Azt írta tegnap az újság, hogy Orbán Viktor lánya, Ráhel vezetésével indul Food Service Management szeminárium a Corvinus Egyetemen. Angol nyelven. Vagyis ebből ez következik, hogy Orbán Viktor lányát, Ráhelt, aki időközben megtanult angolul is, oktatóként jegyzi a nemrég még beszántásra kijelölt intézmény. Mivel hála a Jóistennek Matolcsy György bevásárolta magát az intézménybe, mégsem szántották be és a helyét sem szórták be sóval. Kár is is lett volna, hiszen oda – minden jel szerint – Lánczi András NER-filozófust fogják beejtőernyőzni a rektori székbe. És akkor itt az újabb magyar csoda.
Miután szakdolgozatáért megkapta a Magyar Turizmus Zrt. Az év turisztikai témájú szakdolgozata 2012. évi első díját, újszerű témaválasztás kategóriában; miután a svájci École Hoteliere Lausanne turisztikai magánegyetemének Executive MBA (EMBA) mesterképzését is elvégezte kőkemény svájci frankok ellenében; miután a Kempinski Hotelben dolgozott (?) értékesítési menedzser gyakornokként több mint két éven át és a közelmúltban Zsidai Zoltán Roy étteremcsoportjánál is futott egy kört; miután Andy Vajnával együtt (külföldi diák minőségben!) ő is ott volt azon a zártkörű találkozón, ahol Rogán Antal ismertette az újfajta állami turizmusszervezés koncepcióját, mára kiderült, hogy amíg mi aludtunk, Ráhelke oktatói pozíciót is szerzett a Corvinuson.
Lássuk be, Orbán Ráhelnek, értsd Orbán Viktor lányának lenni nem egy hálás feladat, állapot, eleve elrendelés. Azóta van ez így, mióta apuci médiaeseményt kreált legnagyobb lánya esküvőjéből, és egy fél, de leginkább egy egész ország hetekig csámcsoghatott a történeten, beleértve a közpénzből összehozott tükröspusztai aszfaltozást is. Ekkor (2013-at írtunk) még azt gondoltam: sajnálatos dolog egy gyermeket azért megbélyegezni, mert apja éppen az ország első embere, akivel bizony elég gyakran elszalad a ló. Nem tehet róla, éppen ezért aljas dolog őt rugdosni.
Aztán Ráhel letett egy csomó dolgot a nemzet asztalára, ami után a jóindulatú, emberi hozzáállás aligha elvárható bárkitől, aki ebben az országban napról napra azt konstatálja, hogy az Orbán-dinasztia – amely eddig csak a lábán állt – egyre inkább a nyakát tapossa.
Ma már úgy látom, 2012-ben végtelenül kínos volt az a díj, és jogos volt minden olyan vélemény, amely a csalás és a jogtalan előnyszerzés oldaláról közelített kimagasló teljesítményéhez. És nem azért, mert egy újszerű szakdolgozatban (a 64-ből 13 oldalt sikerült elfogyasztanom) a hotdog.hu-ra hivatkozni (10. oldal) meglehetősen ciki, hanem mert a konzulens, az elbíráló és a díjat átadó egy és ugyanaz a személy volt, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője. Az illető személy ügybuzgósága és megfelelési kényszere egyértelműen felülírta tehetséges Ráhelünk legjobb tudását és a feladat jó elvégzésének képességét. Igen, azért kapta a díjat, mert az apja.
Amikor hatvan embert – nem kicsit megalázó üzemmódban – vetettek DNS-vizsgálat alá csak azért, mert az esküvői buli hevében Récselünk barátnőinek telefonja eltűnt, szintén fordult egyet az ember gyomra.
Amikor kikérte magának, hogy az állami közbeszerzéseket futószalagon elnyerő férjével együtt saját lábukon állnak, és természetesen kizárólag saját erejükből boldogulnak, joggal szorult ökölbe jó néhány kéz.
Az is emlékezetes mutatvány volt a részéről, amikor helyesírási hibáktól hemzsegő Facebook-posztban osztotta ki egykori középiskolai tanárát azért, mert a pedagógus személyes közösségi oldalán közzé mert tenni egy hírt, amely Orbán Viktor diplomáciai értelemben végtelenül kínosra sikerült indiai mutatványát örökítette meg. Ráhel, aki egyébként sűrűn szereti kikérni magának, hogy ő nem közszereplő, akkor éppen azt nehezményezte, hogy az édesapját állította pellengérre valaki. Primitív és buta vergődése közepette akkor sem sikerült megragadnia a lényeget: hogy egyáltalán nem az édes jó apját bírálta senki azért, mert esetleg elk*rta gyermekei nevelését, hanem az ország miniszterelnökét illette jogos kritikával.
Amikor bizonyos privát fotók nyilvánosságra kerülése miatt Ráhel jogi lépéseket fontolgatott, magyarán elkezdett fenyegetőzni, már csak kínjában röhögte el magát az ember azon, hogy a hirtelen valamiért nem közszereplő Orbán Ráhel szerint az Orbán Ráhel és családja nyaralását szemléltető fotográfiák internetre való felkerülése bűncselekménynek minősül. Rasi figyelmét sajnos elkerülte, hogy van az internetre feltöltött fényképeknek egy olyan sajátosságuk, hogy egy idő után önállósodnak, ha úgy tetszik, megállnak a saját lábukon. És miután apuci vastagon benne van abban, hogy édes elsőszülött kislánya a magyar közélet celeb szárnyának élére került, nem nagyon kéne vagdalkozni, jobb lenne csendben maradni.
Amikor az Operaház Királyi Páholyában látta vendégül pezsgőzni (svájci) barátait, ahova kormányrendelet szerint az ország első három emberén kívül csak egy szerencsésebb takarítónő teheti be a lábát, az emberben felmerült, hogy tényleg nincs a szégyenérzetnek egy olyan foka, ami meggátolhatná, hogy az elsőszülött Orbán örökletes feltűnési viszketegséggel nyakon öntött csillapíthatatlan arroganciáját ne kelljen lépten nyomon az arcunkba kapni és onnan letörölgetni?
Ráhel nem adta fel a harcot. Tavaly márciusban kifogásolható angol nyelvtudásról tanúbizonyságot téve, töltötte fel információkkal Linkedin-profilját. Igaz, hogy Svájcban – szemben a némettel, olasszal, franciával és a romans-sal – nem hivatalos nyelv az angol, de ha valaki az ország első emberének hozzátartozójaként mindenáron szeretné a világ tudomására hozni személyének fontosságát, sokoldalúságát, és keresi a reflektorfényt, akkor finoman fogalmazva is elvárható, hogy tudjon angolul.
A Houskeeping is inkább Housekeeping, de kicsire nem adunk
A nemzeti turizmus jövőjéről szóló zártkörű megbeszélésen való feltétlen részvételén túl, így jutunk el egy röpke év alatt oda, hogy Orbán Ráhel immár angol nyelven oktat a Corvinus Egyetemen. Ennek fényében pedig talán nem volt hiábavaló ez a történelmi áttekintés.
Tekintve, hogy jelen állás szerint Magyarország fiatal, nem kalandvágyból kivándorolt egykori lakosságának jelentős része Londonban intenzív Food Service Management-et tanul mosogat, és tekintve, hogy aki kalandvágyból itthon maradt, frissdiplomásként 3 év szakmai tapasztalat hiányában kitörölheti a seggét a Corvinusos diplomával, Ráhel kimagasló teljesítménye különös szép kórrajzát nyújtja Magyarország jelenének.
Akit most olyan kérdések kínoznak: vajon mi szükséges ahhoz, hogy valaki egyetemi oktatóként dolgozhasson, milyen szakmai tapasztalatot, fokozatokat, hány munkával eltöltött évet, gyakorlatot, esetleg publikációt illendő felmutatnia ahhoz, hogy bármilyen tárgyból előadásokat tarthasson egy felsőoktatási intézményben, az hagyjon fel minden reménnyel.
Ezennel új, legvadabb rémálmainkban sem látott szintet léptünk és bátran kijelenthetjük, hogy megértünk a pusztulásra. Ez már nem az a szint, amikor simán belehugyoznak a medencébe, amikor a haverok között elosztanak néhány államtitkári széket és pár verseny nélküli közbeszerzést. Ez már az a szint, amikor az ugrótoronyból pisálnak a fejünkre, amikor már a családtagokat is politikai utasításra tolják be az oktatás falai közé, amikor tanintézményi kinevezések haszonélvezői a miniszterelnök hozzátartozói lesznek.
Szégyen erre a jobb sorsra érdemes országra, különösen annak okulni vágyó generációjára és komoly szakmai tapasztalattal rendelkező tanáraira, hogy Orbán Ráhel koronázatlan királykisasszony valaga alá már nem elég csak kastélyokat, palotákat, kikötőket tolni, hanem újabban egyetemi karriert is kell. Egy komoly felsőoktatási intézmény lejáratása, egyben egy sötét szakadékba zuhant ország látlelete ez. Hogy egy alig több mint két éves gyakornoki állás minden szakmai tapasztalata elegendő az oktatói-előadói megbízáshoz.
Hogy véletlenül se érhessen az a vád, hogy nem tájékozódtam körültekintően és valótlan dolgokat állítok az újdonsült oktatózseniről, hogy csak én nem tudom mekkora hatalmas szakmai múltja van neki, a tárgy honlapjáról „rákattintottam” Orbán Ráhelre, a link pedig ide vezetett: „Az oktató nem rögzítette önéletrajzát. Előfordulhat azonban, hogy a publikációi rögzítve vannak a rendszerben, ezt a publikációs keresőben tudja megnézni.” Követtem az utasítást, ámazonban mindössze a „Nincs találat” lehangoló üressége jött szembe.
És azt most hagyjuk, hogy valaki angol nyelven oktat bármit úgy, hogy három sorban négy hibát ejt egy írott (!) szakmai önéletrajzban, hogy helytelen igeidőt használ, hogy hibás kifejezésekkel él, esetleg egyeztetési hibát vét. A legdurvább az, hogy nincsen képessége a józan önértékelésre, hogy nincsen egy csepp szégyenérzete. Sem neki, sem azoknak, akik eldöntötték, hogy ebben az országban Schmitt Pál államfő, Mocsai Lajos rektor, vagy Farkas Flórián miniszterelnöki biztos lehet. Nos, ebben az országban, ahol fiktív önéletrajzzal és nulla tudományos munkával óraadó tanár úr lehet Nógrádi György, ott végül is két évvel mesteri fokozata megszerzése utána a miniszterelnök lánya miért ne lehetne?
Amellett, hogy a Corvinus Egyetemen végzettek teljes joggal és tömegesen elkezdhetik szégyellni a diplomájukat, megállapíthatjuk, hogy annál szomorúbb nincs, mint amikor egy kézivezérelt rendszer idáig süllyed: hogy a távirányító fölött önhatalmúlag rendelkező miniszterelnök családtagjai is elhiszik magukról, hogy kivételesen tehetséges emberek, hogy megérdemlik, hogy jár nekik a pódium és a beleszólás. Ez maga a pártállam definíciója és keresztmetszete, ahol a tudás, a teljesítmény, vagy az igazi tehetség kizsigerelt, üres fogalmakká devalválódtak. Innen már csak a züllés és a leépülés marad. Az rendben van, hogy lopnak (nem, dehogy van rendben), de amikor már minden kontár belepofázhat, oktathat, eldönthet, onnan a szürkeállomány előbb-utóbb elmenekül. Mert az az ország, ahol a Ráhelekkel elhitetik, hogy ők valakik, az szép lassan a senkik országa lesz. Ez a törvényszerű.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.