Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Vannak pillanatok, amikor kivételesen érdemes csendben maradni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Békés jó reggelt kívánunk mindenkinek! Most egy rendhagyónak mondható szerkesztőségi poszt következik. Kicsit olyan, ami különösebben nem illik a napi rutinunkba, nehezebben is állnak össze ilyenkor a mondatok, de néha szükséges és elkerülhetetlen ezeket a posztokat megírni.

Nagyszombat van. Azt mondják, ez a nap a húsvéti örömünnep kezdete. Sőt, azt is mondják, hogy a húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe (amikor éppen nem karácsony van, mert akkor jellemzően a karácsony a kereszténység legnagyobb ünnepe), és erre gondolnak: pénteki keresztre feszítése után Jézus a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Nem utolsó sorban úgy tartják, kereszthalálával ugyan nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.

Hogy ez mennyire van így, vagy mennyire nincs így, azt normális helyeken ivarérett emberek képesek önállóan és szabadon eldönteni, elhinni vagy kételkedni benne, és aztán azt kezdeni a végeredménnyel, amit jólesik. Legalábbis felnőtt, civilizált, szekularizált helyein a világnak biztosan nem a mindenkori politikai hatalom hatásköre, joga, feladata eldönteni a kérdést, majd a végeredményt ráerőltetni az emberekre. Ezzel szemben van az a magát – ironikus módon – kereszténynek nevező politika, amelyik mindent megtesz azért, hogy egyebek mellett a vallás mentén is szétszakítson egy országot, hogy felsőbbrendűekre (hívők) és alacsonyabb rendűekre (nem hívők) ossza a társadalmat. Amely politika valójában azért követ el mindent, hogy az ország egyik fele lehetőleg rosszul érezze magát, mert a világnézete nem egyezik a hivatalosan elvárttal.

Ez konkrétan az a politika, amelyik – ironikus módon – éppen azon vallásos embereknek a hitével, vagyis a legmélyebb magánügyével kufárkodik és zülleszti azt közönséges piaci termékké, akiknek ez a bibliai történet teszi húsvéttá a húsvétot. Ezzel szemben mi azt gondoljuk, hogy a húsvét nem attól húsvét, hogy valaki elhiszi, hogy van feltámadás és újjászületés, vagy nem hiszi el. Nem húsvéti ünneprontásnak szánjuk, de hasonlóképpen: nem az a jó keresztény, aki a kirakatba, a vásári rivalda fényébe kipakolt kereszténységével kérkedik, alkalomadtán a Tízparancsolattal öblöget, és azt követeli álnok pofával, hogy ne arra figyeljünk, amit mond, hanem arra, amit cselekszik, miközben minden erejével azon ügyködik, hogy soha ne lehessen számonkérni se a szavait, se a cselekedeteit. A jó keresztény nem az, aki húsvétkor saját magát ünnepli a keresztfán, miközben bűnös módon kiforgatja az országot a vagyonából, de ráadásul azokat veti meg és köpködi ünnepileg, akiknek a húsvétból nem ez a meglehetősen véres feltámadás-történet, hanem az ennél sokkal jobb időkben is oly fontos emberség, vagy csak egyszerűen a piros tojás és a hagyományos sonka a fontos.

1914-ben A fekete húsvét című versében írta Ady: „Milyen jó volna máskor élni, / Máskor s tán máshol: […] Utat készít itt most a fátum / S letépi Húsvét minden zöld diszét.” Hívő és nem hívő, vallásos és nem vallásos embereket most sajnálatos módon ez az életérzés köti össze leginkább a húsvéti szimbólumok és a politikai értelemben kettészakított ország lövészárkai fölé hajolva: jó volna máskor élni. Pedig nem 1914-et írunk, hanem 2021-et, nem világháború tört ki éppen, de kicsit mégis. Hívő és nem hívő emberek tömegei azt élik át éppen, hogy a mindenféle következmények nélkül maradt felelőtlen és hazug politikai ígéretekkel szemben most sem ajánlott találkozniuk a szeretteikkel, akikkel már időtlen idők óta egyébként sem találkozhattak, mert mindig csak még egy kicsit kellett kibírni, ameddig már minden jó lesz. És nem lett jobb, ellenben rosszabb lett, és egyre többen vannak azok, akik már egyáltalán nem találkozhatnak a szeretteikkel. Egyszerűen azért, mert minden ellenkező biblikus, csodával határos történettel és következmény nélkül maradt politikai ígérettel szemben az élet alulmarad a halállal szemben.

Rongy, züllöttség, bomlás és boru – ezt is Ady írta ugyanott, és mi tagadás, soha nem voltunk még olyan mélyen, ahonnan ne lehetett volna még mélyebbre zülleni. Ebben a lefelé tartó spirálban, ebben a végtelenített morális züllésben élünk nagyon régóta. Ezért igen, lehet, hogy jó volna máskor élni, de nem máskor élünk, hanem most. Mi különösebben nem hiszünk ebben a véres, horrorisztikus feltámadás-történetben, de hiszünk abban, hogy vannak pillanatok, amikor érdemes csendben maradni. Ez most egy olyan pillanat. Kedd reggelig csendben maradunk. Egyrészt tiszteletből a húsvét iránt, amely bármilyen fekete és bármilyen abnormális a legtöbbünk számára – akár hiszünk, akár nem hiszünk, vagyis akármilyen módon éljük is meg a húsvétot – egy vissza nem térő lehetőség arra, hogy néhány napig kiszakadjunk ebből a rongyos, züllött, bomlott, borús jelenből. Amelyben sokezer ember húsba vágó tragédiája fölött torát üli a harsány és gátlástalan politikai sárdobálás, amiből semmilyen módon nem lehet kimaradni, mert mindenkire fröccsen belőle. Másrészt, de egyáltalán nem utolsó sorban tiszteletből azok iránt, akiknek most egyáltalán nem lesz húsvétjuk, hanem minden erejükkel azon lesznek, amin eddig is voltak: hogy életeket mentsenek ott, ahol a hivatástudatuk, a szakmai és emberi kiválóságuk nélkül már kő kövön nem lenne, hiába ordibálnak át a fejük fölött minden emberségükből, sosem volt keresztény hitükből kivetkőzött, hatalommániás elvetemültek.

Karácsonyi számvetésünk szellemében (mert minden, amit akkor leírtunk most is érvényes) kivételesen csendben maradunk és bízunk abban, hogy hasonlóképpen tesznek azok is, akik az év minden egyes napján páros lábbal adnak az össznépi züllésnek és bomlásnak, és akik tegnap, nagypénteken sem bírták visszafogni maguknak. Pedig hihetetlenül nemes gesztus lenne legalább három napig megkímélni ezt a jobb sorsra érdemes országot a mocskolódástól, a hazudozástól, a köpködéstől, a vádaskodásoktól, az ökölrázástól, a gusztustalan választási kampányolástól. Nem azért, mert megáll az élet, és nem lesz több halál, vagy mert bárki elhiszi, hogy aki tegnap még becstelen volt, az holnapra kigyógyul belőle, hanem egyszerűen – ha még maradt belőle bármi: emberségből A szenvedők, a gyászolók, az életeket mentők iránti tiszteletből.

Mi nem küzdünk a frontvonalban, orvosi ismeretek hiányában nem tudunk közvetlenül életeket menteni, és olykor előfordul, hogy 4 óránál is többet alszunk naponta, de ugyanúgy ahogy sokan másoknak, ez most nekünk sem különösebb öröm és nem is ünnep. Legfeljebb egy szusszanásnyi idő, amikor visszatekinthetünk az elmúlt 5 hónapra, ami azóta telt el, hogy kitettük az asztalra a tényeket, és leírtuk, mi kell ahhoz, hogy életben maradjunk. Tisztelettel szeretnénk megköszönni most mindenkinek, aki az elmúlt öt hónapban lehetővé tette, hogy a Szalonna és a Szalonnázó működhessen, aki nem csak szavakkal, de anyagi támogatásával/előfizetésével is azt üzente, hogy fontos a munkánk, és akiknek egyenként ezt nem tudjuk megköszönni. Az, hogy az első hónap kivételével nem sikerült elérnünk a havi felhőtlen üzemeléshez szükséges összeget, nem az ő hibájuk. Ahogy eddig is, most is megpróbálunk önkritikát gyakorolni, és kitalálni, mi legyen és hogyan legyen kedd reggeltől arrafelé.

Addig mindenkinek azt kívánjuk, amit magunknak is: néhány pillanatnyi békét, csendet, amikor jut idő befelé fordulni is. Kelleni fog, mert az ünnep semmit nem ír át, és semmit nem változtat meg, nem varázsol békét oda, ahol háború van, tisztességet oda, ahol tisztességtelenség van, emberséget oda, ahol embertelenség van. Ennek ellenére a béke, a tisztesség és az emberség a vonatkoztatási pont, és semmilyen körülmények között nem az, hogy ki miben hisz, ki kit szeret, ki kire szavaz, és kinek mi jelenti a húsvétot.

Lehet, hogy jó volna máskor élni, de nem máskor élünk, hanem most. És vannak pillanatok, amikor kivételesen érdemes csendben maradni. Nem fűzünk hozzá nagy reményeket, de hátha ezúttal a kereszténység önjelölt védelmezőinek és politikai papjainak IS sikerülni fog. Ha már annyi hangzatos ígéret csúfos kudarcot vallott, hátha ez most sikerülni fog. Már ez is egy kisebb feltámadás lenne.