Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Gyalázatosan szexi lett ez az emlékév, Történelemhamisító Mariska néni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azt hiszem, lassan kijelenthetjük, hogy a nemzeti-keresztény magyar kormány berkeiben több a forradalmár, mint ahány csillapíthatatlan éhségű oligarcha-selejt közlekedik a húsosfazék vonzáskörzetében. Pedig azokból is van egyáltalán nem kevés. Ehhez képest is több mint felháborító, hogy az ’56-os emlékbizottság élén botrányt botrányra halmozó Schmidt Terror Marika, NER-történész olyan pofátlan nyugalommal rohangál tátott szájjal a faszerdőben és olyannyira nem zavarják az áldásos tevékenységét övező disznóságok, hogy egy rinocérosz is sírva fakadna szégyenében.

Mariska gyalázat-bizottsága önmaga megkerülhetetlenségének és fontosságának tudatától megrészegülve, a szexire, fancy-re és trendire kalibrált, ám a penetráns halszagon semennyire sem túlmutató ’56-os megemlékezés jegyében – az elosztásra váró milliárdok fölötti fennforgás kábulatában – vastagon megszórta az országot tűz- és házfalnyi óriásplakátokkal, amelyeken a Pesti srác látható. Mert a jelenlegi hatalmi kurzus szerint ő az egyetlen hőse az 1956-os forradalomnak. (Nem vagyok egy Tóta W., de azért további érdekes kérdés, hogy gyerekkatonák harcba küldéséről mit gondolunk a hazafias cselekedettől a háborús bűncselekményig terjedő skálán).

Ez a vergődés olyannyira jól sikerült, hogy az egyik ilyen momumentális alkotáson megjelenő sapkás, nyakában fegyvert hordó fiút Dózsa Lászlóval, a ma is élő színésszel, rendezővel, érdemes művésszel azonosították, és oda is írták a plakátra a gyengébbek kedvéért, hogy ő az. Csakhogy bizonyos Pruck Pál unokatestvére sérelmezte a plakát feliratát, mert azon szerinte az ő rokona látható, aki a kilencvenes években hunyt el. Az RTL Klub hamar kiderítette, hogy annak idején az amerikai Life magazinban is Pruck Pál nevét írták a legendás kép alá. Azt szeretném megkérdezni, hogy ilyenkor mi a büdös franc van, Mariska néni?

Mivel Mariska néni nem válaszol, mert Mariska néni milliárdos üzletasszonynak és NER-katonának derogál a sajtó elé állni (nem először!), és elmagyarázni, hogy miért van az, hogy bármihez nyúl, abból semmi jó nem származik, kénytelen vagyok magam összerakosgatni a kockákat.

Az van először is, hogy Dózsa művész úr – akiről Tarlós István nem többet és nem kevesebbet állított idén, mint hogy ő a mi Saul fiúnk -, azt mondta első körben, hogy akár antropológiai vizsgálatoknak is aláveti magát, hogy bebizonyítsa, ő van a plakáton, ám Marishoz hasonlóan nyilatkozni nem kívánt. Második körben a művész úr elküldte azt a bizonyos sapkát (amiből tömegárú lévén, az idő tájt készülhetett legalább 895668 darab), sőt egy fényképet is postázott magáról az RTL Klubnak, és nagyvonalúan bejelentette, hogy kegyeleti okból lemond arról, hogy az ’56-os képen az ő neve szerepeljen:

Balra az ’56-os Pesti srác, középen Pruck Pál fiatalkorában, jobbra Dózsa László 1955-ben (Forrás: RTL Híradó)

Balra az ’56-os Pesti srác, középen a fiatal Pruck Pál, jobbra Dózsa László 1955-ben (Forrás: RTL Híradó)

„Tekintettel az unokatestvér fájdalmára, önmagát megtagadva, ha ő (Pruck Pál rokona – szerk.) ezt megoldásnak tekinti.”

Természetesen Dózsa László továbbra is fenntartja, hogy ő látható a fotón. Ha az RTL Klubnak beküldött, 1955-ben készült fotó megtekintéséig bárki azt hitte, hogy mindenki báncsa a művész urat, akkor ezen a ponton minden kétsége elszállhatott. És nem az a baj, hogy nyilvánvaló, hogy ki van a képen, és ki nincs a képen. Nem is feltétlenül az a baj, hogy

Dózsa László az elmúlt évtizedekben semmilyen más bizonyítékot nem adott az ’56-os meséjéhez, mint önmagát. Mesélt és mesélt, és ha valaki véletlenül értetlenkedett, azt felelte, hogy őt holttá nyilvánították a kivégzése után, amikor parancsot adtak az eltemetésére. Ezért nem tűnt fel senkinek, hogy mégis él. (Sándor Erzsi, 168ora.hu: A legenga oda – Ki van valójában az 56-os fotón?)

De, mindez kurva nagy baj. Arcpirító ez a sértődött lemondás. Miről is mond le a művész úr oly kegyesen? Arról, hogy a nevét felhasználva egy történelemhamisító csürhe kisajátította valaki másnak az életét? Hogy visszaélnek halott emberek identitásával és halott emberek hozzátartozóinak fájdalmával? Dózsa László el nem ismerné a világért sem, hogy egyáltalán nem ő van a fotón.

Miután hosszú évtizedek óta 1956-ból és ezzel kapcsolatos meséiből él (amelyek az interneten visszakereshetőek és amelyeken szépen nyomon követhető, miként színezte át saját hősiességének eposzát az évek során) most ő van megsértődve, hogy a romlott termékről, amivel évekig házalt, kiderült, hogy romlott.

Nekem úgy tűnik, hogy a Mariska nénivel való cinkos-lázas összekacsintás jegyében kifelejtődött az egyenletből, hogy annak a 15 éves fiúnak lehetnek rokonai, akik nemcsak hogy nem hülyék, hanem életben is vannak. És ha nem lennének életben, akkor ezt a gyalázatos történelemhamisítást is lelkiismeretfurdalás nélkül lenyomják a torkunkon? Ki volt az, aki konkrétan elrendelte, hogy Dózsa neve kerüljön a plakátra? Mi volt az elképzelés, a motiváció? Tehát akkor a művész úr tudott erről a plakátosdiról? És – bár kizártnak tartom – ha esetleg nem tudott, akkor miért nincs benne annyi tartás, hogy elengedje a dolgot és beismerje: nem ő van a fotón/plakáton? Ez a kegyeleti okokra hivatkozó, kicsinyes önérzetesség teszi igazán kegyeletsértővé ezt az egészet. Nem hiszem ugyanis, hogy van olyan ember, aki kegyeleti, vagy bármilyen okokból megtagadja önmagát, ha tudja, hogy igaza van.

Nos, mindennek fényében a legaljasabb az egészben talán mégis az, hogy az 1956-os Emlékbizottság egyszerűen kussol és megtagadja az arra vonatkozó információk rendelkezésre bocsátását, hogy konkrétan milyen kutatómunka előzte meg a fotó nevesítését. Ez a szokásos sunnyogás, lapítás, ez az undorító arrogancia a színész úr imitált nagyvonalúságával nyakon öntve, mintegy igazolja számomra, hogy egy újabb mellément kormányzati propagandaakcióval állunk szemben. Azt hiszik, hogy a további bujkálással, esetenként sértődött hazudozásokkal megússzák a botrányt. Miután ezzel az Emlékévvel kabcsolatban kábé mindent meggyaláztak, elkúrtak, amihez hozzányúltak, nagyon nem lenne jó, ha efölött is szemet hunynánk, elfelejtenénk, mert pitiáner ügy ez.

Márpedig pont ez a cél, hogy minden mindegy legyen, hogy ne akadjunk ki, hogy na és ha Kiss László nőket erőszakolt, ha Rogán hazudott, ha az Orbán nevű akkor is hazudik, amikor alszik? Arra kondicionálnak, hogy miközben mindent letagadnak  – mert hátha bejön – nyeljük lefele a moslékot. Nem jött be, Történelemhamisító Mariska néni! És azt sem nyeljük be, ahogy kínosan erőlködsz, hogy a meghamisított Pesti srác alakja mellett lekezelően, lekicsinylően, szinte köpködve beszélj Nagy Imréről, hogy a Mécs Imréket, Angyal Istvánokat, Vásárhelyi Miklósokat kitöröld a NER-történelem lapjairól. Már azt sem tudjátok, hogy forradalomról, vagy ellenforradalomról beszéltek, mert elhomályosította az agyatokat, hogy valamiképpen átmossátok az agyunkat és elhitessétek velünk: 1956-ban is a Fidesz harcolt a szabadságunkért.

Morális fertőben dagonyáztok, ahol már nincs talpalatnyi hely, töredéke az időnek, amit ne hazudnátok szét. Még statisztikai véletlenként sem fordulhat elő, hogy valamit nem tesztek tönkre magatok körül és körülöttünk. A halszag után, az elbaszott milliárdok mellett még arra sem vagytok képesek, hogy ezeknek az embereknek, hősöknek – akikkel egyébként büszkén veritek a melleteket penetráns, ünnepinek álcázott beszédeitek alkalmával – megtiszteljétek az emlékét. Ha semmi mással nem, legalább azzal, hogy nem hazudtok róluk, velük kapcsolatban. De nektek ennyire sem futja a nemzeti-keresztényi büszkeségből. Mit mondhatnék? Gyalázatosan szexi lett ez az emlékév, Történelemhamisító Mariska néni!

Frissítés: De ha Maris esetleg még mindig nem érti, mi a gond ezzel az egésszel, akkor itt van Pruck Pál gyermekének nyílt levele az ’56-os emlékbizottsághoz.  

adomany

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.