összehozták így a 2020-as év örök dicsőségére. Miközben egész éven át a járvány minden nyomorúságát kihasználva identitáspolitikai maszlagokkal szédítették ájultra a lakosságot, és jutottak el odáig, hogy alaptörvénybe fércelték, hogy az anya nő, az apa férfi, így védték és mentették meg a gazdaságot és a magyar embereket, ahogy fent látható. Sehogy. Mit lehet erre még mondani? Nekem semmi nem jut eszembe, ami akárcsak egy kis optimizmusra okot adhatna. Bár az is igaz, hogy ebből a mély szakadékból már tényleg csak visszapattanni lehet.

Úgyhogy egyáltalán nem csodálkozom, hogy Bayer elvtárs a kifordult szemű őrjöngésben leszállította az aktuális hazaáruló gazemberező irományát a pártlap címoldalán, készséggel elhiszem, hogy a lakosság vakcina-szkepticizmusa a hátuk közepére sem hiányzik. De nem megyek bele, megkímélek mindenkit az öklendezéstől. Ehelyett. Ahogy egy héttel ezelőtt, karácsonyi számvetésünkben írtuk: csütörtöktől, azaz holnaptól rendes éves szabadságunk második köre, azaz utolsó négy napja következik. A mai műsorszolgáltatás után legközelebb január 4-én, hétfőn a megszokott időben jelentkezünk, és a megszokott menetrend szerint, legjobb tudásunk és meggyőződésünk szerint folytatjuk azt, amit valójában abba sem hagytunk. Pontosan addig és nem tovább, ameddig ez olvasóink számára fontos.

Addig is mindenkinek azt kívánjuk, amit magunknak: távolodjon el még pár nap erejéig a közélet szennyétől, és a jelenlegi helyzet adta lehetőségekhez mérten kapcsolódjon ki, pihenje ki magát, és pontosan annyit igyon a sikerekben gazdag boldog új év tiszteletére, amennyi jólesik. 🙂 Nem mintha a szilveszter vagy január elseje nem ugyanolyan nap lenne, mint az összes többi, hanem mert 2021 nem csak az Orbán nevű ember számára lesz túlságosan régóta tartó kormányzása egyik legnehezebb éve, hanem mert ebből kifolyólag mindenki másnak is mocskosul nehéz lesz. Holott a nertársaknak köszöhetően eddig sem voltunk elkényeztetve. Nem garantáljuk, hogy szilveszter éjszaka a Magyar Közlönyt bújjuk majd, de ismerve őfényessége kicsinyes, bosszúálló, gonosz természtetét, alighanem így is elképzelhető, hogy rejteget még meglepetéseket az ő hőn szeretett hazájának, amely neki köztudottan az első. Rögtön saját maga után.

Én is köszönöm mindenkinek az egész éves figyelmet, támogatást, törődést, szurkolást, ellenszurkolást, és ne csüggedjünk: nem volt még olyan nyomorúság az emberiség történetében, aminek ne lett volna vége egyszer.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább