NEHAZUGGY

Ha tizenöt évnyi cinkos némaság után megpróbálunk gerincet növeszteni

H. Andrea | 2018. Augusztus 19, Vasárnap | 10:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Feltétlen rajongója vagyok a mindig utólag megvilágosodó, utólag hirtelen, kvázi a semmiből megbölcsülő embereknek, fajsúlyos és kevésbé fajsúlyos közéleti szereplőknek. Simicska Lajostól Pálinkás Józsefig nem túl hosszú, de annál tartalmasabb a sor, ezért is örültem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal éléről nemrégiben sajátosan fideszes módszerrel eltávolított Pálinkás Józseffel készült interjúnak, amely teljes terjedelmében az ismerősen sajátos módszerekkel kinyírt Magyar Nemzet hulláján megmaradni próbáló Magyar Hang augusztus 17-i számában olvasható.

Bevallom, csak részleteiben volt szerencsém tudomásul venni a pixisből csúfosan kiesett, a Fideszhez meglehetősen közel álló értelmiségi úr mondandóját, de ez bőven elegendő is ahhoz, hogy határozottan állíthassam: az atomfizikus-akadémikus, a Professzorok Batthyány Körének egykori társalapítója, az Orbán-kormány egykori minisztere precíz, tökéletesen pontos kórdiagnózist állított fel arról a társadalmi posványról, ami körülvesz. Pont ez a bajom vele. Hogy stimmel. Borzasztónak találom ezt az Ürge-Vorsatz-komplexustól üvöltő öntudatra ébredést. Aminek megbocsáthatatlanul hosszú évekig gátat szabott a párttagságban/párközelségben, a feltétlen lojalitásban gyökerező félrenézési kényszer. Idézek (kiemelések tőlem):

„A mai Magyarországon szinte kizárólagosan az anyagi érdek dominál. Pozitív nemzeti minimum nincs, a társadalom végzetesen szétszakadt. A teljesítményeken alapuló világ ideájától egyre távolabb kerülünk. Autonóm, szellemi értelemben felnőtt, a polgárság gerincét adó középosztály legfeljebb nyomokban létezik. Az általam is vallott liberális konzervatív értékeket ugyanakkor bizonyos, magukat jobboldalinak tartó körök igyekeznek felhasználni, kiforgatni, nevetségessé tenni. A véleményüket szabadon elmondókat sokszor szégyenpadra ültetik, megalázzák. Ez történik tudósokkal, értelmiségiekkel, vagy akár olyan intézményekkel, mint a Magyar Tudományos Akadémia. (…) Nevezhetjük ezt a szellemi középszer diadalának is. Következményeként Magyarországon olyan hangulat uralkodott el, amely egy egészséges lelkületű társadalomtól idegen kellene, hogy legyen.

1998-ban úgy éreztem, segíteni tudok a tapasztalataimmal az akkor harmincas éveiben járó politikusgárdának. Az első Orbán-kormány szerintem jól dolgozott. A 2002-es megrendítő választási sokk, ami ezt a politikai közösséget és meghatározó egyéniségét, Orbán Viktort érte, rengeteg mindent megváltoztatott. Nyilvánvalóvá lett, hogy jelentős anyagi háttér nélkül még sikeres kormányzás esetén is nehéz nyerni. (…) A választásokat közérthető, elsősorban az ösztönökre alapozó ígéretekkel kell megnyerni. Kétségtelen, a stratégia bevált, jelentősen hozzájárult a három kétharmados sikerhez.

Amíg nem lesznek súlyosabb gazdasági problémák, amelyeket a szavazók többsége is megérez, addig hatásos lehet (a populizmus, az ösztönökre ható politika – szerk.). Akkor viszont az a tömeg, amely csupán pillanatnyi érdekeire figyel, rendkívül gyorsan elfordul bárkitől – a Fidesztől is – bármilyen irányba.

Az országban zajló folyamatok kifejezetten gátolják (…) a szélesebb kört érintő szellemi és anyagi polgárosodást. A politikában, a gazdasági életben szinte megszűnt a verseny. Ennek következményeként az »örök nyertes« ellustul, arrogánssá, parancsokban gondolkodóvá válik. Hiányzik az intelligens közbeszéd, ennek is »köszönhető« a bizalmatlanság megerősödése, a durva viselkedésmód elterjedése. Ha az elit bunkó módon viselkedik, akkor ez az átlagember számára sajnos példaként szolgál. Ez ellen mindannyiunknak fel kell lépnünk, mindenkinek saját magán kezdenie a változtatást. Csak ezen az úton haladva tudjuk megvédeni belső függetlenségünket, biztosítani értékelvűségünket, bízni a jogi keretekben, példával és munkával hozzájárulni a polgári Magyarország megteremtéséhez.”

Hát akkor pálinkás jó reggelt kívánok az akadémikus úrnak, könnyekig meg vagyok hatódva! Ha jól értelmezem a fenti – még egyszer mondom – rendkívül precíz kor- és kórdiagnózist, akkor Pálinkás Józsefnek érdemei elismerése mellett mintegy 15 éve világos (másfél évtized nem kevés idő), hogy tulajdonképpen ki mellé-mögé-alá állt be szekeret tolni. Márpedig szerintem jól értelmezem, következésképpen dühítőnek hat, hogy miközben már 15 éve is pontosan látta, hogy mi történik, mi felé haladunk, hogyan szakad a magyar társadalom, hogyan válik a politikusi bunkóság követendő példává, hogyan alázzák-gyalázzák a szabadon véleményt nyilvánítókat, addig a pillanatig nem zavarta semennyire a helyzet, és csak akkor bátorodott fel ennyire, mikor kiderült: elkerülhetetlenül mehet a levesbe. Egy ordenáré propagandalap ügybuzgósága elég volt ahhoz, hogy nyomokban értékelhető közéleti-politikai pályafutása véget érjen, ő pedig – mintha mi sem történt volna – immár felszabadultan ontja az erkölcsi alapokon nyugvó bölcsességeket arról, hogy nekünk, mindannyiunknak mit és hogyan kellene cselekednünk ahhoz, hogy megvédjük a maradék emberi méltóságunkat, függetlenségünket, értékelvűségünket ott, ahol a középszer táncot lejt az emberség elgyötört, ványadt testén.

Nem baj, ha közhelyes, és különben is ki vagyok én, hogy ekkora jellembajnokokat meg- és elítéljek azért, mert évtizedekig tevőlegesen hozzájárultak (akár csak a félrenéző hallgatásukkal) egy olyan mocskos rendszer kiépüléséhez, amely aztán őket is szemenköpte, kiokádta magából. Az az igazság, hogy ez a rendszer most már lassan egy évtizede köpi szemen azokat, akiknek a létezése Pálinkás úrnak és a hozzá hasonlóknak rendre csak akkor tűnik fel, amikor már nem kellenek annak a bandának, amelyiket érthetetlen okokból még mindig elitnek neveznek. Mélyen megvetem (ehhez talán van némi jogom) az effajta utólagos megvilágosodási színjátékokat akkor is, ha Pálinkás József még ebben a narancssárga, homogén, gerincferdült fertőben sem hozható közös nevezőre például Simicska Lajossal, Gajdics Ottóval, Németh Szilárddal, vagy Lázár Jánossal.

Lehet disztingválni, relativizálni, a mindenkori fideszes erkölcshöz viszonyított, felmentésekre alkalmas megkülönböztető jegyek ötven árnyalatát a falra festeni, de a helyzet mégiscsak az, hogy mélyen hiteltelen és megvetendő ez így. Mert ha ez a rendszer nem ment volna át az aljasság, embertelenség összes betonfalán, és csak arról lenne szó, hogy a minden rendszerrel együtt járó apró hibák és félresiklások jellemzik a működését, akkor lehetne azt mondani, hogy akár még hálásak is lehetnénk a Pálinkás Józsefeknek. Hiszen végső soron legjobb tudásuk szerint járultak hozzá ahhoz, hogy kevéssé legyen érezhető a mindennapokban a kormányzati gátlástalanság, arrogancia, erkölcstelenség napi mocska. De ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a tudomány területén a pillanatnyilag a szemünk láttára zajló központosítási-befolyásolási-leigázási akciók előkészítésében Pálinkás Józsefnek semmilyen szerepe nem volt?

És ha történetesen nem találja meg a harmadik kétharmadával mit kezdeni nem tudó, megállíthatatlan kormányzati elmebaj, akkor mi lenne? Akkor soha nem tudtuk volna meg, hogy Pálinkás József valójában ugyanazt látja, amiről a hatalommal soha semmilyen viszonyt nem ápoló, soha semmilyen pozícióban Orbán hatalommániáját nem szolgáló emberek, civilek, értelmiségiek, nem értelmiségiek évek óta beszélnek? De ha már ilyen példás gyorsasággal sikerült megvilágosodni, érez esetleg ez a kiváló ember legalább némi megbánást azért, mert bár minden egyértelmű volt számára, mégis részt vett benne? Tudunk arról valamit, hogy ő, mint az elit szerves része, az elmúlt 15 évben hogyan próbált követendő példával szolgálni az átlagpolgárnak, hogyan próbálta jobbá tenni azt az ocsmány kreációt, ami jelen időben is akadályozza, hogy szélesebb társadalmi rétegek szellemileg és anyagilag gyarapodni tudjanak?

Nincs több kérdésem, bár azért abban egyezzünk meg így utólag – másfél évtizedes Csipkerózsika-álomban ringtózás után -, hogy már 2010-ben is késő lett volna felébredni, Pálinkás úr! A bunkókat meg ne elitezzük, ha kérhetem. Ha semmi máshoz nem is, de ehhez ragaszkodjunk már, ha 15 évnyi cinkos némaság után egyszer csak megpróbálunk gerincet növeszteni.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!