December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Róza néni Lázár Jánost is nagyon szereti

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nos, kedves gyerekek! Edgar bácsi ígért nektek sok-sok szép népmesét, híresnél híresebb mesemondókkal. Én viszont a mesemondókról fogok nektek mesélni.

Így hát míg A hazug legény meséjét Lázár Jani bácsi fogja nektek elmondani, én majd azt hogy: Így mulat egy magyar úr. Ő Viktorka után egy igen fontos, hacsak nem a legfontosabb emberke a mi kis országunk annál is nagyobb játszóterén.

Gondolom, hogy a heti ügyeletes mesemondónk mesehősével ellentétben azonban ő – mármint a mesemondó – soha nem hazudik. Ezért is hiszünk neki abban, amiket ő nyilatkozgatott az ő kis vagyonkájáról és jövedelmeiről az évek során, a Parlament honlapján valahol itt, meg a Kormány honlapján is, emitt ni. Kár lenne nem elhinni neki (akár a dupláját is), hiszen olyan szépen gyarapodott ő.

Annyit azért előljáróban érdemes tudni erről a szép szál, alig 42 éves fiatalemberről, hogy ő hivatalosan csak 2000-től bolyong a narancsködben, de viszont abban is igen jól tájékozódik. Jól tudott helyezkedni korábban is, mivel már jogi egyetemi tanulmányai alatt (1993-1999) akadt némi dolga a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal tájékán. Lehet, hogy ennek is köszönheti az első megszerzett több, mint 5 hektárnyi szántóját még tanulmányai alatt, 1996-ban. Vagy pedig a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt-nek (és ez itt kötelező háziolvasmány, gyerekek), ami 1993-ban egy állami gazdaságból alakult és jó sok fejlesztési támogatásban részesülget.

És mivel ismerjük mi jól ugye azokat a szavakat, hogy üveghegyzseb, meg átláthatóság, vagy transzparencia (na ez utóbbival van ugyan némi kis gond az utóbbi időben, mármint a Transparency-vel), nézzük és lássuk, miből is él a mi hősünk… vagy mesemondónk. Csak úgy transzparensen, összefoglalva ebben a kis táblicskuban:

Vagyoni elemek 2011 2012-2015 2016
Ingatlanok:
Lakás 160 m² lakóház, 779 m² telken Hódmezővásárhelyen +100 m² 260 m² lakóház, 779 m² telken Hódmezővásárhelyen
Földek 1996-2011 között szerzett 43 hektárnyi szántó Hódmezővásárhelyen és környékén +51,5 ha 94,5 hektárnyi szántó, erdő, legelő, kivett mocsár, töltés, Hódmezővásárhelyen
Nagy értékű ingóságok, megtakarítások:
Gépjárművek Audi A6, 2009-es évjárat 2012-15 között nem volt bevallott autója Mercedes Benz V.oszt. 2013-as évjárat
Védett műalkotások, gyűjtemények (csak a kb. 1,3 millió fölötti darabonkénti értékűeket kell bevallani) Kézirat, Gr.Széchenyi Zsigmond karosszék, műtárgyak, festmények, 2010-11-es vétel 2012-2016 között további vásárlások és eladások Kézirat, Gr.Széchenyi Zsigmond karosszék, műtárgyak, festmények, XVIII.sz.bútor
Kötvények 22.000.000 Ft hol nőtt, hol csökkent 30.000.000 Ft
Életbiztosítás 6.800.000 Ft 6.800.000 Ft
Törzsrészvény 6.000.000 Ft 6.000.000 Ft
Készpénz 4.200.000 Ft hol nőtt, hol csökkent 14.200.000 Ft
Bankszámla követelés 2.000.000 Ft 2.000.000 Ft
Összesen 41.000.000 Ft + 18 millió Ft 59.000.000 Ft
Tartozások:
Hitelkártya 2.000.000 Ft 0 Ft
Folyószámlahitel 1.000.000 Ft 0 Ft
Rövid lejáratú hitel 2.500.000 Ft 0 Ft
Bankhitelek 19.000.000 Ft hol nőtt, hol csökkent 35.000.000 Ft
Családi kölcsönök 16.500.000 Ft hol nőtt, hol csökkent 40.000.000 Ft
Összesen 41.000.000 Ft + 24 millió Ft 65.000.000 Ft
Jövedelmek:
Polgármesterként – havi 545.000 Ft
Államtitkárként – havi 997.200 Ft
Miniszterként – havi 1.101.900 Ft
Gorzsai Mg.Zrt. Igazgatósági tagi díjazás – havi 82.000 Ft 0 Ft
Képviselő alapdíj – havi 231.600 Ft 224.363 Ft
Földbérleti díj + osztalék, időszakos 4.000.000 Ft évente változó 15.000.000 Ft
Éves szinten 14.303.000 Ft + kb. 100 millió Ft 31.000.000 Ft
Gazdasági érdekeltségek:
Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. részvényes 2% 2%
ERD CONDITOR Srl. Kolozsvár 100,00% erdészeti vállalat 100,00%
Egyéb juttatások, ingyenesen használatba adott dolgok:
Lenovo Notebook nincs elérhető adat nincs elérhető adat 242.000 Ft
Lenovo Notebook nincs elérhető adat nincs elérhető adat 242.000 Ft
Xerox nyomtató nincs elérhető adat nincs elérhető adat 105.000 Ft
Cafeteria nincs elérhető adat nincs elérhető adat 200.000 Ft
Škoda Superb személygépkocsi nincs elérhető adat nincs elérhető adat érték nélkül
Irodabérlet Makó (bútorozatlan) nincs elérhető adat nincs elérhető adat érték nélkül
Irodabérlet Hódmezővásárhely (bútorozatlan) nincs elérhető adat nincs elérhető adat érték nélkül

 

Nos hát, én ebbe a sok szántóba meg erdőbe és egyebekbe egy kicsit bele is szédültem mire összeszámolgattam – összesen 43 hektár 2011-ig, aztán még 51,5 hektár 2016-ig, így összesen 94,5 ha került a mesemondó birtokába Hódmezővásárhely környékén. Értjük? Birtokába… birtok…birtokos…földesúr…

Szóval, lányos anyukák, ahogy mondta Lázár após, bizony jó parti lesz János Boldizsár és Zsigmond Bertalan fiacskáiból. Mert tudjuk ugye, hogy már ott is megvan a 70 milliós luxusingatlan valamelyikük nevén, de az  valahol  egy másik vagyonnyilatkozatban szerepel. Vagy nem. És igenis, én megvédem őt, mert megvolt rá a pénze, akkor is ha majdnem ugyanannyi az összes tartozása is.

És a bevallottakhoz még párosulhatnak további – pénzben nem egyértelműen és nem minden esetben mérhető – törvény szerinti juttatások, költségtérítések mint: üzemanyagkártya, budapesti lakhatási támogatás, telefonkészülék és telefonszolgáltatás (a mindenkori minimálbér 30%-áig), a szintén táguló lakáshoz tartozó medence rezsicsökkentett díja, ami rezsiszili szerint lehet átlagosan akár 170.000 forint éves szinten. Ja, átlagosan – úgy hogy kettőnké (Lázár meg én) együtt kitesz évi 340.000 forintot és én veszettül spórolok.

Látva ezeket, értjük már, hogy miért gondolja úgy Lázár János, hogy kétféle ember van: olyan, akinek mindene van (mint ő) és olyan „akinek nincs semmije, az annyit is ér”? Értjük már, hogy mi van a cinikus vigyor mögött, amivel ő hetente a pulpitusra áll és osztja az észt? Mert neki legalább még az is van.

És mindezzel szemben ott van a mi csóró, sohasem-volt-van-lesz-vagyonos és soha-nem-hazudik miniszterelnökünk, akinek összesen csak 742.000 forint megtakarítás jött össze teljes pályafutása alatt. Adjatok egy papírzsepit, mert mindjárt elsírom magam!

Na és akkor hiszünk még a mesékben? Nem is szaporítom én a szót tovább, itt a vége, fuss el véle. Jó éjszakát, gyerekek!

Róza néniadomany-1

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.