December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ez igen, Lajos

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép estét mindenkinek! Kósa Lajos előkerült. Óriási öröm ez mindannyiunknak, hiszen az ország Lalijánál kevesen képesek összefoglalni jobban a jelenlegi, vagyis a mindenkori helyzetet. Németh Szilárd ugyan képes igencsak erős nyilatkozatokra, de Kósa-féle magasságokra sajnos ő sem képes. Debrecen egykori és jelenlegi ura igen fontos kérdésben nyilatkozott meg, ami nem más, mint a Loki helyzete. Ki ne aggódott volna az utóbbi napokban azt követően, hogy az ország korábban egyik legerősebb csapata kihullott a nemzeti bajnokság első osztályából? Kit érdekel a járvány miatt kaialakult gazdasági helyzet, a kilátástalanság, a reménytelenség, egy dolog fontos, mégpedig a Loki jelenlegi helyzete. Éppen ezért egy rendkívüli sajtótájékoztató keretében bejelentette a városvezetés, hogy

új korszakot nyitnak a város profi futballjának életében: az önkormányzat lesz a csapat szinte 100 százalékos tulajdonosa. 

Ez már önmagában is a siker záloga lehet, hiszen mint azt jól megmutatta az utóbbi tíz év is, elég ha a rém rossz magyar focit nyakon öntjük pár milliárd forint közpénzzel és máris érkeznek az eredmények. Ja nem, pont ennek ellenkezőjét bizonyították be, de mindegy is, ne rontsuk el a debreceniek örömét, hiszen Kósa egészen biztosan képes arra, amire senki más nem volt képes, és valóban sikerre viszi a város csapatát, nemzeti kultúránk egyik legjelentősebb ékkövét.

A Loki (..) éppúgy a debreceni identitás, a debreceni szimbólumok része, mint Szabó Magda, mint a Nagytemplom, mint a Nagyerdő, vagy mint Csokonai Színház. Akkor is így van, Szabó Magda akkor is debreceni szimbólum, ha semmit nem olvastunk tőle. A Csokonai Színház akkor is Debrecen jelképe, ha valaki nem jár színházba. (..)

A Loki akkor is Debrecen szimbóluma, ha valaki nem meccsre jár, hanem mással tölti az idejét.

Hogy ez így van-e, vagy sem, azt ítéljék meg a helyiek, nekem ugyanis nem sok közöm van a keleti városhoz. Azonban igen érdekes úgy beszélni egy nem túl acélos bajnokság kieső csapatáról, mint egy szimbólumról, még ha el is hiszem, hogy azt sokan magukénak érzik. Amennyiben azonban ez így van, úgy oldják meg azt helyi szinten, hogy a csapatnak jobban menjen, ugyanis nem minden pénz kérdés. Attól még, hogy egy játékos fizetését felemelik, nem fog jobban játszani, sőt, a jó teljesítmény nagyon nem pénzfüggő. Vannak tehetséges focisták és túlfizetett tehetségtelen labdarúgók. Utóbbival igen jól állunk kicsiny hazánkban, ami egyértelműen Orbán agyszülemények eredménye. Nem a hazai futball lezüllesztése, hanem az, hogy a semmi teljesítményt is milliókkal honoráljuk mi, adófizetők.

Kósa Lajos azonban bőven túlgondolta ezt a történetet és úgy beszélt a csapatról, mintha legalábbis a Real Madrid, vagy a Barcelona székelne a városban és nem a harmatgyenge Loki.

A mi felfogásunk, azaz a kormányzó erők felfogása a sporttal kapcsolatban, hogy a sport a magyar kultúra része. Ahogy a festészet, ahogy a költészet, ahogy az irodalom, ahogy a képzőművészet, ahogy a filmgyártás. Sport.

…A mi nézőpontunkból felvetni, minek stadiont építeni olyan, mintha felvetnék, minek nekünk Csokonai Színház. A város nagyobbik része nem jár színházba.. Miért költünk erre közpénzt?

…Természetesen ez csak akkor igazolható, ha sikeresek vagyunk. Egy bűn rossz színházat nem szabad finanszírozni. Egy nagyon rossz hangversenyzenekart nem szabad finanszírozni. (..) Bűn rossz sportteljesítményt sem szabad.

Az utóbbi már teljesült, tehát akkor mégis mi értelme az egésznek? A bűn rossz teljesítmény nem csak a Lokira, de az egész magyar focira igaz, viszont ha Kósa logikája mentén érvelünk, akkor nem ott kellene tartanunk, hogy a városi csapat felvásárlása helyett pont hogy kiszáll az állam a sikertelen csapatok támogatásából? Kósa a saját logikájába csavarodott bele, ami persze nem újdonság ettől a zsenitől, mindenesetre említésre méltó. A magyar foci környékén semmi, mégegyszer mondom, semmi keresnivalója sincs közpénzeknek. Nem csak azért, mert teljes pénzkidobás az egész, hanem azért is, mert ezek üzleti vállalkozások, amelyek fenntartása nem az adófizetők feladata.

De hogy ne maradjunk teljesen értelmetlen Kósa gondolat nélkül, zárásként idézném Lajost. Aki érti esetleg, hogy mire gondolt, az nyugodtan fejtse ki a kommentszekcióban.

Annak a megkérdőjelezése, hogy mi értelme van annak, hogy a város beszáll a Loki finanszírozásába tulajdonosként, számunkra kézenfekvő.

Mai cikkeink:

Ez egy ilyen vicces ország, ahol mindenki érdemei szerint boldogul

Álomcsapat

Mikor fognak végre békén hagyni bennünket a vallásos elmekárosultak?

Áthangolt hangjegyek

Tízből hat ember Orbán mögött áll. Akkor van még hova fejlődni

Miért kellene tolerálni a prosztóságot?

Az élet: érték

Gyertyám homályosan lobog

Ameddig ekkora baj van a fejekben, addig itt minden lesz, csak nemzeti összetartozás nem

Az azonnali tahóskodás soha véget nem érő órája

Mai kiemelt kommentjeink:

Szerintem rossz kétharmadot kérdeztek meg! Ezer ember mióta számít mérvadónak bármilyen kutatásnál is? Tessék szépen “megkutatni” rendesen ne csak ilyen himi-humi módon! Majd ha legalább 4 kötőjel 6 millió elégedett ember lesz, akkor szóljanak! Addig meg nem kell verni a horpadt mellkast a semmire. (Krisztina)

Az apám mindig azt vallotta, hogy minden ember kapaszkodik valamibe, vagyis valamilyen hitre szüksége van. Az erős ember elsősorban önmagában hisz és nekem is ezt javasolta. A vallásokról és az egyházakról nem sok jót hallottam tőle, mindig azt mondta, hogy a szószék az egyház népbutító intézete. Gimis koromban egy tanáromtól hallottam Voltaire mondását a vallás keletkezéséről. Nem szó szerint idézve, Voltaire szerint a vallás akkor keletkezett, amikor az első csaló találkozott az első ostobával. A kereszténység megmentése mögé bújva nap mint nap uszítanak és gyülöletet keltenek az emberekben. Ez a keresztény hitvallással teljesen ellentétes, hisz az pont a szeretetről szól, az egymás megértésére és elfogadására tanít. A liberalizmust meg bűnnek kiáltják ki, de nem értem, hogy miért. Miért baj az, ha liberálisként minden ember szabadságát, így valamiben vagy valakiben lévő hitét is elfogadom? Kanadában él az unokabátyám. Kanada köztudottan az egyik legliberálisabb állam a világon, és ez mellett vallásosak az emberek. Az egyházak igen jelentős szerepet töltenek be a mindennapok életében. Segítenek ahol tudnak, segítenek a más kultúrából érkezettek beilleszkedésében, anyagi segítséget nyújtanak a kezdeti időszakban. Nem uszítanak, nem gyűlölködnek és nem féltik a keresztény vallásokat más vallásoktól. (Marika)

Gyerek és tini koromban, elmondhatom nyugodtan, hogy imádták a focit! Egyetlen lány voltam, akit befogadtak a csapatba! Volt úgy, hogy Édesapámat kérdezték, a fiadat látom, de hol a lányod! Ott rúgja a labdát piros pöttyös szoknyában! Egyérintőnél mindig kiszámolás lett a vége, hogy ki legyen velem! Vidéki kisvárosban szombat vagy vasárnap tömve volt a sportpálya egy-egy meccsen! Nem kaptak fizetést, mindenki meló után ment edzésre, meccsekre! Én kosaraztam, de a legszebb és jobb „kitüntetés” az volt, amikor az edző meg volt elégedve a csapattal! Pénz nélkül, szívvel lélekkel adta mindenki a legjobb teljesítményt! Ezek a falábuak a karantén idején is kapták a milliókat, lázadni mertek, amikor szóba került az anyagiak csökkentése! Tisztelet a kivételnek, bár arról nem lehetett hallani! (Éva)

A nap kommentje pedig Melindától:

Nagy veszélyben vannak ezek a konzultációs levelek, a gaz liberálisok fosztogatják a postaládákat, útonálló levélrablókról még nem hallottunk, de eljön az is, legközelebb kénytelenek lesznek ajánlva küldeni vagy egyenesen tértivevénnyel. Még többe fog kerülni, de ilyesmivel nem szabad garasoskodni, a demokrácia minden pénzt megér.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.