Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Sokoldalúan hajlott gerinc

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jóreggelt, mókát, vidámságot, kacagást, borúra derűt és rengeteg sok józan észt kívánok mindenkinek! Keservesen telik a hét, pedig kedves olvasóm és alkalmi szerzőtársam (szia, Szonja) szavaival élve tegnap MÁR szerda volt, vagyis mindjárt péntek, aztán már csak hétvégén kell dolgoznom, és máris itt a hétfő. Mivel igen nagyon meg vagyok én ezzel mentve, bele is csapok a csütörtöki fostalicska eltolásába. Azoknak, akik rendszeresen olvassák a Szalonnát, talán már feltűnt, hogy a józan ész kérdését viszonylag rendszeresen feszegetem, és óva intek mindenkit annak megőrzésére. Ahogy így végigtekintettem azon, amiről ma reggel szó lesz, szerintem egyáltalán nem alaptalan az aggodalmam: sem a saját, sem a mások józan eszének megőrzése nem evidencia.

Kezdjük onnan, hogy belesajdult az agyvelőm is abba a hírbe, mely szerint Polt Elsikáló Péter fideszes legfőbb ügyész úgynevezett összefoglaló monográfiát ír namiről? Az Európai Ügyészségről! Arról, amelyikhez nem csatlakozik Magyarország, és amelyiknek magasfokú szakmaiságát Polt kolléga nem látja biztosítottnak. Ezért készülő monográfiájában majd tudományos alapossággal körbejárja az intézményt, amiről szerinte sok félreértés és téves információ kering. Ez majdnem olyan menő lesz, mint amikor a Forbes-milliárdos disznószerelő szintén milliárdos lánya a piac befolyásolására alkalmas tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról írt szakdogát. Ekkora trollokat a világ nem látott, az tuti. Nade. A lényeg, hogy a rezsim háziegyetemének (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) weboldalán egy közepesen unalmas, egyben röhejes és pofátlan interjú – cím: Oktat és kutat is a legfőbb ügyész – formájában Polt elújságolta a nagyszerű hírt, hogy dolgozik ő, ahogy az összes pórusán kifér. Ebből megtudhatjuk, hogy a sokoldalúan fejlett hajlott gerinc, aki soha semmilyen nyomoznivalót nem lát egyetlen disznóságban sem, amelyben a gazdája és holdudvara érintett, azért tudja olyan remekül összeegyeztetni a legfőbb ügyészi nemmunkáját az oktatással és kutatással, amihez szintén nagyon ért, mert szerencsére egy hét nemcsak öt napból áll. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha Polt NERtárs hete csak öt napból állna. Így viszont még a Microsoft-ügyben is futja egy kis szemfényvesztésre, most hogy az Egyesült Államokban botrány lett belőle, az OLAF is nyomoz, és Hadházy Ákos is cseszegeti a legfőbb ügyészek gyöngyét a hülye kérdésével: „Nem lenne itt az ideje nyomozást indítani a Microsoft-botrányban érintett magyarországi cégek és állami tisztviselők ellen?” Há’ de. Viszont csak azért, mert Hadházy kérdése a tartalma szerint feljelentésnek minősül, így Sikálóúr elküldte a Központi Nyomozó Főügyészségnek.

Akinek futja a józan eszéből, annak a NER másik nagy alkotóművészének friss agyamenését ajánlom figyelmébe. Schmidt Mária történelemhamisító ideológusasszony a közpénzblogján hányta a friss epét, Az igazi lúzerek című brutálisan hosszú, de történészhez legalább teljesen méltatlan sirámában, amit énperverzitásomon kívül szerintem normális ember biztosan nem olvas el. Ennek ellenére rész- és teljes munkaidős trollok számára példaértékű. Az írás Konfuciuszig visszatekintő esszenciáját tekintve, lúzerség ügyben erről van szó:
Azok a folyamatok, melyek az amerikai és nyugati társadalmakban a meritokrácia ellehetetlenítése irányába mutatnak, a legszélsőségesebb módon éppen a mai nyugati egyetemeken mutatkoznak meg. Számunkra ezek a kommunista módszerek, elvek újjáéledését idézik fel. Safe space-ek, trigger warning, no platform – politika, az angol elnevezései ugyanannak a terrorista bolsevik módszernek, amivel oly kitartóan próbálkoztak nálunk is. A vitakultúra ellehetetlenítése, a fősodornak számítótól eltérő vélemények elhallgattatása, képviselőik elüldözése, állásvesztésre ítélése, meghurcolása, származási alapon történő előnyök osztogatása, a pozitív diszkrimináció normává emelése, mind ismerős módszerek a számunkra. A sors iróniája, hogy most, 60-70 évvel később, a magát még mindig a szabad világnak nevező Nyugat alkalmazza őket.

Nem tehetek róla, engem képes minden alkalommal meglepni, hogy ez a magát történésznek, szakembernek tartó, és a szakemberségére oly érzékeny perszóna mennyire nyíltan tolja a múlt mellett a jelen meghamisításának rozsdás biciklijét is. Azt, amiben a hiénamédia is kurva stabilan áll a lábán.

Mutatok egy másik, a józan ésszel alighanem inkompatibilis, kínosan debil mutatványt. Tegnap a Direkt 36 oknyomozó portál 444-en megjelent cikkében arról írt, hogy Orbán szigorú titkosszolgálati fellépést és diplomáciai korlátozásokat ígért az amerikaiaknak a Budapestre költöző, nagyrészt orosz tulajdonban lévő, vélhetően kémkedésre alkalmas Nemzetközi Beruházási Bankkal (IIB) kapcsolatban, ehhez képest zavartalanul zajlik az intézmény berendezkedése Budapesten. Vagyis az IIB-ben semmit sem éreznek a magyar kémelhárítás amerikaiaknak megígért szigorából. Erről szól a cikk, itt lendül támadásba a pártmédia: Végre kiderült, hogy a 444 és a Direkt36 tényleg csak egy zsé-kategóriás titkosszolgálati lerakat. Erős cím, gondoltam, megnézem ezúttal mit sikerült kiizadni a tolószékes emberek gyalázásában csúcstartó szennykanálisnak (amely most vállalhatatlan silányságához hűen éppen azon van kivetkőzve magából buzizásilag, hogy egy Facebook-csoport a homoszexuális emberek gyermekvállalása mellett foglalt állást). Szóval miből derült ki végre a címben foglalt állítás? Abból, hogy Kövér László 2015-ben azt nyilatkozta a szóban forgó kanálisnak:

A magyar politikában majd’ száz éve időről időre felütik a fejüket nemzetközileg kiképzett ágensek. Ők egyébként azért éppen Magyarországon dolgoznak, mert itt korlátozzák őket a legkevésbé a nyelvi nehézségek – és ez így volt már Gerő Ernőékkel is, de így volt 1990 után is. Barcelona vagy Belgium, Afganisztán vagy Afrika – mindegy, itt is ott is „helyt állnak”. Magyarországon is tették, teszik, amivel tartóik megbízták őket.

Jahogy. Soros, amerikai háttérhatalom. Így már teljesen világos, így nem szükséges cáfolni, vitatkozni, érdemben hozzáugatni az állításokhoz. Ha Kövér László száz éve mondott valamit, akkor az innentől mindenre alkalmazható, ami a gazdatest számára kínos. Értjük, hogy a viharba ne értenénk.

De még mindig a józan észnél maradva. Tegnap a remek KSH kivételes örömhírt lelkendezett bele az arcunkba: Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, az első negyedévhez képest pedig 1,1 százalékkal. Ami az első félév egészét illeti, a kiigazított adat szerint 5,2 százalékos volt a növekedés 2018 azonos időszakához képest. A halleluja- és sakálmédia olvasataNémetország és Anglia recesszióban van már, de a Magyarország nevű várkastély jól tartja magát. Ha esetleg el is tekintünk attól, hogy a magyar gazdaság e fantasztikus adatok ellenére is még mindig az egyik leggyengébb az EU-ban, vagyis hajtja az uniós seregeket, akkor is érdemes a kormány eme növekedésben játszott szerepét és melldöngetését árnyalni. Ehhez persze nem a lakájmédia nyújt támpontokat, de ITT egy jó elemzés, ami sok egyéb mellett arra is rávilágít, hogy például a bérek emelkedése nem/sem a kormány érdeme, hiszen gazdaságban jelentős munkaerőhiány van, ez hajtja fölfelé a fizetéseket. Nem beszélve arról, hogy az OECD-országok között még mindig Magyarországon az egyik legalacsonyabbak a fizetések. Régiós szinten is.

De sőt. Vannak olyanok is, akik dolgoznak, és nem kapnak fizetést. Hónapok óta nem nem fizetik ki egy uniós felzárkóztatási program (Nő az esély: a roma nőket a szociális és gyermekvédelmi szakmára felkészítő program) oktatóit. Közben a csalódott, becsapott, átvert orvosok 900 ezres kezdőbért követelnek. Hát igen, ez azért elég sűrűn előfordult az elmúlt években, hogy a kormány választások előtt mindent megígért, aztán valahogy mindenkit átbaszott. Igen, az egészségügyi dolgozókat is. Jó reggelt kívánok a Magyar Orvosi Kamara elnökének is! Tetszettek volna nem ívesen leszarni Sándor Máriát például. Na nem baj. Majd most aztán tényleg.

A rendőrségnél is hasít a jobban teljesítés: több mint 3500 rendőr kapott engedélyt arra, hogy másodállást vállaljon. Nem jókedvében, hanem mert nekik is béremelést ígértek, de abból sem lett semmi. Viszont vigasztaljon mindenkit, hogy az Orbán család is egyre jobban teljesít: a Fertő tó körüli megaberuházás körül is a miniszterelnök lánya és veje sertepertél. Csak ennyit mondok: 136 hektáron 880 férőhelyes parkoló, buszállomás, vitorláskikötő, százágyas, négycsillagos szálloda, motel, sport- és ökolétesítmény, kemping. Minden jót!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.