November 29,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem véletlenül ilyen alacsonyak a számok

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,947,854 forint, még hiányzik 52,146 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét!

A mai nappal sem lettünk okosabbak, bár legalább azt megtudtuk, hogy mi mindannyian 17,4 milliárd forintot fizettünk Mészáros Lőrincnek azért, hogy megkaphassuk a veszteséges Mátrai Erőművet. Hát nem nagyszerű? Orbán strómanja lepasszolta azt, amire már nem volt szüksége, az állam pedig kifizette a mi pénzünkből, mint ahogy azt már megszokhattuk. Tiborcz után is mi álltuk a számlát, a kutya sem kérdezte meg, hogy kívánunk-e milliárdokkal hozzájárulni Orbán vejének vagy strómanjának meggazdagodásához. Fizetjük és kész.

Mint ahogy mi fizetjük Szijjártó Pétert is, aki továbbra is járkál a nagyvilágban, noha világjárvány idején ez nem feltétlenül a legszerencsésebb. De nem elég, hogy össze-vissza repked, még arra sem képes, hogy egy szájmaszkot felvegyen, legalább mutatva a külvilág felé, hogy komolyan veszi az intézkedéseket. Nem, Szijjártó szarik az egészbe, ő Orbánhoz hasonlóan nem hajlandó semmiféle maszkot az arcára tenni, hisz fiatal és egészséges. Az persze nem számít, hogy ezzel válik tökéletes hordozóvá, hiszen nem kell tünettel rendelkezni ahhoz, hogy fertőzött legyen. Simán elképzelhető, hogy Szijjártó koronavírus fertőzöttként utazgatja körbe a fél világot és szájmaszk híján még tovább is adja vendéglátóinak.

Ez a szájmaszk dolog egyébként többször felmerült már az operett-törzs sajtótájékoztatónak csúfolt összejövetelein is, ahol Müller Cecília többször is elmondta, hogy az utcán, pláne egészséges embernek teljesen fölösleges hordani a maszkot. Be kell valljam, sokáig én sem tudtam mitévő legyek, de rájöttem – illetve követtem a WHO frissülő információit a járvánnyal kapcsolatban – hogy nem tudhatom azt, hogy megfertőződtem-e a vírussal, ezért azért, hogy mások egészségét megóvjam, én magas is maszkban járom az utcákat. Az elején fura volt – még most is az – de idővel megszokja az ember, hiszen a legtöbb esetben maszkos embereket lát maga körül. És lehet, hogy egy sima műtős maszk, vagy sál nem véd meg bennünket a vírustól, mi viszont megvédhetünk másokat. Maszkot hordani tehát nem ciki, ugyanakkor ne vásároljuk fel az orvosok és nővérek elől sem. Ésszel, mint minden más esetben is.

Az MSZP frakció tagjai – 15-en vannak – fizetésükből fejenként 1 millió forintot ajánlottak fel tisztítószerek, fertőtlenítőszerek és védőfelszerelések beszerzésére. Nem egy óriási összeg, azonban legalább valamit visszaadtak az embereknek abból, amit tőlünk kaptak az elmúlt években. Azt pedig már csak reméljük, hogy mások is csatlakoznak a kezdeményezéshez, ugyanis védőfelszerelésekre és fertőtlenítőszerre minden bizonnyal óriási szükség lesz az elkövetkezendő hetekben, hónapokban. Sőt, lényegében bármikor, hiszen békeidőben is hiánycikknek számítottak ezek az eszközök. Mert ugyan a koronavírus járványnak egyszer vége lesz, azonban a kórházi fertőzések soha nem fognak lecsökkenni, ha a kormány nem szán elegendő pénzt arra, hogy a kórházakat ellássa elegendő mennyiségű tisztítószerrel.

Ezen felül persze történtek még egyéb érdekességek, minthogy Gulyás Gergely a következőket mondta el a mai Kormányinfón:

Abban bízunk, hogy a magyar virológusok és matematikusok munkájával nagyjából megbecsülhető, mikor tetőzik a járvány – mondta Gulyás Gergely. Ez a miniszter közlése szerint előreláthatóan június-júliusra tehető. Szerinte akkorra kell felkészülnie az ellátórendszernek, de semmi sem teljesen biztos, folyamatosan a modellszámítások.

Hogy ezek az adatok mi alapján jöttek ki, arról nekem ugyan fogalmam sincs, de ha Gulyás mondja, akkor biztos igaz. A kormány nagyszerű munkájának köszönhetően minden más európai országot lekörözve elértük, hogy csak hónapokkal az első megbetegedés után jussunk el oda, hogy tetőzzön a járvány. Olaszországban ez másfél hónap volt, de nálunk simán meglesz ennek akár a duplája is. Hogy minek köszönhető ez a siker, azt nem tudom, mivel nem tesztelünk, viszont emiatt legalább azt sem tudjuk – az állampolgárok legalábbis, – hogy merre jár a vírus az országban. De Gulyástól azt is megtudtuk, hogy a koronavírus igazából szinte senkit nem öl meg, sőt. Hogy akkor mégis mi a halál oka? Lássuk:

A fertőzöttek 80-90 százaléka tünetmentes hordozó, nagyon ritka, hogy a koronavírus az elsődleges halálok. A halált a legtöbb esetben valamilyen másik súlyos betegség okozza.

Jah, hát így értem, miért is van eddig mindössze 10 halálos áldozata Magyarországon a koronavírusnak. A súlyos, kétoldali tüdőgyulladást – és ezáltal lényegében fulladásos halált – okozó vírus tehát nem elsődleges ok, a fulladásos halál oka a magas vérnyomás, a dohányzás vagy esetleg a daganatos megbetegedés. Teljesen logikus ez kérem szépen. Nem is értem, mi értelme van ezek után egyáltalán számolni a koronavírus halálos áldozatait, hiszen mint kiderült, maga a vírus csak nagyon ritkán okoz halált. Egyedül mi magyarok számolunk jól, a világ pedig teljes tévedésben van.

Mai cikkeink:

Nem politikai iszapbirkózással, nem rágalmakkal, nem ócska pátosszal

Ha nem a totális diktatúra a cél, akkor mi?

Amikor a butaság és önzés nem csak fáj, de emberéletet is követel

A 133 legbátrabb magyar 

Csak az a fránya Orbán imádat, ha az nem lenne

A kormánypártokra járvány idején is lehet számítani az ellenzék elleni küzdelemben

Vihar előtt

Kérelem egy nőhöz

Legyőzni a királyi korona vírusát

A gazda szolgálatában

A mai legfrappánsabb kommentek:

Gulyás Gergely jobban tenné, ha a sót kezdené kifejteni erős intenzitással! De szép álom lenne a só kitermelésben hasznosítani ezeket a minden másra ALKALMATLAN gazembereket!
Látom amint a bajszos házmester megtölti a csillét, hogy odatolja Toporzéknak. Majd Kubatovnál a csille aki Orbánhoz passzolja. Orbán kivár, tartogatja, de érkezik a csapattárs is, Bayer kispályás. Köp egyet visszafogottan, majd nekifeszül a félhomályban… “mi egy vérből való-ók vagyunk” dudolássza és csak annak örül, hogy a másik 132 legbátrabb kipcsak is vele dolgozik mostmár örökre.
De szép is lehetne!
Csak rajtunk múlik!(Gábor)

Javaslom, hogy a koronavírus törvényt hívjuk egyszerűen korona-törvénynek. Ugyanis vírussal kapcsolatos ötleteket/intézkedéseket nem igazán hallottam még ennek kapcsán, csak a korlátlan hatalom megszerzésére irányuló törekvést látom. Megyek, beterjesztem az ötletemet.(Sirius)

Attól még. hogy az ellenzék nem szavazza meg a diktatúrát, még az egészségügynek működnie kellene, nem a mostani szinvonalon, ami viszont egyedül a kormányon múlik, nem az ellenzéken. Egészségügyi törvényeket lehet hozni a 2/3-al is, ahhoz nem kell diktátori felhatalmazás, csak kormányzati akarat.(Transzporter)

A nap kommentje pedig Éváé:

Arra nagyon kíváncsi leszek, mit lépnek a rendőrök, főleg a katonák , akiket majd a nem túl távoli jövőben a zemberek– köztük azok saját családjai — ellen fordít ez az önmagából kivetkőzött sejthalmaz !

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!