Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Vajon kinek lehet hinni?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A szokásostól eltérő módon a mai napon két, időben egymáshoz igen közel kiadott MTI hírt hasonlítanánk össze, melyek kissé ellentétes valóságokat mutatnak be, a kérdés már csak az, hogy melyiknek lehet hinni. Egyfelől a kormány magát dicséri és a sikerekről számol be, amikor Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője azt mondta: a fertőzések megakadályozása érdekében szükséges erők és eszközök rendelkezésre állnak. Ezzel szemben a MOK arra kéri a kormányt, hogy biztosítsa az egészségügyi dolgozóknak a védőfelszerelést! De ellentmondások tucatjaira bukkanhatunk a két szöveget olvasva, ezért már csak az a kérdés, vajon kinek lehet hinni? 

A rend és a fegyelmezettség kulcsfontosságú – jelentette ki az egészségügyi államtitkár a koronavírus-helyzetről tartott beszámolójában az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szerdai ülésén, Budapesten.

Horváth Ildikó kiemelte: a nemzet jövőjéről van most szó. Kitért arra, Európa több országában az látható, hogy későn hoztak meg bizonyos intézkedéseket, például iskolák bezárásáról, tömegrendezvények betiltásáról. A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs most tett egy javaslatot a kormány számára, hogy Magyarországon időben hozzák meg a szükséges intézkedéseket – közölte.

Az államtitkár közölte: bizonyos szempontból hasonlóan állunk a vírussal szemben, mint annak idején a spanyolnáthával, amely több embert ölt meg, mint a világháború. Azt mondta: a koronavírus kevésbé tűnik ragályosnak, mint az influenza. Azt is tudni, hogy nem a kisgyermekekre, hanem az idősekre jelent igazán veszélyt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tájékoztatása alapján kiemelte azt is, hogy a kézfogás nagyobb mértékben jelent fertőzésveszélyt, mint a cseppfertőzés.

Horváth Ildikó azt mondta: „egy centivel” jobb helyzetben vagyunk, mint a körülöttünk lévő országok. Annak érdekében, hogy Magyarországon megakadályozzák a jelenleg még csak izoláltan megjelent fertőzések terjedését, a megelőzésen van a hangsúly – közölte. Azt mondta: a magyar hatóságok is járványra készülnek. Azon dolgoznak, hogy minimalizálják a megbetegedések számát, ehhez mindenki – parlamenti képviselők és valamennyi állampolgár – segítségére is szükség van. Felhívta a figyelmet arra, hogy a következő hetekben tudatosan, sokkal többször kell kezet mosni a magunk és a körülöttünk lévők egészségének védelme érdekében.

Horváth Ildikó kitért arra is, hogy külföldről tömegesen indultak el magyarok haza, Magyarországra. Tőlük azt kérik hozzátartozóik, ismerőseik védelmében, hogy két hétig maradjanak otthon. Müller Cecília országos tisztifőorvos hozzátette: a hatóságok azért tudnak jól szervezetten működni, mert a kormány időben felállította az operatív törzset. Kiemelte: miután a WHO veszélyhelyzet hirdetett, a magyar népegészségügy is „mozdult”. A Nemzeti Népegészségügyi Központ négy alkalommal adott ki eljárásrendet. Egységes, egyirányú, centralizált irányítás mellett mindenki pontosan tudja a dolgát – jelentette ki.

A laboratóriumi vizsgálatokról azt mondta: ezeket a WHO ajánlásai szerint meghatározott metodika szerint végzik, többet is az ajánlottnál. A lehetséges kontaktokat is megvizsgálják, elkülönítik – közölte. Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője azt mondta: a fertőzések megakadályozása érdekében szükséges erők és eszközök rendelkezésre állnak. A tájékoztatásban az iskolarendőrök is részt vesznek, több mint 4 ezer emberrel. Hozzátette: az operatív törzs által korábban kidolgozott 28 pontos akcióterv megvalósításával jól állnak. Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke azt kérdezte, az emberek hogy kezeljék a témában megjelenő álhíreket, és hova forduljanak olyan kérdésekkel, hogy például lesz-e holnap tanítás.

Válaszában az egészségügyi államtitkár kiemelte: a kormány a hiteles tájékoztatás érdekében létrehozta a www.koronavirus.gov.hu oldalt. Itt a legfrissebb hírek, adatok mellett számos gyakorlati tudnivalót is közzétesznek. A [email protected] e-mail-címen pedig kérdésekre válaszolnak. A bizottság jobbikos alelnöke, Varga-Damm Andrea és a szocialista Harangozó Tamás egyaránt köszönetet mondott a védekezésben részt vevő valamennyi embernek. (MTI)

VS

Koronavírus – MOK: a kormány biztosítsa az egészségügyi dolgozóknak a védőfelszerelést!

Budapest, 2020. március 11., szerda (MTI) – A Magyar Orvosi Kamara (MOK) arra kéri a kormányt, hogy tegyen erőfeszítéseket az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni fertőzésvédelmét biztosító eszközök beszerzése érdekében – jelentette ki a MOK elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kincses Gyula közölte: nem lehet az amúgy is eladósodott intézményekre terhelni a járvány többletköltségeit, a kormányzatnak biztosítania kell, át kell vállalnia az ellátás finanszírozását. Hozzátette, a koronavírus-járvány miatt a kamara nem fogja „élesíteni” az önkéntes túlmunka felmondását, amelyet a bértárgyalások sikertelenségének esetére kilátásba helyezett. A kamarai elnök felhívta a figyelmet arra, hogy eddig is a szakdolgozók hiánya és az orvoshiány volt az egészségügy legfőbb gondja, ami egy járvány idején fokozott problémát jelent.

Ha „nincs személyzet, nincs semmi” – fogalmazott, hozzátéve, ezért a MOK arra kéri a kormányt, hogy fogadja el az általuk javasolt, a dolgozók pályán tartását szolgáló bértáblát. Kincses Gyula hozzáfűzte, hogy a MOK a járványveszély idején semmilyen olyan akciót nem indít, amely veszélyeztetné a betegellátást. Lénárd Rita, a kamara alelnöke közölte, hogy a „járványveszély frontvonalában” dolgozó háziorvosok a legveszélyeztetettebbek, ezért haladéktalanul el kellene látni őket megfelelő védőfelszereléssel. A hozzájuk eljuttatott sebészi maszkok ugyanis erre nem alkalmasak – tette hozzá.

Az alelnök szerint nem megfelelő a lakossági tájékoztatás sem. Úgy véli, a tömegközlekedési eszközökön plakátokon kellene tájékoztatni arról, miként csökkenthető a fertőzés kockázata, ritkítani kellene az orvos-beteg találkozásokat – például e-recepttel -, valamint fel kellene hívni a lakosság figyelmét arra, hogy feleslegesen senki ne menjen sehová. Svéd Tamás, a MOK titkára szintén azt mondta, hogy a járvány kontrollálásának a szakemberhiány lehet a legfőbb akadálya. Arról is szólt: tisztában vannak azzal, hogy a megfelelő védőfelszerelés világszerte hiánycikk lett, ám lépéseket kellene tenni azért, hogy a „frontvonalba” koncentrálják az eszközöket.

Álmos Péter, a szervezet másik alelnöke emlékeztetett arra, hogy ma egy sürgősségi osztályon dolgozó kezdő orvos nettó 900 forintot keres óránként, egy szakorvos pedig 1700 forintot. Az alacsony bér veszélyezteti a biztonságos betegellátást, hiszen az orvosoknak másodállást, többletmunkát kell vállalniuk a megélhetés érdekében – mondta.

A MOK nettó 2400 forintos órabért kér a kezdő orvosoknak és 4100 forintosat a szakorvosoknak. Szerintük így kivezethető volna a hálapénz és vissza lehetne csábítani a külföldön dolgozó kollégákat – tette hozzá. Kincses Gyula kérdésre válaszolva közölte: a MOK etikai eljárást indít az ellen az acsai háziorvos ellen, aki homeopátiás védekezést ajánl a koronavírus-fertőzés ellen.(MTI)

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.