NEHAZUGGY

Abból nem lehet baj, ha szólunk

Benedikty Béla | 2018. Október 12, Péntek | 15:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,652,771 forint, még hiányzik 347,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Valaki elbúcsúzott a nyilvánosságtól. Azt írta, elege van. Meg tudom érteni. Nekem is elegem van, minden nap. Másnap aztán elkezdem újra. Arra, hogy miért, van egy viszonylag egyszerű válaszom meg egy valamivel bonyolultabb. Előbbi szép és világos, az utóbbi valószínűleg közhelyek tömege.

Vágjunk bele.

„…Ember, aki tudod – ember, aki láttad –, ember, aki nézted, figyelted, élted – tudtad, mielőtt volt, tudtad, mielőtt lett –, ordítottál, hogy közeledik – ki kérdezett?

Megváltó Atyaisten – aki tudod, hogy lehetne elkerülni, mit kellene tenni, hová kellene fordulni, hogy kellene csinálni –, ki kérdezett?

Ki kérdezett? Ne kérdezd – ordíts, ahogy a torkodon kifér, mert különben csönd lenne körülötted –, ordítsd magad a kérdést, s hidd el a visszhangnak, hogy ő volt, s felelj a visszhangnak, hogy legalább a magad szavát halld.”

Ez a vége a világirodalom egyik legtökéletesebb írásának, ami olyan hatással volt rám, amikor először olvastam, hogy még aznap megtanultam szóról szóra. És azóta is mindig szorul a torkom tőle. Karinthy Frigyes: Ki kérdezett? A Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. 1926-os kiadásában sikerült megszereznem, pontosabban nem nekem, hanem a magyar irodalmi élet egyik legkiválóbbjának. Simó Jenőnének hívták, a váci utcai antikvárium vezetője volt, ha jól emlékszem, 1957 őszén kértem, két héten belül megvolt a könyv. Bizonyára akadt olyan nap, amikor nem mentem be abba a szentélybe, de hogy nem sok ilyen nap lehetett, az bizonyos. Oda mindenki bement, akinek bármi köze volt bármi módon a könyvhöz. Egyszer például Devecseri Gáborral ütköztünk össze az ajtóban, ő udvariasan félreállt „a mindenkit elsöprő ifjúság elől”, csak később mondta, amikor már összebarátkoztunk (Plusz egy fő Magyar Televízió 1966.), hogy rögtön tudta, én csak az ő ifjúkori szerelmének a fia lehetek (és tényleg, ezt anyám is megerősítette).

A „Singing Jungle” néven olykor általam is olvasott embernek ezt tudom üzenni jó szívvel, ha netán nem olvasta volna még Karinthy jajdulását, keresse meg, ha olvasta, olvassa el mégegyszer.

Hogy mi van még? A dzsungel énekét nem mindenki hallja. Ha valaki, aki hallja, azt akarja, hogy mások is hallják, akkor szólnia kell nekik. Ennek persze látszólag nincs semmi értelme, ez puszta pedagógiai izgatottság, ha nekem tetszik, azt akarom, hogy neked is tessék. Különben aki nem ezért megy tanárnak, az csak arra képes, hogy rossz hírét keltse ennek a pályának. Ahogyan teszik azt a tanárok igen nagy százalékban.

Amíg az ember választja a foglalkozását, és nem a foglalkozás az embert, addig ez mindig így lesz. Az én számításom szerint az emberiség azon részének, amelyiknek valamilyen foglalkozása van, nagyjából a 95 százaléka alkalmatlan arra, amit csinál. Körülbelül 3 százaléka csak rossz, de nem kártékony, 1 egész 95 század százaléka pedig jó. A maradék 5 század százalék a kiváló. Lehet, másoknak más számai vannak, attól tartok, az arányok nem térnek el jelentősen. Ezek az értékek természetesen foglalkozásokra lebontva is érvényesek, azaz éppúgy igaz ez a bérelszámolókra, mint a fizikusokra. Kivételt képeznek azok a szakmák, amik alkalmassági vizsgához kötik a felvételt, ott az arány valamelyest eltolódik az alkalmatlan és a kevéssé kártékony között, a többi marad. Azon egyszerű oknál fogva, miszerint az alkalmassági vizsgák összeállítását végzők között is a fent leírt módon oszlanak meg a százalékarányok.

Ha „Singing Jungle” nem adja fel, akkor esetleg növekszik annak az esélye, hogy az alkalmatlanok átalakulnak kevéssé kártékonnyá, utóbbiak pedig a jók létszámát növelik. Ez persze nem feltétlenül így történik, minthogy Singing Jungle alkalmasságát egyelőre egyedül én állapítottam meg, azt meg senki nem mondta nekem, hogy én tehetek ilyen megállapításokat, dehát ennek a módszernek ez a gyenge pontja.
A fiaim meg a mamájuk szokták olykor mondani, hogy amit én adottnak veszek, hogy ugyanis azt mindenki tudja, amit én tudok, az nem feltétlenül van úgy, lehetnek olyanok, akik esetleg nem mindent tudnak, vagy ugyanannyit tudnak, de más szakterületeken fejtik ki a tevékenységüket. És esetleg nem bánnák, ha én az enyémről kicsit több tájékoztatást adnék. Lehetséges. Mindenesetre abból nem lehet baj, ha szólunk.

A dzsungelnek különben azt hiszem, mindegy, az úgyis énekel. Annak nem mindegy, aki nem hallaná, ha nem szólnának neki.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!