November 15,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Minden írástudó, minden politológus, értelmiségi, elemző, fasz tudja ki – takarodjon lefelé az elefántcsont toronyból

Most nekem elmentek otthonról. Rondán fogok beszélni. Alighanem káromkodni is fogok, érzékeny lelkűek miatt szólok. Előre.

Itt ül a nappalinkban (igaz, szerencsére televízión keresztül) okos emberek hada. Nem mondok neveket, mert tök mindegy. Nem az számít, hanem az, amiről beszélnek. Márpedig beszélnek. Okos emberek, okos politológus. Azt mondja a szájával, hogy Matolcsy ügye nem fogja utcára vinni az embereket. Mégpedig azért nem, mert nem értik.

Aranydrága bogaram! Hát kinek mi a dolga ebben a szájbavert, retkes történetben, ebben a nyomorult országban? Mi a dolga az ellenzéknek, a politológusoknak, egyetemi tanároknak, írástudóknak, mindenkinek? Nem az, hogy elmagyarázzuk a keményen hülyének nézett kisembernek, mi van?

Nem érti? Naná, hogy nem. Hogy a faszban értené a milliárdokat az, akinek a két kifli már luxus? Akinek háromezer forint rezsicsökkentés a világ teteje? Honnan értené az, aki két évig spórol egy használt hűtőszekrényre? Az csak ezerforintul ért, milliárdul nem.

De nem azért, mert hülye. Nem az. Azért, mert ez a nyomorult élete. Máról holnapra, ötezer forint. Meg kétszáz. És csirkefarhát, kínai cipő, nadrág a turkálóból.

Nem érti a milliárdot. A százmilliót se, meg talán a  milliót se. Na de mi a dolga a decensen hátrafésült hajú értelmiségnek? Hátradőlni a bőrfotelben, glasszékesztyűben és kijelenteni, hogy ezzel nem lehet utcára vinni az embereket, mert nem értik?

Tökön szúrom magam! Ezek nem az elefántcsont toronyban élnek, hanem beleültek a csúcsába. Micsoda hülyeség az, hogy nem értik és nem lehet megmozdítani a társadalmat? Hát akkor el kell magyarázni. Le kell fordítani Matolcsy milliárjait kiflire, kínai cipőre, gázszámlára. El kell mondani, hogy tőle veszik el azt a pénzt. Az az övé. A gyerekéé, akinek belebüdösödik a  lába a kurva műbőrcipőbe, mert csak arra telik. Az ő idős anyjáé, aki fájdalmasan nyög reggeltől estig, mert évekig vár egy nyomorult térdprotézisre. Az ő apjáé, aki már fel sem kel a székről, mert nekimegy mindennnek. Mer a hályogműtétre is évekig kell várni. Mert az apja még csak hatvan éves. Vagy hetvenöt. De még él, még ember, még jogai vannak.

Mi a fasz más dolga van mindenkinek, aki érti, mi folyik itt, mint elmondani? Elmagyarázni, lebontani. Elmondani újra és újra, ameddig meg nem érti az, aki beszorult a tulajdon nyomorába és azt hiszi, nincs beleszólása.

De, van. Kell, hogy legyen. Mindenkinek, mindenbe. El kell mondani nekik, hogy kifosztják őket. El kell mondani, hogy Orbán Viktor nem jóisten. Egy senki, egy közülünk. Csak rosszabb, szarabb ember, mint bárki, aki naponta szeli vékonyra a kenyeret, hogy jusson a gyereknek másnap is. Különb ember az, aki havi hetvenezerért a belét dolgozza ki és remeg, hogy másnap is legyen még munkája.

Ezerszer különb, mint az a politikus, aki felfoghatatlan sok pénzért kellene, hogy szolgálja az embereket, de neki nem elég a kurvamagas fizetése, ott és annyit lop, amennyit csak lehet.

El kell magyarázni a meglopottnak, hogy az a pénz az övé. Az övé, a gyerekéé. Hogy azért nem tanulhat tovább a kölyke, mert ellopják a pénzt azok, akiknek vigyázni kellene rá. Azért hízik el ő és a férje/felesége, mert csak kenyeret, krumplit és tésztát zabál, mert csak azt tudja megfizetni.

Minden írástudó, minden politológus, értelmiségi, elemző, fasztuggyaki takarodjon le a torony tetejéről, lefelé a piedesztálról, mars ki a bőrfotel kényelmes mélyéből, a könyvtár egérszagú polcai közül és tessék ordítani, írni, szavalni, hegedülni, mit tudom én, mit csinálni. Ki az öltönyből, nyakkendőből, lehúzni a kesztyűt, feltűrni az ing ujját és bele a mocsokba, ha kell. Nem pedig sóhajtozni, hogy úgyse értik.

Nem kell kölnis zsebkendőt tartani az orrunk elé, lábujjhegyen toporogni a sárban. Bele kell lépni, mert máshogy nem lehet kilábalni belőle. Nem kell nyivákolni, hogy juj, micsoda csúnya szavak vannak egy írásban, mert van olyan, amikor csak úgy lehet átvinni az ingerküszöböt, ha a másik arcába üvöltünk. Az akadémikus bölcselkedést, az úri modort elő lehet majd venni akkor, amikor annak van itt az ideje. Az nem most van. Most az van, hogy le kell menni a mocsokba, mert a valóság ott van, nem a könyvtárakban. Most bunkósbotot kell fogni. Két marokra.

Lefordítani forintokra a hazugságokat, átszámolni zoknira, kiflire, hályogműtétre a kurva festményeket, kastélyokat, guccsitáskákat. Ha azok, akik képesek lennének elmondani a valóságot csak sopánkodnak és legyintgetnek, akkor máris vonulhatunk valami eldugott helyre egy ásóval és mászhatunk be a gödörbe. Ugyanis nem az Orbán-kormányt kell leváltani, mert az még kevés. Tök mindegy, ki jön ezek után, mert ha a polgárok nem értik, nem tudják a jogaikat és nem mernek, nem tudnak kiállni azokért a jogokért, akkor nem lesz jobb később sem. Ha a társadalom nem húzza meg a határokat, hogy meddig mehet el egy bármilyen kormány, addig megtesszük a lehetetlent: újra és újra pont ugyanabba a tetves folyóba lépünk. Ha induláskor jót is akar egy politikai erő, de teljhatalmat kap, el fog kurvulni. Mindegyik, bármelyik. Ezért kell azt tudnia mindenkinek, aki vezetni akarja ezt az országot: nincs felhatalmazása mindenre és a társadalom kirúgja a segge alól a bársonyszéket, ha elkezd a saját érdekei mentén politizálni.

Hát itt már mindenki idióta?

Vagy én vagyok az? Megint?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.