Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Na és Pintér Sándor felelősségével mi lesz?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép estét mindenkinek! A járványt ugyan már köztudottan sikerrel legyőztük, de azért még nem szabad hátradőlni, hiszen a vírus második hulláma vélhetően ősszel megérkezik. Addig viszont van idő bőven, hogy felkészüljünk arra, amire az első hullámot megelőzően nem volt időnk. Vagyis pont hogy volt, már ha a nyugat-európai országokhoz viszonyítunk, amelyek egészségügyi rendszere hetek alatt omlott össze, és kvázi tétlenül nézték azt, ahogy emberek tízezrei halnak meg anélkül, hogy lenne bármi esélyük is a vírussal szemben. Magyarország és úgy általában Kelet-Európa szerencsés volt, hiszen ide nem igazán érkezett meg a vírus, amelynek okait azóta is sokan keresgélik. A szerencse azonban nem jelenti azt, hogy biztonsággal fellélegezhetünk, hiszen az egészségügyi rendszerünk nem vált világszívonalúvá egyik napról a másikra, továbbá orvosból és nővérből sem lett egy csapásra több.

Magyarországon időben megkezdték az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök beszerzését, így nem fordulhat elő, hogy akár egyetlen beteg ellátása is akadályba ütközzön a koronavírus-járvány bármely szakaszában. (…) Mindannyian láttuk, hogy milyen borzalmas jelenetek játszódtak le egyes dél-európai országokban, de ilyen Magyarországon nem történhet.

Ezt Szijjártó Péter írta ki ma reggel a Facebook oldalára – az MTI meg azonnal lecsapott rá – ami ugyan valóban jól hangzik, de nem kellene elfelejteni, hogy az ágykiürítések miatt az is előfordulhat, hogy többen haltak meg, mint a járvány miatt. Az elbaltázott politikai döntés következtében közel 40 000 ágyat szabadítottak fel, amelyek közül csupán csak pár százra volt szükség összesen. Erre mondhatnánk azt, hogy ha baj lett volna, jól jöttek volna ezek az ágyak, azonban ez nem így működik. Mivel nem teszteltek időben eleget, a kormánynak fogalma sem volt arról, hogy mennyire súlyos az országos átfertőzöttség, ezért hasraütésszerűen hozták meg azt a súlyos döntést, amely emberek ezreinek életét befolyásolta végül. Tragédiák tehát történtek, Péter, csak nem a járvány miatt, hanem a kormány elhibázott döntése okán.

De Szijjártó azt is elmondta, hogy nem állunk le, folyamatosan érkeznek a védőfelszerelések, amelyeket kiosztanak azok számára, akik a leginkább szembekerülhetnek a vírussal. Úgy tűnik azonban, a több millió maszk sem volt elegendő arra, hogy jusson a fideszes politikusoknak is, hiszen mint arról a 444 beszámolt, Tiba István, valamint Fórizs László személyesen osztott ki 50 rászoruló család számára élelmiszercsomagot, amely felajánlás egyébként két helyi vállalkozótól érkezett. Igen ám, csak ezek a nagyszerű emberek mindenféle maszk, vagy kesztyű nélkül látogattak meg idős embereket, akikkel szemben még a távolságot sem tartották. Ha van annyi maszk mint a fene, akkor miért nem sikerült még ezek közül eljuttatni egy párat azokhoz is, akik ezek szerint napi kapcsolatban vannak veszélyzetett emberekkel?

Szijjártó maga is igen ritkán mutatkozik maszkban, miközben folyamatosan arról papolnak – egyébként ez esetben helyesen –, hogy hordjuk azt ha utcára, vagy legalábbis zárt térbe megyünk, és ha lehet, tartsuk be a 2 méteres távolságot egymás között. A szabályok azonban eddig sem vonatkoztak a kormánypárti politikusokra, nekik aztán teljesen mindegy, hiszen őket úgysem gyűri le a vírus. Hogy az élelmiszercsomaggal együtt vírust is sikerült-e átadniuk, azt egyelőre még nem tudni, de remélni merem, hogy szerencséje lesz a rászoruló családoknak.

Emellett továbbra is téma az ellenzéki sajtóban a nemrégiben megtartott Deák téri „megemlékezés”, amellyel kapcsolatban Hollik István a következőket mondta el:

Együttérzés kinyilvánítása helyett nácizott Karácsony Gergely főpolgármester annak a megemlékezésnek kapcsán, amit a Deák-téri kettős gyilkosság kapcsán szervezett a Mi Hazánk – hívta fel a figyelmet a Hír Tv-nek Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hangsúlyozta: Karácsonynak mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy hasonló bestiális bűncselekmény többet ne fordulhasson elő Budapesten.

Az, ami a Deák téren történt valóban hatalmas tragédia, amit a rendőrségnek ki kell vizsgálnia és a felelősöket meg kell büntetnie, azonban az nevetséges, hogy ismételten egy embert kívánnak felelősségre vonni az ügy kapcsán. Mostantól bármi rossz is történjék Budapesten, az Karácsony Gergely személyes felelőssége lesz? Ezzel az erővel Tarlós István a felelős a 2017-es Dózsa György úti tragédiáért, hiszen ő volt akkor a főpolgármester. De fel lehetne még sorolni ehhez hasonló eseteket, amelyek esetében elég nyilvánvaló, hogy Tarlós Istvánnak nem volt felelőssége, mint ahogy ebben a helyzetben Karácsony Gergelynek sincs. Egy gyilkosság, az gyilkosság. Sajnos itt is erről van szó, ahol jelen állás szerint a legfontosabb az, hogy az elkövetőt elítéljék.

Mai cikkeink:

A meccs vége 

Végtelenül szomorú és szánalmas

A demokrácia és a piacgazdaság nagyobb örömére 

Nemzeti konzultáció

Vajon meddig tart a csoda?

Pintér Sándor valahogy kimaradt 

A bennszülöttek és a nemzeti sokszínűség

Az utolsó mosoly

Fogyatékkal élni

A múlt oszlopai

Mai kiemelt kommentjeink:

Egy csomó ember valamihez vagy valakihez képest határozza meg önmagát.Elképesztően szánandó az a silány önképű emberféle,aki attól érzi magát különbnek, hogy történetesen a fizikai neme azonos a lelkivel. Ennyi van nekik és nem több,mert egyébként mind sejtik a lelkük mélyén,hogy ostoba képződmények. Az,hogy ehhez a törvényhozás hátteret is ad,na,az tudatos és gusztustalan. (Mária)
Én igazából azt nem értettem soha, hogy aki a világnézetét, hitét, identitását félti másokétől, annak tényleg mennyire stabil a világnézete, hite, identitása?
Ha én hiszek, mondjuk a zoroasztrizmusban, akkor az nem rendíti meg a hitemet, hogy mások kritikával kezelik ezt a vallást, vagy hogy egyre kevesebben zoroasztrikusok, vagy hogy mások inkább az animizmusban vagysemmiben nem hisznek, ha az én hitem stabil, akkor mkindezek nem érdekelnek. (Zsuzsa)
Én igazából azt nem értettem soha, hogy aki a világnézetét, hitét, identitását félti másokétől, annak tényleg mennyire stabil a világnézete, hite, identitása?
Ha én hiszek, mondjuk a zoroasztrizmusban, akkor az nem rendíti meg a hitemet, hogy mások kritikával kezelik ezt a vallást, vagy hogy egyre kevesebben zoroasztrikusok, vagy hogy mások inkább az animizmusban vagysemmiben nem hisznek, ha az én hitem stabil, akkor mkindezek nem érdekelnek. (Izabella)
Magyarország államformája: önkiszolgáló hitbizomány, némi nemzetiszocialista beütéssel. Tudom, hogy nincs ilyen a törikönyvekben. Csak itt. A valòságban. (Emma)

A mai nap kommentje pedig Szilviától:

Gyorsan elolvastam a cikkben említett nő cikkét is. Sajnos nem tudom tőle megkérdezni, ezért megkérdezem mindenkitől : MITŐL NŐ A NŐ ?
Attól, ami a lába között van, vagy a pólója alatt? (elnézést, ha sértő vagyok)
Attól, ami a kismedencéjében van?
A szoknyája mellett futkározó gyerekektől?
A házimunkától, amit elvégez?
És ha ebből bármelyik hiányzik? El kellett távolítani valamelyik részét, hogy az egész megmaradhasson; nincs gyereke; nem a konyhatündér típusba tartozik? Akkor már nem az?
Ha az embernek joga van ahhoz, hogy egyéniségét, vallásos vagy egyéb meggyőződését kifejezze, ahhoz miért nincs, hogy az legyen, akinek lelke mélyéből érzi magát? Árt vele valakinek? Ja igen. A rettegőknek.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.