December 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Itt kell lenned, hogy elhidd

Szép jó estét mindenkinek! A szökött bűnöző, Nikola Gruevski továbbra is Magyarországon vendégeskedik, mégpedig a kormány tudtával. Szijjártó Péter az égvilágon semmit nem kívánt elmondani az ügyről, mintha nem ő lenne az ország külügyminisztere. Ez a történet, akár hetekig, talán hónapokig is elhúzódhat és igen komoly nemzetközi feszültséget szíthat. Volt aki már azt is tudni vélte, hogy a szökött bűnözőt maga Orbán Viktor szállásolta el, amit Havasi Bertalan a miniszterek elnökének sajtófőnöke természetesen tagadott cáfolt. Noha nem bizonyítékokkal, így kizárni semmit nem lehet, főleg úgy nem, hogy Orbánnak volt korábban egy az Interpol által is körözött bűnöző szomszédja, akit személyesen is ismert.

A nemzetközi helyzet tehát tovább fokozódik, így felkészülhetünk egy újabb ocsmány időszakra. Akit esetlegesen nem hoznának lázba az ilyen fajta események, azok nyugodtan böngészhetik a kormánylapok valamelyikét, ugyanis az ő párhuzamos valóságukban az ügy nem létezik. Orbánisztánban minden szép és jó. Méghozzá olyannyira jó, hogy Kásler Redváskörmű Miklóst épp díszdoktorrá avatták a távoli Voronyezs Nyikolaj Burdenko Állami Orvostudományi Egyetemén. Az MTI által közölt hírből kiderül, hogy a tízparancsolat hazai szakértője tárgyalt Alekszandr Viktorovics Guszev voronyezsi kormányzóval is, akivel együttműködésről egyeztettek. Kásler tehát kiváló elvtársnak bizonyult, amit az orosz nép hálásan köszön. Kásler egyébként ellátogatott a Don-kanyarba is, ahol elsőként nem a magyarok, ellenben a harcokban elhunyt orosz katonák emlékművénél koszorúzott.

Még visszatérve egy kicsit Macedóniához, egy másik igen szép hír érkezett az állami hírügynökség jóvoltából, ami így szól:

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint Macedóniába 30, Szerbiába 15 rendőr utazik, aki járőrszolgálatot lát majd el a jogellenes határátlépések megelőzéséért és felderítéséért, illetve közreműködik az embercsempészek és az illegális migránsok előállításában. (MTI)

Ehhez csak egy mondatot fűznék: Itt kell lenned, hogy elhidd!

Trócsányi László kissé meglepő módon, ám jó pártkatonához híven válaszolt a HVG kérdéseire. Az igazságügyi miniszter kifejtette, hogy a mára létrehozott rendszerben töretlenül hisz és hinni fog akkor is, amikor már nem lesz miniszter. Pontosan ilyen emberekre van szüksége Orbánnak, akik még képesek hinni abban az országrombolásban, amit immár nyolcadik éve visznek véghez. Trócsányi szerint a közigazgatásban függetlenség van, pártkatonák jelenlétéről szó sincs.

 Nálam már a feltételezés is kiveri a biztosítékot, hogy a magyar közigazgatásban pártkatonák dolgoznának. 1991 óta töretlenül hiszek a most végre megvalósuló rendszerben, és ebben fogok hinni akkor is, ha már nem leszek miniszter.

Tordai Bence, a Párbeszéd képvielője közben ismét bemutatta, hogy a Parlament továbbra sem az érdemi viták helyszíne. Az MKKP tévés kotkodácsolásához hasonló műsort adott ma elő a talán egykor tisztelt házban. A PM szóvivője a ház színvonalához illő beszédet mondott el a pulpitusról, mely röviden ennyi volt: cöfcöfcöfcöfcöf. Tordainak ugyanis – sokunkhoz hasonlóan – némi gondja van azzal, hogy az álcivil, közpénzből élő CÖF vezetője, Csizmadia László felel a civilek által gyűjtött adományok után járó normatív támogatások elosztásáért. Persze erre lehet azt mondani, hogy nevetséges az, amit Tordai előadott a Parlamentben – ami igaz is lenne -, azonban a kormánypártok tették azt szánalmasan nevetségessé és a valóságban teljesen értelmetlenné.

Tordait a házalnök Latorcai János előbb csak félbeszakította, mondván ne tegye bohóckodás tárgyává a parlamentet, majd figyelmeztetésben részesítette. Hogy akkor ilyen gondolkodásmóddal Orbán Viktor boldogkarácsonya mégis miért nem tette bohóckodás tárgyává a Parlamentet, azt csak az unott fejű Latorcai János tudhatja. Egy biztos, hasonló akcióért mondjuk Angliában nem szóltak volna egy büdös szót sem, pedig ott már kicsit régebb óta játsszák ezt a demokrácia nevű játékot.

Na de hogy legyen a mai napra is valami jó hír, megemlíteném, hogy a Mészáros-féle megyei lapok olvasottsága napról napra csökken. Többezer olvasót veszítettek az elmúlt évben, amire mondjuk nem nehéz magyarázatot találni, hisz Orbán rokonságán kívül, mégis ki a jó isten kíváncsi a kreténebbnél kreténebb cikkeikre? Ráadásul elég megvenni Mészárosék egyetlen lapját a több tucatból ahhoz, hogy elolvassuk a heti híreket, hisz minden egyes példány konrkétan ugyanazt a mocskot tartalmazza, amit a pártközpontból utasításba adtak.

Lássuk mai cikkeinket:

Tovább dübörög a Galádok éve

Bűnözők egymás közt

A kvantumkémia a kereszténydemokrata férfiak kémiai úton történő kasztrálásáról szól

Legalja

Orbán nem zárhatja be a humánum, a szolidaritás kapuit

Hazám

Most lenne itt az ideje elmagyarázni a migránsoktól rettegő populációnak

A nap kommentje pedig Jánostól:

Ha egy kis szerencsénk van, még az is kiderülhet, hogy Putyin valójában a CEU-n szerezte diplomáját Soros Gyuri bá finanszírozásával. Ez egy igazán szép csavar lenne ebben a balkáni balladában.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.