Miután szétvertem a fél laptopot (a másik fele még működik) Lázár János univerzális kormányzati szürkeállomány mai penetráns kormányinfója közben – egy ilyen notóriusan félrebeszélő, bőrünk alá bemászó, ugyanazzal a lendülettel a pofámba vigyorgó gazembert és ennyi szervilis újságírót egy helyen látni, hallani keményen megviseli az embert – mégis lehiggadtam annyira, hogy kirakjam a Németh Szilárd artikulálatlan hörgése után az özönvíz című legót.
Mivel szűk három nap leforgása alatt a Fidesz húgyagyú vasöklének több ízben is sikerüt hülyét csinálnia magából anélkül, hogy a táboron akárcsak egy halk ejnyebejnye is végigmorajlott volna, Lázár János mindenminiszter, a magyar kormány Simicska Lajosa (mielőtt bárki félreértené, a többiekhez viszonyított majdhogynem kiemelkedő intellektuális képességeire és páratlan dörzsöltségére gondoltam) világossá tette, hogy a birkózó kolléga egy idióta. Vagy hát buta, mint a föld, de legalább szép. Ja, nem. Ezt így nem mondta, de valami hasonlót. Én meg azt mondom, hogy ezek megint hülyének néznek. Elegem is van belőle, és utálom is. Ami nem hírértékű, de a leltárhoz mindenképpen szükséges.
Nem véletlen, hogy Lázár önszántából egyetlen árva szót nem ejtett az elmúlt két nap legnagyobb vihart kavart, a külföldről (Soros által!) támogatott civil szervezetek átvilágítását érintő, Németh Rezsi által tolmácsolt szándékokról (a migrációs bullshit valahogy megint felkúszott az első helyre), de a vérszegényen udvarias újságírók egyike-másika szóba hozta, úgyhogy tegyük Rezsiszilárd mellé Lázár sunyi kinyilatkoztatásait és nézzük meg, hogy néz megint mindenkit kreténnek a Fidesz, és hogyan hazudtolják meg egymás baromságait.
Ha a fenemód érzékeny, mimózalelkű nemzeti oldalt nem a piros-fehér-zöld idétlen karkötőkről és az értelmetlen hörgéseiről elhíresült Németh Szilárdról mintázták, rohadjak is meg. A nemzeti jelző következetes kisajátítása, ahogy a korrupcióba süllyedt maffiózók és nemzetieskedő bűnöző-gyanúsak pártja nemzeti oldalazik, ahogy összemossák a hazafiságot, a nemzetért aggódást saját magukkal, a civileket pedig az ellenzékkel, liberálisokkal, hazaárulokkal, Brüsszellel, az EU-val, Sorossal, egészen parádésan hányingerkeltő. Az mondjuk bizonyításra szorul, Jancsi, és adatokkal kellene alátámasztani, hogy Soros konkrétan hogyan szervezte meg a magyar államhatár ostromát, mert ez így egy kancelláriaminisztertől legfeljebb egy büdösgyenge rágalmazás.
Azt már láttuk, hogy Lázár a legnagyobb tajparaszt polgármestertől sem határolódott el, aki idős állampolgárokat vénkurvázott le, úgyhogy majd pont az okleveles suttyó Szilustól fog. Pedig végtelen nagy ciki, tisztelt Jancsi, hogy – tekintve a szellemi kapacitásodat, vagyis hogy egy pár fokkal eme Tállaik-Kósák-Némethek fölött állsz – nem küldöd el a véreres gyászba a vállalhatatlan bunkóit.
Márpedig a miniszterelnökséget vezető miniszternek kutya kötelessége lett volna elhatárolódni a Németh Szilárd nevű senki bárgyú, gusztustalanul fenyegetőző, félrebeszélő, önellentmondásokkal vastagon kirakott, aljas dumájától. De nem, Lázár János gúnyos, fölényes, sunyi vigyorával ködösített és megvédte a faszparasztot. Mert Lázár János úgy tesz, mintha Németh Szilárd akárcsak egyetlen hangot is a saját kútfejéből mondott volna ma, tegnap, tegnapelőtt, mintha nem a maga félanalfabéta síkbuta stílusában röfögte volna el, amit utasításba adtak neki.
Lázár János főállású mindenkit hülyének néző a kormány színeiben teszteli a népet. Első körben a rezsifelelős pofájába adták a kósza-vad elképzelést, majd jött a kormányinformátor, aki árnyalta a disznóságot: dehogyis seprünk, takarítunk, ásunk, földelünk, csak a képviselőtársnak kissé nyers a stílusa. De végül is igaza van, mert érzékeny neki a nemzeti lelke és különben is joga van tudni, hogy ki formálja azoknak a véleményét, akik szerint a nemzeti kormány dolga nem az, hogy lopjon, csaljon, hazudjon, hanem kormányozzon. Mert azok maguktól nem látják, hogy korrupt a kormány, Soros kell elmagyarázza nekik.
Ahelyett tehát, hogy az ilyen felháborító kijelentéseknek bármiféle következményük lenne, Lázár is összemossa a politikai támogatást a civil szervezetek támogatásával, mintha a civil szervezetek politikai hatalommal bírnának, közpénzekkel garázdálkodnának, résztvennének a jogalkotásban, nemzetbiztonságilag kényes információk csúsznának át a kezük alatt, az államkassza kulcsa a kezükben lenne, és egyáltalán: az ország sorsáról bármilyen szinten döntéseket hoznának.
Ahol egy számtalan bűnüggyel összefüggésbe hozott korrupt politikus miniszter lehet és a vagyonnyilatkozatával kapcsolatban semmi szóra érdemeset nem talál a parlament illetékes bizottsága, a rendőrség és az ügyészség ingerküszöbéről nem is beszélve, ott a semmilyen hatalommal nem rendelkező, ám a hatalom átlátható működéséért küzdő civileket cseszegetni, ordenáré geciség.
Amellett, hogy jó látni, hogy rettegtek (már a vigyorod sem a régi, jóember), egy dologban feltétlenül igazad van, Lázár! Akik befolyásolják a közéletet-politikát, és egy nyomorult országot közpénzből zsírosodva butítanak, uszítanak, azoknak vállalniuk kell a nyilvánosságot. Remélem, a Habony nevű munkanélkülivel és Finkelstein guruval kezditek a seprést. Ha nem, akkor neked is jobb lett volna kussolni, ahelyett, hogy Németh Szilárd trágyáját lapátolnád. Nemzeti érzékenységből.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.