NEHAZUGGY

Mióta az embertelenség a patriotizmus szinonimája

Vidám vasárnapot mindenkinek az állami giccsparádéval összefüggő hosszú hétvége utolsó napján! Amiről tegnapi ígéretemhez híven nem akarok többet beszélni, mindössze annyit vagyok kénytelen megjegyezni mégis – miután elkészült a pénteki eseményeket összefoglaló egyperces miniszterelnöki propagandavideó -, hogy sajnálattal vettem tudomásul: egyetlen vágóképet sem sikerült belepréselni az Andrássy úti bazári szörnyűségből. Nagy Feró és Merkely Béla, a légiparádé, a templomi áhítat, a tűzijáték belefért, a gurul, a diszkógömbös István király, a félmeztelenség és az ízléstelenség nem. Tudom, hogy a hajamra kenhetem, de ezt akkor is egy öblös beismerő vallomásnak tekintem. Ha már meg nem történtté nem is lehet tenni, és nem is ingyen volt.

Úgyhogy rontsunk neki az Úr megpihenése napjának abból az irányból, ami a tegnapi ünnepi kormányinfó kapcsán kimaradt, de fontos. Hogy tudniillik némi egészségtelen fáziskéséssel a kormány rájött, hogy ugyan Szijjártó Péter szabadságon van – már nem sokáig, a pártújság minapi termelési jelentése szerint hamarosan érkezik Putyin embere, Lavrov külügyminiszter, hogy halaszthatatlan kétoldalú megbeszéléseket folytasson a kipihent toporzékolási miniszterrel -, de sajnos ettől függetlenül helyzet van Afganisztánban. A világpolitikai eseményeknek több tiszteletet kellene mutatniuk a miniszter úr programja iránt.

Ismétlés a tudás drága jó édesanyja jeligére: hétfőn, amikor már nagyjából mindenki tudta Európában, hogy helyzet van, és a saját polgárai kimentését kezdte szervezni, a magyar külügynek még arról sem volt fogalma, hogy egyáltalán magyar állampolgárok vannak a terrorista tálibok által leuralt dél-ázsiai országban. Aztán rájöttek, hogy de, mégiscsak ott rekedt 26 magyar, akiket majd a szövetségeseink – akik egyébként elmehetnek a búsba, akik semmiből semmit nem tanulnak, akik miatt lényegében most káosz van Afganisztánban, akik miatt máshol is káosz van szerte a világban, nyomást akarnak ránk gyakorolni, hogy fogadjunk be menekülteket, akiket mi ugyan biztosan nem fogadunk be – majd jól kimenekítik. Aztán kiderült, hogy nem csak 26-an vannak, hanem még többen. Példásan tartva a lépést az eseményekkel, a hétfő utáni pénteken kormányülést tartanak annak okán, hogy helyzet van Afganisztánban. Majd a hétfő utáni szombaton megtudjuk, hogy a kimenekítésre már különleges osztagot is felállítottak, amelyik 20 óra alatt készen állt a bevetésre. Sőt. Kabulhoz közel van most egy előretolt műveleti bázis, oda szállítják a kimenekítendő embereket, a hadseregparancsnok úr pedig a kialakult helyzetnek megfelelően dönt arról, hogy mikor fejezik be a kimenekítést.

Az események eme egymásutániságához képest (lásd még: a szabadságát töltő Szijjártónak kellett éjjel Üzbegisztánba telefonálni) valóban nagy eredmény, a gyorsaság, a hatékonyság és a hozzáértés tagadhatatlan bizonyítéka, hogy már 78 embert (23 férfit, 25 nőt és 30 gyereket), azaz tíz családot sikerült biztonságos helyen elhelyezni. Ezt majdnem mindenféle cinizmus nélkül írom. Majdnem. Ahhoz képest, hogy mióta lehet tudni, hogy a rothadó Egyesült Államok kivonul, meg hogy mindenki más is kivonul Afganisztánból, meg hogy a tálib offenzíva mennyire zavartalanul gyűri maga alá az országot, alighanem eredmény, hogy az állami ünnepséggel teljes hosszú hétvégén csak azért tartottak kormányinfót, hogy eldicsekedjék: ők most már nagy erőkkel menekítik a magyarokat. Hogy lényegében 20 óra alatt megcselekedték azt, amit hónapokkal azelőtt kellett volna, hogy bejelentették: egyetlen magyar sincs Afganisztánban.

És igen, lehet fröcsögve gyepálni az USA-t, a NATO-t, az Európai Uniót, joggal lehet öblögetni azzal, hogy a demokráciaexportra törekvő amerikai külpolitika csődöt mondott, kudarcot vallott, hogy majd nekik – akik mindenért felelősek, akikhez nekünk semmi közünk nincs, és mi nem is engedjük, nem is hagyjuk, hogy velünk fizettessék meg a nagyhatalmi arroganciájukat – értékelniük kell mindazt, ami történt. De azért ne felejtsük el, hogy amikor ezen a héten a világ és az ország emberségesebb fele megdöbbenve és szégyenkezve nézte a tévében – némelyeknek a falat is megakadt a torkán – a repülő kerekére felkapaszkodó, majd a halálba zuhanó embereket, meg azokat az anyákat, akik a szögesdróton keresztül dobálták át a karonülő gyerekeiket a NATO-katonáknak, akkor Szijjártó Péter változatlanul szabadságon volt (most is szabadságon van), a helyettese és a kormány beszélő fejei pedig arról pofáztak kidagadt erekkel a nyakukon, hogy Magyarország nem fogad be afgán menekülteket. Azt még szerdán sem tudták eldönteni, hogy akkor a tálibokat terroristáknak tekintik, vagy sem (ezek szerint a pénteki kormányülésen döntötték el, hogy ők nem tárgyalnak velük, bármit is böfögött Bencsik András a szabadságharcos elmebetegekről), de azt viszont most is dúlt kebellel hörögte Gulyás:

Elsősorban a magyarokat mentik ki Afganisztánból, de ha egy odaküldött magyar gépen marad szabad hely, akkor szövetségeseket is elhoznak, akik utána hazatérnek. Emellett a menekítendők között vannak a tolmácsok és azok, akik a magyar missziót évek óta segítették, de ez egy szűk kör, nem ezres létszámra kell gondolni.

Nem is gondoltuk, hogy ez másképp lesz. Mióta az embertelenség és a gonoszság a politikai túlélést szavatoló patriotizmus mércéje, és mióta az a jó magyar, aki beleéléssel rugdossa a földön fekvőt, a nála kiszolgáltatottabbat, gyengébbet és szerencsétlenebbet (nem kell Afganisztánig menni, Iványi Gábor és egyháza közeli, letaglózó honi keresztény példája ennek), az afganisztáni dráma sem lehet más, mint újabb bunkósbot a szuverén nemzeti gyűlölködés kormányának kezében, amelynek lángjánál a politikai pecsenyéjét sütögeti.

Ezért aztán miközben az Európai Bizottság elnöke (az, akit Orbán Viktor segédletével választottak meg) erkölcsi kötelességnek nevezi a kiszolgáltatott afgánok evakuálását és befogadását (azokét, akiket véreskezű terroristák boszorkányüldöznek és mészárolnak le a saját hazájukban), nekünk Schmidt Mária korrupt történelemhamisító friss, meleg, emberileg és szakmailag egyaránt hátborzongató epehányása mutatja a miheztartást. A NER csilliárdos ideológusának az afganisztáni tragédiáról (alighanem a humanitárius katasztrófa hamarosan helyesebb helyzetértékelésnek bizonyul) többek között a nők és a gender összefüggés jutott eszébe. Az, hogy az embernek lesül a bőr a pofájáról, és elsüllyedne szégyenében, nem kifejezés. Idézek:

Az új amerikai alelnök, Kamala Harris 2021. március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmával kijelentette, hogy „a világ a nők számára még mindig nem úgy működik, ahogy kellene!” Miért, a férfiak számára úgy működik? Miért az idősek, a gyermekek, stb. számára úgy működik? Miért pont úgy kéne a világnak működnie, hogy a nőknek legyen jó? Ki bízta meg, ki hatalmazta fel Kamala Harrist arra, hogy a világ női nevében beszéljen? Miért nem éri be az amerikai nők érdekképviseletével? Már az is szép lenne, ha el tudná érni, hogy ők is rendelkezzenek azokkal a kedvezményekkel, támogatásokkal, amikkel a magyar nők. Az is magyarázatot követel, hogy miért összpontosítanak a nyugati haladók kizárólag a kisebbségek felszabadítására, érdekvédelmére? Szerintük a többség már fel van szabadítva? Az ő érdekeik már érvényesülnek? 

Arról értelmes vitát lehet folytatni, hogy Afganisztán a törzsi társadalmak fejlődésének melyik szakaszában van éppen, de ahhoz elvetemültség és gyengeelméjűség szükséges, ha bárki azt képzeli, hogy egy ugrással a térség Hollandiáját lehet belőle faragani (És minek is?). Az Ivy-League megfizethetetlenül drága egyetemein végzett diplomaták és egyéb szakértők mégis úgy vélték, hogy Afganisztánból tűzzel-vassal, hipp-hopp a harvardi kampusz pandantját csinálhatják.

Ahhoz biztosan szükséges egy adag elvetemültség és gyengeelméjűség, hogy a NER szolgálólányának eme legújabb fércművéről értelmes vitát akarjon folytatni bárki. Mert még egyszer: nem arról van szó, hogy az Egyesült Államokat ne lehetne és ne kellene bírálni teljes joggal minden félrecsúszott világpolitikai manőveréért. Hát már hogy a francba ne lehetne. De ez mi? Mik ezek a hányásszagú, primitív kérdések? És hogy lehet ilyen degradáló módon, mocskosul általánosítva beszélni több tízmillió emberről? Nem azt kérdezem, hogy nocsak, Schmidt asszonyság, Hollandia mióta mérce? De hogy valaki törénészként (Széchenyi-díjas!!!) komolyan felteszi a kérdést, hogy faszért kéne úgy működnie a világnak, hogy a nőknek jó legyen, számomra vérfagyasztó. Ez a nő pofázik törzsi társadalmakról? Aki a törzsi logikájától nem lát el kettőig? Azt se tudom, mibe akart egyáltalán belekötni. Most már a nő is szitokszóvá válik? Egy kisebbségért kiállni bűncselekmény? Aki fontosnak tartja azoknak a képviseletét, akiknek egy kicsivel szarabb, mint másoknak, az idióta? Az kussoljon? A nőknek csak a férfiak, a gyerekek, az idősek kárára lehet jobb? És Schmidt Máriának attól jobb lesz, hogy az afgánok civilizációs alacsonyabbrendűségét hirdeti? Történész ez egyáltalán?

Namindegy. Szóval ezek után nem csoda, hogy szemek nem rebbennek arra a hírre (se), hogy mimagyarok ezúttal 50 milliárdos hitelt veszünk fel a Mészáros fedőnevű embernek, hogy a kelet-magyarországi áramszolgáltató is a tulajdonába kerülhessen végre. A térség gázszolgáltatója már az övé, ez még hiányzott a porfólióból. Nem történt semmi: mimagyarok megvesszük nekik az egész országot. Sőt. Ráadásul az sem zavar különösebben széles néptömegeket, hogy közben minden emberségüktől is megfosztják őket. Mert tényleg: faszért pont úgy kéne a világnak működnie, hogy a nőknek legyen jó?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább