Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem maradt más hátra, mint szabadságharcolni, öklöt rázni, hepciáskodni, hazudozni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Csodával határos jó reggelt kívánok mindenkinek! Nem győzöm kapkodni a fejemet, úgy felgyorsultak az események ebben a bizonyos Mészáros nevére íratott országban, ahol miközben bérből, fizetésből és még véletlenül sem lopásból és hatalommal való visszaélésből tengődő embereket, családokat, vállalkozásokat tesz tönkre a járvány, a miniszterelnöki famíliának úgy épül a csilliárdos majorsága Hatvanpusztán, hogy a csávó nem is foglalkozik üzleti ügyekkel. Ennek ellenére a goromba pereputtya valahogy mégis közpénzből milliárdos lett, miközben ő meg a kincstári vagyonnyilatkozatát nyomja a pofánkba évek óta, amely szerint még egy átlagos, mezei mimagyarnál is csóróbb (értsd: annyi megtakarítása sincs, ami egy napi luxusjachtozásra elegendő lenne). Ez az a csodával határos hely, ahol – nehogy a feledés homályába merüljön – a feketeöves homofóbiában utazó álkeresztény kormányra éppen ráborult a brüsszeli ereszcsatorna, amibe Szájer József kapaszkodott, foltokban drogokat is tartalmazó zsákkal a hátán, amint éppen egy melegorgiáról pattant meg hirtelen. (Csak ezt a képet tudnám feledni, csak ezt.)

Akkor csoda, hogy az elnyomás, az igazságtalanság és a meg nem értettség eme fertőjében, a pártközpontból irányított KESMA-val, MTVA-val, MTI-vel és egyéb rémhíreket és álhíreket terjesztő üzemegységekkel a végbelében már szamizdatot (?!!!?) kénytelen gyártani ez a szent puritán, akinek az értékrendjébe nagyjából minden belefér, ameddig ki nem derül? Azt kell mondanom, hogy a Miniszterelnöki Sajtóiroda által tegnap délután kiadott, Orbán Viktor válasza Manfred Webernek  (EU-szamizdat nro. 3.) című zavaros, nyomokban cizellált nácizást is tartalmazó közleménnyel azért sikerült még a reggeli közpénzrádiós igehirdetésén is túltennie. A témában született legrövidebb szerkesztőségi kommentár szerint ugyanis tényleg nem kellene nyugtatóra inni. Ilyen útszéli, stílustalan-igénytelen, a szokásos önkritikátlanságtól túlcsorduló, ellenben a szokásos tudathasadáson jóval túlmutató hörgésre rég nem láttam példát a csodálói szerint emberfeletti képességekkel rendelkező, egyébiránt kiváló stratégától és hatalomtechnikustól. Pedig a leghosszabb ideig kormányzó legbátrabb magyar címért nem tegnap óta izzadja a vért őkelme.

Azért az enyhén szánalomra érdemes, hogy miközben arról nyíg, hogy az európai fősodratú média kirekeszti, mellőzi és letiltja azokat a gondolatokat, amelyek nem illenek abba a világképbe, amelyet ők sulykolnak nap mint nap, ezért ő szamizdatot kénytelen gyártani és már megint Szovjetuniózni, a végbelébent tenyésző MTI például letiltja az egyik ellenzéki párt őfelségének címzett nyílt levelét. Jó, ahhoz képest, hogy az MTVA épületébe be se teheti a lábát az ellenzék, azért ez szóra sem érdemes. De ha már szamizdat, mégsem teljesen érdektelen.

Járulékos haszonként és vigasztalásként (én a kicsinek is tudok örülni) a Facebook-oldalán legalább napok óta annyira jó a buli, hogy ha netán éppen készülnék magamba zuhanni, akkor megelőzendő a tragédiát, oda járok. Röhögni. Tudom, nem túl eredeti, nem is túl emelkedett és hazafias, de aki az én nevemben (mi magyarok) ront neki Európának, vádolja 34 millió migránsterrorista betelepítésével az Uniót, hazugoz le mindenkit, aki a törvényesített, rendszerszintű orbánista korrupció útjába akadályokat gördítene az uniós támogatások feltételeként szabott jogállamisági mechanizmussal, azzal én semmilyen közösséget nem tudok, és nem is akarok vállalni. Engem nem Weber (bár a véleményem megvan róla) néz balfácánnak, nem is az állítólag Soros markában fulladozó Európai Unió, hanem ez a mindenkit kiskorúként és félhülyeként kezelő néző drága nemzetikeresztény banda. Arra bezzeg soha nem vetemedne, hogy Putyinnak, Erdogannak és más, rosszarcú diktátorcimboráinak ilyen hangvételű leveleket címezzen, annyira azért nem bátor ember ő. Azt már meg sem kérdezem, hogy amennyiben Weber és a németek balfácánnak néznek minket, francért kért bocsánatot tőle a Deutsch Tamás nevű ember, mert semmiképpen nem szeretnék következetességet keresni ott, ahol nyoma sincs hasonlónak sem.

Úgyhogy igen, ezek az erkölcsös nemzetikeresztények néznek hülyének, az élen ezzel az emberrel, akinek még az a fapados hazugság is ráfért az ábrázatára tegnap reggeli Kossuth rádiós ámokfutásában, hogy Nagy-Britannia azért jár az élen a lakosság beoltásában, mert kiléptek az EU-ból, a kretén Európai Unió meg nem lépett ki saját magából, ezért sehol nincsenek. Ezzel szemben az igazság az, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió szabályai alapján (!) adott ideiglenes engedélyt a Pfizer által szállított Covid-vakcina egyes tételeihez, tudniillik az Egyesült Királyságra 2020 végéig még teljes egészében az uniós jogszabályok vonatkoznak. Pont ezek teszik lehetővé az oltások gyors engedélyeztetését, erre minden tagállamnak lehetősége van, beleértve Magyarországot is.

Namármost szerintem aki már ilyen nyilvánvaló dolgokban is képes hazudni csak azért, hogy még egyet és még egyet rúgjon az Európai Unióba, amelynek Magyarország tagja, azzal végérvényesen elszaladt a ló. Nem csodálkozom, hiszen a vétóblöffje ide vagy oda, a lengyel jóbarátok igen bizonytalan vétója ide vagy oda (a kormány megroppanását kockáztatják azzal, hogy Igazmondó Szuverén Viktort követik a hülyeségben), mégis arról van szó, hogy amennyiben ezek ketten kötik a korrupció ebét az erkölcstelenség karójához, akkor a többi  25 tagállam legfeljebb nélkülük fogadja el a 750 milliárdos mentőcsomagot. Sőt, az is benne van a pakliban, hogy a jogállamisági mechanizmust nem csak hogy megszavazzák, de 2021-től alkalmazzák is, ráadásul mivel nem lesz új költségvetés, eleve csökkentett kifizetések járnak Magyarországnak és Lengyelországnak. Vagyis miután ezt a dolgot eltaktikázta, és a háborút már szinte biztosan elveszítette, nem marad más hátra, mint tovább szabadságharcolni, rázni az öklöt és – ahogy a csövön kifér – hepciáskodni, csípni, rúgni, harapni.

Nem tudom, mennyire hatékony ez a stratégia (leginkább semennyire), de van bőven miről terelni. Nem elég, hogy semmilyen valóságalapja nem volt az „aki elkapja a betegséget, azt meg fogjuk gyógyítani” miniszterelnöki propagandaszólamnak, a most már 200 felé közelítő napi halálozási számokat sem lehet elfedni azzal, hogy ha a környékbeli országokkal  vagy az uniós átlaggal hasonlítjuk össze, akkor nem is állunk rosszul. De, bazmeg. Olyannyira rosszul állunk, hogy az elmúlt egy hónap járványügyi trendjei alapján egymillió főre vetítve csak Szlovéniában és Bulgáriában halnak meg többen koronavírus miatt, mint Magyarországon. Vagyis ha Orbán második hullám elején tett másik kijelentését vesszük alapul („amire figyelni kell, az nem a megbetegedések, hanem a halálozások száma”), akkor nincs az az eltorzított, kilúgozott, kozmetikázott statisztika, amely azt bizonyítaná, hogy a nemzeti konzultáció, a közpénzkommunikáció és a kormányzati hozzáértés csodákat tett a járvány elleni védekezésben.

És nem csak az van, hogy a koronavírus járvány halálozási adatai szerint tragikus dobogós helyezést értünk el a sokat szidott Európai Unióban, nem csak az van, hogy a transzparens tájékoztatás és tudatos tervezés helyett a titkolózás és a kapkodás az elsőszámú járványellenes fegyverük, nem csak az van, hogy a kóros szakemberhiány és a leterheltség mögött súlyos emberi drámák sorakoznak, közben 94 milliárd forint értékű lélegeztetőgépnek nyoma sincs (az Európai Unió csessze meg az ingyenpénzét, ha annak az a feltétele, hogy ne lehet ellopni), de a fideszes magyar állam most éppen 162,5 millió eurós hitelt vesz föl a járvány kezeléséhez szükséges védőfelszerelések beszerzésére, és egy konténerkórház építésére.

Lehet, hogy a gyenge felfogásom tehet róla, de rohadjak meg, ha én ezt értem. Miért kell ezt az egyébként helyes és szükséges egészségügyi kapacitásbővítést hitelből finanszírozni? És ha hitelből kell finanszírozni – mert amit szét kell szórni az udvartartásnak határon innen és túl, azt akkor is ki kell szórni, ha beledöglünk -, akkor miért kockáztatnak az elvtársak több ezer milliárd forint uniós támogatást (aminek a miniszterelnök hazugságaival szemben csak egy része hitel, a többi úgynevezett INGYEN pénz)? Már úgy értem, azon kívül, hogy Orbán mindenképpen a történelemkönyvekbe való bekerülésre gyúr, teljesen mindegy, hogy az országnak ez mennyibe kerül. Ehhez képest aligha érdekel bárkit, hogy az egyébként is semmibe vett közművelődési dolgozók annak dacára sem kaptak  béremelést, hogy május óta már nem számítanak közalkalmazottnak, de cserébe november 1-től januárig visszamenőleg fizetésemelést ígértek nekik. Így verd át a magyarodat. Pontosan addig, ameddig tűri.

Sajnos a Szájer-ügy hátán kirobbant bűzölgő Bayer-ügyről, az egykori harcostárs pedofilozásáról (mert nem árt tudni a szektának, hogy aki meleg, az a lealjasodási spirálban akár pedofillá is válhat; köpnöm kell) és az egész körül kirobbant ocsmányságról már nincs időm eszmét futtatni. Jobb is. Ez így is több, mint ami egy laza szombati napindítóba normális helyeken beleférhetne.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.