Október 23,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Összeszorított végbéllel, lehajtott fejjel

Miután a fideszes parlament minden idők leghazugabb, a „Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról” címet viselő határozati javaslat vitának csúfolt performansza révén igyekezett újra megetetni a magyar emberekkel, hogy a Sargentini-jelentés valójában nem is arról szól, amit a szemükkel látnak, és járulékos haszonként a vezér korrupciótól bűzlő, morálisan védhetetlen luxusrepülőzéséről is próbálják elterelni a köz figyelmét, a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos kommunikációs csatornáin próbáltam nyomára bukkanni annak, hogy mit szólnak azokhoz a sajtóhírekhez, amelyek a tekintélyes intézmény példás öncenzúrájáról szólnak.

Kíváncsi lettem volna, hogy miután tegnap kiderült, nem csupán a társadalmi nemekről és a közösségi média jogairól szóló előadásokat tiltotta le a vezetőség, de a Társadalomtudományi Központ kutatóintézetei által felterjesztett, a migrációval és a kétharmaddal megnyert választás körüményeivel kapcsolatos programjait sem tartják a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett konferencia keretében megvalósíthatónak, van-e bármi hozzáfűznivalójuk ehhez a sötét korokat idéző, megfelelési kényszertől csöpögő, gyáva, a politikai hatalommal szembeni megalkuvást tükröző lépéshez.

Szerintem kellett volna találnom valamiféle magyarázkodást, már csak azért is, mert amikor a forró nyár derekán az MTA függetlenségének felszámolása, az intézmény politikai kontroll alá vonása hangsúlyosan terítéken volt, az érintettek érdekesen jól időzített, nem kicsit áthallásos Facebook-bejegyzésben arra hívták fel a figyelmet, hogy az 1825-ben alapított Magyar Tudományos Akadémia 1948-ban már majdnem megszűnt, majd amikor a sajtó ezt a Rákosi- és a NER-korszak közötti finom párhuzamként interpretálta, azonnal siettek kioktatni a közvéleményt és a médiát: ők nem is szóltak be a kormánynak, a posztnak semmi köze megboldogultnak hitt sötét korokhoz, pláne semmi a Palkovics minisztériumával folytatott vitákhoz, szerintük az uborkaszezon a 444-től a 888-ig mindenkinek az agyára ment.

Ehhez képest most néma a csend, az MTA vezetősége nem liheg egy emberként elmagyarázni, hogy valójában ők egyáltalán nem azért alkalmazzák az öncenzúra eme köpnivaló formáját, mert politikailag megzsarolták őket (a főtitkárasszony indoklásnak álcázott levelét hagyjuk, azon se sírni, se röhögni nem lehet), hanem mert nincs is szó öncenzúráról, egyszerűen rosszul látjuk, mert az agyunkra ment a hidegfront.

Tudom, hogy az értelmiség társadalmi felelősségvállalásának kérdését már sokszor megbeszéltük, különféle vonatkozásait érintettük (például ITT, ITT, ITT, vagy ITT, amikor még távolról sem tartottunk ott, hogy a nemdiktatúra nyíltan rúgja be tudomány ajtaját) de attól, hogy az alsókővágóörsi nyomorban teljesen irreleváns, a mindennapi egzisztenciális küzdelmek szempontjából értelmezhetetlen ez az egész elkussoltatási manőver, van annyira súlyos, hogy ejtsünk még pár szót róla.

Benedikty Béla (valószínűleg sokak lelkébe belegázolva) félreérthetetlenül direkt módon kifejtette már akkor, amikor még szó nem volt az MTA vezetésének a tudomány ünnepére időzített megfutamodásáról, mit gondol erről az – élő klasszikusokat is csak pontosan, szépen – túlnyomó többségében jellemtelen, gyáva, ócskalelkű senkiháziakból álló testületről. Én nem vagyok Benedikty Béla, nem állítok ilyesmit, de nem is vigasztalom magam azzal, hogy milyen nagyon megnyugtató mindeközben Kertész János Széchenyi-díjas kutató kiállása e szerinte botrányos, a magyar történelem sötét korszakait idéző önkéntes behódolással szemben. Értsd: nehogy olyan témákat érintsünk, amelyek a magyar kormánynak politikai okokból nem tetszenek.

Az, amikor a magyar tudomány ünnepén a magyar tudományosság fellegvára önként és dalolva hallgattat el bizonyos kínosnak és kellemetlennek skatulyázott témákat feszegető tudósokat csak azért, hogy a kormány kedvében járjon (talán a már így is megnyirbált anyagi erőforrásokat és az eltaposott kutatási autonómiát védik foggal és körömmel?), akkor senki ne mondja azt, hogy ugyan, ne bántsuk már ezeket a tekintélyes embereket, hát mit vétettek ők a magyar társadalom ellen, mégis miért kellene őket felelősségre vonni azért a gyáva megalkuvásért, amelyben semmi különleges nincs.

Pedig aki nem üvegbúra alatt él, aki arra szerződött, hogy bármilyen jellegű szaktudását a társadalmi fejlődés szolgálatába állítja, aki értelmiséginek vallja magát, azt nem csak lehet, hanem kötelező is felelősségre vonni. Ez itt ugyanis egy példátlanul egyenes ívű folyamat sokadik stációja.

Kezdetben szemrebbenés nélkül hallgatták végig, amint a magyar tudományosság fellegvárában a regnáló politikai hatalom feje a tudomány és a politika összeláncoltságáról öklendezik.

Aztán közölték (mintegy meg sem hallva a burkolt fenyegetéseket), hogy azért nem foglalkoznak politikával, mert ők tudósok.

Majd amikor a politika hegymászó bakancsával beletaposott az arcukba, elcsodálkoztak, hogy a tudomány és a politika perverz és semmivel meg nem magyarázható összeláncoltságából – ahogy a történelem során még eddig soha – most sem születtek jó dolgok.

És végül most, mindennek a megkoronázásaként, abban reménykedve, hogy ha jól viselkednek, talán megússzák a beszántást, a totális politikai kontrollt, saját elhatározásból hunyászkodnak meg, nehogy a gender szótól gutaütést kapjon a hatalom, vagy nehogy elguruljanak a gyógyszerei, ha a migráció, vagy a szégyenletes fideszes választási rendszer tudományos megközelítése esetleg megszégyenítő-leleplező bizonyítványt állít ki a propagandáról.

Ezek az emberek (akinek nem inge, ezúttal se öltözködjön feleslegesen), akikre nem mellesleg szeretnénk felnézni, még mindig nem értik, hogy ott, ahol eddig senki nem úszta meg, aki a hatalmi téboly útjában állt (egyszerűen csak azáltal, hogy rámutattak és kinevezték ellenségnek), ők sem fogják megúszni. Attól, hogy összeszorított végbéllel és lehajtott/elfordított fejjel végignézik, ahogyan a politikai hatalom a lángszóróval hadonászik, és ahelyett, hogy megpróbálnák kivenni a kezéből, inkább hallgatásukkal bátorítják az elmebeteget, ők sem fogják megúszni.

Valahányszor a politika rátelepedett a tudományra (a fajelmélet talán elégséges ennek bizonyítására), abból mindig tragédiák származtak. Ehhez képest elborzasztó látni, hogy a magyar tudományosság már önként adja fel a hídfőállásait a politika előtt térdre borulva. Ha ma Magyarországon a tudomány ünnepét az öncenzúra ilyen módon köti gúzsba, és alig akad tudós, aki ezt szóvá teszi, aki tiltakozását fejezi ki, akkor legalább annyi becsület szorulhatna beléjük, hogy ne nevezzék már ünnepnek ezt a gyászos megalkuvást. Jó, tudom, ha ébren vagyok, ne álmodjak.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.