Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Orbán Viktor: – Ránk pénzzel, hatalommal nyomást gyakorolni nem lehet, azért, mert én ezt nem hagyom

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.

Mi a megszentelt füstölt kolbász köze van Szijjártó Péter futkosó külügyérnek a cirkuszművészethez? Semmi. Csupán mutogatja magát és beszél hülyeségeket. Most éppen a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál megnyitóján. Pedig van nekünk egy igazi bűvész államtitkárunk, a Fekete Péter, de Petyuska nem hagyja kibontakozni. Sőt, ezt a Feketét Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a cirkuszművészet megújítására és az új Nemzeti Cirkuszművészeti Központ elhelyezésére 2021. augusztus 31-ig kinevezte  miniszteri biztosnak. Cirkuszi biztos. Hollálá! Legyen nekünk ilyenünk is. Már annyi miniszterelnöki meg miniszteri biztos van, hogyha mindannyian valójában dolgoznának is, megszaporodna a tényleges munkavállalók száma – statisztikailag. Mert ma már jut belőlük minden kilométerkő mellé.

Szijjártó nemzetközi bűvész úr nem sok mindenhez ért, ehhez sem, csak nyilván akadt a szlalomozás közben egy kis ideje, és elment cirkuszozni. Mert mi ebből is rohadt jók vagyunk, és ezt tudatni kell az emberekkel, mert még hülyén mennek a munkahelyükre, meg vásárolni.

„Magyarország nem csak számos komoly tudóst és találmányt adott már a világnak, a cirkuszművészet világában is a legkülönlegesebbek közé tartozik. Elég csak a Richter családra gondolni, ahonnan Richter József lovas akrobata a közelmúltban Kossuth-díjat kapott”

Pontosan ennyit bírt kinézetni a titkárnőjével a lexikonból, meg hallott valamit arról is, hogy „A Lázár Ervin Program keretében az a célunk, hogy minden magyar általános iskolás évente legalább egyszer egy színházi vagy egy cirkuszi produkcióra eljusson”

Ne dőljön már ki a magas kultúra a fejéből, én például konkrétan nem örülnék neki, ha gyerekemet cirkuszba rángatnák. Ízlés dolga, persze. Szerintem azért konkrétan az is igaz lehet, hogy Józsika sokkal jobban örülne annak, ha eljutna a szomszéd falu iskolájába – száraz csukában, zárt dzsekiben. Aztán jöhet még mindenféle más cirkusz az életében: hány harapás kaja jut a tesóinak az asztalnál, ki mosakodjon először a lavórban meg ilyen gyakorlatias hétköznapi mutatványok.

Ez a diplomata rettenet majd megmondja, hogyan kell megszólítani a fiatalokat (hun van a Rácz kisasszony?). Első a hittan, mert a keresztény embernek ez kötelező. Második az Egri Csillagok elolvasása, közben katonadalok éneklése – mert a hazának meg frankó honvédnek kell nevelni a kölyköket. Így lesz aztán igazi cirkusz.

Mutatványból volt még ma. Minden magyarok miniszterelnöke, pártunk és kormányunk Nagy Vezére sajtótájékoztatót tartott. Csak az egész már rögtön az elején rohadtul el lett szúrva. A nagy demokrata, a sajtószabadságot mindenáron őrző pici magyar tündér kormányfő nem igazán bírta látni a karmelita kolostorban jó néhány lap munkatársát, így aztán ők nem mehettek be.

  • A 24.hu meghívót sem kapott, és a lap hiába érdeklődött, hiába regisztrált, újságírói nem vehettek részt az eseményen.
  • Szintén nem jutottak be két oknyomozó portál, a Direkt36 és az Átlátszó munkatársai, hiába szerettek volna részt venni.
  • Nem lehetett ott a Mérce, a Klubrádió, a Magyar Hang és az Alfahír.
  • A 168 Óra sem lehetett jelen a rendezvényen, meghívót sem kaptunk – írják.
  • A Népszava tudósítója – csakúgy, mint az AP, a BBC, a HVG, a 444 és az Inforádió – nem kapott lehetőséget a sajtótájékoztatón, hogy feltegye kérdéseit a miniszterelnöknek.

Orbán Viktor év eleji tájékoztatója azért fontos a sajtó munkatársainak, mert ilyenkor olyan újságok munkatársai is kérdezhetnek, amelyeknek a kormányfő egyébként nem ad interjút. Már amelyik bejut, ugye. Néhányuknak nix ugribugri.

Tudják, ebben az a legrémisztőbb, hogy olyan buta Orbán és stábja, hogy fel sem fogják, ma semmiféle információt nem lehet elzárni senki elől. Csak az nem nézte meg az interneten, a Facebookon a sajtótájékoztató videóját, aki nem akarta. Egyértelmű hát az egyes lapok bosszúból kizárása. Mi a franctól vannak beszarva annyira? Ezután is lesznek elemző, értékelő írások – ha tetszik neki, ha nem. Szerencsére, még nem csak a hírhányók és hírhamisítók kapnak hangot. Az pedig már szakma – persze, csak jobb helyeken, nem a mikrofonállványoknál és a segget nyaló médiumoknál -, hogy egy tudósítás alapvető követelménye az objektivitás. Nincs mellé duma, csak annyi: ki, hol, mit mondott. Megjegyzés nélkül.

Ennyire szánalmas az Orbán, van vastag bőr a képén. Akiknek esetleg illúziójuk lett volna, hogy ez most nem így történik, tudomásul vehetik újra, hogy hol helyük, hova teszi őket a NER.

„Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek velünk egyet.” (Orbán Viktor, 2018. 09.11. Strasbourg, a Sargentini-jelentés vitáján)

Hazudik éjjel, nappal, itthon, Európában, ahol megfordul. Ilyen az orbáni, virágzó sajtó- és szólásszabadság. Diktátorok szoktak ilyent csinálni: semmi kérdés, semmi megjegyzés, semmi ellenvélemény. Így ez a sajtótájékoztató megint egy jó nagy színjáték lett. Én semmit nem vártam ettől, nem is kaptam semmit. Konkrétan nem érdekel, hogy neki mi véleménye a Fideszből kibeszélő haverokról. Az egész megint egy dicshimnusz volt, már-már minden tökéletes ebben az országban, ami pedig még nem az, megígérte, az hamarosan az lesz. A legnagyobb baj, hogy egyetlen szavát sem hiszem el ennek az embernek. A tartalmi részből csak két témát emelnék most ki.

A bérekről: „Magyarországnak nemzeti és kereszténydemokrata kormánya van, ebből következik, hogy a bérnövekedés a legalacsonyabb jövedelműek körében volt a legnagyobb. Minimálbér 120, a szakmunkásbér 135 százalékkal nőtt” – mondta Orbán, aki szerint a szegénység felszámolása a kormány célkitűzése.

Hazudik.

Az egészségügyről: „Németország ezen a téren Magyarország versenytársa, de itthon akarják tartani ezeket a kórházi munkavállalókat. Most az ápolók és a nővérek vannak a lépések sorrendjében az első helyen a kórházi kórtermek és várótermek felújításával együtt. Minden három évnél régebben felújított ilyen helyiséget érint a kérdés, ezt a munkát idén elkezdjük – mondta Orbán, majd ígéretet tett a kórházi tartozások kiegyenlítésre.

Hazudik.

Valamit megint kellett mondania, mert hol a büdös francban élt ez az ember a tízéves kormányzása alatt. Bérek a béka segge alatt, a szegénység nő, az egészségügy haldoklik. Ennyi. Ez az egész megint egy magamutogató, undorító cirkusz lett. De ő jól van.

„Elég méltányosak ahhoz képest, mint amilyenek lenni szoktak, és nem bombáznak személyi kérdésekkel” – mondta az újságíróknak Orbán, amikor a Bloomberg a 2022-es kormányfői ambícióiról kérdezte. „Jól érzem magam, van egy rendes állásom, és elég tisztességes fizetést kapok. Ami az én életemhez  kell, az rendezve van. Amíg az emberek úgy látják, hogy erre a munkára képes vagyok, addig én folytatom” – közölte.

„Ránk pénzzel, hatalommal nyomást gyakorolni nem lehet, azért, mert én ezt nem hagyom. Én boldog vagyok azzal a helyzettel, amiben vagyok, a fake newsokkal együtt. Szívesen folytatom a munkát, ha hagyják a választópolgárok.” (Index)

…és nem szakadt le még mindig a plafon a karmelita kolostorban sem.

Az önök véleménye

Ez a rezsiszilis sótartó úgy néz ki, mint egy elcseszett Willendorfi Vénusz-másolat. (zsoltix)

Döbbenet…az első akkor jött velem szembe, mikor meglàttam ezeket a figuràkat, hogy van èp eszü ember, aki ilyet csinàl…a màsodik akkor, mikor kiderült , hogy vannak akik meg is veszik… (Krisztina)

Az is elég sokat elmond a népség hozzáállásáról, hogy miközben a székelyfaragásos csapból is árvalányhajas szűzmáriás rovásírásos turulszar folyik a nagy nemzetthy büszkeség nevében, sokan a szívükhöz kapnak a rettenettől, ha egy cigány ki meri mondani, hogy bizony igenis büszke a cigány származására. Csak nekem tűnik ez egy rohadt büdös nacionalista álszentségnek?! (Lustamacs)

Vergődik,mint néger a jégen! Kiismerték. Európa nem kér a tolvaj,parazita fajtájából. A kör bezárult,már csak a szélsőjobbos haverok maradtak neki. (Kolompár)

A magyar miniszterelnök támadja a független magyar bíróságot egy csomó, köztük külföldi újságíró előtt! De elegáns! (Vagyim)

Így írtunk mi

A katasztrófát nem az emberi hülyeség fogja megfékezni

Ez csak a jéghegy csúcsa

Ez a tíz éve kétharmaddal uralkodó Fidesz hivatalos, szégyen nélkül vállalt véleménye

A horvát EU-elnökségről

Csak nem kizárják a Fideszt a Néppártból?

Normális emberek

Édes

Téli vers

Spanyolviasz

Tizenhetedszer is meg lehet ismételni ugyanazt a hazugságot, ami már tavaly is orrfacsaróan büdös volt

A nap kommentje:

Gondolom a horvátok nem nagyon fogják a szívükön viselni Magyarország sorsát, hisz orbán belepofázott a horvát választásokba, ráadásul a nagymagyarország térkép is kiverte náluk a biztosítékot. Remélem orbánék egyre több helyről kapják a pofonokat. (Transzporter)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.