Tegnap a Honfoglalás 2000 nevű egyesület Hosszú Katinkába és férjébe páros lábbal beleszálló közleménye (mert az MTI-Országos Sajtószolgálat minden szemetet lehoz) kapcsán már kifejtettem – nem pont ezekkel a szavakkal -, hogy az egy főre jutó hülyék számát Hofi meglehetősen alábecsülte. Miután a szellemi honvédelem gigászai tegnap a világklasszis úszónőt és férjét azzal vádolták, hogy keresztbe akarnak tenni a 2024-es dicsőséges budapesti olimpiának, az állami propaganda ma a másik oldalról közelíti meg a témát.
Az MTI ezúttal Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével készült interjút közölt, aki Deutsch Tamás para-alelnök és volt sportminiszter egykori helyettes államtitkára volt, illetve korábban ő töltötte be a közpénztévé kommunikációs igazgatói posztját is. Csak azért írom ide, mert lehet, hogy nem mindenki hallott az ismert és elismert szakemberről.
Ha figyelmen kívül is hagynánk, hogy a parasportolókat meglopó Gömöri Zsolt utóda tehát fideszes pártkatona (bár nemrég kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy Deutsch embere volna, mint ahogy Urr Anita, Deutsch egyik gyermekének anyja is csak véletlenül lett a bizottság főtitkára), emberünk valami nagyon jó cuccot tol, az egészen biztos. Idézek az MTI anyagából (via Origo):
Csak Budapest nyerhet. A nemzetközi olimpiai és paralimpiai család minden érvényes szempontja, így a kisebb városok felé történő nyitás, az események emberközelivé tétele, új földrajzi régiók bevonása, a doppingellenes küzdelem, azaz minden logikus érv mellettünk szól.
Ha hiba nélkül csináljuk végig a folyamatot, márpedig eddig így csináltuk, akkor képtelenség, hogy más nyerjen.
A sportvezető bízik abban, hogy a jövő év közepére elkészül az a dokumentum, amely 2024-ig, a reménybeli budapesti paralimpiáig ismerteti a fogyatékkal élők sportjának fejlesztési stratégiáját. Szeretnénk megmutatni, hogyan lehet elérni, hogy a magyar fogyatékos emberek számára a sport kézenfekvő önkifejezési eszköz legyen.
Tehát Szabó László szerint minden logikus érv a budapesti olimpia megrendezése mellett szól, csak éppen egyetlen logikus érvet nem sikerült a könnyekig megható halandzsába belecsempészni. Lehetőleg valami olyan érvet, ami a súlyos és aggasztó gazdasági ellenérveket cáfolva megnyugtató magyarázattal szolgálna arra, hogy ha a történelemben alig volt rá példa, hogy egy rendező ország jól jött volna ki a buliból, akkor miért pont Magyarország lesz az ellenpélda.
Fogalmam nincs, ki az a Szabó László, mit tett le eddig a nemzet és magyar sport asztalára, milyen kiemelkedő tevékenységet folytatott a csilliárdos közpénztévé kommunikációs igazgatói székében ülve, nem tudom, miért ő a Paralimpiai Bizottság elnöke és hova, merre szaladjunk az olimpia emberközelivé tételének homályos-dagályos-semmitmondó ígéretétől.
Már leírtuk, de szívesen megismétlem én is: ahol Szabó Lászlók által kiszolgált politikai elit nem jó üzletben és lenyúlható milliárdokban méri annak árát, hogy az Orbán Viktor nevű egyének két hétig rivaldafényben fürödjenek, ott nem lesz olimpia. Sem Bostonban, sem Hamburgban, sem Davosban, sem Stockholmban, Münchenben, de még Krakkóban sem. Olimpiát ma már olyan helyeken sem éri meg rendezni, ahol az infrastruktúra nagy része adott, és nem erre a célra kell külön megépíteni mindazt, amit Budapesten például meg kell.
Ha nem karácsony előtt írtunk volna arról, hogy testi fogyatékkal élő embertársaink számára mekkora traumát jelent az akadálymentesítés terén a bányászbéka segge alatt 8 méterrel vegetáló Magyarországon élni, akkor is vérlázító lenne, ahogyan egy egész hadsereg bólogató idióta naponta igyekszik meggyőzni Mari nénit Röjtökmuzsaj-alsón, hogy már semmi más nem hiányzik a virágzó egzisztenciájához, mint egy budapesti olimpia.
Miért van az, hogy miközben egészséges lelkületű országokban, ahol nem verik féltéglával a mellüket naponta, hogy ők azért értékesek, mert németek, svédek, vagy olaszok, ott az ország és az érintett települések vezetői a racionális-gazdasági érdekek mentén, az emberek megkérdezésével döntik el, hogy eladósítják évtizedekre az országukat, városaikat, vagy leülnek a seggükre, Magyarországon a túlárazott közbeszerzések árnyékából óbégatják, hogy olimpia nélkül nem nemzet a nemzet?
Miért van az, hogy névtelen senkiházi Szabó Lászlók mossák az agyunkat azzal, hogy ők személy szerint és pártmegrendelésre mit szeretnének megmutatni? Szabó Lászlónak miért kell olimpiát rendeznie Budapesten ahhoz, hogy megmutassa, a magyar fogyatékos emberek számára a sport kézenfekvő önkifejezési eszköz? Miért kell ehhez olimpia? Ugyanazért, amiért az egészséges életmódra nevelés elképzelhetetlen üresen kongó stadionok tucatjai nélkül?
Miért van az, hogy a küldetéstudat eldöntötte, hogy márpedig olimpiát rendezünk, ha a taknyán csúszik egy egész ország, akkor is, és seggnyalók hada, önálló gondolkodásra a tragédia árnyékában sem hajlandó Szabó Lászlók gyülekezete lihegve hinti a mantrát, hogy minden érv mellettünk szól?
Egy olyan országban, ahol a fogyatékkal élőktől megvonták a tisztességes szociális ellátást, ahol a kormány dicsőséges ügyködései közül az egyik legfantasztikusabb a rehabilitációs-egészészségügyi szolgáltatások megnyirbálása, mindannak a kiherélése, amitől a társadalom teljesértékű (ahogy Szabó László mondaná nem lúzer) tagjainak érezhetnék magukat, ahol az egészségügyi ellátás és az oktatás nem mindenki számára hozzáférhető, mikor vágja szájba (természetesen szimbolikusann értettem) a nép ezeket a kártékony papagájokat?
Miért nem akkor szórjuk a pénzt két kézzel olimpiára, amikor a kormány megmutatta, hogy képes és hajlandó tisztességesen viszonyulni a sérült és nem sérült polgáraihoz egyaránt? Ki az a nemzetrontó barom, aki bárhol a világon büntetlenül vergődhetne az olimpiai versenyhelyszínek megközelíthetőség szempontjából ésszerű kialakításán, miközben nincs megoldva az sem, hogy beteg emberekhez lehetőleg elhalálozás előtt kiérjen a mentő, hogy ne fél évet kelljen várni egy életmentő műtétre?
Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a parasportolók már eleve sem azonos jutalmat kapnak az olimpiai helyezésekért, mint egészséges társaik, és ez kurvára rendben van évek óta, miért bújnak most a fogyatékos sportolók mögé, akiket az esemény megrendezése melletti érvként mutogatnak mindenre elszánt Szabó Lászlók?
Azt hiszem, nincs több kérdésem.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.