Van ez a Domokos László nevű ember, aki 2010-ben Fidesz-tagból és fideszes országgyűlési képviselőből lett az Állami Számvevőszék elnöke, és mivel akkor lemondott minden politikai tisztségéről, azóta kikéri magának, hogy ő független. Az egyetlen dolog, ami az embernek eszébe jut róla, hogy ebbéli funkciójában az elmúlt tizenegy évben végigszívatta az összes ellenzéki pártot, egytől egyik talált mindegyiknél kisebb vagy nagyobb közpénzfelhasználási rendellenességet, egyedül a Fidesz-KDNP esetében nem volt soha semmi probléma a közpénzek felhasználásával. Innen is lehet tudni, hogy Domokos tényleg független. Körülbelül annyira, mint Matolcsy György, Parragh László, Polt Péter vagy éppen Karas Monika.
Tavaly áprilisban, amikor már körvonalazódott, hogy a járvány miatt egy rakás ember önhibáján kívül munka nélkül marad, és családok megélhetése kerül tömegesen veszélybe, emberünk azzal verekedte be magát a hírekbe, hogy a pénzügyi tudatosság alapjairól tartott kiselőadást a magyar családoknak. Nem azt mondta, mint Parragh, hogy annyi ember ment tönkre, hogy ezzel egyszerűen nem tudnak mit kezdeni, hanem takarékosságra és tartalékolásra intette a magyarokat:
A pénzügyi egyensúly eléréséhez arra kell figyelni, hogy a család kevesebbet költsön a bevételénél, a különbözetet pedig mindig tegye félre. (…) minden családban a költségvetés tervezésére, kontrolljára és végrehajtására ki kellene nevezni a pénzügyminisztert, aki rendszeresen átnézi a számlákat és meghúzza a kiadásokat.
Arról nem okoskodott az ÁSZ honlapján, hogy akinek mondjuk a lakhatás, a törlesztőrészletek, az élelmiszer, illetve a gyógyszer kifizetése elviszi a teljes havi bevételét, az miről mondjon le, min spóroljon, és mire költsön kevesebbet, és miből spóroljon, vagy akinek semmilyen bevétele nem maradt, az hogyan ossza be a semmit, de ez nyilván mindenkinek a magánügye, ami rohadtul nem az Állami Számvevőszék elnökére tartozik.
Arra gondoltam, hogy mivel semmi kedvem a járvány okozta halálesetek fölött egymást vádoló politikai elit mai soros egymásnak feszüléseiben elmerülni, pláne az oltásszabadságharcos miniszterelnök 3 milliós örömhírével szórakoztatni magam, és mivel feltételezem, hogy nem mindenki olvassa a Világgazdaság nevű propagandalapot, megemlékezem Domokos nertársról. Aki egy tegnap megjelent hosszú interjúban többek között az ÁSZ három éven keresztül fejlesztett digitális technológián alapuló, az önkormányzati rendszer átfogó vizsgálatára alkalmas rendszerének debütálásáról, és az így elvégzett vizsgálat sikerével hencegett, de az ország általános gazdasági állapotáról, jelenéről és jövőjéről is voltak víziói.
A független intézmény független elnöke szerint minden fasza: saját magával is és kormányzati intézkedésekkel is rendkívül elégedett, alig van transzparensebb ország az EU-ban Magyarországnál, csökkent a korrupció, de ha van is korrupció, az azért van, mert minden átlátható, és bár a kormány tényleg fantasztikusan kezelte a válságot, azért kelleni fog az uniós lóvé minél előbb. Ha meg a fránya jogállamisági baszakodás miatt nem jön a zseton, akkor azt a jövő évi választások után megalakuló kormány szívja meg. Az ország vagyonának fideszes alapítványokba szervezéséről sajnos egy büdös szó nem hangzott el.
Érdemes elolvasni az egész interjút, bár talán kevésbé hajmeresztő olvasmány, mint Matolcsy tetszőleges unortodox ámokfutása, pár érdekesebb részletet ideteszek:
Hogy e paradicsomi állapot ellenére mégis hogyan süllyedt Magyarország a legkorruptabb uniós tagállamok közé, az nem derült ki, de valószínűleg hülyék vagyunk a tényekhez, úgyhogy lehet oszlásnak indulni serényen.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.