Október 31,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Kaleidoszkóp


Az ellenzéki összefogásról

A tavaly októberi önkormányzati választások megmutatták, hogy ha közös jelöltet állít az ellenzék, akkor van esély a Fidesz legyőzésére. Azóta eltelt majdnem egy év és augusztus közepére eljutottunk odáig, hogy a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei megegyeztek a majdani közös jelöltállításban mind a 106 egyéni körzetben. Azóta eltelt másfél hónap, de nem igazán látom a közös mozgolódást, viszont történt két érdekes dolog, amin megakadt a szemem.

Fekete-Győr (Momentum) nyilatkozott az Inforádiónak és egy facebook bejegyzése is született a szakértői kormány fontosságáról, azonban gyorsan kiderült, hogy sem Bajnai Gordon, sem Oszkó Péter nem tudott arról, hogy a nevüket felhasználja a párt, hogy népszerűsítse magát.

A DK közösségi oldalán pedig megjelent ez: “Közös ellenzéki program, közös ellenzéki lista és közös ellenzéki jelöltek kellenek 2022-ben!” Remek, de ebben már megegyeztek augusztusban. Mi történt azóta? Az oldalon felhívás egy petíció (“Petíció a teljes ellenzéki összefogásért!”) aláírására. A petíció szövegéből kiderül, hogy: “az elmúlt hetekben egy internetes konzultáción kértük ki az emberek véleményét, ők pedig azt mondták, hogy 2022-ben teljes ellenzéki összefogást, egy közös listát és közös jelölteket szeretnének látni.”  Tehát: az ellenzéki pártok felismerték, hogy a szavazók nagy része jó ideje az összefogásban látja az egyetlen lehetőséget a kormányváltásra, augusztus 13-án megegyeztek a pártok egymással, és ezek után a DK interneten konzultál az emberekkel, arról, amiről már döntöttek a pártok, majd petícióban támogató aláírásokat gyűjt. De minek? Kinek nyújtják be? A kormánynak? Orbán pedig jobb belátásra tér és lemond, ha elég sokan aláírták? Vagy mégis mire jó ez?

Csak szólok, hogy a Fidesz közben már megkezdte a kampányát, megy a hergelés ezerrel (már évek óta, csak most még jobban rákapcsoltak), a csatába hívás (“készüljetek!”), nyergelik a dakota lovat, hogy kilovagoljanak a ledarált kolbász ellen.

Mellékszál, de a témához kapcsolódik: az ellenzéki pártok csatlakoztak Hadházy Ákos kezdeményezéséhez és segítettek az inzultációs ívek összegyűjtésében. Dicséretes dolog, ha már nincs egy önálló ötletük. Ehhez képest nem értettem a Momentum gerillaakcióját, amikor Rogán szomszédjának a telkére beszórtak több szatyornyi kérdőívet, sem Kálmán Olga videóját, aki a DK pártirodájában nekiállt iratmegsemmisítővel ledarálni az íveket. Ők nem Hadházyval gyűjtöttek? Nem azt ígérték a választóiknak, hogy együtt, minél többet kell gyűjteni, amit majd közösen megsemmisítenek? Komolyan értetlenül állok az ilyen magánakciók előtt, vagyis nem vagyok naiv, értem, politikai haszonszerzés, de én megint átverve érzem magam.

Nem lehet megúszni a munkát. Nem elég kiadni hetente egy felháborodott közleményt az MTI-nek, amiben elhatárolódnak, elítélnek, felháborodnak. Ki kellene vonulni az elefántcsonttoronyból, megtalálni, hogy hogyan lehet megszólítani azokat, akikhez csak a propaganda jut el, nem elég a közösségi médiában kirakni egy kis színes képet valamelyik politikusról, pár hívószóval, hogy összefogunk, leváltjuk, elszámoltatunk, ezt csinálja a Fidesz is, legújabban az Alapjogokért Központ kampányával (Lapostetű, szifilisz, haslövés – bocsánat, ha nem pontosan idézem a szöveget a háborús képről, nem véletlen ez).

Már 2014-ben is késő volt, de akkor is, és 2018-ban is behúzta a Fidesz a kétharmadot, mindent bedaráltak, mindenhol pártkatonák ülnek, rengeteg törvény, jogszabály született, aminek a megváltoztatásához kétharmad szükséges, tehát baromira nem lesz elég, ha 2022-ben sikerül még néhány képviselőt bejuttatni a parlamentbe, akik aztán újabb 4 évig csodálkoznak, hogy kikapcsolják a mikrofonjukat, hogy nem engedik felszólalni, vagy hogy boldogkarácsonyozás a válasz a kérdéseikre.

Ígéretekkel már tele van a padlás, a hócipő, a puttony és még valami, amit most nem írok ide, mert nincs rajtam a csipkekesztyűm és nem tudok eltartott kisujjal gépelni.

Érdemes lenne példát venni Hadházyról, aki annyi disznóságot tár föl naponta, hogy az ellenzéki sajtó szinte ebből él.

És mielőtt beindul a felháborodás, hogy miattam nem lesz összefogás, mert most leírtam, amit gondolok, elmondanám, hogy igenis számon lehet kérni az összes ellenzéki politikust és pártot, aki nem képviseli a szavazóit és nem tartja be, amit ígérget, mert őket is mi fizetjük.

Nagyon remélem, hogy 2022-ben a választások előtt három héttel nem azon megy majd megint a huzavona, hogy ki kivel nem fog össze mégsem és kinek szárazabb a pogácsája, mert ez már 2018-ban sem jött be. És már rohadtul unom.

Fogy az idő.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!