Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Romániában még dönthetnek az emberek a saját sorsukról, itthon már nem

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét mindenkinek! A török diktátor, Erdogan hamarosan megérkezik Budapestre, ezért a fél belváros hamarosan lezárásra kerül. Egy diktátornak kijáró tisztelttel fogadja Magyarország a török elnököt, aki azért érkezik – amelett, hogy tárgyal Viktorunkkal – hogy megnézze a felújított Gül Baba türbéjét. Mivel Erdogannal szemben véleményt – negatívat legalábbis – nem lehet kifejteni, ezért tüntetni sem lehet az ellen, hogy a városba érkezik. Törökországban gond nélkül börtönbe vetné azokat, akik véleményt mernek formálni róla, Magyarországon azonban ezt még nem teheti meg. Így hát be kell érnie azzal, hogy a miniszterek elnöke ellehetetleníti a minden fajta-féle tüntetés lehetőségét is.

Emlékezzünk csak, amikor a kínai elnök érkezett, vagy épp Putyin, a történet hasonló volt. A rendőrség másodperceken belül megjelent és valami kitalált indokkal elhallgattatta a demonstrálókat. A rend éber őrei kiszolgálnak és védenek. A tüntetést ezúttal a DK szerette volna megszervezni az MTA épülete elé – ahova a tervek szerint Erdogan el fog látogatni – azonban a rendőrség erre nem adott engedélyt, mondván nemzetközileg védett személy érkezik. Azt ugye mégsem mondhatták, hogy szarul nézne ki, ha Orbán Viktor egyik legjobb diktátor barátját valaki kritizálni merné  magyar honban.

A Miniszterelnökség új, budavári épületében működő konyha és étterem megkezdte a szakácsok felkutatását országszerte. A szakácsnak, aki magának Orbán Viktornak is süthetne, nyilatkoznia kell arról, hogy:

az alapanyagként használt termékek legalább 60 százaléka magyar, illetve Magyarországon előállított lesz.

A nemzet vezérének tehát nemzeti szakács dukál. Meglepő módon azonban a miniszterek elnöke megelégszik egy mindössze 60%-ig nemzeti szakáccsal is. Mi történt itt kérem szépen? Csökken a színvonal. Németh Szilárd biztosan örömmel vállalná a feladatot, ugyanis akkor nem csak a nagy nemzeti piknikeken főzhetne gazdájára, hanem az év minden napján. Mekkora boldogság lenne ez, Szilárd!

Romániában sorsdöntő népszavazás zajlik ezekben a percekben is, amelyről a hazai kormánysajtó be is számol tisztességgel. A férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról szavaznak a szomszédban, azonban úgy tűnik, a románokat teljes mértékben hidegen hagyja – ma 19 óráig a választói névjegyzékben szereplők 18,87 százaléka ment el szavazni – a dolog. A magyar kormánynak, az ő sajtójuknak, illetve az egyházi vezetőknek valamiért nagyon fontos ez a kérdés, a románoknak azonban nem igazán. Amennyiben nyerne az igenek aránya, úgy pontosítanák az alaptörvényt, hogy a család „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon” alapul, amely meggátolná az azonos neműek házasságkötésének legalizálását. Arról van tehát szó, amit idehaza az emberek megkérdezése nélkül tolt át a Fidesz a parlamenten. Romániában még dönthetnek az emberek a saját sorsukról, itthon már nem. Hogy végül elég magas lesz-e a részvételi arány a törvény elfogadásához, az este 9 óra után derül ki.

A nap legfontosabb híre pedig ismét Hódmezővásárhelyről érkezett, ahol Márki-Zay Péter megelégelte azt, hogy Lázár János a háttérből a mai napig irányítja a közgyűlést, teljes mértékben ellehetetlenítve a független polgármester munkáját. Márki-Zay a mai napon a Facebookon jelentette be, hogy a képviselőtestület feloszlatását és egy új választás kiírását kéri. Azt szeretné ugyanis, hogy a város lakosai döntsék el, kit akarnak a város vezetésében látni. A Fidesz ezt minden bizonnyal el is fogja fogadni, ugyanis úgy hiszi, ezzel végső csapást mérhet a független polgármesterre. Ezzel ismét Hódmezővásárhely lakosainak kezébe kerül a döntés. Egyszer már bizonyították, képesek ésszerű döntést hozni, most is erre van szükségük. Márki-Zay bejegyzését itt lehet elolvasni. Hajrá, Vásárhely!

Iődközben a Fidesz természetesen reagált Márki-Zay Péter bejelentésére:

Márki-Zay Péter csődbe vitte Hódmezővásárhelyt

Márki-Zay Péter fél év alatt, miközben minden idejében az új ellenzéki párt megszervezésén dolgozott, csődbe vitte Hódmezővásárhelyt. Azt a várost, amely év elejéig a dél-alföldi régió legjobban fejlődő települése volt. Amennyiben Márki-Zay Péter végre belátja, hogy alkalmatlan a polgármesteri munkára, mondjon le, ne okozzon több kárt a Vásárhelyieknek!

Inkább lássuk a mai cikkeinket:

Kövér László megnyerte a kultúra ellen vívott harcot

A sikeres fehér keresztény fideszes

Pici bácsi! Nem volt túl hosszú

Építsünk gyárakat Ghánába is

Saját lábunkon állva az Orbán családból két diktátort tartunk el 

Angliában bezzeg?

Ősz

A nap kommentje pedig Szonjáé:

Munkahelyteremtést ígértek, nem? Már csak a felcsúti kisvasutat kell meghosszabítani Ghánáig, hogy a magyar zsákfalukból könnyen eljuthassanak a dolgozni akarók a ghánai gyárakba.