Szeptember 29,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Csak szerényen

Szép estét mindenkinek! A mai kormányinfón igen sok érdekes dolgot tudhattunk meg Gulyás Gergelytől, többek között például azt is, hogy végre létrejöhet az iskolaőrség rendszere is, amely a tervek szerint nem kevesebb, mint 500 iskolában fog működni. A minden valószínűség szerint volt rendőrök – fegyver kivételével – több eszközt is igénybe vehetnek majd az erőszak megfékezésére. Erre Gulyás szerint azért van szükség, mert egyre több a tanárok ellen elkövetett erőszakos cselekedet, ami megengedhetetlen. Ezzel szerintem mindenki egyetért, azonban én továbbra is kétlem azt, hogy egy erőszakszervezettel fenyíteni lehetne bárkit is. A problémát nem lehet sima büntetéssel megoldani, hiszen attól még nem fogja egy erőszakos gyermek megérteni, hogy mégis miben kellene változtatnia.

Itt szerintem nem az alapvető normák nem ismeréséről van szó, hanem arról, hogy olyan családi közegből érkeznek, amely ellehetetleníti a normális beilleszkedésüket. Nem állítom, hogy nincsenek agresszív diákok, de a probléma megoldásával kellene foglalkozni inkább ahelyett, hogy testi fenyítést alkalmaz bárki is ellenük. A nyomorból érkező és normális példával nem rendelkező fiatal diákot egy iskolaőr nem fogja jobb belátásra bírni, maximum azt érheti el, hogy az iskola falain belül ne történjen erőszak. Elegendő ez? Megoldódik ettől a probléma? Kötve hiszem. Arról már nem is beszélve, hogy a gyermekek rendszabályozása mellett azért akadnak gondok a tanárokat illetően is sajnos. Én mondjuk nem ma voltam diák, de jó 10 évvel ezelőtt még bőven adtak hatalmas pofonokat tanárok sokszor ok nélkül is diákoknak. Az rendben volt?

De haladjunk tovább, hiszen Gulyás azt is kijelentette, hogy az újabb jogszabály-módosítások nyomán a kormánynak rendkívül szerény jogkörei maradnak, de ezek indokoltak egy járványügyi készültség idején. Ez igencsak vicces főleg azután, hogy tegnap a három legjelentősebb hazai civil szervezet is azt fejtegette, hogy a veszélyhelyzet lejártával Orbán nem adja vissza a teljhatalmát, hanem korlátozatlan ideig kaparintja azt meg. Guylás szerint tehát ezek szerény jögkörök, mi több, ezek indokoltak egy a mostanihoz hasonló helyzetben. Jó tudni! Hogy nézne ki, ha Orbánnak nem szerény jogkörei lennének? A királlyá avatás vajon már ezen kategóriába tartozna? Hát a parlament teljes kiiktatása, vagy az ellenzéki pártok teljes betiltásával? Ne felejtsük el, hogy még bőven csak az elején járunk ennek a történetnek, hiszen áprilisban Orbán még csak próbálgatta a hatalmát, kis időre van szüksége ahhoz, hogy ebben is ki tudjon teljesedni.

Az önkormányzatok kinyírása már szépen halad, mint ahogy a főváros lassú, de biztos ellehetetlenítése is sínen van. Az is jól látható, hogy a legjelentősebb gazdasági térségek Orbán keze alá kerülhetnek, mint ahogy a legkomolyabb beruházásokat is mindenféle valódi verseny nélkül ítélhetik oda a haveroknak, arra hivatkozva, hogy azok a beruházások mindannyiunk érdekében történnek. Óriási, történelmi mértékű építkezéseket titkosítanak évtizedekre, miközben korlátozzák még a maradék jogát is az ellenzéki képviselőknek. Úgy viselkedik az Orbán-kormány, mintha az egész ország a saját tulajdona lenne, az itt élők pedig a csicskásai lennének, akik ameddig kussban dolgoznak, addig hasznosak, azonban amint kérdéseket mernek feltenni feláldozhatóakká válnak. A magyar ember eszköz csupán Orbánnak a hatalma bebetonozásához.

Gulyás szerint tehát nincs miért aggódni, vagyis business as usual. Orbánék tovább lopják a közvagyont, miközben a NER vállalkozói tovább gazdagodnak. Akinek ez nem tetszik, az nem ennek a nemzetnek a része. A kérdés már csak az, hogy az emberek többsége meddig gondolja úgy, hogy valóban nincs semmi gond azzal, hogy Orbán a járvány idején valódi teljhatalomra tett szert? Veszélyes játék ez.

Mai cikkeink:

A nekünk szóló üzenet egy betűje

A játszma végéhez érkezünk

Van az a mélység, amely nem mérhető bírósági ítéletekkel

Nemeskéri-Orbán István: Mi az ok? 

Iskolaőrség. Pont erre volt szükség

Munkaalapú diktatúra

Orosz rulett

Egy virághoz

Horthy óta nem nyalták

De miért kell június 20-ig várni?

Mai kiemelt kommentjeink:

Hol van a 10 éve folyamatosan, egyre arrogánsabban és pofátlan cinizmussal birizgált ingerküszöbünk végső határa? Úgy vélem ezt a szintet már túl is léptük, a harag ami csak egyre gyűlik robbanásközeli. (Marianna)

Normális országokban nem iskola rendőrség van, hanem iskola pszihológus, aki segíti a problémás gyerekeket. Nálunk már ott is rendőrség lesz, bár az is igaz, hogy felemelték a rendőrök nyugdíjkorhatárát és egy 60 fölötti rendőr már nem nagyon tud a bűnözők nyomába eredni. Erre kitalálták az iskolarendőrséget, ami duplán hasznos, mert munkát ad az idős rendőröknek és ellenőrzi a tanárokat is, hátha nem elég nemzethyek. A gyerekek itt is csak másod vagy harmadrangúak. (Transzporter)

És a valóság tényleg hajlik, de el nem törik.

Ugyebár az történt, hogy Dr Dagadtnak az a pajkos ötlete támadt, hogy a “bármit megtehetek 2/3-os felhatalmazás” mellé kell a még nagyobb teljhatalom is. Ezért aztán oda ötletelt, hogy legyen vészhelyzet, törvényileg felhatalmazással mindenre, egy személyben.” Ezt – tekintettel a járványra – az ellenzék még úgy ahogy elfogadta volna, csupán azt kérték, szerepeljen a törvényben határidő – minimum három hónap – ami aztán, ha a helyzet majd esetleg megköveteli meghosszabbítható, parlamenti jóváhagyással.

Csakhogy becsúszott némi banánhéj az ügymenetbe. Először is az EU-s libsik ajvékolása, aztán a következő EU-s költségvetés jogállamisághoz kötött osztogatásának lebegtetése, nomeg a most beígért, járványügyben felvehető (és ellopható) EU-s kölcsön kilátása. Tehát muszáj volt “átmenni demokráciába” és visszaadni (hiszem ha látom) legalábbis szóban a mindenhatóságot.

És erre megjött a “demokratikus kórus” hangja. Magukat újságírónak tituláló fehérjehalmazok (by Bayer), kormányszóvivők most azt találták ki, hogy ímlám, Dr Dagadt mekkora demokrata, azonnal és haladéktalanul, valamint “hiánytalanul” visszaadja a vészhelyzetet, ez csak addig kellett neki, amíg fennálltak a “sajnálatos események,” nem tartott tovább az egész, mint alig két hónapig. Bezzeg az ellenség – szemben a szerény duzzadt emberrel – három hónapot “akart!” Ők a Kárpát medence haza ellenségei. (Steve)

A nap kommentje pedig Sándornétól:

Megint sikerült az agyvizemet forráspontig hevíteni. Ez a “Mi mindent megtehetünk” hozzáállásuk régóta motoszkál bennem, de mindaddig, míg nem látom, hogy mások is ugyan ezt látják, különösebben nem idegesít, mert úgy gondolom, én láthatom rosszul.
Így viszont már szétb…. az ideg, hogy csak itt ülök nyomorékan, tehetetlenül és semmi nem történik azon kívül, hogy nap, mint nap provokálnak bennünket és a “hadrafogható” (cselekvőképes, magukat még biró) emberek közömbösen tűrik ennek a tetű bandának a ténykedését.
Mi van itt?
Mi lett ebből az országból?
Meddig tart a magyar nép tűrőképessége?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!