NEHAZUGGY

Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek. A többi duma és ócska kifogáskeresés

Vogronics András | 2022. Február 2, Szerda | 10:31

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,462,800 forint, még hiányzik 537,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szerintem ez is oly egyszerű, mint annyi minden ebben a szürreális és félrevezetett országban, mégis minden mögött az ember az előzményeket, okokat, és persze politikát próbál keresni. Minden oldal a sajátját. Nemrég megjelent itt a Szalonnán egy átfogó írás az oktatási rendszer súlyos problémáiról és arról, hogy miképp jutott ez a terület oda, ahol most tart. Elfogadom, amit egy, a területet belülről ismerő szakember leírt, és próbált megértetni az olvasókkal. Szépen felépítve, végigvezetve a rendszerváltás utáni próbálkozásokat, bemutatva azokat a reformoknak nevezett ilyen-olyan átszervezéseket, amelyek – lássuk be – nem jobbá, hanem rosszabbá tették az oktatást. Beleértve a tanárok megbecsülését, nevetséges bérezését.

Nem is akarnám szakmai oldalról elemezni ezt a borzalmat, amit kívülállóként csak úgy neveznék, hogy méltatlan. Méltatlan ez a helyzet a tanárokkal szemben, a diákokkal szemben, és persze a kormányra nézve is méltatlan. Van az elsősorban az üzleti életben használt, sokak által ismert kifejezés, hogy „win-win”, ami arra utal, hogy az üzlet minden szereplője jól jár, egyik sem érzi a másikkal szemben azt, hogy esetleg kihasználták, átverték, vagy nyerészkedtek rajta. Jó mindenkinek: vevőnek, eladónak és mondjuk a közvetítőnek is. Mindenki boldog, és az ügy ettől működik. Érdeke mindenkinek, hogy a „deal” rendben legyen, hiszen akkor mindenki jól jár.

Amit én érzékelek ebből az egészből, az az, hogy a három résztvevő közül az állam az, amelyik úgy akar jó üzletet kötni, hogy miközben ideológiai alapokra helyezi az oktatást, cserébe nem ad semmit. Magyarul: tanítsd azt, amit én akarok, és cserébe nem kapsz semmit. Legyél elkötelezett és lelkiismeretes, és majd egyszer talán megjutalmazlak érte. Mi a cél? Egy generáció agymosása olyan módszerekkel, amelyeket mi, adófizetők finanszírozunk, lényegében egy diktatúrán keresztül. Amelynek nem kellenek okos, önálló gondolkodásra képes egyedek, nem kellenek egyéniségek, főleg nem olyanok, akik később, felnőttként kérdéseket, kritikákat fogalmaznak meg.

A diktatúrák sajátossága az agymosás, és ezt nem lehet elég korán kezdeni. Látjuk ezt a média bekebelezésén át, az azon keresztül ömlő uszításon, hergelésen és dezinformáción keresztül. Nem cél ma már azt mondani egy tehetséges gyereknek, hogy tanulj, mert akkor viszed valamire. A tanulásba nem sokan fektetnek, mert vagy nincs pénzük rá, vagy nem éri meg. Egy gyerek taníttatása milliókba kerül, főleg ha az egyetemre nem tud maximális eredménnyel bekerülni. A minőségi oktatás mára üzletté vált. Aki megteheti, külföldi iskolákba, programokra küldi a gyerekét, mert a jövő jelen pillanatban azoké lesz, akik meg tudják azt fizetni. A többi meg elmegy majd segédmunkásnak vagy közmunkásnak és elvégzi azokat a kulimunkákat, amelyekkel a polgármester vagy a brigádvezető megbízza. A tudás alapú társadalmat a Fidesz, élén Orbán Viktorral módszeresen lerombolta.

Ebből következik, hogy ugyanezt teszi a tanárokkal is. Aki teheti, elmegy, vagy mindazt, amiért éveket tanult az egyetemen, otthagyja és jövedelmezőbb megélhetés után néz. A cél az egyén lett, és nem a közösség. Nincsenek közös ügyeink, kósza, széttartó ügyecskék vannak. Nincsenek csoportok, mert a megosztottság mindent szétvert. A beletörődés és apátia jellemzi az egészségügyet és az oktatást is. Az egészségügyben talán most azért nincs nagyobb zúgolódás, mert a járvány miatt nagyobb figyelmet kaptak a dolgozók, és Orbán kénytelen volt megállapodni az orvosokkal, hiszen kényszerhelyzetbe került. Ha nem kaptak volna emelést, összedőlt volna a rendszer. De nem dőlt, mert az utolsó pillanatban megvette őket. Ha másból nem, akkor ebből érdemes lenne levonni a konzekvenciát. Muszáj lenne felfognia a pedagógus társadalomnak, hogy nincs hova hátrálnia. Ám ameddig nem fáj eléggé mindenkinek, addig ez nem fog sikerülni. Ameddig többen vannak el a langyosban, és kívülállóként viselkednek azokkal szemben, akikkel szolidárisnak kellene lenniük.

Biztos van olyan pedagógus, akinek nem okoz problémát, hogy csak 200 ezret visz haza havonta, mert mondjuk a párja jól keres, és a kettejük fizetése bőven elég. Vannak, akiknek ez a pénzről szól elsősorban, és vannak, akinek nem. Azt hiszem, ez mindenek előtt egy hivatás, amit nem lehet pénzben mérni, mint ahogy egy ember életét megmenteni sem lehet pénzkérdés. Egy tűzoltó, katona vagy rendőr sem azért áldozza fel az életét, mert rohadt jól keres, hanem elhivatottságból. Nem is ezért kell megfizetni őket, hanem megbecsülésből. Mert nélkülük semmi nem működne. Nekik és élni kell valamiből, és igenis joggal várják el, hogy a megbecsülésük anyagi értelemben is megmutatkozzon. Egy olyan tanár, aki mondjuk egyedül él, és egész nap azon pörög az agya, hogy mi lesz holnap, miből tartja fenn magát, miből fizeti ki a számláit, az nem tud minőségi oktatást nyújtani a gyerekeknek. Ingerültebb és frusztráltabb, mint az a kollegája, akinek nincsenek ilyen gondjai. Régen a tanító egy közösség elsőszámú embere volt az orvossal együtt. Hiszen ők adták át a tudást, illetve ők gyógyítottak, ha kellett. Tisztelet járt azoknak, akik kiálltak magukért és másokért. Aki ezt nem érti meg, az önző és gyáva. És ha már oktatás, akkor legyen Ady a példa. Az, hogy csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek. A többi csak duma és ócska kifogáskeresés. Ha egy ekkora közösség nem képes összefogni, akkor az egyének belebuknak. Ezt kellene felfogni, így kellene viszonyulni a kormányzati megvetéshez. Pont emiatt lehet megosztani és felszalámizni ezt a megmozdulást, és lábtörlőnek használni azokat, akiket valójában damaszt abroszként kellene félteni.

Biztosan lesznek ennek a gondolatmenetemnek is bírálói, egész biztosan engem is elküldenek a picsába, mint ahogy azt némely írásom kapcsán üzemszerűen meg is kapom. Mondhatnám én is meg a kollégáim is, hogy hagyjuk a francba az egészet, mert csak a szánkat tépjük itt napról napra, de minek? Kinek? Viszont nem mondhatom ezt. Mert fontosnak tartom leírni, kimondani, hogy nem jól van ez így, akkor is, ha naponta keresztre feszítenek ezért. De mi más elbírálás alá tartozunk. Minket az olvasóink tartanak életben, azon kevesek legalábbis, akik ezt fontosnak érzik. Ha mi megszűnünk, legfeljebb egy portállal lesz kevesebb. Van más, lesz más, aki a pofájába ordít majd a hatalomnak. De ha a tanárok tűnnek el, akkor vége az oktatásnak. Valahogy ezt kellene megérteni, tudatosítani.

Azt érzékelem, hogy most sokan megpróbálják a hétfői sztrájkot egy, a körülményekhez képest jól elsült, kvázi sikeres akciónak beállítani, szerintem nem volt az. Idetenném indoklásul Juhász Zoli elgondolkodtató felvetését, amely a pedagógussztrájk kétféle értelmezésének leírása:

1. verzió:

Remek dolog, hogy a kormányzati fenyegetés, az EMMI félretájékoztatása, az eltérő hírek ellenére, száztizenötezer általános és középiskolai pedagógusból mintegy húszezren nem vették fel a munkát, ezzel kifejezve, hogy elégedetlenek a bérükkel, az oktatási modellel illetve kifogásaik vannak a jelenlegi rendszerrel szemben..

1. verzió:

Száztizenötezer általános és középiskolai pedagógusból közel kilencvenötezren elégedettek a jelenlegi oktatással, megfelelőnek tekintik a 215.000 forintos bruttó kezdő bért, illetve egyéb okokból úgy döntöttek, hogy nem szükséges a sztrájkban részt venniük, épp ezért felvették a munkát, pontosan úgy, mint egyéb napokon.

Én sem tudok mást mondani, mint hogy mindenki gondoljon bele, és döntse el, hogy melyik álláspont az elfogadható számára, illetve melyik áll közelebb a valósághoz.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!