Május 17,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az állampárt lapít, a propagandisták szerint Kövér nem azt mondta, amit a szájába adnak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,159,984 forint, még hiányzik 1,840,016 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Lehet, hogy ez sem tűnik ügynek, meg valami olyasminek, amit mostantól minden fronton, egységesen ütnie kellene az ellenzéknek, pedig nagyon is ügy az, hogy Kövér László házelnök miről elmélkedik zárt ajtók mögött összezárva a titkosszolgálatok vezetőivel, és mit lamentál arról, hogy szerinte mi jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt.

Több mint 24 óra telt el a szivárgás óta, és mint már utaltam rá reggel, síri a csönd a Fidesz háza táján. Se Kövér nem mondott le, se Orbán nem szólalt meg, de mivel a Rogán-centrumban pontosan tudják, hogy valamit lépni kell, hát azt teszik, amit szoktak. Az átszervezés alatt álló KESMA-monstrummal végeztetik el a mocskos melót. Rákay Fülöp Kálmán nyomán Deák Dániel és azóta valószínűleg más, túlmozgásos közpénzélősködő szagértők, hozzáértők és kommunikációs hangosbeszélők mellett a PestiSrácok nevű kanális névtelen cikkben adta meg a megfejtést: Kövér nem is azt mondta, amit mondott. Majd némi fáziskéséssel a Magyaridőknemzet propaganda zászlóshajó oldalán jelent meg egy vértolulásos firkálmány a Lovas István-sajtódíjas Pilhál família ifjabb tagjának neve alatt, amiben ugyanez a megfejtés szerepel: Kövér nem azt mondta.

Gondoltam, hogy a várva várt adventi áhitat jegyében ebből a hibátlan valóságmagyarázatból idézek néhány kijózanító halálhörgést, aminek az alapvetése az, hogy a ház elborult elnöke nem az ellenzéket tartja a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatnak, hanem a politikai helyzetet, vagyis azt, hogy két, egymást kizáró állam- és nemzetkép létezik a magyar politikán belül.

Nem túl eredeti, nem túl kreatív, hajánál fogva rángatott és büdösgyenge érvelés, de a kommunikációs verőlegénység tagjai egymás habzó szájából veszik ki a szavakat és állítják, hogy a Kövér szövege nem is azt jelenti, amit jelent. Mielőtt idéznék ennek a véresszájjal, szinte levegővétel nélkül ordibáló alaknak az írásából, fel kell tennem a kérdést: ha nincs ügy, vagyis ha a balfasz, sikertelen, alkalmatlan, hatalmas bajban lévő hazaáruló ellenzék keserves agyszüleménye az egész, akkor:

– a titkosszolgálati ünnepi esemény miért nem volt nyilvános?

– ha nem volt nyilvános, akkor milyen minőségében jelent meg ott és filozófált az ellenzékkel összefüggő nemzetbiztonsági veszélyekről egy közjogi méltóság?

– ha Kövér házelnöki minőségében vett részt az eseményen, miért nem jelentek meg róla beszámolók a médiában?

– ha Kövér házelnöki minőségében vett részt az eseményen, Kövér honlapján 2020 februárja óta miért nem szerepelt egy hang se erről a beszédről?

– miért a Bayer nevű kormánypárti publicista honlapján jelent meg Kövér László közjogi méltóság másfél évvel korábbi sápítozásának leirata 2021. november 25-én, amikor már tudta az állampárt, hogy Kövér szivárgásnak indult?

– egyáltalán miért csak azután hozták nyilvánosságra a beszédet, hogy megtudták: a független sajtó már tud róla?

És akkor íme ehhez képest a Magyar Nemzet propagandistája hisztérikus, vagdalkozó rohamának néhány részlete:

[…] mint a falat kenyér, úgy kellett az ideiglenesen hazánkban állomásozó ellenzéknek valami ügy, egy szalmaszál, amibe belecsimpaszkodhat, amivel elterelheti a figyelmet saját vesszőfutásáról. Ám ügy nincs. Ezért – ahogy szokták – gyártottak egyet. Rejtélyes módon megszerezték Kövér László egy tavaly februári, a polgári titkosszolgálatok gyűlésén mondott, egyébként zseniális beszédét, és az egyik gondolatát – a köteles beszéd mintájára – aljas módon meghamisították.

Ebből a külföldről futtatott ellenzék és cselédsajtója azt kerekítette, hogy Kövér az ellenzéket nevezte nemzetbiztonsági kockázatnak. Nem ezt mondta. Aljas, nyomorult hazugság az egész!

Még soha ennyire nem akarta a hatalmat a magyarországi ellenzék. Remegnek érte, mint a végstádiumos alkoholista. Bármit megtennének érte. Akármit. 

Gondolom, maholnap lesz tüntetés is. A máskülönben kidagadt nyaki ütőerekkel ordibáló és fenyegetőző Kabul Rózsája majd „enyhén félredöntött” fejjel szipog egyet, hogy ő nem is nemzetbiztonsági kockázat. Ahogyan Cseh Katalin (született: Montreal) és Berg Dániel (született: New York) is kikéri magának. Az Egyesült Államokból szalajtott házaló ügynökkel együtt.

Kövér László nem azt mondta. Kövér László túl puha volt. De én kimondom: a magyarországi ellenzék nemzetbiztonsági kockázat. Az amerikaiak által kiképzett és Kabulban (is) bevetett Szabó Tímeától kezdve az olimpiát valószínűsíthetően francia zsoldban megfúró momentumosokon át a Brüsszel által százmilliókkal kitömött Gyurcsány-klánig. 

Magyarország maradék szuverenitásának elvételén, saját fizetőeszközünk megszüntetésén, a brüsszeli új-Szovjetunióba való bekényszerítésünkön ügyködnek. Ellenséges NGO-hálózatok segítségével illegális migránsokkal árasztanák el hazánkat. Közben sorra szavazzák meg a Magyarországot elítélő hazug jelentéseket, a nekünk járó uniós pénzek elvételét követelik. Minél nagyobb károkat akarnak okozni a magyaroknak. S nem mellesleg ellenséges titkosszolgálatok bevetésével drónokkal figyeltetnek magyar kormánypolitikusokat, berepülnek házaik fölé, s lehallgatják a magyar titkosszolgálatok állománygyűlését. (És közben persze ők hazudoznak arról, hogy őket lehallgatják.) 

Elég volt belőlük!

Kövér Lászlón és a totális fideszes államon innen és túl, ha merünk, gondoljunk bele, mi lesz itt egy kormányváltás esetén, ha az ellenzéket visszatérően Magyarországon állomásozó idegen ügynöknek tituláló, közpénzből gyalázkodó uszítógépezetnek rá kell döbbenie esetleg arra, hogy a gazdái elveszítették a választást. Ha most ez van, mi lesz akkor?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!