Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A magyar igazságszolgáltatásról

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép estét mindenkinek! A Dózsa György úti gázolót, vagyis M. Richárdot első fokon négy év fogházra ítélték, ami semmit sem jelent igazán, mivel a döntés ellen természetesen fellebbeztek. Hogy ugyan miért enyhítenének a gázoló büntetésén, azt épp ésszel fel nem foghatom, de mégis ez történt. Már nem az, hogy felfogtam, hanem az, hogy enyhítést szeretnének. Négy év fogház azért, amit ez az ember tett – véleményem szerint – nevetséges büntetés. Itt ugyanis nem egy egszerű gondatlanságból elkövetett balesetről van szó, itt tényleg szinte csak az volt a kérdés, hogy mikor következik be a tragédia. Jogosítvány nélkül, a megengedett sebesség háromszorosával, magát videózva, kokainnal a szervezetében – még ha ez nem is feltétlenül befolyásolta a vezetését – ütközött egy másik autóval, aminek két halálos áldozata volt. M. Richárd be sem látta, hogy hibázott, és a megbánásnak sem látni nyomát a nyilatkozataiban, sőt, volt hogy magát tekintette áldozatnak.

Ezek után a négy év – amiből ki tudja le fog-e tölteni akár egy napot is a fogházban – valami egészen felháborító. Persze tudtuk, hogy nagyjából meg fogja úszni ezt a történetet, hiszen olyan kapcsolatokkal rendelkezik, amelyeknek lehet szerepe a valódi felelősségrevonás elmaradásában, de a történet itt messze nem ér véget. A bíróság döntése alapján a Citroen sofőrjét is 1 év 10 hónap fogházra ítélték, de az ő büntetését 3 évre felfüggesztették, valamint egy évre eltitották az autóvezetéstől. Hogy miért történhetett ez? Lássuk a bíró álláspontját:

Az ítélet indoklásában a bíró azt mondta, hogy a Citroen sofőrje is olyan szabályokat szegett meg, amelyek megszegése nélkül elkerülhető lett volna az ütközés. Ha például szabályosan kanyarodott volna balra, akkor a nagy sebességgel érkező Mercedes már elhaladt volna az érintett szakaszon.

Tényleg nem akarok én itt okoskodni, és a bírót játszani, de ez a megfogalmazás mégis mi a fene? Ha szabályosabban kanyarodik a Citroen sofőrje, akkor elkerülhette volna a megengedett sebesség háromszorosával közlekedő, magát videózó M. Richárdot? Ez teljesen komolyan elhangzik egy bíró szájából? Ha nem a Citroennek ütközik – mert tegyük fel jósképességekkel van megáldva, és megérzi az irdatlan sebességgel érkező autót –, akkor mégis ki, vagy mi állította volna meg ezt az őrültet? Egy babakocsiját a zebrán áttoló anyuka? Egy kanyarodó kerékpáros? Egy BKV busz? Mert még ha jogilag igaza is van a bírónak – nyilván az van neki –, azért lehetnének annyira rugalmasak ezek, hogy az észszerűség is szerepet játsszon egy-egy döntésben.

M. Richárd egy a társadalomra nézve bizonyítottan veszélyes egyén, ezért nézetem szerint a rá kiszabható büntetés maximuma mellett kellett volna dönteni. Nem sok olyan van, amivel ne súlyosbította volna helyzetét, ennek ellenére úgy néz ki, hogy kvázi megússza a halálos baleset miatt a felelősségrevonást. Az ilyen és ehhez hasonló látszólagos igazságtalanságok miatt van az embereknek egyre inkább elege sok mindenből. Mert ha Kovács Józsi véletlenül balesetet okoz hasonlóképpen, de nincs pénze jó ügyvédre és szakértőkre, akkor is valószínűnek tartom, hogy többet kapott volna, ha egyébként nem büntetett előéletű, rendelkezik jogosítvánnyal, nem kokainozik és 130 helyett a megengedett sebességgel halad. Az emberek érzése az – hozzáteszem nem alaptalanul –, hogy aki valóban megfizet a tetteiért ebben az országban, az az átlag állampolgár.

Ha megnézzük, hogy adócsalásért – ami ugyan bűn, de lássuk be, nem erőszakos bűncselekmény – is kiszabható hasonló büntetés, azért elgondolkozhatunk azon, hogy talán nincs annyira rendben ez a jogrendszer. M. Richárdot örökre eltiltották a vezetéstől is, csak a jogosítvány hiánya eddig sem zavarta abban, hogy bűncselekményt kövessen el, akkor ez miért korlátozná ezután bármiben is? Elvégre a halálos balesetet is jogosítvány nélkül idézte elő. Akármennyire anarchistán is hangzik, ebben az országban a törvények az egyszerű állampolgárt sújtják a legjobban. Akár tetszik, akár nem.

Mai cikkeink:

Ez nem szolidaritás, hanem rablás

A jövő helyett irány a múlt

A hatalom célja a tüntetések moderálása

Exkluzív

Most hogy jön ide ez a kocsmai libernyákozás?

A kisgömböc már rég leszakadt a padlásról, és gurul megállíthatatlanul körbe-körbe

A könyvdaráló nyomorúsága

Nem mindenki tolvaj

Dörmögő

A közönség már régen hazament, sőt itt sem volt

Mai kiemelt kommentjeink:

Még mindig hihetetlen mennyiségű jó magyar forint milliárdokat szórnak szét a nagyvilágban,hol templomot renoválnak, hol keresztényeket védenek, hol kórházat építenek, stb, amiről soha senki nem kérdezi meg a magyar embereket, hogy ezt akarják-e, vagy inkább az itthon élő keresztényeket szeretnék megmenteni az éhhaláltól, vagy a magyar kórházakat akarják-e megújítani? Mindeközben Mészáros lassan a világ 100 leggazdagabb embere közé sorolhatja magát a magyar adófizetők rovására. (Virág)

Szerintem a jégen járásra gyúr, hogy ne szakadjon be alatta a Duna jege, mikor királlyá koronázzák. (Ferenc)

Fénylő Csillagunk a legutóbbi árvízkor még nem tudott yízen járni. Ha tudott volna, partra sétált volna Pilismarótnál, ahol az árvízvédők nem engedték kikötni. Azóta lehet, hogy pótolta ezt a hiányosságot. (pireza)

Igenis szükség van a hadapród iskolákra, különben honnan a bánatból lenne nekünk egy új Alfred Redlünk, vagy Vitéz nagybányai Horthy Miklósunk? (György)

A mai nap kommentje pedig Siriustól:

Szijjártó bekérette már a Twittert, hogy felmoshassa vele az irodáját?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.