És kit érdekel, hogy mit szeretne Orbán Viktor?

Orbán mellett jobbra Lánczi András, rektor-jelölt (Fotó: Hajdú D. András /Origo) Orbán mellett jobbra Lánczi András, rektor-jelölt (Fotó: Hajdú D. András /Origo)

Tegnap azt írta az újság, hogy Lánczi András, a kormány straté­giai agytrösztje, a Századvég Alapítvány elnöke, G. Fodor Gábor főnöke, Kumin Ferenc “mestere” mégiscsak pályázik a Budapesti Corvinus Egyetem rektori székére. Olyannyira pályázik, hogy már be is nyújtotta nevezési anyagát. Tudják, melyik Lánczit mondom, ugye? Azt, amelyik aki elmagyarázta, hogyan aránylik a korrupció a Fideszhez: hogy tudniillik az előbbi az utóbbinak a legfőbb politikája. Ámde. Kivételesen nem erről akarok írni, hanem arról, hogy a hír így folytatódik:

“Mivel Orbán Viktor eleve a konzervatív politikatudóst favorizálta, valószínűleg Lánczi lesz a rektor, és nyártól kurzusváltás lesz az egyetemen.” 

Mivel a közoktatási rendszer körüli mizéria amúgy is megfeküdte a gyomrát, ezen a ponton az ember félretolja a kávéját, mert már nincs neki arra szüksége. Nem tudja eldönteni ugyanis teljessel bizonyosságal, hogy jól olvasta-e, ezért újra nekifut. És igen. Mikor már azt hitte, hogy visszavonhatatlanul belefásult a hatalom futószalagon érkező cinikus húzásaiba, akkor itt van ez.

Lánczi András tépelődött egy kicsit, aztán nagy nehezen állt elébe. Mármint a visszautasíthatatlan óhaj elébe. És pályázott. Ha Orbán Viktor kifejezetten őt szeretné az egyetem élén látni, ennek a jónak ő márpedig nem lesz az elrontója. Mert Lánczi András soha semminek nem volt az elrontója, ami Orbán Viktorhoz és a magát konzervatívnak nevező oldalhoz kapcsolódik. Amelynek egyébként koronázatlan királyává avatta magát 2002-ben megírt Konzervatív Kiáltványával. Nem kellett sokat várnia, és nyolc év múltán ő lett a fideszes Századvég Alapítvány elnöke. Valószínűleg ugyanazért, amiért most a Corvinus Egyetem rektora lesz belőle. Mert Orbán Viktor kifejezetten őt szeretné ott látni.

Egy működő demokráciában, ahol nem eldöntendő kérdőmondatokban gondolkodnak az oktatásról, ahol az egyetemek autonómiája tényszerűen létezik, erre a felvetésre egyetlen komoly reakció létezne: “És ki nem sz*rja le, hogy mit szeretne Orbán Viktor?” Ehhez képest a független értelmiség lecserélésére  és az oktatási intézmények korábban is erős állami befolyásának tovább erősítésére irányuló hoffmannrózsás útra visszatekintve, esetünkben az igazi kérdés az, hogy adnak-e vajon még a formaságokra és megalázzák az egyetemet a választási procedúrával, vagy ez a forró óhaj automatikusan azt jelenti, hogy a kérdés eldöntetett?

Miután tudjuk, hogy a rektorválasztás szabályai értelmében a szenátus csak rangsorolhatja az állásra beérkezett pályázatokat úgy, hogy a rektorjelölt személyéről szóló javaslatot felterjeszti a fenntartónak, aki (mivel egyetemi kinevezésről van szó) az államfő figyelmébe ajánlja azt, a végső döntést pedig Áder János hozza meg; miután például a felsőoktatásért felelős államtitkár akár meg is vétózhatja a választást, vagyis a szenátus szuverénnek hitt határozatát, a kérdést természetesen költőinek szántam.

Azt gondolom, Lánczinál tökéletesebb fideszes választás nemigen képzelhető el a felsőoktatás idegen elemektől való megtisztításának célját követő paradigmában. Ő az ideáltipikus kurzusértelmiségi, szerény képességekkel, de szívós teherbírással, értékelhetőnek éppen nem nevezhető nemzetközi  tudományos munkássággal. Nem egy eszelős Fricz Tamás, Bogár László, vagy Nógrádi tanár úr, nem is dühöngő őrült. Ellenben pontosan tudja, hol a helye, hogy azon a helyen mit várnak el tőle és ennek megfelelően teszi a dolgát. A házörző kutya lojalitásával felvértezett középszerű konzervatív politikatudós, aki mindig azzal kereste a kenyerét, hogy szolgált.

A demokratikus kultúra és a demokratikus legitimáció lerombolásának szimbóluma, hogy  a futballnál jobban semmihez nem értő miniszterelnök kézi vezérléssel dönt – személyi kérdésekig elmenően – felsőoktatási intézmények sorsáról. Más megközelítésben: a tehetségtelenségét lexikálisan kompenzálni akaró Lánczi inkább könyvtárba járt, amikor a gazdája meccsre, most mégis a meccsre járó gazda dönti el, hogy a könyvtárba járó vazallusnak mi legyen a sorsa. Lánczi András ettől soha nem volt boldogtalan. Ő akkor sem lenne boldogtalan, ha a Corvinus Egyetemet fedettpályás stadionná alakítanák át.

Az igazi értelmiségit ugyanis nem Lánczi Andrásról mintázták. Ő nem tudja milyen az, amikor a szellem szabadsága nem rendelhető alá a politikai akaratnak. Fogalma nincs róla, milyen lehet ellenállni annak a profán kísértésnek, hogy parancsra ügyek, pártok, vezérek mellé álljon az ember. Lánczi András élete végéig nerfilozófus igen, de értelmiségi már soha nem lesz. Szerencsére ez pontosan így is van jól. Mivel a Budapesti Corvinus Egyetemet beszántani nem tudták, szépen, fokozatosan elfoglalják. Ennek a legújabb mozzanata lesz Lánczi András rektori kinevezése, aminek Áder János biztosan nem fog tudni ellenállni.

Fontos adalék, hogy a korábbi hírek és rémhírek ellenére, tavaly nyáron derült ki, a Budapesti Corvinus Egyetem nagy árat fizetett azért, hogy fellélegezhessen: a közgazdaságtudományi képzés a társadalom- és gazdálkodástudományi karral együtt megmarad. Az illetékesek ugyanis nagylalkűen lemondtak arról, hogy beolvasszák a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetembe, vagy bármilyen más intézménybe. Ez nagy részben annak a jegybank és a Corvinus által aláírt együttműködési megállapodásnak volt “köszönhető”, amelynek eredményeként önálló MNB-tanszék alakult a Matolcsy-tanok oktatására.

Amellett, hogy ennek folyományaként a gazdasági kormányzás egyes szakokon tavasztól kötelező tárgy lesz, az intézménynek minden tekintetben alkalmazkodnia kell a jegybank elvárásaihoz. Gondolom ezzel kijelenthetjük, hogy az egyetemi autonómiának már akkor harangoztak, amikor Matolcsy György ilyen módon vásárolta be magát a felsőoktatásba.

E tekintetben Lánczi András kinevezése csak a kegyelemdöfés lesz. Kérdezhetném újra, hogy “és kit érdekel, mit szeretne Orbán Viktor?”, de ez a vonat már elment. Itt kizárólag ez az egy szempont érvényesül: az orbáni szempont. Egy rektori, vagy bármely más intézményvezetői kinevezés egyetlen szempontja a feltétlen lojalitás, a szakmai hozzáértés másodlagos, vagy teljesen jelentéktelen. Az utasítások egy helyről jönnek, a boldogulás és siker titka, hogy azokat visszakérdezés nélkül végre kell hajtani. Ennyi.

Tegnap a közoktatásban érintett tanárok, diákok utcára vonultak azért, hogy – bár már így is késő – talán még megakadályozható az összeomlás. Vajon a felsőoktatásban érintett tanárok, diákok, hogy érzik mostanában magukat? Tőlük megkérdezte valaki, hogy ők mit szeretnének?