Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A hallgatás ára?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Varga István igen rövid karriert futott be a nemrégiben alapított KESMA élén, ehhez elég volt egyetlen igaz mondat és azonnal repült is. A fideszes média-konglomerátum vezetésével megbízott, korábban MDF-es, majd fideszes politikus ki merte mondani, hogy igényes, jó tollú újságírókat, és nem kell megsértődni, nyugodtan mondhatom, inkább a másik oldalon látok. Persze ezt követően azonnal távoznia kellett, hiszen olyan propaganda óriásokat bántott meg, mint Bayer Zsolt vagy Gajdics Ottó. Azonban aki azt hitte volna, hogy itt le is áldozott Varga csillaga, az nagyot tévedne. A 24.hu ugyanis kiderítette, hogy pályafutása itt nem ért véget, sőt, szinte előléptették a fiaskó után, ami azt jelentette, hogy más Fidesz-közeli ügyvédekhez hasonlóan az ő irodáját is megbízta a magyar kormány a bajba került devizahitelesek házvisszavásárlási ügyeinek lebonyolításával

A lap röviden összefoglalta mi az ügy háttere:

[…] 2018 végén törvénybe iktatták: azok a devizahitel-károsultak, akik a válság idején eladták az ingatlanjukat, majd évekig visszabérelték azt a kormány által létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-től, részletfizetéssel vagy egyösszegű vásárlással újra saját tulajdonba vehetik a lakásukat. Noha az egykori adósok azt is választhatták, hogy bérlőként maradnak a lakásban, a túlnyomó többség, több mint 28 ezer család úgy döntött, él a visszavásárlás lehetőségével. Közülük 6400-an nyilatkozták azt, hogy egy összegben fizetnek az ingatlanért. Az ügyvédek feladata az volt, hogy ehhez a 6400 adásvételhez készítsék el a szerződéseket.

Csak, mint ahogy az lenni szokott, nem akárki kaphatta meg ezeket az ügyeket, hanem olyan haverokhoz osztották ki ezeket, akik vélhetően megérdemelték. Ilyen volt Varga István ügyvédi irodája is, amely elnyerte az összesen több mint 400 millió forint garantált bevételt jelentő szerződéseket. Ha ezt az 0sszeget lebontjuk szerződésekre, akkor semmi különleges nincs az árban, a megbízási díj szerződésenként ugyanis 50 ezer forint plusz áfa volt. Csakhogy mind a 6400 adásvétel elkészítését három ügyvédi irodára bízták, ezzel szép kis hasznot termelve számukra. A 24.hu-nak nyilatkozó Nemzeti Eszközkezelő azért nem hirdetett nyílt pályázatot – ezzel szemben meghívásos pályázaton választottak –, mert rövid volt a határidő.

Hát nem kézenfekvő? Nincs idő, ezért kiosztom a haveroknak a 400 millió forint értékű megbízást, hátha nem tűnik majd fel senkinek. Feltűnt. Itt van tehát a magyar kormány, amely börtönbizniszről és megtollasodott Gyurcsány-párti, Soros-bérenc, a magyar emberek vérét szívó ügyvédekről ír, akik megtámadták a magyar hazát. Erre nem kiderül, hogy pont az ő haverjaik nyerészkednek a devizahitelesek nyomorúságán? Nyilván nem meglepő, hiszen szinte minden olyan vád, ami a Fidesz háza tájáról érkezik, a legtöbb esetben pont rájuk igaz. A támadás módszerét választják védekezésre, ami eddig is jól bevált, és valószínűleg ezután is be fog.

A Fidesz nem hagy senkit az út szélén, ha NER-társakról van szó. Mondhatott ugyanis akármit Varga, a százmilliós ajándék így is járt neki. Persze attól nem kell tartani, hogy vizsgálat indulna az ügyben, hiszen megoldották, hogy a törvényi feltételeknek megfeleljen a szerződéskötés, az meg már merő véletlen, hogy pont a haverokat sikerült meghívni a pályázati kiírásra. Elég ha az ember becsületesen és keményen dolgozik, aztán majd Orbán Viktor megsegíti. Mészáros Lőrinc az élő példája ennek, akinek az üzleti érzéke Kósa Lajoséval vetekszik, mégis hivatalosan is milliárdossá vált. Az összeharácsolt vagyon persze valójában nem az ő tulajdona, de ez most ilyen szempontból teljesen lényegtelen.

Miután a minap az is kiderült, hogy a napenergia hazai fejlesztésére érkező támogatások nagy része is a NER zsebébe vándorol, aligha lehet meglepő, hogy a devizahitelesek ügyeinek bonyolításához is fideszes „üzletembereket” sikerült beszervezni. Lehajolnak minden egyes megszerezhető fillérért, nem is vitás. A kérdés csak az, hogy még ha van is igény – óriási igény – ezen bűnrészesek elszámoltatására Orbán bukását követően, vajon kinek lesz kapacitása arra, hogy ezt a több ezer, ha nem tízezer korrupciós ügyet kivizsgálja? Talán pont ezzel számolnak Orbánék is. Olyannyira jelen vannak minden kérdéses ügyletben, hogy egyszerűen 100 év sem lesz elég arra, hogy ezek mindegyikéért felelősségre legyenek vonva.

Orbán üzenete Varga István ajándékával véleményem szerint az, hogy igen nagyot kell ahhoz hibázni, hogy valaki végleg kiessen a pikszisből. A NER tagjának lenni szó szerint olyan, mint egy maffia részének lenni: kilépni ugyan szinte lehetetlen, de bent maradni még a hibák ellenére is bent lehet. A titkok ugyanis így biztosan családon belül maradnak.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.