És még mindig vannak emberek, akik meghatottságtól homályos tekintettel isszák a szavait

Fotó: Youtube Fotó: Youtube

Mivel sem a Kósa Lajos, sem a G. Fodor Gábor, sem a további tetszőleges nemzeti zászlóba csomagolt politológus által megrágott, Orbánról Orbánra lefordított tusványosi beszéd nem győzött meg semmiről, úgy gondoltam, kiteszem magam annak a szellemi meghurcoltatásnak, hogy magam járok utána az öblös igazságoknak. Amelyek a szombati, háromnegyed órás, baráti közegben előadott igehirdetést szétfeszítik. A jelen- és utókor őszinte megdöbbenésére/örömére/csodálatára/csodálkozására. Kinek mi.

Alapvetően úgy gondolom, hogy a foszlányaiban valóságot is tartalmazó beszéd legnagyobb gondolati ívei pontonként cáfolhatóak, és ez nem csupán annak tudható be, hogy Orbán semmi újat nem mondott – leszámítva a Donald Trump republikánus elnökjelölt melletti, Európában premiernek számító kiállást -, hanem mert ez a világ egyik legcinikusabban szemforgató populistájának sajátja. Ezt mondja évek óta. És semmi mást nem tud mondani. Márpedig az a mondanivaló, amelynek kiindulópontjai hemzsegnek a tárgyi tévedésektől, elhallgatott igazságoktól, annak a következtetései is szükségszerűen hamisak lesznek. A teljesen fogalmatlan, pszeudo-igazságokat puffogtató megmentő körül úgy játszanak össze az események, hogy az a torz érzése támadhat (és támad is) sokaknak: ez itt egy vérbeli profi, milyen igaza van. Pedig.

Tegnap már egy gyorsreagálású cikkben végigjártuk a tusnádfürdői Bőrharisnya alakítását, ez egy másik olvasat lesz. Most, hogy már a felvétel is elérhető, alkalmam volt újra megrökönyödni Orbán testbeszédén, a kisebbrendűségi komplexusból Messiás-komplexusba torkollott, önmaga megkerülhetetlenségében fuldokló prédikátor idegrángásos, kényszeres mozdulatain, mimikáján. Nem mondom, hogy nem ijesztő, mert de.

Amivel nem lettünk okosabbak: Nyugat-Európa gazdaságilag és mindenhogyan hanyatlik, Brüsszel és az európai vezetők egytől egyik megbuktak, meg kell védeni a határokat, mert a migráció egyenlő a terrorizmussal, kell egy európai hadsereg, továbbá harc, harc és harc.

Az illiberális fideszes szabadegyetem alapvetése, hogy itt állítólag úgy lehet beszélni kényesen érzékeny kérdésekről, ahogyan Európában be van tiltva. Itt úgy lehet illiberális csúcsértelmiségiként (szevasz, Lajos!), keresztényi-nemzeti értékek fölött sűrűn szemet forgatva elmagyarázni, hogy a zaftos általánosítás, kirekesztés, gyűlölködés miért jó, hogy közben kikérjük magunknak, hogy minket kirekesztenek, megbélyegeznek. Mert az nagyon nem jó és nincs rendben.

2016-ra oda fejlődött/úgy üresedett ki Orbán meghasonlott világnézete, hogy az Európa ellen vívott harcon kívül tényleg semmi más nem maradt benne. A tegnapi groteszk képet súlyosbítja, hogy a vezér balján ülő, a közönséget tapsra buzdító, makulátlan erkölcsű, bukott romániai magyar politikus és ex-püspök az Európai Uniótól kapja havi nem éppen elhanyagolható fizetését. Urával és parancsolójával úgy EU-szkeptikusok ők, hogy az euróban jogszerűen felvehető és jogtalanul lenyúlható pénz nem büdös nekik, hanem sőt.

Azt gondolom, hogy az Unió valóban számtalan kérdésben tehetetlen, balfasz, bürokratikus, tökéletlen és ebben a migrációs válság kezelése is vastagon benne van. Az viszont, hogy valaki miniszterelnökként országa népszavazással megszerzett EU-s tagságát kétségbe vonja és érdemi felhatalmazás nélkül ostorozza, bomlasztja azt, nemcsak megdöbbentő, de elfogadhatatlan is.

Még egyszer: az EU reformra szorul, ám ezeknek a hibáknak a kijavításához való hozzájárulás helyett Orbán kormányzása súlypontját teljesen áthelyezte az ideológiai-kommunikációs uszításra. Úgy bírál, ostoroz és kritizál, mintha kívülálló, egyszerű megfigyelő lenne. Beszéljünk a félelem, brexit, terror, migráció négyszögében fogant beszéd néhány eleméről: csúsztatásokról, hazugságokról, tudatosan elhallgatott, ezáltal a teljes egészet hiteltelenítő kijelentésekről. Ugyanis látni kell, hogy ez a beszéd is – mint már megszokhattuk tőle – újabb ravasz és mérgező elegye volt a hamis és igaz megállapításoknak és a közhelyes lózungokba csavart mélységes Európa-ellenességnek.

Mert mi ellen kell harcolni? – teszi fel a kérdést a nemzet szabadságharcosa, midőn átlátszó kísérletet tesz arra, hogy a konfrontálódásra, háborúra épülő világképét legitimálja. Ez a Habony Művek örökzöld kérdése, amely az évek során kormányprogrammá avanzsált. Mindig megtalálni azt az ellenséget, akinek az ekézése nyomán nincs mit veszíteni, ellenben a legtöbb szavazatot hozza. Előre védekezve támad, provokál és úgy állítja be, mintha rajta kívül senki nem értené, mi folyik Európában, mintha ő lenne az egyetlen, aki ki meri mondani az igazságot és fel meri vállalni a harcot az ellen, ami ellen senki más nem. Ráadásul hat éve mindig először harcol és utólag találja meg, hogy mégis éppen ki ellen lenne értelme.

Én viszont beszélni fogok, érzékeny kérdéseket fogok önök elé tárni. Mindezt olyan módon fogom csinálni, amely beszédmód ma be van tiltva Európában. (…) az egyetlen ország ma egész Európában, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket a migrációról és a bevándorlásról, az Magyarország. Az egyetlen hely, ahol meghallgatják ma Európában az embereket, az Közép-Európa – nagyon jól hangzik, csak éppen ordas hazugság. (Csak Törökországot és Oroszországot kellett volna még beilleszteni valahogy a felsorolásba.) Az Orbán-kormány hat éve nemzeti inzultációk formájában monologizál saját magával, és zárja ki a polgárait a véleménynyilvánításból: trafikmutyi, Paks, Várba költözés, olimpia, Városliget, vasárnapi boltzár, titkosított közérdekű adatok (végtelen a lista). Orbán Viktor rég nem beszél érzékeny kérdésekről. Egyáltalán. Ezzel szemben Orbán Viktor egy olyan kérdésben hirdeti az emberek véleményének fontosságát, aminek semmilyen (jog)következménye nincs. Vagyis Orbán Viktor nem beszélt a lelkes erdélyi közönségnek egyetlen árva szót sem Magyarország súlyos, érzékeny belső problémáiról, amelyekről tudniuk kellene mindazoknak, akik szavazatukkal beleszólnak egy másik ország népszavazásának kimenetelébe.

Az igazság az, hogyha megnézzük, hogyan lett a gazdasági válságból elitválság, az elitválságból demokráciaválság, és meghatározzuk, hogy ennek a kijelentésnek mekkora a földrajzi érvénye, akkor azt fogjuk látni, hogy Közép-Európára ez kevésbé vagy egyáltalán nem igaz. Lengyelországban nincs gazdasági válság, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon – Románia ügyében nem merek nyilatkozni (nevetés) – nagyon szépen hangzik, de súlyos, már-már kóros hagymáz. Minden, ami Magyarországon 2004 óta és hangsúlyosan 2010 óta pozitív fejleménynek mondható, az az uniós tagság következménye. Magyarország pillanatnyilag nemcsak a régió, hanem egész Európa sereghajtója. Az uniós pénzek folyósításának leállása súlyosan visszavetette a magyar gazdaságot. Az első negyedév adatai szerint Görögország szintjén, vagy az alatt vergődünk. A beruházások 90%-a uniós pénzből valósul meg, minden minimális növekedés az európai adófizetők pénzéből jön létre. A nyugdíjrendszer összeomlása mellett egyszerre sújtja az országot a munkanélküliség és a munkaerőhiány, az élethosszig tartó tanulás helyett az oktatás komplett szétverésén ügyködnek, minden korrupciós ügyet firtató kérdésre pedig az elmúlt nyolc, Gyurcsány és Soros György a válasz.

(…) a világgazdaságot korábban egyedül uraló nyugati gazdaságok mellé versenytársak léptek be, milliárdos néptömegek léptek be – India és Kína –, és ez teljesen átrajzolta a világban megtermelt gazdasági javak áramlásának rendjét. És ehhez a változáshoz a Nyugat, de különösképpen is az Európai Unió ez idáig nem tudott alkalmazkodni, következésképpen az EU-nak kevesebb jut, a teljesítménye folyamatosan leértékelődik, a világ összteljesítményhez való hozzájárulása folyamatosan csökken. Ennek következtében a jövendő nemzedékei sem láthatnak maguk előtt olyan perspektívát, mint amilyet a szüleikéi. – Igen, valóban le lehet egyszerűsíteni ennyire birkanyelvre is a kérdést, csak éppen nem lesz igaz. Mert bár sok helyütt valóban az olcsó kínai és indiai vendégmunkásokkal kell versenyezni, valóban egyenlőtlen a javak elosztása a világban, de a hanyatló Nyugaton, és általában véve az egész világban mindenhol sokkal jobban élnek az emberek, mint 15-20 évvel ezelőtt! Az pedig egész egyszerűen nem igaz, hogy a világgazdaság egy fix méretű torta, ahol harc megy a szeletekért. A torta folyamatosan növekszik, részben pont a globalizáció erői miatt. Nem harcolni kell, hanem arra törekedni, hogy nőjön a szeletünk, meg amúgy mindenki másé is, hisz az nekünk is jó. (Itt egy jó elemzés az Unióról, a brexit fényében, mindenkinek ajánlott, aki nem Orbán Viktorral méri a világot.)

Egy közép-európai fiatal ma abban különbözik nyugati társától, hogy rá nem igaz az, hogy rosszabbul fog élni, mint szülei. Ez is bizonyítja, hogy a közép-európai régió jól teljesít (lásd fent – szerk.). Ha rendesen dolgoznak, ha tisztelik a hagyományokat és a szüleiket, akkor ma jobban fog élni egy közép-európai fiatal, mint a szülei. Ez a nyugatiakra nem jellemző – mondja Orbán Viktor. Ha csak úgy nem igaz, hogy Angliában és szerte a hanyatló Nyugaton jobban fog élni. A Fidesz kormányzása óta ugyanis évente egy kisebb városnyi ember hagyja el az országot, zömmel fiatalok, ma már a becslések szerint alaphangon is 800 ezer magyar tántorgott ki az országból a jobb megélhetés reményében. Erről sem sikerült megemlékezni a mindenhatónak. Hogy lassan nincs olyan lecsúszott pontja a világnak, ahonnan Magyarország vonzó célpont lehetne, ahova jönni jó, és nem ahonnan elmenni.

(…) be kell látnunk, hogy hoztunk rossz döntéseket. (…) A második rossz döntésünk az volt, hogy az Európai Bizottságnak megengedtük, hogy saját magát politikai szereplőnek nyilvánítsa. Az Európai Bizottság magát politikai bizottságnak tekinti, ezzel elveszi azt a munkát az Európai Tanácstól. (…) a nagy államok támogatottságát élvezve egyhangúság helyett kétharmados támogatottsággal átvitt olyan szabályokat, amiket ma nekünk alkalmazni kellene. Persze ezt nem tesszük, hanem megtámadtuk a bíróságon. (…) miután megvan a kétharmados többsége a jogalkotási folyamat kezdetétől a végéig, a nemzeti parlamentek sárgalapos figyelmeztetését nem értékeli, nem veszi figyelembe, mellőzni fogja. – Mi is a baj a kétharmados többséggel? Ha jól értem az, hogy nem ő gyakorolja a kétharmados döntéshozással járó előnyöket? Én azt hittem, a kétharmadnak mindig minden körülmények között igaza van, és telibe van fosva mindenki más. Mert ez így is van. Magyarországon. Hat éve. De erről elfelejtettünk szónokolni. Amit állít Orbán, sajnos megint hazugság. Ugyanis a bizottságnak eleve felhatalmazása van arra, hogy európai uniós jogszabályokat kezdeményezzen, ez a fő törvényelőkészítő szerve az EU-nak. A kvótaterv is a bizottságból jött, ez tény, viszont a tagállamok képviselői a Tanácsban megszavazták, máshogy nem is léphetett volna életbe. Hogy jó-e a minősített többség, vagy sem, arról persze lehet vitázni, de ha nem lenne, akkor az Unió döntésképtelenné válna, hiszen bármelyik tagállam és annak küldetéstudatos vezetője zsarolni tudná a többieket.

(…) a nemzeti szuverenitás visszaszorítása az európai jogkörök javára meggyőződésem szerint a legnagyobb veszedelmek egyike ma Európában. Vannak dolgok, amelyekkel szemben Brüsszel nem, de mi magunk, mint nemzetek képesek vagyunk védekezni, ezért minden olyan gondolkodást, politikai akciót és kezdeményezést, amely akár nyíltan, akár lopakodva hatásköröket akar elvonni a nemzetállamoktól, meg kell állítanunk, ezt a politikát abba kell hagyni. – És ezt is volt pofája elmondani és nem csak hogy elmondta, de meg is tapsolták. Erdélyben, ahol a magyarok a román nemzetállam árnyékában élik mindennapjaikat, ahol éppen Orbán Viktor leglelkesebb hívei szoktak naponta a nemzetállami elnyomásról siránkozni. Hihetetlenül szánalmas.

Ha ezt az ideologikus gondolkodást nem adjuk fel, és nem térünk vissza a praktikus gondolkodáshoz, akkor nem tudunk felülkerekedni a problémákon – mondja Orbán azzal összefüggésben, hogy szeretjük idealizálni az Uniót, miközben az egy nagy rakás szar. Mondja ezt az ember, aki kizárólag olyankor szólal meg, amikor pátoszba csomagolt, magasztos, univerzális igazságok kinyilatkoztatásáról van szó. Akinek hosszú évek óta semmilyen praktikus, életbevágó kérdést nem lehet feltenni, aki menekül a húsbavágó, Magyarország jelenét és jövőjét érintő kérdések elől: hogy hova vezetett a közmunka-program, mi a helyzet a megbukott oktatási reformokkal, miért kell statisztikai módszereket eltörölni, hogy ne látsszon a nyomorúság, miért mindig ugyanazok az éhes talpnyalók sorakoznak a közpénzes köcsög körül, mi a helyzet a felkapaszkodott félanalfabéta oligarchákkal, miért épülnek stadionok az egészségügy rendbetétele helyett, és így tovább. Attól, hogy Tusványoson senki nem volt, aki erre kíváncsi volt, ezek még létező kínkeservek.

(…) azokat a lépéseket, amiket 2010 óta Magyarország belső és külső kapcsolatrendszerének érdekében megindítottunk és létrehoztunk, mindaz egyetlen célt szolgált, amit az elmúlt időszak fejleményei szerintem igazolnak. Ez pedig úgy hangzik, hogy mi azt akarjuk, és ma aligha akarhatunk többet, mint hogy Magyarország egy biztos pont maradjon egy bizonytalan világban. – Nagy igazság. Sikerült elérni, hogy néhány ember felvásárolt egy egész országot, a visszamenőleges hatályú törvénykezés, a közpénzek jellegének megváltoztatása, a titkosított közérdekű adatok, a média einstandolása, a demokratikus intézmények pártkatonákkal való feltöltése, a kopaszokkal védelmezett illiberális demokrácia, a mindent átszövő korrupció és egy beteg, küldetéstudatos zsarnok ámokfutása mind-mind biztos pontok egy gazdaságilag döglődő kelet-európai putriban.

A második dolog, amit el kell végeznünk, a hamis önértékelések befejezése. – A végéhez közeledve meg kell állapítanom, hogy ez volt a beszéd egyik kulcsmondata, de nyilván senki nem hördült fel ezen sem. Hogy a bősz iránymutatások közben magára nézve nem érzi szükségesnek ennek az jótanácsnak a megszívlelését. Nagyon messzire gurult az a gyógyszer és immár tusványosi szabadegyetemekben mérhető Orbán leépülése. Annak az embernek az aggasztó állapota, aki egy nyilvánvalóan komoly nemzetközi kérdést belpolitikai célokra használ. Aki tudatosan az emberek legsötétebb reflexeit ostromolja, pusztán politikai kommunikációs céllal ássa a lövészárkokat, amelyek elmebeteg harcát legitimálják.

És igen, vannak igazságok abban, amit mond, ám napi szinten tapasztalható tettei nem a megoldáskeresést szolgálják, hanem pusztán a hergelést, ellenségképzést, permanens forradalmat és szabadságharcot táplálják. Addig nem nyugszik, amíg az emberek határon innen és túl nem remegnek az idegességtől, a félelemtől, a gyűlölettől. Ez az egyetlen mód hatalma megtartására. Szórja az igét, a butaságot a csőd szélén álló magyar gazdasági teljesítményéről, miközben az maximálisan függ az Uniótól. Magyarország az az ország, ahol Orbán uralkodása alatt 1500 milliárd forintnak „lába kelt”, ezért sem közvetve, sem közvetlenül nem segítette a növekedést. Uniós pénzek nélkül Magyarország ma ugyanott tartana, mint 2009-ben. Nem csak oda szarik ahonnan ő eszik, hanem ahonnan az egész ország eszik.

A mániája nem engedi felfogni: egy ekkora országnak, amelynek maximális a gazdasági kitettsége, hosszútávon az együttműködéssel, közös gondolkodással járna jól. Ehhez képest Orbán Európa aluljárójából sikítozik, toporzékol és veri az asztalt, Putyin magyar hangjaként bomlaszt, kritizál és rombol, miközben a félelem húrjait pengeti a Kárpát-medencei magyarság megvezetett részének legnagyobb csodálatára.

A bálványimádók pedig – akiknek jó része élt már meg sötét időket – nem értik, miért borzasztó, hogy imádott vezérük diktatúrával és szögesdróttal akarja megvédeni azt a demokráciát, amire egyébként magasról tesz. Hat éve tartó kétharmados kormányzásával lepusztította az országát, Európában a legnépesebb európai frakció tagjaként játssza az ellenzékit (egész élete erről szól), minden uniós javaslatot helyből leugat, itthon szándékosan csúsztat és félremagyaráz, vicsorog a kizsákmányoló, gyarmatosító Brüsszelre, miközben a nagy nemzeti önállóság jegyében pofátlanul harácsol a népes családnak, sleppnek, holdudvarnak. Minderről egy szó nem esett Tusványoson, ahol mindenről szabadon és egyenesen lehet beszélni. Szégyen és gyalázat ez az ember úgy, ahogy van. És tragédia, hogy vannak helyek, ahol emberek még mindig meghatottságtól homályos tekintettel isszák a szavait.