És ha egyszer meglopnak, akkor másodszor is meglopnak

Fotó: AFP/Andrei Pungovschi Fotó: AFP/Andrei Pungovschi

A dolog úgy áll, hogy a büdös, szőrőstalpú románok (a minősítést én  is ezerszer megkaptam már a legnagyobb magyar hazafiaktól, próbálom derűvel kezelni) tizenhárom nap után sem adták fel. Bár az elmúlt héten jelentősen csökkent a távolról sem öncélú fagyoskodás iránti lelkesedés, vasárnap este ismét – zsinórban tizenharmadik napja tehát nagyobb számban vonultak tüntetők a bukaresti kormány épülete elé. Tény, hogy nem voltak százezren, csak legfeljebb pár tízezren (nem láttak ezek még igazi békemenetet), de még mindig nem adták fel. Annak dacára sem, hogy a román kabinet közben hatálytalanította a népharagot kiváltó rendeletét.

Egyáltalán nem célom idealizálni a helyzetet, már utaltam rá én is, mások is elmondták, leírták, de talán nem haszontalan újra kiemelni: az, ami Romániában történik, távolról sem egy egyértelmű, tiszta helyzet. Úgy is mondhatnám, hogy nem minden az, aminek látszik. Tamás Gáspár Miklóssal szólva az egyik oldalon áll az elnöki hivatal, a titkosszolgálat és a különleges ügyészség (DNA – szerk.), amely át akarja venni a hatalmat (és időnként át is vette), a másik oldalon pedig egy populista, enyhén nacionalista, korrupt, de valódi társadalmi támogatottságot élvező kormány.

Azzal nehéz lenne vitába szállni, hogy a szociáldemokrata kormánypárt (PSD) a korrupcióellenes ügyészség (DNA)  – lássuk be, sok esetben egészségtelen – túlhatalmának, túlkapásainak sajátos korlátozási kísérletébe bukott bele. Az is látszik, hogy ezek a mélyebb összefüggések (tehát hogy a korrupció elleni harc nem jelentheti ártatlan járulékos áldozatok meghurcolását, illetve politikai megrendelésre történő karaktergyilkosságokat) nem érték el az utcára vonulók ingerküszöbét. Ezért az, hogy ebben a szembenállásban tulajdonképpen senkinek nincs igaza, annyiban mindenképpen helytálló, hogy a nép nem jogtudós, nem jogász, nem akadémikus, de még a napi politikával sem él együtt feltétlenül.

Ugyanakkor tény, hogy a demokratikusan és fölényesen megválasztott kormánypárt képviselői, de elemző(i)k szájából is gyakran elhangzik, hogy a tüntetők mögött Soros civiljei, a román titkosszolgálat, és úgy általában a „tudjukkik” állnak. Vagyis hogy az utcára vonulók tömegeket felhasználják, irányítják, manipulálják. Maguktól biztosan nem tennének ilyet, hát bárgyú, unott, lusta nemzet ez. Ismerős? Nagyon is.

Ami engem illet, szeretném világossá tenni, hogy nem gondolom – és mindenkit arra intek, gondolkodjon el ezen -, hogy százezer, vagy akár több tízezer ember ilyen módon manipulálható, mozgatható, irányítható. Lassan két hete, folyamatosan. Külön érdekes ebben a vonatkozásban, hogy a magyar kormány és az őt kiszolgáló lakájmédia előszeretettel emlegeti a jogos és megalapozott Soros-üldözés egyik mérföldkövének és példaképének Romániát, ahol a demokratikusan megválasztott szocdem kormány kilátásba helyezte a közhasznú besorolással rendelkező, senki által meg nem választott civil szervezetek vegzálását. Párhuzamosan ezzel annak örülnek ők csoportosan, kilógó barna nyelvekkel, darabokra repedt tudattal, hogy a balliberális kormány ellen lázzadtak fel a románok, és milyen jól tették.

Amellett, hogy mindenki, aki szerint ezek a bizonyos tudjukkik ilyen méretű, párhuzamosan több helyszínen zajló mozgósítást sikerrel tető alá tudtak hozni, az bármilyen aljasságra is képes, írjuk le újra: a romániai tömegtüntetések célpontja az a szociálliberálisnak csúfolt kormány(párt), amelynek politikája és legfőbb politikája a Fidesz jobboldalinak és nemzetinek becézett, (liberális) demokráciától undorodó, Soros Györgyöt legfőbb ellenségnek kikiáltó, a hanyatló Nyugatot szakmányban ostorozó kormány populista-nacionalista jellemvonásaira hasonlít. Mondhatni kísértetiesen.

Az a helyzet, hogy ezeket a romániai civileket sem választotta meg senki, sőt: a két hete tartó tüntetéssorozat is politikai véleménynyilvánítás, ha úgy tetszik, politikai cselekvés. Akkor ebből mi következik? Az, amit a leghangosabban tagadnak és hagynak figyelmen kívül a demokratikus megválasztásra, mint a legamagasabbrendű legitimációs mechanizmusra hivatkozó populisták.

Az, hogy a demokrácia játékszabályainak megfelelően egy bizonyos napon a választók X százaléka kire/mire voksol, nem nyújt felhatalmazást arra, hogy a frissen megválasztott kormány szájbarúgja a közbizalmat. Az tisztán látszik, hogy a népakarat pillanatnyilag Romániában nem esik egybe azzal az elsöprő választási győzelemmel, amit a szocdemek tavaly decemberben elértek. Amikor is a választókorú lakosság 39, 49%-a élt a részvételi demokrácia szavatolta jogaival. Mint az elmúlt két hétben kiderült, ez a többség valójában nagyon is törékeny.

És lehet azt mondani, hogy az emberek hülyék, és valójában nem is tudják, miért vonulnak utcára, de még egyszer mondom: az emberek elsöprő többsége nem paragrafusokon és cikkelyeken él, nem a törvények beható ismeretével felvértezve rázza az öklét a -11 fokban (már ott, ahol egyáltalán tömegtüntetéssé artikulódnak az individuális elégedetlenségek), hanem a nagy egészet szemléli. A nagy egész pedig azt mutatja, hogy a hatalmon lévők, és tulajdonképpen az egész politikai osztály korrupt, hogy a szó szerint vérrel kiharcolt vézna és törékeny demokrácia elmúlt 27-28 éve alatt a hatalom közelébe kerülők kivétel nélkül besározódtak.

Magyarországról szemlélve a legnagyobb tanulság az, hogy ehhez még csak meg sem kellett kísérelnie a kormánynak titkosítani a közpénzeket. Egy olyan sunyi, aljas módon elfogadott jogszabály hatályon kívül helyezését érték el a románok, aminél nagyságrendekkel súlyosabbakat és aljasabbakat futószalagon nyomott át a fideszes kétharmados gépezet az elmúlt években. Igen, tudom: a két hete utcán háborgó nép nem az egész román társadalom, mint ahogy a kormánypártot nyerésre segítő 40% sem testesíti meg az egész román társadalmat.

Röviden: a románok azt ismerték fel a maguk egyszerű módján, ahogyan az egyszerű ember a közéletet szemléli, hogy hatalmasék az ő véleményét, a nyilvánosság véleményét megkerülve hoztak egy, a saját érdekeiket szolgáló törvényt. Éjszaka, sürgősségi eljárásban. És ha egyszer megtették, akkor másodszor is megteszik, és akármilyen tetszőleges kérdésben megteszik, és ugyanúgy elfelejtik megkérdezni a véleményét, a keményen dolgozó kisemberét. Ez pedig nincs rendben. Hogy meddig mehet el egy fékevesztett hatalom, azt Magyarország példáján hetedik éve látjuk.

Szerintem nem kell túlgondolni ezt az egész dolgot. A bonyolult szálak ellenére, a nem egyértelmű, zavarosnak tűnő összefüggések dacára azt nem lehet elvitatni a romániai – nagyvárosi, értelmiségi, elsöprő többségükben fiatal – tüntetőktől, hogy ők felfogták: a korrupció öl. És tökmindegy, hogy azt milyen színű kormány követi el. És ha egyszer meglopnak, akkor másodszor is meglopnak. A lopás pedig 14 millió forint alatt ugyanakkora bűn, mint 14 millió forint felett. Nincs kis lopás, nagy lopás, bocsánatos lopás.

Ha egyesek megúszhatják büntetés nélkül azt, hogy bűnt követtek el, ez másokat is arra fog ösztönözni, hogy visszaéljenek a hatalmukkal és a köz vagyonával. Árokásás, másra mutogatás, sorosozás és álhazafias vergődés helyett ezt kellene felfogni minél több embernek. Főleg azoknak, akiknek szilárd meggyőződése, hogy őt egyedül nem lopják meg, őket, egyedül őket nem verik át. Pedig de.

adomany