Hol volt ön, kormánytisztelő, nemzeti-keresztény, világéletében fideszes szavazó az elmúlt években?

Fotó: MTI/Kovács Tamás Fotó: MTI/Kovács Tamás

Akkor most népszerűtlen leszek, mert mást nemigen tehetek. Igen nagy valószínűséggel belegázolok egy kormánytisztelő, ízig-vérig keresztény, világéletében fideszes szavazó, nemzetközileg elismert kiváló szakember lelkivilágába. Ürge-Vorsatz Diánáról, a CEU oktatójáról, a Nobel-békedíjas Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) mérsékléssel foglalkozó munkacsoportjának alelnökéről lesz szó az alábbiakban, pontosabban egy, a Facebookon közzétett (azóta eltüntetett) írásáról. A maga nemében kórdokumentum, sarokkő és kilométerkavics.

Talán nem szükséges teljes egészében idéznem az elkeseredés sirámát, amely a kormány Soros György elleni rögeszméjéből szárba szökkent, CEU-ellenes törvénytervezetének parlamenti szavazása nyomán tört fel a neves klímakutató lelke mélyéről, néhány részletet azonban kiemelnék (ITT elérhető a teljes szöveg):

„Világ életemben FIDESZ szavazó voltam, kormánytisztelő polgárokként férjemmel keresztény-nemzeti értékrendek alapján neveljük 7 gyermekünk, egyházi iskolába járatjuk őket. Egy beteljesült álom – ezt gondolhatja mindenki, és jogosan.
Egészen 2017 április 4-ig.

 

Amikor ezt az álmot szembeköpték, durván széttörték. Egyszeriben egy »törvényszegő, külföldi érdekeket képviselő és Magyarország belügyeibe beleavatkozó« intézet része lettem, és a 20 év alatt sok munkával, verejtékkel és virrasztással felépített erős alapokat egyik napról a másikra kihúzták a lábam alól.

 

(…) a legeslegrosszabb azt volt látni, ahogy kollegák, barátok, család csak nagyon mérsékelten álltak mellénk. »Hát a törvényt azt be kell tartani!« – felkiáltással elmarasztaló pillantások jöttek a régi elismerések helyett. Vagy csak »ne haragudj, nem merek, mert esetleg feketelistára kerülök«.

 

A mai nap 40 év munkája és álma omlott össze bennem. Ma úgy érzem, nem érdemel meg ez az ország, sem engem, sem a sok többi, az ország fejlődése érdekében a tehetségét, szorgalmát, verejtékét a nehézségek ellenére itthon szolgálatba állító kiemelkedő, becsületes szakembert, orvost, tanárt, üzletembert.

 

Köszönöm azoknak a támogatását, akik fel mertek szólalni, el mertek menni, meg merték osztani. Sok közülük kormánytisztelő, keresztény polgár, aki először fejezte ki, hogy – ezt nem kellett volna.

Lehetséges, hogy az úgynevezett normális reakció ebben az esetben a magától értetődő együttérzés, a párás, homályos tekintet, az őszinte megborzongás egy ilyen páratlanul értékes szakember és családanya élete álmának tönkretételéről szóló fájdalmas felháborodás olvastán. De. Az dobja rám az első követ, aki akarja, belőlem a dühön és döbbeneten kívül semmiféle együttérzést nem váltottak ki ezek a pátosszal teljes, megrendítőnek szánt gondolatok.

Amellett, hogy tisztelettel viseltetek mindaz iránt, amit a hölgy 40 év alatt elért, mind a magánéletében, mind karrierje terén, az a minimum, hogy megkérdezzem tőle: kedves Diána, hol élt ön az elmúlt években? A fenti sorok számomra ijesztőek és nem elsősorban azért, mert hatalmas világfájdalmában Ürge-Vorsatz most sem ejt egyetlen szót sem arról, hogy konkrétan kik azok, akik összetörték az álmait. A kormánytisztelő jellemvonás kényszeres hangsúlyozása mellett, a CEU oktatója nem nevezi meg azokat, akik szembeköpték, széttörték az álmait és kihúzták a lába alól a talajt. Miért nem lehet kimondani, egyenesen beszélni, ha már?

Úgy látom, hogy most, az utolsó utáni pillanatban is maszatolunk, kedves Diána! És nem ez a legsúlyosabb. Hanem az, hogy mint valamiféle hamis biztonságot nyújtó fedezéket, tolja maga előtt az örök fideszes, keresztény-nemzeti címkéket, mint aki süket fülekkel, vakon, elfordított fejjel-járt kelt ebben az országban az elmúlt súlyos években. Kicsit olyan, mintha mentegetőzne. Nem, nagyon olyan. Hogy dehát én fideszes vagyok, én nemzeti vagyok, én keresztény vagyok, én egyházi iskolába járatom a gyerekeimet, és mégis ellenem fordult a vakhitem. Hát ez ilyen, kedves Diána! Elmondhatatlanul csalódott vagyok ezektől az álnaiv soroktól, amelyeknek minden foszlánya elképesztő és minimum vitatható.

A legsúlyosabb viszont mégiscsak a konklúzió, ahova sikerült eljutnia ezzel az ostoba dörgedelemmel. Amely szerint az ország nem érdemli meg önt. Azt javaslom, ha évtizedekig abban az illúzióban ringatta magát, hogy a Fidesz jelenti az erkölcs mércéjét, ha ön mindent feltett erre a bizonyosságra, legalább most tegye meg azt a szívességet, hogy ne mossa össze azt a bűnbandát, akire ön tiszta lelkiismerettel szavazott világéletében, ezzel az országgal. Mert ön konkrétan azok között van, akik ezt a bűnbandát – amelyik most szembeköpte, széttörte és kihúzta; mivel nehezére esik, én szívesen kimondom ön helyett – teljes hittel és meggyőződéssel annak az országnak a nyakára szabadították harmadszor is, amelyiket most igazságtalanul megvet. Arról a bűnbandáról beszélünk, amelyik most a rendőrséget uszította a CEU melletti tüntetés szervezőire. Remélem, értesült róla és őszintén fel van háborodva. Ha eddig nem tűnt fel, hogy hol él.

Kedves Diána! Az ön keresztény értékrenddel kitapétázott elefántcsonttornyában 2017. április 4-ig minden rendben volt. Mert nem az ön földjét, nem az ön trafikját, nem az ön megtakarításait vitték, nem az ön munkahelyét tették az anyafölddel egyenlővé? Most, amikor kiderült, hogy nem feltétlenül jár elismerés az ön párthűségéért és kormánytiszteletéért, hogy ön is csak annyit ér ennek a rezsimnek, mint bármelyik, évek óta hazaárulónak kikiáltott, keményen gyűlölt polgár, hogy az ön elefántcsonttornyát is gátlástalanul ledózerólják, akkor megsértődik? És a meg nem nevezett felelősre mutogatva konstatálja, hogy szinte alig van ember, aki kiállna önért? Ön meg van lepődve, ön fel van háborodva, ön dühös erre az országra? Miért az országra és miért nem azokra, akik ezt tették? Miért nem vállalja a felelősséget, hogy ezt benézte? Hogy hiba volt annyi mindent feltenni a pártra és a vakhitre, hogy ez önnek is köszönhető.

2010 óta minden egyes nap egyre közelebb vitt ahhoz, ahol most tartunk. Kockáról-kockára jutottunk idáig, amikor a CEU is sorra került. Önnek pedig meg kellett volna szólalnia akkor, amikor az első párthű csinovnyikokat nevezték ki az oktatási, kulturális intézmények élére, amikor Sándor Máriába beletörölték a lábukat, amikor lefejezték a szabad sajtó legnagyobb fellegvárát, amikor az oktatási rendszert két kézzel kezdték el szétverni. Nem sorolom, felesleges. Mindannyiszor fel kellett volna háborodnia, amikor nem közvetlenül az ön álmairól volt szó, hanem számtalan honfitársa életét törte ketté ez a se nem konzervatív, se nem keresztény (ne áltassa magát ezzel) kormány, amely az ön szavazatával viszi vissza az országot a sötét középkorba.

Még egyszer: az országot szétlopó, az orosz érdekeknek kiszolgáltató, Európát köpködő, bűnözőkkel bűnöző módra üzletelő, a gyűlölködést keresztényi cselekedetként népszerűsítő, a tudásnak hadat üzenő kormány nem azonos az országgal.

Ha valamit jóvá szeretne tenni az elmúlt évtizedek tévedéséből (senki másért, csak saját maga és hét, egyházi iskolába járó gyereke miatt, akiknek az előszobában lógó kabátjai mellé a fogasra próbálja meg odaakasztani az empátiát is a keresztény máz mellé), akkor lássa be, hogy az, amiben ön hisz, az nem létezik. Mondja ki, hogy bálványokat imádott (tudós emberek esetében nem kicsit visszás dolog ez), és megvezették. Lássa be, hogy az az ország, ahol – mint ön is írja – az emberek félnek, nem állnak ki egymásért, mert azt hiszik, hogy ők megússzák, hogy mindig csak mások, a rosszak, a nemzetárulók kerülnek sorra, az egy beteg, megnyomorított ország.

Ez az ország pedig nem önt nem érdemli meg, hanem ezt a gyalázatos ámokfutást, amihez eddig ön is csendben asszisztált. Ne áltassa magát tovább, hanem a környezetében kezdje el a felvilágosító munkát. Mondja el, hogy a fideszes szavazat és a kritikátlan szimpátia nem jelent garanciát semmire. Az emberhez méltó, érdemek szerint elismerést nyújtó életre végképp nem.

adomany-1