Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Jöttünk, láttunk, pusztítottunk. Folytatnánk

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Posztünnepi, pontosabban mert sokkal precízebb: posztapokaliptikus jóreggelt, a hagyományoknak megfelelően pedig vidám vasárnapot kívánok mindenkinek! Nem áll szándékomban túlbonyolítani az emelkedett napindítást – ahhoz túlságosan is megviselt az állampárt tegnapi választási kampánynyitója -, megpróbálom egyszerűen és teljesen szubjektíven szintetizálni ezt az egészen felfokozott háborús pszichózist, amit a világnak ezen a felén valamiért ünnepi megemlékezésnek csúfolnak. Nem annyira egyszerű, mint ránézésre tűnik, és ez azért van, mert bár távolról sincs bennem annyi düh és keserűség, mint a kollégában, de azért nem múlt el nyomtalanul sem a menetelés, sem annak a fénypontja.

Azt nem tudnám megmondani, hogy voltak-e kétmillióan, hogy Rákay Kálmán Fülöp számlálóbiztos hitelesítette-e már a hivatalos végeredményt, mindenesetre az Origo nevű kanális elképesztő, pár százezeres tömegről lelkendezett (miközben kéjesen gúnyolódtak az alig párezres ellenzéki rendezvényen), az Orbán pártállami pórázától szerencsére még független sajtó pedig arról írt, hogy néhány tízezer ember előtt mondta el háborús szózatát az önjelölt félisten. Őszintén szólva szerintem teljesen irreleváns, hogy hány millióan voltak, négy hónapjuk volt arra, hogy korlátlan erőforrásból, a teljes párt(állami) apparátust felhasználva, az egész propagandagépezetet aktivizálva, vidékről, határon túlról és külföldről toborzott, ingyen utaztatott hívekből összehozzák ezt a valóban hatalmas tömeget. Amely tömeg állítólag már négy hónappal ezelőtt is mérges volt, amelyik már négy hónappal ezelőtt is követelte, hogy legyen békemenet. Némelyek eltorzult arcát és fröcsögését látva, hallva – hazaáruló, csicskás, ki tudnám nyírni -, tényleg nem tűrt halasztást ez a felvonulás.

Hát lett békemenet. Bayer-Bencsik-Csizmadia-Fricz-Stefka-Széles és társaik hívó szavára. Mert aki magyar, az velük tartott. Ezt hirdették a korlátlan erőforrásból legyártott egyentáblácskáik, és bár talán nincs bennem annyi düh és keserűség, mint a kollégában, azért gyomorszájon rugdossa az embert a nyilvánvaló, ami ezekről a táblácskákról ordított: a nemzetté válás útján csúfosan elbukott nép másik fele, a nem fideszes honfitársaik ellen meneteltek tegnap sokadszorra. Akik ezek szerint nem magyarok. Az ország miniszterelnöke és szimpatizánsai a sajátjaik ellen uszultak tegnap, a kétharmados orbánizmus fennállásának 12. évében, és miközben az a hivatalos szöveg, hogy ők nem valami ellen, hanem valami mellett vonultak fel és demonstrálták az erőt, Fásy Ádámtól az idétlenül vihogó, ripacskodó Bayeren keresztül Pataky Attiláig és Bencsik Andrásig  – a második sorból a nyakukba lihegő Semjénnel és Selmeczi Gabriellával karöltve – egy fekete, gyurcsányozó, Soha többé feliratú molinó mögött, Gyurcsány után 15-tel a vegytiszta gyűlölet nevében vonultak.

1956 emlékére felmászva, 1956 emlékét és jelentőségét teljesen zárójelbe téve kapaszkodtak 2006-ba, és üzenték, hogy Orbán Viktor ALAVJU nekik egy újabb választási kampány hajnalán 2006 az új 1956. Október 23-án magasról telibeszarták ’56 hőseit, az igaz forradalmárokat, cserébe tartottak egy ijesztő mindenkiellenes gyűlöletszeánszot, amelyről rengeteg, mostantól mindenhol napi 24 órában mutogatható kampányfotó és -videó készült. Nem pazarolták az időt az igazi hősök előtti főhajtásra, még csak nem is a magyar történelem állítólag legsikeresebb tíz évét ünnepelték, hanem összesereglettek a sebesre harapott szájú, ijesztően eltorzult fejű, rekedt hangon hörgő, szellemileg aggasztóan megvénült korrupt autokrata lúdtalpainál, és kéjesen megborzongtak a gyönyörűségtől. Hiszen ugye hogy ők vannak többen, ugye hogy a morális fölény az ő oldalukon áll, ugye hogy ők a jó oldalon állnak, és ugye hogy nekik mindig igazuk van. Ha az lett volna a feladat, az utasítás, hogy távozáskor mindenki hagyja a pénztárcáját a színpad előtti hűvös halomban, mert csak így győzhetik le a gonoszt, akkor simán otthagyták volna.

A képzavaros metaforákba csomagolt hagymázas, vélt és valós ellenségeknek címzett, papírból felolvasott hadüzenetben nincs egyetlen hírértékű újdonság, ellenben egy bizonyosság igen: miközben kicsit is jobb helyeken egy nemzeti ünnep a társadalom összetartozásáról szól, itt évek óta minden nemzetinek és ünnepnek csúfolt pillanat arról szól, hogy egy méltóságát vesztett, erkölcsileg züllött, korrupt ember háborúról szónokol, megoszt, uszít és hergel. Minden nemzetinek és ünnepinek csúfolt pillanat erről az egy emberről szól.

Aki abból él, hogy gátlások nélkül polarizálja a társadalmat, és évről évre egyre csak radikalizálja a táborát.

Aki jött, látott, ellopott már mindent, ami ellopható volt, megmérgezett minden kutat, ami megmérgezhető volt, és folytatná. Még vagy 30 évig.

Aki úgy skalpolta meg a multik extraprofitját (képzavar), hogy legalább háromszor annyi közpénzzel tömte ki a multikat, mint a 2010 előtt szemkilövető, gonosz Gyurcsány bármikor.

Aki a megszálló ellenség kezébe ma nem fegyvert, hanem Facebookot vizionál, miközben több százmilliót tapsolt el közösségi médiás hirdetésekre egy olyan előválasztáson, amelyen el sem indult.

Aki láthatatlan nemzetközi hátországgal, pénzzel, médiával és a hálózattal riogatja az ökölbeszorult híveit, miközben Hatvanpusztától Marbelláig, a Karmelitától a Kunigunda utcáig minden a zsebében van.

Aki a legvastagabb falon úgy szándékozik átmenni, hogy maga előtt tolja azokat a szerencsétleneket, akik a nyomorult életük árán, a kifosztásuk árán, az egzisztenciális és szellemi kizsigerelésük árán is hisznek a meséiben, amiket már olyan régóta mesél, hogy el is hitte őket.

Aki nyíltan és szégyen nélkül hirdeti, hogy aki nem az ő oldalán áll, az a történelem rossz oldalán áll, lassan mondja, hogy mindenki megértse: annak pusztulnia kell.

Aki gyuribácsizik, a nagymamát is felzabáló Gyurcsány-farkasról hörög úgy, hogy még ahhoz is gyáva, hogy kiejtse a patás ördög nevét.

Aki 1956. október 23-a után 65 évvel úgy szidja a baloldalt, az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, hogy közben az 1956-os forradalmat leverő oroszokat (szovjetek) eszébe sem jut megemlíteni.

Amit tegnap láttunk (az ellenzéki demonstrációról, annak jelentőségéről, üzenetéről külön is lesz majd szó), annak szerintem – korábbi önmagamat ismételve – nem az a tanulsága, hogy a magyar történelem legkorruptabb miniszterelnöke retteg a bukástól, hanem az, hogy látványosan készül rá: mindig igazunk van, amikor támadnak minket, és mi megvédjük magunkat. Jelentése: bármit állítanak rólam, hogy szétvertem, szétloptam ezt az országot, hazudnak, ne higgyétek el. Ha engem támadnak, akkor valójában titeket támadnak, és nektek akkor át kell menni a falon. Miattam.

Amit tegnap láttunk, az egyben a válasz is arra, hogy néhány hét alatt 850 ezer ember mozdult meg azért, mert már nem akar golyófogóként menetelni egy őt kifosztó, hülyének néző rezsim védelmében, mert nem akarja az élete árán és a gyerekei élete árán megvédeni a magyar történelem legkorruptabb kormányát. Nem tudom, hogy voltak-e 2 millióan, de az biztos, hogy a létszámfölény demonstrálásával igyekeztek elfojtani, nevetségessé tenni minden kormányellenes diskurzust, szerveződést. Félig sikerült.

A nemzeti ünnep hűlt helyén összerántott Gyurcsány-ellenes tömeghisztéria annak a következménye, hogy a Dobrevre és Karácsonyra felhúzott Rogán-propaganda beleállt a földbe, ezért fontos volt személyesen a vezérkostól hallania a tábornak, hogy itt mindenki Gyurcsány embere (azaz ellenség) akkor is, ha keresztény és konzervatív és semmi köze nincs Gyurcsányhoz.

És végül a tegnapi békés gyűlöletszeánsz annak az egyértelmű bizonyítéka – és ez a legszomorúbb is -, hogy ebben a formában, ebben a felállásban ez az ország menthetetlen. Pillanatnyilag úgy érzem, hogy bármilyen békés átmenet, változás esélye a nullához konvergál. Amellett, hogy ez az időről időre összetapsolt menetelés nem fogja megállítani sem az inflációt, sem az államadósságot, nem teszi felelőssé a gazdaságpolitikát, élhetővé a jelent és a jövőt, kifejezetten az a célja, hogy fenntartsa a parttalan gyűlölködést. Mert addig van létjogosultsága a felcsúti önkénynek. És ameddig a gondolkodás helyett a gyermeteg rajongás, a szerelem, az irracionalitás és a tájékozatlanság határozza meg a politikai választásokat, addig ez így lesz.