Vagy harc nélkül beáldozzátok 2018-at is?

Fotó: MTI / Máthé Zoltán Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Úgy tűnik, hogy miközben az utóbbi három, plakátháborúval és talán minden korábbinál töményebb gyűlölettel sújtott hónapból a közvéleménykutatási adatok szerint a felülről ránk zúdított mocsok és rombolás forrása került ki győztesen, az MSZP szépen, lassan, de meglehetősen biztosan kinyírja saját magát.

Tehát miközben a Fideszt pillanatnyilag csak a párt nélküli bizonytalanok előzik meg a népszerűségben, miközben az MSZP és a DK gyengült, a Jobbikon pedig egyáltalán semennyit nem lendített a Ti dolgoztok, ők lopnak látványos plakátkampány, a legnagyobb ellenzéki párt tagjai nyár derekára nyilvános acsarkodásba kezdtek. Mivel nekem biztosan nem kell választást nyernem (ellentétben az MSZP-vel, amelyik állítólag ezért küzd hanyatt és homlok), nyugodtan elmondhatom, mit gondolok arról a történetről, ami tegnap robbant ki. Rögtön miután Botka László, az MSZP szegedi polgármestere és jelen állás szerint miniszterelnök-jelöltje a 168 órának nyilatkozva azt mondta,

„a Fidesz jól fizetett haszonélvezői és beépített emberei” 

ott vannak az MSZP-ben. Konkrétan Molnár Zsoltot, a párt elnökségi tagját, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnökét nevezte árulónak, mivel szerinte szembe megy a szocialista párt kongresszuson elfogadott irányvonalával. Mondjuk, ahhoz nem kell Botkának lenni, hogy az ember lássa: a Fidesz számára, és az egész ország számára nemzetbiztonságilag több mint kínos ügyek tömkelegéből (a Yandex nevű orosz kód a kormányzati oldalon, terroristák által használt SIM-kártyák, Pharaon professzor ügye, a híres letelepedési kötvények, a moszkvai magyar vízumközpont körüli botrány, vagy legutóbb a vizes vébé informatikai rendszerével kapcsolatos aggályok) Molnár körülbelül meg sem próbált bármit is az MSZP javára fordítani, egyértelműen beszélni, számonkérni, a nyilvánosság előtt úgy tenni, mint egy valóban ellenzéki párt tagja.

Molnár riposztja nem váratott soká magára: egészen elképesztő, pártállami időket idéző megfogalmazásról beszélt Botkával összefüggésben, és hozzátette: az ügy polgárháborút indíthat a párton belül. Úgy látja, Botka szövetségi politikája felveti a kérdést, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje egyáltalán le akarja váltani a Fideszt, vagy dehogy.

Azt én nem tudom, hogy egy pártban miként néz ki a polgárháború, de még az is lehet, hogy ha valamire igazán szüksége van az MSZP-nek, akkor az pontosan egy polgáháború. Abban persze mindenképpen egyetértek Molnár Zsolttal, hogy ha van kérdés az MSZP-vel kapcsolatban, ami hosszú és keserves évek óta rendre vissza is köszön a közvéleménykutatási adatokban, az pontosan ez: le akarja váltani az MSZP a Fideszt? Vagy továbbra is megelégszik annyival, hogy azokat a köztudatban elég markánsan jelenlévő vélekedéseket kívánják tovább erősíteni, miszerint ez valójában egy kollaboráns, a Fidesz kottájából játszó álellenzéki párt, amelyben kilóra megvett ügynökök biztosítják Orbánék hatalomban maradását?

Nem szándékozom személyi kérdésekben állást foglalni (hogy nekem ki a szimpatikus és ki nem, az teljesen irreleváns), a jelenség az érdekes és fontos. Úgyhogy induljunk ki abból amit Tamás Gáspár Miklós egy nemrégiben megjelent, meglehetősen nagy port kavart írásában felvetett. Eszerint Orbán Viktor, valamint érdekcsoportja, gazdasági „háttérhatalma” és apparátusa megdöntésére egyetlen megoldás kínálkozik:

mindannyiunknak az MSZP-re kell adnunk a szavazatunkat, ha nem is tesz bennünket boldoggá.

Felmerül a kérdés ebben az eszmei pillanatban (és ennek vajmi kevés köze van a boldogsághoz), hogy miért is kellene bárkinek az MSZP-re szavaznia? Ki az a kiábrándult/belefásult/bizonytalan polgár, aki szívesen szavaz egy olyan pártra, amelynek soha nem volt célja tisztázni magát a társadalom felé? Kik vagyunk mi, kikkel játszunk egy csapatban, mi a finalitása a vergődéseinknek, egyáltalán vergődünk-e, vagy csak a kötelező és kényelmes szemfényvesztés vezérel, mit tudunk ígérni, amit már nem ígértünk meg ezerszer, mitől hiteles az, ami nem hiteles egy kormányváltó kritikus tömeg számára?

És itt egyáltalán nem arról beszélek, hogy az MSZP-ben nincsenek szakemberek, komolyan dolgozó, jószándékú, komolyan veendő, feddhetetlen politikusok. Hanem arról, hogy az egész pártot körbelengi a vízió nélküliség, a kényelmes parlamenti vegetálás sehova nem vezető reménytelensége. Abból, hogy az MSZP több mint egy évtizede semmit nem tudott üzenni a társadalom kormányváltásra képes felének, ami felkeltette volna az érdeklődését, ami meggyőzte volna arról, hogy érdemes bizalmat szavazni nekik a Fidesz ellenében, ami tisztázta volna a kollaboráns-jelleget, az következik, hogy az MSZP-ben túlélési stratégiaként söpörték szőnyeg alá a megtisztulást potenciálisan elhozni képes polgárháború lehetőségét.

Nem állítom, hogy a sajtóban és a nyilvánosság szeme láttára kellene egy 2008 óta folyamatos zuhanórepülésben lévő pártot megtisztítani a múltjától, a démonaitól, az ügynökeitől. Főleg nem állítom, hogy egy pártot a választások előtt néhány hónappal kell megtisztítani a fejlődésének gátat szabó kollaboránsoktól, de hogy megtisztulás nélkül nem fog menni, az nem Botka miniszterelnök-jelöltsége óta világos, hanem legalább egy évtizede. Végképp nem állítom, hogy osztom Botka László vérpopulista baromságait például a gazdagok megadóztatásáról, de azt állítom, hogy ha egy párt nem közvetíti a választói felé, hogy radikálisan szakítani kíván azokkal a rossz reflexekkel, és azzal az imázzsal, ami miatt gyakorlatilag elfordultak tőle az emberek, akkor nyugodtan a hajára kenheti a jövőjét.

Ilyen értelemben Molnár Zsolt pont az az ember, akiről már évek óta tudható, ő a jó zsaru az MSZP fideszes kapcsolatrendszerében, ő az, aki óvakodik mindenféle konfrontációtól, ő az, aki kesztyűs kézzel simogatja azt a pártot, amely két kormányzati ciklus alatt gyakorlatilag mindent lerombolt, amiről korábban el sem tudtuk képzelni, hogy lerombolható.

Márpedig valakinek el kell végeznie azt a piszkos munkát, amit az MSZP ennyi év alatt sem volt hajlandó elvégezni. A piszkos munkát pedig csak piszkos módszerekkel lehet végezni, a szarhalom, ami ráégett a pártra nem pucolható el csendben, a sarokba vonulva, házon belül. Ebben a kontextusban pedig attól tartok, hogy azok a fideszbarát MSZP-sek, akik egy korábban meghozott konszenzuson alapuló pártdöntéssel szembemenve a párt miniszterelnök-jelöltjét a sajtón keresztül fúrják minden oldalról (gyakorlatilag egy követ fújva a rolexlacizós állami propagandával), igenis a Fidesz kottájából játszanak. Nekik pontosan úgy van jól minden, ahogy eddig volt.

Itt már rég nem az a kérdés, hogy Botka a jó, a hiteles, a tökéletes jelölt, vagy nem, hogy miért ő, és miért nem más, hanem hogy beleállnak az önmegtisztulásba, vagy harc nélkül beáldozzák 2018-at is? Egyáltalán nem vagyok optimista. Annál ocsmányabb helyzetet nem tudok elképzelni, mint hogy egy jelölt mögött nem áll ki teljes mellszélességgel a pártja. Ha már egyszer állítólag bizalmat szavazott neki. Na, vajon miért nem? Vajon ha Orbán mondaná meg, ki legyen az MSZP miniszterelnök-jelöltje, akkor őt a Molnár Zsoltok is el tudnák fogadni, mögé fegyelmezetten fel tudnának sorakozni? Vagy csak akkor, ha megígérné, hogy minden marad a régiben?

Mert az, hogy Orbán most eltorzult fejjel vigyorogva, önelégülten dörzsölgeti a tenyerét, abban egészen biztos vagyok. Ez pedig még annyira sem tesz boldoggá, mint TGM javaslata. adomany-1