NEHAZUGGY

Mert ők eldöntik, hogy ki a hős, ki a bűnöző és kit kéne lelőni, mint a kutyát

H. Andrea | 2016. November 4, Péntek | 11:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az 1956-os emlékév gyalázatosan szexi megcsúfolásáról, a Pesti srácot ábrázoló plakát körüli, Schmidt Mari nevével fémjelzett sokadik botrányról két napja leírtuk, amit addig tudni lehetett, és reflektáltunk is arra.

Én a magam részéről még akkor sem tartottam elképzelhetőnek (gyári naivitás), hogy az Emlékbizottság se nem szexi, se nem fancy, se nem trendi társelnöke (a társa, Balog Zoltán sunyul) a sarokba szorult patkány vehemenciájával olyan személyeskedő, fröcsögő, ingerült nyilatkozatot enged meg magának, amilyet megengedett.

Akkor sem, ha a plakáton esetleg Dózsa László megélhetési forradalmár és mesélő van (nem, nem ő van a plakáton, csak a neve), de akkor főleg nem, ha nem ő van rajta, hanem valaki más. Az, hogy a forradalom 60. évfordulójának megszervezéséért felelős állítólagos történész ilyen módon szálljon bele a nyilvánosságba, Pruck Pál élő családtagjaiba és mindenkibe, aki szerint Mari történelmet hamisít, egészen elképesztő rothadásszagot áraszt. Több mint sértő és felháborító.

Soha nem fogom megérteni ezt a hőskeresztény nemzeti ideológia mögé bújó paranoiás, neurotikus létezési formát, amely akkor is képes pofán rúgni a tényeket és „összehangolt, ugyanakkor korszakismeretet, történész-szakmai megfontolásokat nélkülöző támadásról” őrjöngeni, amikor a tisztes csendben maradás célravezetőbb volna. Ha már beleállni nem megy. Abba beleállni, hogy már ránézésre, dilettáns szemmel nézve sem Dózsa van a képen. Ha tetszik, a Schmidt-félék kurzusának, ha nem. A spontán liberálisozás, baloldalazás, kommunistázás jelen esetben nem csak az érintettnek kikiáltott csoportra nézve sértő, de minden nem balos, nem liberális, hanem magát nemzetinek hazafias érzelműnek valló emberre is. Nem a baloldal járatja le Marit és sleppjét, hanem ő saját magát döngöli földbe. A szánalmas erőlködés, a hiszti, a toporzékolás méltatlan ehhez az egész emlékévhez. Konkrétan szégyen és gyalázat.

Schmidt Mari – aki már az első Orbán-kormány idején is egy arrogáns hisztérika volt – tíz pontba szedett faék egyszerűségű érvelésének lényege, hogy azért van Dózsa László a képen, mert Dózsa László azt állítja, hogy ő van a képen. Másrészt Pruck Pál egy többszörösen büntetett köztörvényes bűnöző volt, akit a Kádár-rendszer legelvetemültebb propagandistái (köztük Szabó László, a Népszabadság újságírója és a Kékfény műsorvezetője) visszatérően szerepeltettek a forradalom lejáratásának igazolására.

Marit nem zavarják a tények. A hvg.hu által előkotort ominózus Pruck Pállal készült interjú – amelyre Terrorháza Asszonyság is hivatkozik a közleményében – enyhén szólva sem az ő állítását támasztja alá. Az 1982-ben 39 éves, pecsenyekacsát tenyésztő Pruck arról beszélt, hogyan keveredett bele a forradalomba. Ipari tanuló gyerekként kötött ki a Corvin közben, ahol puskát kapott a kezébe. Pruck teljes természetességgel vall arról, hogy ő van a fotón, de ami fontos: nem részesült megtorlásban a forradalom leverése után, bár az is igaz, hogy állítása szerint – Dózsa Lászlóval ellentétben – soha nem is beszélt arról az időszakról. Évekkel később, 17 évesen autólopásokba keveredett (Mari bele is kapaszkodott a szalmaszálba és köztörvényes bűnözőzött egyet). Az aszódi javítóintézetbe került, majd gépkocsivezető lett, 1970-ben megnősült, született három gyereke és állattenyésztő lett. Ennyi.

Nem ide tartozik, de azért hadd emlékeztessek mindenkit arra, hogy amikor Kende Péter megírta A Viktor című könyvét 2002 táján, az akkor még miniszterelnöki tanácsadó Terrormaris ezt préselte ki magából a szerzőről: „…egy tisztességes helyen az ember ilyenkor lecsatolja a fegyvert, és lelövi, mint egy kutyát…”. Utólag megmagyarázta, hogy kijelentésével csupán arra a korra utalt, amikor a becsületbeli ügyeket párbajjal intézték el. Bármennyire nem ide kapcsolódik, azért mégis: ez a némber osztja az igazságot 2016 novemberében és üvölti bele az arcunkba, hogy amit látunk, az nincs, és őt járatják le már megint.

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ettől a pofátlan nyilatkozattól bizony elállt a szavam és még most sem szedtem össze magam maradéktalanul. Mari! Szerinted miért is kellett volna Pruck családtagjainak nálad jelentkezniük, hogy nagyságosasszony, tényleg Pruck Pál van azon a fényképen? Miért is kellett volna jelentkezniük, amikor az amerikai fotós műve évek óta kerengett és mindenki tudta, hogy ki van rajta? Nem találod gusztustalannak, hogy miután ráhamisítjátok Dózsa nevét még ti hőbörögtök és köpködtök a szélrózsa minden irányába? Ha a te apádról lenne szó, akinek a fényképére évek óta büszke lennél és egyszer csak meglátnád Budapest utcáin egy tök más névvel, hogyan reagálnál? Ha a te apádat akarná felhasználni a hatalom arra, hogy saját hazug kurzusát ráerőltesse a társadalomra, mit szólnál? Ha a te apádat köztörvényes bűnözőzné le egy túl magas polcra felrakott üveg trágya, aki lekvárnak képzeli magát, mit lépnél?

Mennyire elmebeteg világ az, ahol a valaki más nevével haknizó megélhetési forradalmár kegyeleti okokból nagy kegyesen lemond arról, hogy valaki másnak az arcával forradalmárt játsszon, miközben a kormány katonája kegyeleti okokból lebűnözőz egy halott embert, akinek holtában is magyarázkodnia kell. Aki a büdös életben nem akart hős lenni, aki megbotlott élete során, de – micsoda szentségtörés – erről még nyíltan beszélt is.

Ha Schmidt történész lenne és nem egy nyomorult ámokfutó, akkor pontosan tudná, hogy mennyien voltak a forradalmárok között az úgynevezett köztörvényes bűnözők. 1956 előtt és után egyaránt. És ha Pruck köztörvényes bűnöző volt 20 évesen, akkor 15 évesen nem fotózhatták le, akkor nem plakátbarát az arca? Mert minden forradalmárnak szentéletűnek kell lennie, különben nem lehet ráhúzni az aktuális politikai maszlagot? A NER-történelmi emlékezetében csak a patolyattiszta múlttal rendelkező, felmagasztalható aljas gazemberek lehetnek hősök? Aki nem felel meg a propagandának, azt kitakarjuk, eltüntetjük, vagy felruházzuk egy olyan névvel, amire mi, keresztény-nemzetiek büszkék vagyunk? Erről szól nektek 1956 is? A mindenkori történelmi igazság az lehet, ami a Párt igazsága?

És nem elég, hogy a magát történészként definiáló ötvenhatos kormánybiztosné hamisítja a történelmet, de kussolás vagy a nyilvánvaló disznóság miatti bocsánatkérés helyett ő ront rá másokra, ő gyalázkodik és kurvaanyázza szimbolikusan azokat, akiknek annyira nem jön be, hogy ő történelmet hamisít. Ő pocskondiázza szemérmetlenül a halott Pruck Pált és családját. Ha én Pruck Pál hozzátartozója lennék, nem biztos, hogy nem perelnélek be, te történészek szégyene, te hajlott gerincű pártkatona!

Mert Pruck Pál nem döngette a mellét, hogy tizenévesen puskát nyomtak a kezébe és lefotózták. Nem akart hős lenni egy pillanatra sem, de magyarázkodnia kellett a szocializmus éveiben, amikor a kádári propagandát akarták személyével igazolva látni. Aztán most – az elmaradt rendszerváltás után 27 évvel -, amikor már büszke lehetne rá, ha élne, a családtagjainak kell szembesülniük azzal, hogy Scmidt Mari-féle elvtelen senkiháziak hurcolják meg a nevét. Akik önkényesen eldöntik, hogy ki a jó forradalmár és ki a köztörvényes bűnöző.

Ide süllyedt a NER-ben az 1956-os emlékév: egy megélhetési történelemhamisító menteget egy megélhetési nagyotmondó forradalmárt egy nyilvánvaló szakmai tévedés kapcsán. Szembefordulva a párt- és ideológiai hovatartozáson túlmutató, egyszerű, földhözragadt emberi jóérzéssel. Lehangoló megkoronázása ez egy soha nem volt történész öblös hazugságokra, sikamlós szervilizmusra épülő életművének.

Csak azt volna jó tudni, hogy hol vannak most azok, akiknek kötelességük volna szót emelni e gyomorforgató, a múltat és jelent egyaránt meghamisítani akaró lázas kormányzati vergődés ellen. Ja, hogy a szakmai elitnek nem illendő politizálni. Az más. Akkor maradnak a Gulyás Gergely típusú percpolitikusok, akiknek szintén nem ügy ez. Ők, a Schmidt Marikkal karöltve eldöntik, hogy mi a történelmi igazság, hogy ki van a plakátokon, ki a hős, ki köztörvényes bűnöző és kit kéne lelőni, mint egy kutyát. És ahol a múltat ilyen kaliberű emberek ilyen módon átírhatják, ott a jelen törvényszerűen olyan, amilyen.

adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!