NEHAZUGGY

Tényleg ez a szabály?

Nagyon meglepődnék magamon, ha bármi olyasmivel tudnék szolgálni (a koronavírus-járványról szóló elmélkedésen kívül), amivel e poszt erejéig fenn tudnám tartani az érdeklődést, úgyhogy az esélytelenek nyugalmával kívánok mindenkinek jó reggelt! Belátható, elég nagy szarban vagyunk, és ez akkor is igaz lenne, ha mondjuk naponta fele annyi hír jelenne meg a témában, mint amennyi megjelenik. Az biztos, hogy az életünk mindenképpen megváltozik, és egyelőre nem hiszem, hogy van ember, aki meg tudná mondani, mennyi ideig kell kilépnünk a komfortzónánkból (ahogy a doktorminiszterelnökúr fogalmazott, midőn a kampót emlegette a minap). Az biztos, hogy például az olaszországi helyzet aggasztó és intő jellege mellett akkor sem lehetne elmenni, ha mondjuk békeidőben ideális állapotok uralkodnának szeretve tisztelt hazánkban.

Ezt a legjobb indulat mellett sem állíthatjuk, ahhoz nem lehet eleget inni, az viszont engem egyenesen jeges borzongással töltött el, hogy az Emmi egészségügyi államtitkára, bizonyos Horváth Ildikó tegnap a párttévében azt nyilatkozta, hogy nagy harcra készülünk. Megnyugtatásul közölte, hogy egyrészt külön szakember (mármint egy szakember?!?) irányítja a magyar intenzív osztályok felkészítését arra az esetre, ha a drasztikusan megnőne a fertőzött betegek száma Magyarországon, másrészt azt is elmondta: több lélegeztetőgép áll idehaza rendelkezésre, mint amennyit jelenleg az olaszok használnak. Azt hiszem, senki nincs közöttünk, akinek lenne bátorsága ezt megkérdőjelezni, pláne hogy az államtitkár asszony szerint a „frontvonalban” dolgozóknak minden eszközt biztosítanak ahhoz, hogy maradéktalanul elláthassák a feladatukat. Ennek különös tekintettel örülni lehet, bár maguk az érintettek – amint az este is utaltunk rá – ezt alighanem teljesen másképp érzékelik. Pláne, hogy a saját bőrükön érzékelik, nem a propagandatévé stúdiójában ülve, nem a sajtótájékoztató mikrofonba hajolva, nem a valóság elől karanténba zárt elefántcsont tornyukban pöffeszkedve.

Van itt egy ordító ellentmondás, bár nem szeretném összezavarni a propagandát, és pláne nem szeretném kreténnek se tetetni magam, mint az asszonyostul Moldovából hazaérkező miniszterelnök, aki olyan arcpirítóan kínos műsort nyomott le tegnap a repülőtéren (amiből aztán spontán propagandavideó készült a rajongóinak), hogy a fal adta a másikat. A doktor úr ugyanis nem győzött egyik ámulatból a másikba esni, hogy tényleg mindenkinek lázat mérnek, aki repülővel érkezik? Tényleg ez a szabály? A miniszterek elnöke, aki állítólag részt vesz az általa felállított operatív törzs ülésein, aki tudomásunk szerint első kézből tájékozódik sok egyéb mellett a járványügyi adatokról is, aki egy bő héttel ezelőtt saját maga jelentette be, hogy megvan az első két koronavírussal fertőzött személy Magyarországon, ontja a lábszagú humort magából, játssza a nép félhülye gyermekére szabott szerepet: úgy tesz, mintha halvány fingja nem lenne arról a kibaszott biztonsági protokollról, amit éppen a saját maga által egy személyben irányított kormány vezetett be. Attól meg tényleg minden bőr lesül a pofámról, ahogyan hanyag eleganciával maga elé rángatta az asszonyt, mert mégis csak úgy illik, hogy az alfahím előre engedje a hőmérőzésnél IS a nőt.

Különben kibaszott jó hír, és aligha lehetne aktuálisabb a pillanat arra, hogy az amúgy is dinamikusan fejlődő magyar-moldáv kapcsolatok további dinamizálása érdekében a Budapest és Chișinău közötti közvetlen repülőjárat indulását tervezgessük, valamint a kölcsönös gazdasági aktivitás elősegítése érdekében 100 millió dolláros hitelkeretet nyissunk Moldovának. Azt hiszem, ez akkor is kiváló stratégiai szemléletre vallana, ha történetesen nem egy globális kataklizma sűrűjében állnánk, ha nem a szemünk láttára állna bele a földbe a magyar turizmus, amelynek a legoptimistább forgatókönyv szerint is közel egy évbe telne, hogy majdan talpra álljon.

Mintha elkanyarodtam volna az államtitkár asszony optimizmustól ragacsos sikerjelentésétől, amellyel arcot pirító ellentmondásban áll a frontvolnalban küzdő háziorvosok percepciója a valóságról: akik nem látják ennyire rózsásan a helyzetet, akik leginkább saját magukra számíthatnak és saját maguk improvizálta megoldásokkal próbálják megvédeni magukat a fertőzéstől. Nem tudom, hogy egy nagy harc küszöbén mennyire indokolt ugyanazt a kampányszöveget nyomni, mint olyankor, amikor mindenféle kockázat és tét nélkül kell gyalázni a láthatatlan ellenségeket és arra gyúrni, hogy nehogy Soros nevessen a végén. A koronavírus Sorossal ellentétben ugyanis köztünk jár, és bár láthatatlan üzemmódban működik, nagyon jó lenne tudni, hogy ha a „frontvonalban” dolgozóknak minden eszközt biztosítanak ahhoz, hogy maradéktalanul elláthassák a feladatukat, akkor hogyan fordulhatott elő az, hogy a János kórházban az orvosok megfelelő védőfelszerelés hiányában ápoltak egy koronavírussal fertőzött beteget, hogy lehet, hogy azóta egyiküket sem tesztelték, hogy lehet, hogy továbbra is beosztják őket munkavégzésre, hogy lehet, hogy folyamatosan kapcsolatban lehetnek más betegekkel is?

A szervilis propagandisták azzal döngetik a mellüket, hogy Magyarország szigetként áll tömeges fertőződés nélkül a koronavírus-járvány világszintű viharában (értsd: bezzeg ha Gyurcsányékon múlna, a koronavírusra hivatkozva már lőnének az utcákon). Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közben szintén kiváló ütemérzékkel közveszélyokozással és zsarolással vádolja az egészségügyben uralkodó penetráns állapotok miatt – sok helyen bizonyítotan nem állnak rendelkezésre azok a szükséges eszközök, amelyek az orvosok, ápolók, nővérek biztonságát szavatolhatnák egy koronavírusos beteggel való találkozáskor (!!!) – okkal és joggal tiltakozó Magyar Orvosi Kamarát, és közben van pofájuk azon moralizálni, hogy nem a pánikkeltés, hanem az összefogás ideje jött el.

Amellett, hogy valaki igazán szólhatna már Bayernek is, hogy húzza ki a fejét a főnöke seggéből és ne beszéljen marhaságokat (Egy szó, mint száz: ezek mind a vírusnak szurkolnak. Ezért tesznek és mondanak bármit, szemrebbenés nélkül. És a kormány bármit is tesz, az rossz.),  nem, bzmeg, senki nem szurkol a koronavírusnak, azt baromira fontos lenne belátni, hogy a valósággal köszönőviszonyban nem álló propagandával most semmire nem megyünk. Fel kéne hagyni vele, legalább most. Ha valóban komolyan gondolják, hogy az összefogás ideje jött el. Szerintem senki nem a koronavírusnak szurkol, senki nem zsarol, senki nem kelt pánikot és pláne nem fenyeget közveszéllyel, aki szóvá teszi, hogy a kormányzati kommunikáció megint nem találkozik a végtelenben sem a valósággal. Szerintem eléggé egyértelmű, hogy miközben leghamarabb március végén dőlhet el, hogy Magyarország elesik-e járvánnyal vívott harcban, vagy jelentősebb veszteségek nélkül túléli, az jelen állás szerint nem az egészségügyön, nem a vízfejű humánminisztériumon, nem a sértett közleményeken, nem a közpénzmédiában emelt számban sugárzott misén és istentiszteleten fog múlni, hanem az állampolgárok fegyelmezettségén és jogkövető magatartásán.

Könyveket lehetne írni arról, mennyire cinikus, hogy a jogkövetést saját magára nézve évek óta csak opcionálisan kötelezőnek tartó kormány és csatolt szervei most jogkövetésért esdekelnek, de ezt most hagyjuk. Ahhoz, hogy minél kevesebb áldozata legyen ennek a nagy harcnak, az is kell, hogy az elvtársak felfüggesszék a kampányt, az ócska, sértődött fröcsögést, és a valóság kozmetikázása, meg a kínos humorbonbonkodás helyett nézzenek szembe a tényekkel. Pofázás helyett cselekedjenek. Mindenkinek jobb lesz, és egyáltalán nem olyan bonyolult. Túllőttem megint a célon, pedig még rengeteg mondanivalóm lenne, de majd legközelebb. Vigyázzanak magukra (is)!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább