NEHAZUGGY

Disztópia (5.rész)

Vogronics András | 2020. Június 13, Szombat | 11:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,079,897 forint, még hiányzik 920,103 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Először azt hitte, csak vicc. De nem az volt, a BX-2500-as, magas intelligenciájú kereső drón soha nem tévedett, és soha nem hibázott. Köztudott volt, hogy idegbénító fegyverrel van ellátva, tehát ha valaki nem engedelmeskedett és nem azt csinálta amit a drón kért, hamar a földön találhatta magát egy sokkoló lövedéktől. Olyan gyorsan történt minden, hogy gondolkozni sem tudott, de mivel tisztában volt a helyzet komolyságával, inkább teljesítette a drón parancsát.

Hátra lépett, a táskáját a földre tette, a kezeit a tarkóján összekulcsolta.

– Válaszoljon a kérdésemre igennel vagy nemmel!-szólította fel a gép -Ön Koller Alexandra, született Budapesten 2008.október.22.-én?

-Igen – válaszolta a nő. De mi ez az egész? – próbálta megérteni a helyzetet.

-Itt én teszek fel kérdéseket – felelte a géphang – forduljon meg, beolvasom az adatait!

Alexandra megfordult, majd a bal csuklójában elhelyezett chipet a drón scannerje elé tartotta.

Most már ideges volt, fogalma sem volt mi történik, nem beszélve a megaláztatásról, amit a barátnői szeme láttára csinál vele ez a robot. Miután végzett az adat ellenőrzéssel, egy piros ledlámpa kezdett villogni a szeme előtt, bejövő hívása volt.

-Nem veheti fel, blokkolom a hívásait és a kontaktjait. Ön le van tartoztatva, hölgyem.

A nő falfehér lett, lábai kővé dermedtek, most már reszketett és félt. Egy könnycsepp jelent meg az arcán, ránézett a drónra és sírva kérdezte: -Mit csináltam, mi ez az egész, jogom van tudni!

A gép monoton hangon válaszolt: -Hölgyem most be kell vinnünk az NVH-hivatalába, ott bővebb felvilágosítást kaphat, kérem ne álljon ellen, mert különben kényszerítő eszközt kell alkalmaznom!

A drón azonnal jelzéseket adott le, mire négy NVH-s jelent meg egy páncélozott járművel.

Kiszálltak, majd a nőt egy határozott mozdulattal a jármű hátuljába ültették, és elindultak vele a Szél Kálmán térre. A drón a jármű felett lebegve követte őket.

Eközben a kávézó teraszán döbbent csend lett, Alexandra barátnői nem akarták elhinni, ami történt. A szemük láttára úgy vitték el a nőt, mint egy utolsó libernyák bűnözőt.

Az jármű belül rozsdamentes anyagból készült, ablaka nem volt, így fogalma sem volt róla, hova viszik. Most már reszketett, és enyhe pánikrohamot kapott. Eszébe jutott, hogy a gyógyszereit otthon hagyta – mondjuk soha nem vitte magával, de mi van akkor, ha nem mehet haza? – kétségbeesetten elkezdte ütni a fülke falát, de senki nem reagált rá. Nem is tudott volna, hiszen az egész járműszekrény hangszigetelt és golyóálló volt.

-Hívd a férjemet – adott hangutasítást a telefonjának ami azonnal pittyent egyet és kikapcsolt.

-Hívásait tiltották – közölte a rendszer – önnek nincs aktív kontaktja!

-Bassza meg! Mi a szar ez?! – üvöltött kínjában, gyerekkora óta – ha szorult helyzetbe került – hangosan káromkodni kezdett, valószínűleg így vezette le a feszültséget az idegrendszere.

Pár perc elteltével, miután felmérte, hogy most senkit nem tud értesíteni és senkivel nem tud beszélni rájött, az a legjobb, ha megpróbál minél előbb megnyugodni. Nagy levegőt vett, ahogy a jógán tanulta és a hasába préselte azt. Párszor még megismételte és érezte, hogy pulzusa kezd visszaállni a normális ütemre. -Nyugalom!- mondta hangosan, magának -Nyugalom.

Majd összeszedte a gondolatait és elkezdett azon töprengeni, mi lehet ez az egész, ami most vele történik. Majd eszébe jutott a férje. Lehet, hogy az csinált valami hülyeséget, és ezért viszik be most őt is? Hiába élvezték a Nemzeti oldal védelmét és előnyeit, ha valaki kiesett a miniszterelnök kegyeiből, hamar a pesti oldalon találhatta magát. Sok államtitkár vagy bennfentes stróman tűnt el egyik napról a másikra, ilyenkor senki nem kérdezősködött, mert tudták, valamiben hibázott. Ha lojális voltál a rendszerhez, nem eshetett bántódásod, de ha csak egyszer is visszaéltél a helyzettel, azonnal száműztek a „paradicsomból”. Ide nem kellettek besúgók, bár a miniszterelnök már annyira paranoiás volt, hogy saját magában sem bízott, mert olyan biztonságtechnikai rendszer működött, hogy azonnal kiszúrta, ha valaki olyat tett, ami káros lett volna a rendszerre nézve. Érdekes világ volt ez, hiszen akik itt éltek, azok ezt az életformát kedvelték, ide akartak tartozni mindenáron. Ezért lojálisak is voltak, mert ez az életmód máshol nem adatott volna meg nekik. Szimbiózisban éltek egymással, mint egy nagy hangyaboly, hiszen itt azok lehettek, akik: felsőbbrendűek, kiválasztottak és gazdagok.

Körülbelül 5 perc alatt értek az NVH- központi épületének mélygarázsába, ahol egy dokkolóhoz tolatott a jármű. Fémes csattanás után a hidraulika kinyitotta a hátsó ajtót. Egy erősen kivilágított folyosón találta magát, a drón eltűnt, a taktikai egység emberei nem szálltak ki.

-Lépjen ki! – szólította fel egy géphang.

Alexandra megilletődve, a ruháját igazgatva kilépett a folyosó hófehér padlójára. A következő pillanatban egy öltönyös férfi lépett elé, majd röviden annyit mondott neki: -Kövessen!

Elindultak a folyóson, a férfi elől, mögötte a nő kicsit szaporább léptekkel, mert a rövid, szűk szoknya miatt nem tudott lépést tartani a férfival. A folyosó végén jobbra egy fotocellás ajtó nyílt ki előttük, ahol két fegyveres is csatlakozott hozzájuk. Még vagy 20 métert tettek meg, amikor az öltönyös megfordult és felemelte kezét.

-Álljon meg, kérem! – majd a mellettük lévő ajtó melletti scannerhez érintette az arcát, az felismerte és automatikusan kinyílt előttük.

A helységben egy nagy asztal volt, mellette két székkel és egy hatalmas tükörrel.

-Foglaljon helyet – mondta a férfi, majd ő maga is leült.

Miután elhelyezkedtek, a férfi a nőre nézett és megszólalt: – Ugye tudja, miért hoztuk be?

Alexandrának fogalma sem volt róla, de most már inkább kíváncsi volt, mint ideges.

Kis mosolyt erőltetett magára, úgy válaszolt: -Fogalmam nincs! De remélem tudja, kivel szórakozik, a férjem befolyásos ember és ezt nem fogja annyiban hagyni, mint ahogy én sem! – emelte fel a hangját.

A férfi mozdulatlanul ült, valahogy nem hatotta meg a nő erőfitogtatása.

-Biztosan? – kérdezte még egyszer.

-Nézze, fogalmam sincs, miért vagyok itt, meg hogy mi ez az egész. Nem csináltam semmit, sőt, csak dolgoztam ennek a rendszernek, úgyhogy kérem árulja el, mi a fene folyik itt, és minél előbb engedjenek haza! – mondta.

A férfi ridegen nézte a nőt. Elkomorodott a tekintete, látszott, hogy nem hisz neki.

-Rendben! Akkor kérdezem másképpen! – majd halk szisszenéssel elhúzta a sötétítőt az üvegfal elől.

Alexandrának elakadt a lélegzete. Bénultan nézte, ki ül vele szemben az üvegfal másik oldalán.

-Ez nem lehet igaz – mondta félig hangosan.

Ez nem lehet igaz….

Folytatása következik.

ELŐZMÉNYEK:

Utópia (1. rész)

Utópia – 2. rész (innentől disztópia)

Disztópia (3. rész)

Disztópia (4. rész)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!