Szeptember 24,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Orbán nem bír a fővárossal

Szép estét mindenkinek! Ugyan a veszélyhelyzet Varga Judit bejelentése szerint június 20-án szűnhet meg, nem érdemes azt hinnünk, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy az ezidő alatt hozott különleges törvények megváltoznának. Sőt. A kormány ma benyújtotta a jövő évi költségvetés tervezetét, amely szerint a járványhelyzet miatt az önkormányzatoktól elvett gépjárműadót jövőre sem kapnák vissza a települések, vagyis igen komoly adóbevételektől esnének el. Van ahol ez kigazdálkodható, hiszen a településnek vannak egyéb komoly pénzügyi forrásai is, viszont talán pont erre gondolva, a parlament hamarosan megszavazza a gödi modellt, amelynek értelmében a kormány különleges gazdasági övezetté nyilváníthatná azokat a területeket, ahol legalább ötmilliárd forintos, kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű beruházás zajlik. Ezeket a pénzeket pedig a megyei önkormányzatok – amelyek mindegyik fideszes – oszthatnák szét, vagyis ezzel is tökéletesen vissza lehetne majd élni.

Látva ezt, vajon hogy lehet még olyan ember ma az országban, aki elhiszi azt, hogy nem élt vissza a veszélyhelyzettel a kormány? Ki az, aki elhiszi, hogy Orbán csak és kizárólag a közjó érdekében hozott olyan döntéseket, amelyek a NER környékére csatornázzák be azokat a pénzeket is, amelyek felett az önkormányzati választások óta ellenzéki vezetők rendelkeztek? Orbán célja egyértelműen az önkormányzati rendszer kiüresítése, hiszen lépnie kellett valamit akkor, amikor tavaly ősszel pofont kapott az elégedetlen hazai szavazóktól. Nyilván nem amellett döntött, hogy megpróbáljon inkább értelmes döntéseket hozni, olyanokat, amelyek a legtöbb állampolgárnak megfelelnek, dehogy. Inkább úgy döntött, hogy ellehetetleníti, és ezzel megbüneti mindazokat, akik nem a Fidesz mellett tették le voksukat.

Ezt a települések szintjén persze eddig is megtették, hiszen a falvakban és a kisvárosokban a közmunka elvételével fenyegették – egyes híresztelések szerint – azokat, akik „rossz” helyre húzzák be az ikszet. Pontosan tudni lehet azt is, hogy sokan azért szavaztak a Fidesz mellett, mert úgy hitték, csak akkor érhető el a település fejlődése, ha kormánypárti polgármestert választanak meg, hiszen ellenkező esetben a támogatások majd egyik pillanatról a másikra véletlenül megszűnnek a településre érkezni. A büntetési rendszer tehát eddig is jelen volt országos szinten, de úgy tűnik, ez nem elég már a hatalom megtartásához. Orbán első terve – miszerint elveszik a polgármesterek jogkörét – túl messzire ment, ezért azt visszavonatta, majd átgondolva azt vélhetően a most látható tervvel állt elő.

Budapestet nem akarják egy az egyben kicsinálni, hiszen az könnyen visszafelé sülhetne el, de arról tenni akarnak, hogy érezzék a törődést Karácsonyék. A kérdés csak az, hogy a fővárossal mit tudnak kezdeni hosszú távon? Mert lehet, hogy Gödöt sikeresen befenyítik majd, de ez a főváros esetében teljesen elképzelhetetlen, pláne ha megnézzük Karácsony Gergely, valamint a kerületek többségének ellenzéki polgármestereinek védekezését. Ezek az emberek összefogtak és közösen próbálnak létrehozni valamit úgy, hogy az a kerületi lakosoknak is megfeleljen. Márpedig az ő szavazóbázisuk az ott lakók tömege, nem a gödi vagy a szentendrei lakosok. Ha Niedermüller vagy Pikó képes olyan intézkedéseket végrehajtani, amivel maga mellé állítja a kerület lakosait, akkor kapálódzhat a Fidesz ahogy akar, ezen nehezen fog változtatni.

Azt Karácsony már több alkalommal is kijelentette, hogy nem akarja harctérré változtatni a fővárost, hiszen Budapest vezetésével bízták meg, nem pedig lerombolásával. Ez Orbán számára problémát jelent, hiszen egy kompromisszumkész  vezetővel igen nehéz csatába keveredni. A jövő évi költségvetés kapcsán is az látszik körvonalazódni, hogy Karácsony nem kíván belemenni ebbe az egészbe, inkább tárgyalni szeretne arról, hogy megegyezzenek a felek:

Azt gondolom, hogy ez egy hadüzenet az önkormányzati rendszer számára, és mi nem akarunk háborút. Ezért megpróbálunk olyan szövetséget kötni, ami arra kényszeríti a kormányt, hogy visszavonja ezt a hadüzenetet.

Úgy tűnik tehát, hogy hiába próbálják támadásra kényszeríteni a főpolgármestert, ez eddig nem vált be. Védekezik persze, amikor ennek szükségét látja, de nem megy bele olyan csatákba, amelyekből ő kerülne ki vesztesen, hiszen a kormány leuralt szinte minden intézményt az országban. Ez a „harc” még igen hosszúnak ígérkezik, és nagyon nem biztos az, hogy a kívánt célt elérheti Orbán. A fővárosi összefogás egyre erősebb, ezt akár beismeri a Fidesz, akár nem, ettől még így van. Kíváncsian várjuk tehát, hogy mégis mi a terve Orbánnak a fővárossal.

Mai cikkeink:

Ha jól látom, most sem a hazaküldött, ellátás nélkül maradt betegekről szól a dolog, csupán a felelősség hárításáról

Aki nem lép egyszerre

Légy hálás, tűrj, és örülj ha megtűrnek

Hogy az “ellenállási mozgalmat” csírájában elfojtsák

Hollik: mindig kiálltunk és a jövőben is ki fogunk állni minden magyarért

A permafroszt olvadása nagyon rossz üzlet

Meglovagolni egy tragédiát

Vilma könyvéből

Andalúziai légy

Orbán szerencséje

Mai kiemelt kommentjeink:

Nem lőnek le, nem ölnek meg (dehogynem, ha valakinek példák kellenek szívesen sorolom), nem visz el a fekete autó, csak simán nem jutsz munkához, utánad nyúlnak még a magászférába is, aztán halhatsz éhen, lehet belőled hajléktalan. Persze ezt csak addig tudják csinálni, amíg csak néhányan hőbörögnek/hőbörgünk, ha ez tömegessé válik, akkor jön a stadionok szekunder felhasználása, de szerintük még az is demokrácia lesz. (Szinbád)

Aki fizikailag nem alkalmas, az jó lesz programozónak, aki egyiknek sem, abból lesz a fidesz-alelnök.
(Mennyi önbecsülése lehet egy katonának, aki odaáll a Pacalpofájú mellé biodíszletnek?) (fedáksári)

Valaki katonának egészségügyileg alkalmatlan,közmunkásnak meg túlképzett??
Talán egy kis idénymunka a Fideszes nagyurak birtokain a mezőgazdaságban,ja nem arra ott vannak az Ukrán vendégmunkások.
Elmehetünk még lopni,de a kormány nem tűri a konkurenciát!
Nem szól másról a téma,hogy azt lehet mondani,a lehetőséget mindenki számára biztosította a világ “legkreatívabb vezetése”,ergó betartotta az ígéretét.
Viccország!! (Elliot)

A mai nap kommentje pedig Ritától:

Én támogatom, hogy minden orvost cibáljanak bíróság elé, akinek a neve szerepel betegek elbocsátó papírján. Két igazgatót ugyanis el lehetett távolítani, de minden orvost nem rúghattak volna ki, amennyibe ők egységesen megtagadták volna a rendelet végrehajtását, orvosi esküjükre hivatkozva.

Esetleg a MOK is kiadhatott volna arról is egy közleményt, hogy egységesen szembe megy az orvostársadalom a kormányzati döntéssel. Orvos nem fog beteget kirakni. Menjenek fel a katonák a büféből, és tolják ki őket a mentőkhöz, ha úgy gondolják.

Emberség, gyógyítás, szolidaritás, felősségvállalás. Ezek mentén kellett volna mozogni az orvosok gondolatainak, és nem az önös érdekek, félelem, meghunyászkodás mentén.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!