Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Akinek kell, annak jut

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A 444 tegnap közölt egy cikket, amelyben összeszedték, a budapesti kerületek hogyan vették fel a harcot a koronavírus járvánnyal. Az ember azt gondolná, hogy a kormány megoldotta már ezt a feladatot, hiszen mit sem hallani az elmúlt hetekben, mint hogy Szijjártó Péter bejelenti az éppen aznap érkezett védőfelszerelések darabszámát. A Magyarország-Kína légihíd – a külügyminiszter elmondása szerint – folyamatosan működik, onnan több tonna felszerelés érkezik szinte napi rendszerességgel, tehát a felszerelés biztosan megoldott idehaza. De erről árulkodik az is, hogy a kormánynak már jobb dolga sincs, mint százezer számra kiosztani ezeket a felszereléseket Szerbiában, Romániában, vagy épp Ukrajnában. Orbán a két szép kezével védi meg a teljes Kárpát-medencét. Ha nem lenne elegendő felszerelés idehaza, akkor biztos nem osztogatnák úgy mint a cukrot, nemde?

Nos, mint az a már fent említett cikkből kiderült, a valóság teljesen más. Ugyan az osztogatás a mai napig megállás nélkül történik – mint ahogy a behozatal is, noha az érkezett áru minőségéről fogalmunk sincs – mégis úgy tűnik, hogy ezek a felszerelések messze nem jutottak el az ország minden sarkába. Sőt, sokszor még a fővárosi intézményekbe sem. Az szinte biztosan elmondható, hogy a járvány hazai gócpontja Budapesten lesz. Országos szinten ugyanis nincs egyetlen, még csak hasonló méretű város sem, ahol olyan könnyen felüthetné a fejét a vírus. Ugyan az olaszországi Lombardia esete megmutatta, hogy nem csak egy ország fővárosát érheti súlyos katasztrófa, hanem annak egyik régióját is, mégis a többi ország adatait megtekintve elmondható, hogy általában az országok legnépesebb városaiban a legnagyobb az esély a járvány elszabadulására. Madrid, London, New York.

Pont ezért is lenne olyan fontos, hogy a főváros mindent, de tényleg mindent megkapjon a járvány elleni harcban, hiszen a politikai játszmák most emberáldozatokkal járhatnak. Aki nem veszi komolyan a koronavírust, az csúnyán megfizet érte. Ez az időszak tényleg nem a politika párharcok ideje, már csak ezért is azt gondolná az ember, hogy legalább erre az időre megbékült a kormány a fővárossal. Ehhez képest azt látni, hogy még a legalapvetőbbeket sem teljesítik sok esetben.

És már nem csak a fővárosról, hanem vidéki településekről is beszélek. A beígért maszkok és védőfelszerelések nem jutnak el a szakemberekhez, az önkormányzati vezetők pedig már alternatív megoldások után néztek. Volt, aki a kínai testvérvárosával vette fel a kapcsolatot, hogy beszerezzen egy jelentősebb szállítmány védőfelszerelést, és volt, aki a dél-koreai nagykövetség diplomáciai kapcsolatait használta fel erre. Voltak olyanok is, ahol a településen lakó kínai állampolgárok segítettek. A sort tovább lehetne folytatni, azonban már ebből is jól látható, hogy jól látható mivel is néznek szembe a polgármesterek.


Ehhez képest a kormánynak van pofája azt mondani, hogy a felszerelések kiosztása folyamatos, sőt még talán többlet is van, hiszen külföldre osztogatunk? Egy fejér-megyei háziorvos kiposztolta, milyen védőfelszerelés jutott el hozzá központi forrásból. A ránézésre hajfestéshez használható gumikesztyűkre csak annyit mondott; azt hiszem ez már a megalázó szint. Ezzel a gondolatával pedig nincs egyedül, ugyanis én is hasonlóképpen vélekedem. Akinek van pofája ahhoz, hogy a munkához teljesen alkalmatlan felszerelést küldjön ki valaki olyannak, aki az életét kockáztatja azzal, hogy betegeit ellássa, az minimum Kossuth-díjra érdemes. Az ilyen pofátlanságért már jár a kitüntetés. A háziorvosok oldják meg maguknak a problémájukat. Az pedig nem számít, hogy a kereskedelemben a legtöbb termék most hiánycikk, egyszerűen nem lehet hozzájutni.  Még jó, hogy a helyi önkormányzat és az ott lakók is kisegítették a háziorvost, aki így legalább valamilyen szintű védelmet kialakíthatott.

A doktornő az újság telefonos megkeresésésére a következőket mondta:

Azzal együtt, hogy a hírekből folyamatosan azt halljuk, sorra érkeznek külföldről a védőfelszerelést tartalmazó szállítmányok, egyre érthetetlenebb, miért nem sikerült még kezelni ezt a problémát.  

Sokan feltették már ezt a kérdést, azonban válasz ezidáig nem érkezett. Az operett-törzs nem fogja ezzel veszélyeztetni Szijjártó sikereit, hiszen ha hivatalosan is kiderülne, hogy valóban hiány van idehaza védőfelszerelésekből, akkor hogy lehetne álhírt ordibálni a közösségi médiában minden, a hiányt bemutató poszt alatt? Fenn kell tartani annak a látszatát, hogy mindenhol van minden is. Felszereléshiány persze szinte minden országban van, ebben nem vagyunk egyediek, abban viszont igen, hogy ennek ellenére is százezer számra osztogatjuk a védőfelszereléseinket. A kérdés már csak az, hogy mégis, mi a cél? Mert az emberek egyre inkább felháborodtak, látva a valóságot. Idén, sőt jövőre sem lesz választás, akkor mégis mi az oka az eszetlen adakozásnak? Orbán valóban úgy képzeli, hogy a körülmények ellenére is képes lehet magát a Kárpát-medence megmentőjének bemutatni? Ha így gondolja, óriásit téved, ugyanis a harag, nem pedig az imádat növekszik egyre inkább. Onnan lehet csak igazán nagyot esni, ahova sikeresen felkapaszkodott Orbán.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.