Ti lelki hajótöröttek, akik a falon túl is véditek a pszichopata tudatrepedés mocskos hazugságait

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke egy olimpiai fáklyát ajándékoz Orbán Viktornak az államalapítás ünnepe alkalmából (Fotó: MTI/Illyés Tibor) Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke egy olimpiai fáklyát ajándékoz Orbán Viktornak az államalapítás ünnepe alkalmából (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Najó, hagyjuk már a francba a szájbatekert olimpiát. A fényestekintetű Tarlósnak címzett alkudozására (az ajánlat a főpolgármesterség, amennyiben együttműködik, és „ha szükségessé válik”, javaslatot tesz az olimpiai pályázat visszavonására) nekem már nincsenek szavaim.

Arra nincsenek szavaim, hogy minden idők rekorder pávatáncosa valójában már Rio óta tudja, nincs sok esély Budapest győzelmére. Igaz, mi is tudjuk, többek között ezért tépjük a szánkat. Pedig nem mi kúrtunk el már eddig is alaphangon 20 milliárdot erre a bizonyosságra, nem mi fordítottunk magyart a magyar ellen, nem mi nyomtuk rá a nemzeti ügy szókapcsolatot egy hazugságra, nem mi sajátítottuk ki újra a magyarságtudatot egy mindenféle alapot nélkülöző átverés érdekében.

Egy ilyen helyzetben (az első vonalbeli szarlapátolóknak sem szóltak, hogy ne vergődjenek, ezért ők köpködnek serényen) a megmaradt szavaim arról a véres demagógiáról fognak szólni, amit a kormánypárt és népes, barnanyelvű zenekara előszerettel szokott rásütni mindazokra, akik szerint Magyarországnak 2024-ben nem kellene olimpiát rendeznie.

A helyzet így áll: a fővárosi kórházak gyerek intenzív osztályai megteltek. Ezt úgy kell érteni, ahogy le van írva. Már nem tudják fogadni a lélegeztetőgépre szoruló betegeket, ezért az országos tisztifőorvos körlevélben utasította az egészségügyi intézményeket, Budapestre lehetőleg ne küldjenek ilyen problémával küzdő pácienseket. Jövő hét közepéig semmiképpen.

Konkrétan arról van szó, hogy az utóbbi időben megnőtt a csecsemő és kisgyermek korú, azonnali lélegeztetésre szoruló, vírus okozta hörgőgyulladással küzdők száma. Ha a véres demagógiának hinni lehet, akkor a főváros területén ebben a pillanatban hat gyermekkórházban van intenzív ellátás, erre a célra összesen 36 ágy áll rendelkezésre. Egy szájbatekert kétmilliós városban. De nincs baj, nincs para. Attól még állítólag nem kell tartani, hogy a fővárosi gyermekkórházak körzetébe tartozó gyerekeket nem látják el az adott intézmények.

„Ha ide behoznak a sürgősségire egy gyereket, ha földön egy matracon, de akkor is el fogjuk látni.” (Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója)

Mielőtt lerúgnám a saját fejemet a fent olvasható demagógián, ide citálok két viszonylag friss, lélegeztetőgépbe vágó kioktatást, ami a Fideszt és szarosnyelvű holdudvarát dicséri:

Legitim állásponttá csak akkor válna, (hogy Magyarországon ne legyen olimpia tudniillik – szerk.) ha érvek hangoznának el mellette. Érvek nem hangzanak el, csak az ostoba ellenzéki kifogások a kormány működésével szemben. Mér’ nem lélegeztetőgépet vesznek belőle, mér’ nem osztják szét azt a pénzt a szegények között, mért nem az egészségügyet, mért nem az oktatást teszik belőle rendbe, mintha a kettő ellentmondásban lenne egymással. (2017. január – Gajdics Ottó)

 

Egy olimpiát ráfizetéssel, illetve gazdaságosan, mégis rendkívül fejlesztéseket megvalósítva is meg lehet rendezni. (…) Akinek ez sikerül, az a város évtizedekre az egész világ elismerését kivívja, regionális központ és turisztikai célpont lesz. Ezt az esélyt a legprimitívebb lélegeztetőgépes kampányt idézve kockára tenni súlyos politikai bűn. (2017. február – Gulyás Gergely)

Finom leszek és gyengéd is. Hogy szakadna rátok az olimpiába fosott nemzeti büszkeség. Addig is, ameddig minden rendszerek felszopója, vitéz Stefka Pestisrác István megszervezi a következő békemenetet a haza ellenségei ellen. Azok ellen a primitív, demagóg, züllött balliberális hordák ellen, akik kib*szott lélegeztetőgépekben számolják a nemzeti olimpiát. Azt az olimpiát, amiről Orbán már régóta tudja, hogy úgysem lesz.

Tehát Budapesten, a fővárosban 36 darab kórházi ágy áll rendelkezésre az összes intézmény gyerek intenzív osztályain, ahova jövő szerdáig (tegyük fel, hogy az a hét közepe) nem lehet Sajószentpéterről, Máriapócsról és Bivalybasznád-alsóról csecsemőket, kiskorú gyerekeket bevinni, mert kurvára teltház van. 2017-ben Magyarországon egy kórházigazgató azzal kénytelen menteni a helyzetet, hogy ha másképp nem megy, a földön a matracon is ellátják a kicsiket.

Ti válogatott gazemberei a soha megrendezésre nem kerülő budapesti olimpia hatalmas profitjának! Amiből 2030-ban rendbe akartátok tenni a magyar egészségügyet. Amit nem azért nem fogtok tudni rendbe tenni, mert szartok rá és nem érdekel, nem azért, mert soha egy percig nem volt valós esélye annak, hogy Budapest olimpiát rendez, hanem mert a demagóg balliberálisok megfúrták a bulit. Hogy nem sül le a rinocéroszbőr a pofátokról, amikor veszitek a bátorságot, hogy lehülyézzetek és lehazaárulózzatok mindenkit, aki összefüggést teremt az olimpia és a széthulló, rothadó, penészedő magyar egészségügy között.

Ti lelki hajótöröttek, akik minden hajlott gerincen túl is véditek a pszichopata tudatrepedés mocskos hazugságait! Magyarázzátok el azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke otthon fuldoklik és/vagy életmentő gyógyszerre/beavatkozásra vár, hogy demagógia. Álljatok ki, legyen annyi vér a lankadt férfiasságotokban és mondjátok bele a szemükbe, hogy ami nekik élet-halál kérdése, az nektek primitív lélegeztetőgépes demagógia. Mondjátok el, hogy 2017-ben, a lázadás évében, Európa messze legsikeresebb országában az a normális, hogy a földön egy szakadt matracon lássanak el beteg gyerekeket.

Meséljétek csak nagypofával, hogy demagóg szarházi mindenki, aki szerint nem normális, hogy Európa legmagasabb adóit és járulékait azért fizetik be minden tetves hónapban, hogy a gyereküket a földön, egy matracon kezeljék. Ha szerencséje van. Vagy bírja ki féllábon állva jövő hétig. Ámítsátok magatokat, hogy mindenki árulja a hazát, aki szerint nem normális, hogy egy nem létező rémálomra égessünk el milliárdokat, miközben háborús állapotok uralkodnak a kórházakban. Röfögjétek, hogy csak a büdös demagóg liberálisok gyerekei ilyen balfaszok, hogy megbetegszenek és nem kapnak levegőt. Csak azért, hogy a kormányt és a Gajdics Ottókat idegesítsék.

Etessétek még a híveiteket, hogy minden rendben van, azok meg nyugtassák meg magukat, hogy ez biztos nem lehet igaz, mert ha a miniszterelnök úr tudná, igen nagyon dühös lenne. Hát persze, hogy nem tud róla, az olimpiáról is a minap hallott először, amikor kiderült, hogy az Budapest nemzeti ügye. A többiek meg, akik a saját, semmiért nem hibás gyerekük bőrén tapasztalják, hogy ami máshol magától értetődő, az nálunk elérhetetlen luxus, akik nem értik, hogy az üldözött keresztények, a milliárdos stadionok, a határon túli futball, a játékvasút és megannyi rongyrázó baromság mellett miért kell olimpia, rohadjanak is meg a demagógiájukkal.

Ahol a gyerek intenzív osztályokon összesen 36 kórházi ágyat tud felmutatni egy olimpiára ácsingózó európai fővárosi, ahol nincs pénz egészségügyre, de van pénz milliárdos kampányokra, amelyek azt hirdetik, hogy rendbe van téve az egészségügy, és ahol az orbitálisan lábszagú demagógozással le lehet szarni, hogy gyerekek élete veszélyben forog, ott nem lesz könnyű a következő generáció szemébe nézni. Már ha egyáltalán.

adomany-1