Május 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Halló, Vlagyimir! Hallasz? Halló! Megszakadt? Megszakadt, bassza meg!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,324,935 forint, még hiányzik 1,675,065 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az Európai Unió tagállamainak állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács csütörtöki-pénteki ülésén megszavazták, hogy Oroszország háborús bűnöket követ el, és a bűnökért az orosz vezetők felelni fognak. Ezt ellenszavazat nélkül fogadták el, tehát Orbán Viktor miniszterelnök is megszavazta.

Közhírré tétetik akkor itt is, hogy a matyómintás, erkölcsileg hormonzavaros békegalambunk megint HAZUDIK! Pontosabban folyamatosan, elbeszélő jelen időben. Állandóan, Ide is tudnám most fütyülni a Magyar népmesék nyitódalát, sőt, ide is teszem az euforikus hangulat emelése végett:

Persze az egész mese is ide illik, de ez most tényleg mellékes, nem úgy mint a hetedhét országon átívelő kényszeres hazudozással és mellébeszéléssel vastagon megáldott mesemondónk, aki a nemzeti sztorizásból megint csak a lényeget felejtette ki. Mert HAZUDNI, FÉLREBESZÉLNI, ÉS ÜZEMSZERŰEN HÜLYÉNEK NÉZNI azokat, akikhez beszél, senki nem tud nála jobban. Gondolom, annyira harcolt, vitatkozott hajnalig az Európai Tanácsban, hogy még a hangja is elment, ezért sikerült megint végig krákognia a műsoridőt, amit a tőlünk ellopott, einstandolt közrádióban kisajátított magának és a mikrofonállványnak vasárnap reggelre. De lehet, hogy csak a dumája volt nagyon erős, és csípte a száját, mindenestre jó sok vizet ivott, és így is tökéletesre sikerült a hergelés.

Nem mennék bele szóról szóra a Münchausen bárót is megszégyenítő nagyotmondásokba, a komplett populáció hülyének nézésébe, az alsó tagozatos értelmi fogyatékosnak tekintett hallgató szintjére züllesztett eszmefuttatásba, de aki szenvedni szeretne az nyugodtan hallgassa meg itt, ma is ugyanolyan aktuális, mint tegnap volt. Sok sikert! Mindenesetre ha bárki ezek után is úgy gondolja, hogy amit látott és hallott, az rendben van, azt kérem tisztelettel, hogy lapozzon tovább, valószínűleg lehetetlen lesz világosságot gyújtani a fejében. Nyilván nem is ez a célja ezeknek a kábító injekcióval felérő handabandázásoknak, aki  ezeken pallérozza az elméjét, ezekből tájékozódik és ezekből vonja le a konzekvenciákat, annak igen feszült és frusztrált lehet az élete 12 éve. 

Állítólag őfelsége mindig is a béke hírnöke és a béke katonája volt, ahhoz képest folyamatosan háborúzik és küzd valakivel, amikor meg nem, akkor éppen megvéd mindenkit valamitől vagy valakitől. Most éppen ezektől: a rezsiárak emelkedésétől, az inflációtól, Brüsszeltől, Sorostól, a háborús baloldaltól, Gyurcsánytól, Mini Feritől, a háborútól, az USA-tól, a NATO-tól. A vírust már legyőzte, igaz 45 ezren belehaltak a csatába, amit ő nyert meg és ő menedzselt a legjobban, de ez már a múlt, úgyhogy ő előre megy, nem hátra. A paradicsom meg nem olcsó, hanem drága, de erről nem esett szó. Akit most is támad: természetesen Brüsszel, aki nem akarja kifizetni, ami jár neki nekünk, pedig mi már annyi menekültet befogadtunk, hogy csak na. Annak ellenére, hogy az ukrán menekülteket elsősorban a civilek és önkéntesek segítették eddig is, de most az ő babérjaikat is learatja jófejségből. 

Ami hagyján, de ott tart, hogy a NATO lemásolta szó szerint a magyar álláspontot (!), vagyis nem küld katonát, és nem küld fegyvereket ebbe a konfliktusba, bezzeg a baloldal igen. Szó nem volt egy pillanatra arról, hogy a NATO-nak lennének ilyen tervei, de kit érdekel. Ő most olyan stratégiai nyugalomban leledzik, mint senki más, lement alfába meg omegába, és hiába csapkodnak körülötte a villámok, ő halál nyugodt. Miért is idegeskedne, hát hiszen tudjuk, hogy csalánba nem üt a mennykő. Haha. De ha netán nem ő és a sleppje nyer egy hét múlva, akkor mindmeghalunk, és nem lesz mivel fűteni, nem lesz mit enni, pedig ő már azt is elveszi államilag, amit a gazdák exportálni szeretnének. Persze ez megint nem tetszik a gaz és liberális nyugatnak, de ez az igazság. És Putyin nevét a cserepes szájára nem veszi, mert akkor mi lenne a 13 éve tartó stratégiai barátsággal? Nem, nem ő volt, aki kiszolgáltatta az ország energiaellátás Oroszországnak, nem ő hajtotta a Kreml dezinformációs propagandájának igájába a magyarokat. Nem ő volt, és ma sem ő az, aki Putyin kottájából játszik, aki tolja az orosz narratívát, aki még egyszer sem mondta ki, hogy amit a kebelbarátja csinál, az emberiesség elleni bűncselekmény. Nem ő az, aki 12 éve kollaborál az oroszokkal és harcol Brüsszel ellen, és nem ő az, aki azt hiszi, ha úgy csinál, mintha ott sem lenne, akkor egy esetleg eszkalálódó háborúból ki tudna maradni.

Ugye drága Vlagyimir barátom, testvérem, minket kihagysz majd, ha netán úgy alakul? Na! Ígérd meg, légyszi! Köszi, puszi! Ne bassz már, ha buksz, akkor én is bukok veled, mert a sok hülyének előadtam itthon, hogy rezsicsökkentés van meg keleti nyitás. Ne hagyjál már szarban, mi lesz az illiberális közös álmunkkal? Tudom, hogy NATO-tagország vagyunk, és ha más NATO-tagországot támadnál meg, akkor az olyan, mintha minket is megtámadnál, de majd akkor én vaktöltényt rakatok a puskákba, és csak úgy csinálok, mintha lőnék rátok, pedig nem! Érted, ugye? Ezt most találtuk ki a Tónival. Ránk számíthatsz, ha netán úgy alakul, akkor mi dacolni fogunk, oké? Dacolni, nem harcolni, itthon meg majd azt mondom, hogy stratégiai harcot vívunk, és mi nem lövünk senkire, inkább saját magunkat lőjük lábon, ha kell, de mi kimaradunk. A TEK-esek ebben nagymesterek. Mármint a lábon lövésben. Közben azért össze vagyok zavarodva ám rendesen, most tényleg nem tudom, mi lenne a jobb. Ha nyerünk, akkor brüsszeli lóvé nyista, felzabál az infláció, az országot eladósítottuk, mint a kurvaélet, ráadásul pont nem jött jókor ez a háború. Utál és megvet már mindenki, V4-ből V1 lettünk gyakorlatilag, te is háborús bűnös lettél, se gáz, se olaj. Sőt, ezek a szemét komcsi balosok még az európai ügyészséget is a nyakunkra hívnák. Na, akkor nekünk tényleg reszeltek. Megpróbálom rákenni ezt is Mini Ferire, vigye el ő a balhét, aztán majd ha elül a por, akkor visszatérek, mint Napóleon Elba szigetéről. 

Hallod, Vlagyimir? Bebaszott a mennykő. Halló, Vlagyimir! Hallasz? Halló! Megszakadt? Megszakadt, bzdmg! Istenem, most segíts!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!