Szeptember 21,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az agyatlan szolgaságnál nincs visszataszítóbb

Jó reggelt, drága olvasóink! A hétfő és a kedd olyan erős versenyben van nálam ama tekintetben, hogy melyik a hét legkiálhatatlanabb napja, hogy azt el sem lehet mondani. Meg sem próbálom elmondani, inkább örülök annak, hogy szerencsére holnap szerda. Addig is, ha már sikerült feltámadni – remélem önök is így vannak ezzel -, és ha mind megvagyunk, akkor onnan folytatnám, ahol tegnap reggel abbahagytam.

Hogy tudniillik Bayer, meg az izraeli kémcég, meg a civilek lejáratása külföldi titkosszolgálatok megfigyelése alapján, összegányolt hangfelvételek, majd a nyomok váratlan eltüntetése egy a napokban megjelent újsgácikk nyomán, amely konkrétan megnevezi az akciót végrehajtó Black Cube nevű magáncéget. Miután kiderült, hogy mindenki látja, hogy mit műveltek, a lopott pénzből működő Magyar Idők, azaz Bayer lejárató cikkei visszakerültek az oldalra, Gajdics és zenekara pedig cáfolta tagadta, hogy bármilyen írást töröltek volna. Szerintük egy technikai malőr, nevezetesen a szerverük leállása okozta, hogy szombat éjszaka a portál, illetve a régebbi cikkek egy időre nem voltak elérhetőek, azonban a probléma időközben megoldódott. A magyar civileket csőbe húzni akaró kémek a magyar kormánnyal együtt mély kussban vannak. Tényleg ennyire kreténnek lehet nézni mindenkit, tényleg ilyen fapados magyarázatokkal ki lehet szúrni a szemünket? Tényleg. Leállt a szerver és pont Bayer vonatkozó cikkei váltak köddé. Ha jól láttam, a tegnap esti Sajtóklubban túlságosan el voltak foglalva a józsefvárosi ellenzék mocskolásával, nem jutott idő szóbahozni, hogy mi a helyzet az ötös számú sztárpublicista megfeneklett disznóságával. Ez nem tartozik a rajongókra. Hajlik a valóság, mint a kurva élet.

Ha már Mészáros L. jó minőségű Echo TV-jénél és a savanyú, görcsös, humortalan szolgalelkűségnél tartunk, feltétlenül ide kívánkozik: a nemzet televíziójának csúfolt propagandagyár eldobta az agyát, miután kiderült, hogy Kétfarkúék Mészáros vezetéknevű jelöltet indítanak Felcsúton, ahol a disznó- és gázszerelő zseni tavaszi lemondását követően polgármestert választanak augusztus 12-én. Az MKKP Mészáros László nevű jelöltje a Fidesz Mészáros László nevű – az Echo szerint mindenki által ismert és elismert – jelöltje ellen méretné meg magát (ez utóbbi eddig Felcsút alpolgármestere volt). Nem csoda, hogy a szolgatévé pedig eldobta az agyát:

Megtévesztéssel próbál a felcsúti időközi polgármester-választáson való induláshoz kopogtatócédulát gyűjteni a Kétfarkú Kutyapárt által támogatott jelölt. A viccpárt aktivistái főleg idős emberek hiszékenységét próbálják kihasználni. (Echo TV 

A hüledező, kamujelöltező riportban, amely a háborgó felcsútiságnak állít szobrot, megszólaltatják a falu egyik alapemberét, aki legnagyobb sajnálatára nem volt otthon, amikor a feleségétől aláírást próbáltak szerezni a kutyák aktivistái, de készséggel rendet rak a fejekben:

Ha más nem, ki kell pofozni az ilyen hülyét. Hát mit lehet vele csinálni? Hát, ha ennyire gátlástalan szemét ember, hogy megtévesztésből akar hatalomra jutni, vagy egyáltalán előnyt szerezni, az egy gazember, az egy bűnöző.

Egyetértek. Kamujelölteket csak és kizárólag a Fidesznek van joga állítani. Akárcsak Miskolcon, ahol az állampárt két jelöltet indít a Rokker Zsolti néven elhíresült független jelölttel, Erdei Sándorral szemben a július 15-i időközi önkormányzati választáson. Egy szintén Erdei Sándor nevű embert, illetve egy Molnár Zsolt névre hallgató egyént. Ők tutira nem akarják megtéveszteni az idős embereket, csak így alakult. Az agyatlan szolgaságnál nincs visszataszítóbb.

Igaz, Schmidt Mária milliárdos történelemhamisítónál se túl sok visszataszítóbb karakter munkálkodik a haza felvirágoztatásán (remélem, levakarták már az ideológus asszonyt Pruck Pál hűlt helyéről), pedig szinte csak olyanok sertepertélnek a kormány háza táján. Újfent jár a forró gratuláció a terror nagyasszonyának, aki 20 ezer dollárért (a kifizetés napján közel 5,5 millió forintot) állította színpadra 60 perc migránsozás és Orbán-felszopás erejéig minden idők  szélsőjobbos trollripacsát, Milo Yiannopoulost. 5,5 millió forintos órabér, szép meló. A közpénz meg azért közpénz, hogy két kézzel szórják.

Akkor most demagóg leszek, mert a demagógiát mindenre rá lehet húzni, és addig sem kell  semmivel se szembenézni az elvtársaknak. Szóval egy lefizetett magamutogató, szélsőséges troll propagandamutatványába – ja, és a repülőjegy áráról még nem is beszéltünk, azt nem köhögték ki az illetékesek – milliókat beleölni alapvetés. Közben a sérült gyereküket otthon ápoló szülők anyagi megbecsülése kín és keserv. Miközben hazug, gyalázatos propagandára tízmilliárdokat költenek, mindössze évi hatmilliárd forint kellene, hogy a minimálbér szintjére emeljék a napi 24 óra munkát jelentő otthon ápolásért járó díjat, amit a kormánypártok csuklóból lesöpörtek az asztalról. Arcpirító, hogy a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) nyílt levélben Orbántól kér segítséget. Mert ez ilyen fasza hely lett, mióta felrobbantak a fülkék nyolc évvel ezelőtt. Az egyélőistenkedő élősködő kegyétől függ itt minden. Ő ad, ő vesz el, ő gyakorol kegyet, ő áll bosszút.

Egyre többen fogják ezt megtapasztalni a hűséges zsoldosok közül is. Ahogyan például a Balassi Intézet vezetője is megtapasztalhatta, midőn – Pálinkás József megbuktatásának analógiájára – a lopott pénzből működő Magyar Idők lejáratásának köszönhetően az egyélőistenkedő máris menesztette a helyéről. Pedig Hammerstein Judit hűséges alattvaló volt, ám a tömött sorokban kormányseggnyalók szerint intézményében túl nagy teret ad a balliberálisoknak.

Ha valaki végignézi a Balassi Intézet által meghirdetett programokat és a meghívott művészek listáját, arra a megállapításra juthat, hogy Magyarországon ma az SZDSZ a vezető kormányzó erő

– így háborgott és hőbörgött és tajtékzott a kormánypárti szócső publicistája, utalva arra, hogy a tavaly novemberi bécsi könyvvásáron  Bartis Attila, Szőcs Petra, Selyem Zsuzsa, Molnár T. Eszter, Bencsik Orsolya és Kiss Tibor Noé képviselte Magyarországot. Meg is lett az eredménye, mint minden jó munkának, hát még a szarnak. Hammerstein csomagolhat. Pedig őt aztán nehéz lenne liberális elhajlással vádolni: két évtizede képviseli a Fidesz érdekeit. 1998 és 2002 között a miniszterelnök, 2002 és 2006 között pedig a Fidesz parlamenti frakciójának sajtófőnöke volt. 2011-től a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (később Emberi Erőforrások Minisztériuma) Kultúráért Felelős Államtitkárságának kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott, mígnem 2014 decemberében kinevezték a Balassi Intézet élére. Képzett, több nyelven beszélő szakember. A NER-ben az ilyesmi lófaszt se ér: a seggnyalók vérre menő harcot vívnak a pozíciókért, a hozzáértés pedig semmire nem garancia. Ez van.

Mondanám, hogy közben meglehetősen aggasztó, hogy 2400 tanár hiányzik a tanévkezdéshez, de ki a lófaszt érdekel, amikor fontosabb feladatok előtt áll az egyélőisten. Erdogannak segget nyalni fontosabb (az Európai Unió tagországai közül csak Bulgária és Magyarország vezetése érezte úgy, hogy feltétlenül jelen kell lennie az elmeroggyant diktátor beiktatásán). Ehhez képest igazán lenyűgöző, hogy Felcsút híres szülötte szeptemberben meg Moszkvába szalad Putyin lábai elé borulni. Ez jó hír, a nyári nagygenerálozás előtt nem is lenne ildomos.

És végül a tegnapi nap legszórakoztatóbb hírével búcsúzom: rendkívüli ülést tartottak az LMP-nél a „párt ellen indított médiahadjárat” miatt. Az Index írta meg, hogy vasárnap este egy olyan levél ment körbe az LMP-ben, amiben külön, zárt elnökségi ülés összehívását kezdeményezték

  • „az elmúlt napok történései”,
  • „a kialakult helyzet”,
  • illetve „az LMP ellen indított médiahadjárat” miatt.

A párt közleményben helyesbített:

A normál eljárásrend szerint összehívott ülést tartunk ma délután, és meg fogjuk tárgyalni az aktuális kérdéseket. Természetesen az utóbbi időben tapasztalható szivárogtatások is napirenden lesznek. Az eddigiek alapján erős a gyanúnk, hogy lejárató kampány folyik ellenünk. A párt belső demokratikus folyamatairól ugyanis torzított kép jelenik meg a nyilvánosságban, mi pedig egyrészt szeretnénk meghúzni a határt a választópolgárokat is érintő közéleti kérdések és a számukra nem releváns pártügyek között, másrészt alaposan megvizsgáljuk az elmúlt időszak eseményeit is.

Vagyis nem az a kérdés, hogy Ungár Péter mit keres még az LMP-ben, hogy az elnökségnek milyen felelőssége van Ungár Ron Werberrel kapcsolatos beismerő vallomásával összefüggésben, hanem hogy lejárató kampány folyik ellenük. Fidesz 2.0. Gratulálok! Később jövünk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.