Augusztus 22,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hajlott gerincű hajbókolás, kétkulacsos gyávaság

És nektek hogy telt az év legnyomasztóbb napja? Ami ugyanis állítólag tegnap volt, vagyis egybeesett az új esztendő harmadik hétfőjével. Mert valami okos ember ezt megállapította néhány éve, és azóta ez így fut a köz tudatában. Hogy az év harmadik hétfője az abszolút letargiába fulladás napja. Najó, de szerencsére ma már kedd van, és elmúlt a nyomasztás is, úgyhogy gyönyörűszép kedd reggelt kívánok mindenkinek, aki ma reggel is kíváncsi. Mármint nem rám, hanem arra, ami az univerzum e lángoktól ölelt, illetve a lángokon inneni és túli sarkában történik. Márpedig történik bőven.

Kezdjük is azzal, hogy lemondott a miniszterelnök. Ja, nem ez, mert ez a büdös életben nem fog lemondani, hanem a másik. Nyugi, nem a székely zászlós ügy miatt, annál komolyabb politikai harcok dúlnak a román kormánypárt háza táján. Érdekességképpen: Romániát elvileg egy baloldali, szociálliberális pártszövetség irányítja, de ez nem igaz. Vagyis pontosan ugyanannyira igaz, minthogy a Fidesz jobboldali. Mert szerintem a nacionalista, klerikális, populista, demagóg, lebutított üzenetekkel operáló, korrupcióval sújtott nagyemberekkel sűrűn borított pártoknak nem a színét kell nézni. Szóval a Szociáldemokrata Párt (PSD) nagyjából a Fidesz romániai megfelelője. A pártelnöknek vannak ügyei, ha úgy tetszik priusza, ezért nem lehetett miniszterelnök, tehát kénytelen volt engedelmes alattvalókat keresni a kormányfői szerepre. Most a második projektje bukott meg, mert az alattvalók szembementek a sötét multú egyén akaratával. A székely zászló ügyében büdösbunkó módon megnyilvánuló Tudose például ama bűnbe esett, hogy nem vállalta fel az igazságügy reformot. Mármint abban az értelemben, hogy míg a párt egyszemélyes korrupt vezetőjének akarata szerint a törvénycsomagot sürgősségi kormányrendelettel kellett volna elfogadni, Tudose ragaszkodott a parlamenti eljáráshoz. A dolog nem kicsit zavarbaejtő. Ugyanis kétségtelen, hogy Romána is csak foltokban jogállam, de képzeljük el ugyanezt Orbánnal összefüggésben: ragaszkodik a parlamenti eljáráshoz, amikor már ott tartunk, hogy Németh Szilárd tiltogat ki ellenzéki képviselőket parlamenti bizottságokból.

Persze nincs többről szó, minthogy Szilus eleresztett egy öblös politikai nyilatkozatot, miközben annyira még ő sem kretén, hogy ne lenne tisztában azzal: egyelőre nem létezik olyan illiberális jogszabály, ami ezt a faszságot lehetővé tenné. Ez nem jelenti azt persze, hogy ameddig erre a bizonyos nemzetbiztonsági bizottsági ülésre sor kerül, nem lesz ilyen. Ugyanis ez ama ülés lenne, amire a tudatrepedést is meginvitálták, mesélje már el, hogy is van azzal az 1300 befogadott menekülttel. Arra szerintem minden normális ember a nyakát tenné, hogy Orbán nem fog megjelenni az ülésen, ilyen pitiánerségekkel nem foglalkozik. Fontosabb küldetése van neki: ezen a héten tárgyalja a kormány a Soros-ellenes törvénycsomagot. És abban bármi lehet, amiről Szél Bernadett, vagy például ti, vagy én ebben a pillanatban nem tudunk.

Amúgy a Rogán Bűnöző Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodához tartozó Kormányzati Tájékoztatási Központ tegnap este megmagyarázta, hogy mi a fasz van. A veretes és kötelező sorosozás, betelepítési kvótázás (amit mi persze elutasítunk), és brüsszelezés után kinyögték az elvtik: jaja, tavaly tényleg 1291 darab menekültet befogadtunk (háromszor annyit, mint előtte), ámazonban

a nemzetközi védelemben részesítettek 90%-a Magyarországon nem létesített lakcímet, hanem kihasználva a schengeni övezeten belüli szabad mozgás lehetőségét, a kiállított okmányokkal elhagyta Magyarország területét.

Jajó, tehát jöttek, de már el is mentek, tehát nincs probléma. Közben meg az van, hogy miközben két éve teli tüdőből ordítják, hogy ameddig Orbán a miniszterelnök, ide senki nem jöhet, a háttérben szépen engedelmesen csinálják azt, amit Soros és Brüsszel szemére hánynak. És most kitalálták, hogy ők mindig is a menekültek fő oltalamazói voltak, és mindig is különbséget tettek, soha nem démonizálták és mosták egybe a menekülteket a nem menekültekkel. Remélem a hívek is beveszik a maszlagot és ezután senki nem jön azzal, hogy mindmeghalunk, ha ide a büdös migránsok beteszik a lábukat.

Jut is eszembe az Erdélyi Református Egyházkerületnek ajándékba adott 26,78 milliárd forintos támogatásról, hogy az egyházkerület püspöke, Kató Béla egy interjúban azt mondta (miután kiderült, Potápi Árpád nemzetpolitikailag kompetens államtitkárnak sem volt fingja arról, hogy pontosan mire is adták a pénzt): leginkább intézményépítésre fordítják ezt a csinos összeget. A püspök úr úgy vélte, a támogatást úgy kell felhasználni, hogy a korrupciónak még csak az árnyéka se vetüljön ezekre a beruházásokra.

Ha ezt nem tudjuk megoldani, akkor érdemtelenek vagyunk a támogatásra

– jelentette ki Kató Béla, aki határozottan elutasította azt a nézetet, hogy a támogatás az egyháza lekenyerezése lenne a magyarországi parlamenti választások évében. Elismerte, hogy jó személyes kapcsolatot ápol Orbán Viktor miniszterelnökkel, de ezt annak tulajdonította, hogy előtte is, amiként mások előtt is mindig nyíltan beszélt a nézeteiről, terveiről. (via MTI)

Én ezt készséggel el is hiszem, örülök is neki módfelett. Csak arra lennék kíváncsi, az nem zavarja a püspök urat, hogy egy velejéig korrupt emberrel ápolgatja ezt a jó kapcsolatot? Ha a korrupció  minden árnyéka elkerülendő, nem kellene szólni a főkorruptnak, hogy ezt így mégis hogy, Viktor? Az érdemtelenné válás nem ott kezdődik, hogy szemet hunyunk gyalázatos ténykedések fölött? Egy korrupt, jogállamromboló, erkölcsileg züllött ember milliárdjainak (nem, nem az övé, hanem az adót fizető embereké) elfogadása nem okoz lelkiismereti problémát? Vagy mindez nem látszik odáig? Vagy elfordítják a fejüket a jó kapcsolat nevében? Tudom, egetverően naiv vagyok, de másként nem tehetek. Számomra soha nem lesz elfogadható, tolerálható az effajta hajlott gerincű hajbókolás és kétkulacsos gyávaság. Számomra ez az. Különösen ha az egyház embere moralizál a politikai hatalom árnyékában. Vagy hajt végre politikai utasításokat, vagy csendben marad és mocskos kompromisszumokat köt. Ez lehet ezt másképp is, nem igaz, hogy nem lehet. És akkor bemegyek a templomba és Isten szolgája elmagyarázza nekem, hogy én vagyok a gyarló, bűnös, esendő, halandó. Hát persze.

Najó, mindegy is csak mondom – itt a milliárdok fölött áthajolva -, hogy eddig 81 ember fagyott halálra ezen a – kibaszottul enyhe – télen, és  mintegy 900 ezren lehetnek azok, akik nem tudnak normálisan fűteni. És nem a hajléktalanok közül halnak meg legtöbben a hideg miatt, hanem azok, akik azért hűlnek ki, mert a saját lakásukban nem tudják kifizetni a fűtést. És lehet demagógozni, de ez szégyen és gyalázat, baszki.

Egyelőre ennyi, elfogyott a hely. Negyvenhat éves korában váratlanul meghalt Dolores O’Riordan, a The Cranberries ír zenekar énekesnője, és mert én nagyon bírtam őt, hát ezzel a nótával veszem a búcsúmat. Tőletek csak egy időre, tőle örökre. Szép napot, vigyázzatok egymásra!

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.