Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem a teljhatalom megszerzése volt a cél, ugye?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó estét mindenkinek! Úgy tűnik, Orbánék próbálgatják a frissen szerzett korlátlan hatalmukat. Az első napokban elkövettek egy hibát, amikor megpróbálták elvenni a polgármesterek jogkörét. Rájöttek időközben arra, hogy ha pénzügyileg kicsinálják őket, viszont emellé elvárják tőlük, hogy a megvonások ellenére is álljanak helyt a koronavírus elleni harcban, akkor legyőzhetik őket. Előbb a gépjárműadót vették el teljesen az önkormányzatoktól, ezzel százmilliókkal megvágva a járvány miatt egyébként is igen szűkössé vált költségvetésüket. Ezt pedig – mint azt a gödi eset jól mutatja -, az iparűzési adóra is lecsaptak, amely még a korábi gépjárművekre kivetett adónál is jóval jelentősebb. Csak Göd esetében ez a város bevételének egyharmadát jelenti, ami katasztrofális következményekkel járhat, ha a kormány nem gondolja át a döntését. Lássuk pontosan miről is van szó:

Tegnap este megjelent a Magyar Közlönyben két, városunkat érintő kormányrendelet. Az elsőben a kormány rendelkezik a különleges gazdasági övezetek kialakításáról. Az ilyen övezetekkel rendelkező településeken mind a helyi adóztatás joga, mind a településszervezés átkerül a megyei önkormányzathoz. A második rendelet kijelöli az ország első, és eddig egyetlen különleges gazdasági övezetét: a gödi Samsung gyárat, és körülötte található területet. Ez Göd területének 20%-a!

Mit jelent ez a városunk számára? Gyakorlatilag egy halálos ítéletet. A Samsung által fizetett helyi iparűzési adó elvételével a város költségvetésének harmada kiesik, ami a jövőben a kötelező feladatok ellátását is veszélyezteti.

Ezek Balogh Csaba, Göd momentumos polgármesterének szavai. A döntés elég egyértelműen arról szól, hogy lehetetlen helyzetbe hozzák az ellenzéki és független polgármestereket, akiket ezzel alkalmatlanként tudnak majd bemutatni a következő választások idején. Göd polgármestere ellenzéki, míg a megyei önkormányzati vezetés – mint ahogy ez igaz az ország mind a 19 megyéjére – a Fidesz kezében van. Lényegében az történik tehát, hogy a járványra való tekintettel megvágják ugyan az egyes városok költségvetését, azonban elvárják tőlük, hogy megoldják a védelmi feladatokat. Elég megnézni Karácsony Gergely helyzetét, akitől elvárják, hogy egymaga oldjon meg mindent, miközben kormányzati támogatás helyett kormányzati elvonásokról volt eddig csak szó.

Teszteket nem kapnak, mint ahogy nem jut védőfelszerelés minden háziorvosnak és idősotthonnak sem. Karácsony intézkedésre szólította fel a tisztifőorvost és a kormányhivatalt is azért, hogy ne alakuljon ki egyetlen gócpont sem a fővárosban. Erre mi történt? A levelek tanúsága szerint Karácsony intelmeit nem fogadták meg, az elkerülhetetlen pedig végül megörtént. Hogy itt emberéletek politikai célra való felhasználásáról van szó? Nem érdekes, a kormánypárt sikeressége az egyetlen fontos ebben a történetben. Vélhetően – ez feltételezés – a fideszes településeken nincs hiány sem felszerelésben, sem pedig eszközökben, hiszen őket nem lehet úgy bemutatni, mint akik nem nőttek fel a feladathoz. Az sem véletlen, hogy Göd volt az első, amelynek iparűzési adójára a kormány rátette a kezét. Hogyhogy nem pont Győrre, Debrecenre vagy Kecskemétre esett a választás, ahol az Audi, BMW, valamint a Mercedes gyárai találhatóak? Csak nem azért, mert itt fideszes a polgármester?

De a Kartonpack Nyrt. ügyes is érdekes, ahol a váratlanul állami felügyelet alá került cég élére kinevezett kormánybiztos lecserélte az igazgatótanács és a legtöbb bizottság tagját. Véletlenek, nemde? Biztosan teljesen független vezetők kerültek az igazgatótanácsba és a bizottságba is egyaránt. Hát nem.

A kormánybiztos határozatlan ideig dr. Uszkay-Boiskó Sándort nevezte ki a társaság élére, aki mellé Hutiray Gyula Árpád, dr. Vass Viktória, Jakab László és Dr. Mancsinczky László ül be az igazgatótanácsba.

Uszkay-Boiskó korábban az MFB igazgatósági tagja, míg Hutiray Fideszes önkormányzati képviselő volt. Dr. Mancsinczky a Fidesz tagja, és Kósa Lajost több jogi ügyben is ő képviselte.

Az persze kérdéses, hogy mégis mit akar a kormány egy dobozokat gyártó céggel, mindenesetre megmutatták, hogy a veszélyhelyzetre való tekintettel lényegében azt csinálnak, amit csak akarnak. Mindenki, aki korábban ellenkezett a kormánnyal, esetleg nem adta oda a cégét egy visszautasíthatatlan ajánlatot követően sem, azt most megszerzik ingyen, bérmentve. Pont ettől tartottak nagyon sokan, amikor arra hivatkoztak, hogy a veszélyhelyzet álcája alatt megkaparintanak mindent, amit csak tudnak, az pedig, hogy ez az időszak mikor ér véget, csakis tőlük függ. Mert lehet azzal hamisan példálozni, hogy az Országgyűlés megszavazhatja a veszélyhelyzet végét, csak ehhez illik azt is hozzátenni, hogy Orbán Viktor maga a Parlament. Amit ő nem akar, az nem is fog hatályba lépni, akarjon bármit is az ellenzék. Minden döntés Orbán akaratától függ. Tehát az, hogy a gödihez, vagy a Kartonpack ügyéhez hasonlók előfordulhatnak-e, nem kérdés. A kérdés csupán az, hogy ki lesz a következő.

Lássuk mai cikkeinket:

Komolyan nem tűnik fel a szektának, hogy micsoda ócska bazári komédiát látnak?

Akinek kell, annak jut 

Járványos időben 

Női vezetők koronavírus idején

ÁSZ: Magyarországon működik a jogállam

Csak a megfelelő alkalomra vár

Dilettánsnak nevezni majdhogynem megtisztelő

Találkozás

Legyen mindenki pénzügyminiszter

Józsi papa üres cihája, meg az elrendelt spórolás

A mai nap legjobb kommentjei:

Ehh, bírom ezt a fene nagy önérzetességük, miszerint ők döntik el, meddig és mit tehetnek meg. Minthogy az EPP is előbb-utóbb búcsút inthet nekik, így megteheti az ország is, ugyanis (és valahogy ezt kellene felfognia ennek az istenadta népnek), hogy nem a fdsz dönti el, meddig „kormányoznak”, hanem a választópolgárok.
A vezír és hordája fordítva ülnek a lovon, ebből egyszer taknyolás lesz. (Andrea)

Nem az ellenzék a hazaáruló. nem az értelmiség, hanem a kormány, amelyik a védőfelszereléseket külföldön osztogatja, és nem itthon. Addig, amíg minden kórházi- és háziorvos, ápoló, személyzet nincs ellátva legalább két hónapra való felszereléssel, addig mindenki hazaáruló, aki külföldre visz egyetlen darabot is! Ne féljen a kormány, hogy esetleg gyorsan vége a járványnak és itt marad sok felszerelés, mert azok jól tárolhatóak, és idővel felhasználódnak, mert az egészségügyben mindig van szükség védőfelszerelésre. (Virág)

A jogállam 2010-ben elvesztette jogállamiságát ahogy a közpénz is elvesztette közpénz jellegét.(Erika)

Ti csak ne támadjátok Káslert, mert még meghosszabbítják Bicskéig. (Péter)

A nap kommentje pedig Jánostól:

Engem ne ,,védjen,, meg a pártállam és pártvezér! Ne Védjen Meg!!! Az a dolga , hogy a Feltételeket biztosítsa,. hogy én megvédhessem magam!! Legyen egészségügy bármilyen esetre bajra , legyen fize4tés pótlás ha indokolt., a szociális , nyugdíja körökben biztosítsa, hogy a megszerzett jövedelmek nem veszítsék el az értéküket és végre álljon le a hobby és haveri pénzszórással! Ez a kormány dolga és NE ő maga Védjen meg , mert abból én nem jól jövök ki! Ha ez nem megy akkor viszont takarodjon el az életemből kedves hatalom! A népét megvédeni Kim Dzsong Un szokta és Trump pajti, ém a magam nevében nem kérek a pártállam ,,megvédéséből,,..!?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.