Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Soros nem csak ígérget

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,314,946 forint, még hiányzik 685,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét mindenkinek! A gonosz Soros György pénzéből ismét nemzetellenes cselekedetet hajtott végre Baranyi Krisztina, ferencvárosi polgármester, aki bejelentette: ingyenes koronavírus szűrést biztosítunk kerületi tünetmentes 65 év felettieknek, illetve azoknak a betegkontaktoknak, akik bár a vírushordozókkal együtt vannak karanténban, de őket magukat nem tesztelték a hatóságok. Persze tudni, hogy a kormány egyébként is azon az állásponton volt – nagyjából eddig a hétig –, hogy a teszteknek semmi értelme, hiszen azok nem állítják meg a járványt, de azért volt, aki másképp gondolkodott. Ha már az államtól erre nem kaptak elég pénzt – mivel inkább elvonások történtek, mintsem plusz források kiutalása –, akkor éltek azzal a lehetőséggel, amelyet Soros György felajánlott. A patás ördög 1 millió eurót küldött hetekkel ezelőtt a fővárosnak, ami természetesen felzaklatta az ún. polgári oldalt, de sok mindent nem tudtak tenni.

Soros György 5000 PCR tesztet és laborkapacitást vásárolt a Fővárosnak, ebből lakosságarányosan mi is kaptunk 160 db-ot, amit átadunk az itt lakóknak. Az egészségügyi dolgozóinknak, szociális munkásainknak és az önkormányzat munkatársainak saját forrásból vásárolunk teszteket.

Ez nyilván felháborító és gusztustalan, nem beszélve a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szálról, de úgy tűnik, a helyi lakosok örülnek a kezdeményezésnek. Érthetetlen módon nem álltak neki sem sorosozni, sem migránsozni, hanem egyszerűen megköszönték a segítséget. Ilyen is van, hallatlan. Persze a Magyar Nemzet vagy a Pesti Srácok biztosan le fogják majd rántani a leplet a valóságról, ezt én inkább mégsem várnám meg. Ami történt, az elég egyszerű: Soros a pofázás, ígérgetés és terelés helyett egyszerűen bejelentette, hogy pénzt küld a fővárosnak, amit valóban el is küldött, és amit a kerületek valóban a járvány elleni küzdelemre használnak fel. Nem Mészárosokhoz és Tiborczokhoz kerül a pénz egy része – talán ez lehet a kormány legnagyobb gondja az olyan adományokkal, amelyeknek sorsáról nem ők dönthetnek –, hanem azt a kerület lakóinak megsegítésére használják fel. Valóban üdítő ilyet is látni.

Vera Jurová, az Európai Bizottság átláthatóságért (jogállamiságért, európai értékekért) felelős cseh alelnöke ismét „megtámadta” a magyar nemzet egészét, amire természetesen azonnal reagált Varga Judit is, a magyar nők jogaiért is köztudottan példásan kiálló igazságügyi miniszter. Jurová nem csak a magyar, de a lengyel kormánynak is odaszólt a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent tegnapi interjúban, amelyben elmondta, a magyarok és a lengyelek nem szeretnének korlátlan állami hatalmat. Majd később hozzátette azt is, hogy bár a koronavírus valóban megkövetelhet rendkívüli intézkedéseket, de nem határidő nélkül, és különösen nem a sajtószabadság szűkítésének céljából. Éppen ezért Brüsszel éberen figyeli a magyar és lengyel történéseket, kiemelten is a sajtót fenyegető büntetőjogi szankciók bevezetését.

Az aggodalom nem ok nélküli, annak ellenére sem, hogy ezidáig jóval kevesebb visszaélést tapasztalhattunk, mint amitől sokan tartottunk a határidő nélküli rendeleti kormányzás megszavazása után. Nem szabad viszont azt gondolni, hogy nem agyalnak jelen pillanatban is valami olyan törvényjavaslaton, ami magyarok milliónak életét befolyásolhatja a közeljövőben. A kormány eddig is bizonyította már nem egyszer, hogy nem lehet, nem szabad őket alábecsülni, hiszen az a szint, ahova ők képesek lemenni, bármely más párt számára a morális csőddel és a teljes megsemmisüléssel lenne egyenlő. Az tehát, hogy még nem szabadult el a pokol az országban, nem jelenti azt, hogy a továbbiakban sem fog, ezért fontos az, hogy folyamatosan árgus szemekkel figyeljék a kormány munkáját mind Brüsszelben, mind pedig idehaza. Hogy ez nem tetszik a kormánynak? Előfordul, az élet már csak ilyen.

Koronavírus ügyben nem sok fejlemény történt, maximum annyi, hogy egyes német településeken – bár ez nem csak ott fordult elő – emberek ezrei tiltakoztak a korlátozások ellen. Maszk nélkül ugyan, de a 2 méteres távolságot betartva mutatták ki elégedetlenségüket, amely egyrészt érthető, másrészt viszont én magam sok hasznát nem látom. Az érthető ugyanis, ha sokaknak elegük van a bezártságból – én sem élvezem a közel harmadik hónapja tartó bezártságot – azonban ezeket a döntéseket hozták az egyes kormányok, amiben világszinten úgy tűnik, elég nagy az egyetértés. Svédország kivételével alig van olyan ország, amely ne kijárási tilalommal próbálkozott volna a járvány megállítása érdekében. Ez most egy olyan időszak, amikor kénytelenek vagyunk követni a hatóságok tanácsait, hiszen ők sem hasraütésszerűen hozták meg ezen döntéseiket, hanem szakértőkkel folytatott komoly tanácskozásokat követően.

Lehet persze az utcákat járni – akár fegyverrel is, mint ahogy arra volt példa több alkalommal is az Egyesült Államok területén –, de attól még nem fog megváltozni a helyzet. Idővel lazítanak a korlátozásokon világszerte, ezt a keveset már bírjuk ki. Hogy aztán mi lesz majd ősszel, még senki sem tudja, mindenesetre jobb minden lehetőségre felkészülni. Okosan és észszerűen, nyilván.

Mai cikkeink:

A hazugságtól rossz szaga lesz az emberi szájnak

Morális mocsárban dagonyázva

Akár golyózáporban is

Vonják vissza Klaus Iohannis kitüntetését!

Midannyian Józsefváros sorsára jutnak?

Ez a harc egyoldalú, és nem Orbán áll nyerésre 

Amire már nincsenek szavak

Akik mindig elkésnek

Én se értek hozzá 

A “leg”-ek városa (2): Ami életben tartja és közben megmérgezi

A mai nap kiemelt kommentjei:

Vajon miért célja a kormánynak, hogy az emberek tönkremenjenek, éhen haljanak, vagy ne fizessék a közüzemi díjakat, a lakás törlesztéseket? A világon mindenütt azokat támogatják, akik a vírus miatt kiestek a munka világából, csak nálunk nem. Itt csak az kap támogatást, aki nincs rászorulva. Ez is hungarikum, csak a szégyen kategóriájában. (Virág)

Nekem az jut eszembe, hogy ezt sok „rendkívüli tehetséggel” megáldott kormánypárti népséget a jó Isten egy rosszabb, fejfájós pillanatában teremthette és folyamatosan azon töri a fejét, hogy ekkorát, hogyan hibázhatott, pedig nem szokott……… (Ágnes)

A nap kommentje pedig Andreától:

Ami a sakálmédiát illeti, valóban érthetetlen, hogy fújt össze a szél ennyi embert, aki készséggel, önként és dalolva áldozza fel a gerincét a cinikus képmutatás, a napi 24 óràs hazudozás és mérhetetlen rosszindulat oltárán. Érthetetlen, hogy ennyien vannak és nem igen hallani olyanról, aki öntudatra ébredve megundorodott volna attól a mocsoktól és kiszállt. Nem hallani olyanról, akiben akárcsak halkan is, de felszisszent volna a lelkiismeret. Lelketlen, központilag irányított robotok ezek, nem pedig önálló gondolatokkal és érzésekkel rendelkező emberi lények.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.