Tóth Ilona   |   2019.  Július 12,  Péntek   |   19:57
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 808,396 forint, még hiányzik 2,191,604 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Ideje is volt, tolla is volt, hát akkor aláírta Áder János köztársasági elnök pénteken a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek elvételéről rendelkező törvénymódosítást. Miután Kövér László, az Országgyűlés elnöke is aláfirkálta, elküldte a parlament által elfogadott – 131 igen, 53 nem, 3 tartózkodás – törvényt az államfőnek. Öt egész napig gondolkodhatott Áder, jaj, mit is tegyen. Addig-addig törte okos fejét, amíg úgy döntött, jól van ez a kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakítása. Hiszen ő ehhez is ért, meg aztán, ha a nagy többségnek tetszik, ő nem lesz gátja hazánk örömének. Nem kell azt elküldeni az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.
Ha valakinek esetleg voltak kétségei, hogy ezt meg meri tenni, tévedett. Áder János köztársasági elnökként egy nagy tévedés. Nincs egyedül ezzel, hiszen Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek szárad a lelkén a nagy kezdeményezés és gaztett: elvették az akadémiai kutatóhálózatot, szemben az akadémikusok akaratával és Palkovics korábbi ígéretével.
Páratlan páros. Csak az a baj, hogy Magyarországon
És ha már megszületett ez torz agyszülemény, egyet is értett vele Áder, hiszen azért ül ő a Budavári Palotában, hogy ráérő idejében néha bólogasson a Fidesznek és Orbánnak. Ez a kötelessége. Nix gondolkodás, nix normális fej, járjon a keze, aztán ennyi. Büszke lehet magára Orbán és Áder közjogi méltóság, hogy Széchenyi örökségét, a nemzet szimbólumát kényük-kedvük szerint megcsonkolták.
Naivan azt hihetnék, hogy Orbán mocskát valamelyest folttalanítja az államfő, és az emberek ellenében nem gazsulál egy már minden demokráciát kiiktató hatalomnak. Gazsulál. Persze, tőlem ez elég dilettáns feltételezés, mert akkor nem ő, hanem más lenne az elnök. Lenne rá jelentkező bőven.
Áder eljátssza a nagy zöldet egy olyan kormány mellett, amelyiknek nem fontos a környezetvédelem – az oktatás- és egészségügy sem -, mert még tárcája sincs. Ezeknek csak pénztárcájuk van, de az dugig. Komolytalan az egész.
Csak azt nem tudom, hogy mit csinál Áder? Egy köztársasági elnök – már ahol van köztársaság – nem írótoll, az ország szégyenére. Áder foglalkozása: áruló. A tudás, a jövőnk elárulója. Elárulta a CEU-t is, ezt tette a saját alkotmányuk hétszeri módosításakor; az emberek nyakába akasztotta a rabszolgatörvényt is; Paks 2-öt, és például alkotmányellenesen írta alá a bírák nyugdíjazásáról szóló törvényt. Mit is mondott 2012-ben, amikor beiktatták elnöki posztjába?
„Csak néhány dolgot tegyünk másképp. Elég, ha egyenlő mércével mérünk. Elég, ha tisztelettel viseltetünk egymás iránt. Ha megbecsüljük, és követendő példának tekintjük a teljesítményt, amit sohasem valami elérhetetlen ideálhoz, hanem mindig kinek-kinek a személyes képességeihez viszonyítunk…
…Magyarország köztársasági elnökeként magam is maradéktalanul viselni fogom az Alaptörvényben rám rótt felelősséget. Miként abban is biztos vagyok, hogy mindannyian azt várják tőlem, hogy a rám ruházott jogokat és kötelezettségeket maradéktalanul érvényesítsem. És érvényesíteni is fogom.Ha száz kifogástalan törvényt kapok az országgyűléstől, mind a százat alá fogom írni. Ha pedig száz rosszat, hibásat, mind a százat vissza fogom küldeni.”
Amikor végre kibukott a trónjából a csaló Schmitt Pál, azt hittük… Rosszul hittük. Schmitt köztársasági elnökként maga volt az automata aláíró robot, egyetlen törvényt nem küldött vissza. Aztán Áder néhányszor eljátszotta a demokráciásdit, formai okokra hivatkozva dobott vissza törvényt, tudván, úgyis meglesz az.
Orbán Viktor miniszterelnök – Áder János köztársasági elnök, a magyar demokrácia- és jogellenesség páratlan párosa. Velük mivé lett a nemzet egysége, az alkotmányos rend őrzése? Áder, Orbán és a Fidesz kiszolgálója, és vissza. Egykutyák. Csak az egyik focista, a másik pecás.
Az önök véleménye
Bármikor lecserélhető az egész bagázs. A szervezeteket új néven megszervezve új személyzetet lehet alkalmazni (Kúria helyett megint Legfelsőbb Bíróság, ügyészség helyett vizsgálóbíróságok, ilyesmi), a cégeknek meg állami megbízások nélkül annyi. Akár külföldi cégekre is lehetne bízni mindent, amíg ki nem pusztulnak a fideszes tulajdonúak. (András)
Létezik-e egyáltalán még Magyarország? Eladtuk a németeknek az összeszerelő üzemekért, az oroszoknak a Paksi atomerőműért, a kínaiaknak a Belgrád-Budapest vasút vonalért, az ukrajnaiaknak, az erdélyieknek és a szerbeknek szavazatokért. A maradékot széthordták az orbán-tiborc-mészárosok, matolcsiak és a haverjaik. Mi maradt nekünk magyaroknak egyáltalán? Ha vulgáris akarok lenni, akkor egy nagy büdös lóalkatrész. (Transzporter)
Horror összegért fegyvert rendelni a németektől ..minek??? Hiszen meg normális hadsereg sincs .. háborúra készülnek ? Hol az ellenség ? Eszement pénzszórás , miközben minden rohad ! Elképesztő !! (Krisztina)
Vajon Judit assznyonynak is kezet csókolt fénylő csillagunk meg a bajszos? Az lehetett neki a nap fénypontja, mikor egy zsíros száj nyámmogva közelít felé. Végülis, tényleg ez a csodás karrier csúcsa, onnan kezdve, hogy iskola után a bajszos szárnysegéde volt Brüsszelben, frissen végzettként, majd fel, fel a ranglátrán. Vajon mit tudott csinálni Janó mellett, minek kellett asszisztens, mikor KáderJanó sem csinált semmit száműzetése alatt? Legfeljebb megfésülhette a bajszát. (agador)
Az ujdonsült csatár képessegei ès gondolkodása felcsùti minősêg.Le is van igazolva.A mostani kormánycsapatba tökéletesen beleillik. (Lajos)
A korábbi tapasztalatokból kiindulva a civil szervezetek kérése eléggé naivnak látszik. De tételezzük fel, hogy miután a törvénytervezet meglehetősen széles és esetenként egymást átfedő területeket érint, ráadásul érzékeny kérdés is, Mihorgászunk visszaküldi a Parlamentnek megfontolásra. Mi történhet? Az világos, hogy a központi kontrollból nem fognak engedni, elképzelhető, hogy itt-ott valami lényegtelen módosítás után újra Áderhez kerül, aki most már simán alá fogja írni. A lelkiismerete (ha van) tiszta, ő vissza is küldte a tervezetet, bizony! Kíváncsian várom a fejleményeket. (Attila)
„A közigazgatásban patrióta, nemzeti hősökre van szükség…”
Na most világosultam meg! Ez ugyanis megmagyarázza azt, amit az utóbbi időkben tapasztaltam a közigazgatás több területén: a jogszabályokat semmibe vevő, a szakmaiságot nélkülöző, az ügyfelet mellékszereplőnek tekintő közönyös eljárást. Ezek szerint ez az új, úgynevezett „patrióta- nemzeti-hősi” típusú eljárás. (Gábor)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Milyen különös is az ember. Tudjuk, hogy élünk, és meghalunk. Tudjuk, és félünk. Nem attól, hogy vége, hanem attól, hogy milyen út visz odáig. Azt kívánjuk, hogy ha már jön, aminek jönnie kell, legyen rövid és fájdalommentes az út. Nem kívánságműsor… Sokszor éljük át a fájdalmat, a veszteséget. Van, amikor azt mondjuk, hogy végre vége, […]
Tegnapig élt a remény. Tegnap Edgar örökre elaludt. Nem így terveztük, nem ebben egyeztünk meg, de talán sorszerű, hogy éppen most, hogy így, hogy nem volt több idő felkészülni arra, amire amúgy sem lehet felkészülni. Azt kérte, hogy engedjük el. Megpróbáljuk elengedni. Néhány napra most csendbe borulunk. Néhány nap […]
Most vasárnap mutassuk meg Zelenszkij elnöknek, hogy Magyarországot nem lehet zsarolni és nem érdemes fenyegetni! – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán közzétett videójában. Orbán Viktor kijelentette: Zelenszkij elnök csütörtökön újra kiállt az olajblokád mellett, az ukránok nem engedik oda a kormány szakértőit a Barátság vezetékhez, ami felér egy beismeréssel, helyette tovább zsarolják a […]
Czepek Gábor: elindult Kijevbe a Barátság kőolajvezeték állapotát vizsgáló küldöttség Elindult Kijevbe a Barátság kőolajvezeték állapotát vizsgáló küldöttség, amelynek célja, hogy a tárgyalóasztalnál a magyar érdeket határozottan képviselje és a kőolajvezeték minél hamarabb újrainduljon – közölte az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a küldöttség vezetője szerdán a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen. Czepek Gábor a határátlépés előtt tartott […]
A választók harmada négypárti, ötöde pedig ötpárti parlamentet szeretne, és bár Magyar Péter azt üzeni, hogy a választásnak csak két szereplője van, minden kutatás szerint legalább három, de akár öt pártnak is esélye van bekerülni a parlamentbe – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán arra a kutatásra […]
A kormány azonnali választ és magyarázatot követel Ukrajnától a magyarországi készpénzszállítmányok ügyében, ugyanis itt „jogosan adódik a kérdés, hogy nem az ukrán háborús maffia pénzéről van-e szó” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a tárca tájékoztatása szerint. A tárcavezető arról számolt be, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal egy „megdöbbentő bűncselekmény” gyanújában […]
Magyarország készültségben! Az iráni háború nyomán aktiválhatják a nyugat-európai terrorista sejteket. Ez közvetlenül érinti Magyarország biztonságát, ezért óvintézkedéseket vezettünk be. Magyarország és a magyar emberek biztonságát meg fogjuk védeni! – írta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Facebookra feltöltött videójához. A kormányfő a videóban beszámolt arról, hogy „ma reggel a Terrorellenes Koordinációs Bizottság ülésén kezdtük a […]
Egy sorsdöntő történelmi jelentőségű választás előtt állunk, amelynek hatóköre nem áll meg a 93 ezer négyzetkilométert körülhatároló államhatárnál, hanem kihat majd egész Közép-Európa, egész Európa jövőjére is – jelentette ki az Országgyűlés elnöke kedden a Fejér vármegyei Nagyvenyimen, a kormánypártok országjárásának fóruma előtt a közmédiának nyilatkozva. Kövér László a választás tétjéről szólva azt mondta: „a tét […]
Kultúrmustra címmel indít a tánc, a zene és a kézművesség világát bemutató mintaprogramot általános iskolás diákoknak a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). „A minőséget mutatjuk be, a minőség pedig nem is lehet más, mint a magyar kultúra”– fogalmazott Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a mintaprogramról tartott keddi sajtótájékoztatón, Budapesten. A Kultúrmustra mintaprogram a Nemzeti […]
Magyarország ki akar és ki is fog maradni a háborúból, a Fidesz-KDNP-kormány meg fogja védeni a magyarokat – jelentette ki a kormányszóvivő hétfőn az Igazság órája című online műsorban, melynek másik vendége Bende Balázs külpolitikai elemző volt. Vitályos Eszter azt mondta, a magyar kormány és a magyar parlament meg fogja védeni az embereket, mert „mi nem a […]
A Fidesz-KDNP az egyetlen olyan politikai erő, amely képes megőrizni a magyar állam cselekvőképességét, és megvédeni a magyarság érdekeit, méltóságát és nemzeti összetartozását – mondta az Országgyűlés elnöke szombaton, Budapesten. Kövér László a Magyar nők a nagyvilágból a békéért és az összetartozásért című, az Országházban megrendezett konferencián azt mondta, a magyarság számára az utóbbi ötszáz […]
Magyarország továbbra is ellenáll Zelenszkij elnök zsarolásának, és nem engedünk abból a követelésünkből, hogy a Barátság kőolajvezetéken újraindítsák az olajszállítást – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban. A kormányfő a százhalombattai kőolajfinomítójánál – az ország egyetlen olajfinomítójánál, amelyet szombattól katonák őriznek – azt mondta, pénteken az ukrán elnök visszautasította a magyar […]
Magyarországot megtámadták, „olajblokád” alá vették – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor elmondta, a nap folyamán telefonon konzultál Robert Fico szlovák miniszterelnökkel, hogy a további közös lépéseket összehangolják, mert mindenképpen el kell érniük, hogy „Zelenszkij nyissa meg” a Barátság kőolajvezetéket, és újra jöjjön a kőolaj. A kormányfő azt […]
A miniszterelnök csütörtökön a Facebook oldalán közzétett nyílt levelében arra szólította fel Zelenszkij ukrán elnököt, hogy azonnal nyissa meg a Barátság kőolajvezetéket, és tartózkodjon a Magyarország energiabiztonsága elleni további támadásoktól. Orán Viktor levélben azt írta, hogy Zelenszkij négy éve képtelen elfogadni a szuverén magyar kormány és a magyar emberek álláspontját az orosz-ukrán háborúról. „Ön négy […]
Mindig úgy kezdődött, hogy elkezdtek a háború szükségességéről és elkerülhetetlenségéről beszélni, aztán háború lett belőle – mondta Bayer Zsolt publicista szerdán az Igazság órája című online műsorban, reagálva arra a felvetésre, hogy négy éve tört ki az orosz-ukrán háború, és az európai vezetők még mindig a háborút támogatják. Bayer Zsolt felidézte, hogy a világháborúk előtt […]
Magyar Péter hallgat arról, hogy az ukránok nem engedik a kőolajszállítást Magyarországra, mert képtelen rá, hogy kiálljon a nemzeti érdekekért, és nem azért kapja külföldről a támogatást, hogy saját gondolatai legyenek – mondta Rétvári Bence államtitkár kedden az Igazság órája című online műsorban. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hozzátette: a jogi helyzet teljesen tiszta, Magyarországnak hatályos […]
Április 12-én arról is döntünk, milyen politikája lesz a jövőben Magyarországnak – jelentette ki Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő hétfőn. A politikus az Igazság órája című online műsorban úgy fogalmazott, a Fidesz kitartóan azt mondja, hogy békét szeretne, és nem engedi, hogy „belehúzzák” az országot egy háborúba. A másik lehetőség, hogy egy olyan vezetője lesz […]
Sikeresen indult a kampány, a kormánypártok 106 jelöltje szombat délelőtt 10 órára – elsőként – minden körzetben összegyűjtötte a szükséges számú aláírást – olvasható Orbán Balázsnak, a miniszerelnök politikai igazgatójának kampányfőnöki gyorselemzésében, amelyet vasárnap tett közzé a Facebookon. Összegzése szerint „a kampány tehát sikeresen indult – de mindannyian érezzük, hogy most a szokásosnál is nagyobb […]
A magyarok jelentős többsége támogatja a kormány hídépítő külpolitikáját, ez derül ki egy kutatás adataiból – közölte Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója szombaton az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában. Azt mondta, a kutatás szerint az emberek csaknem 70 százaléka inkább egyetért vagy teljes mértékben egyetért a kormány hídépítő külpolitikájával. Kiszelly Zoltán […]
AM: újabb intézkedéssel segíti a kormány a tejhasznú tehéntartókat (MTI) Tudom értelmezni persze az MTI-n megjelent közlemény címét. Ha akarom. De mi van, ha nem akarom, mert bosszant édes anyanyelvem meghágása? Szóval kiírok egy kis házi versenyt, oldjuk meg közösen a kérdést: miből lehet a tehéntartó? Vasból, hogy elbírjon egy tehenet? Esetleg műanyagból, mint annak […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.