Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Modern jobbágyok

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Olvastam egy kommentet, amely szerint vannak annál fontosabb dolgok, minthogy tisztességes beszéddel érveljünk. Kinek, mi a fontos, ugye. Jelenleg a világnak a víruskérdés fontos. Nekünk, Magyaroknak a saját bajunk, de ezt is übereli a Koronavírus. Szószban vagyunk. Vagy mondjam őszintén? Egy hatalmas fostengerben úszkálunk, és a még egyben lévő szardarabokat válogatjuk, hogy melyik büdösebb. Csak azt nem tudom, miért. Tapasztalatom szerint az olvasók tökéletesen tisztában vannak a problémákkal. Mindig tudnak kiegészítést fűzni egy-egy cikkhez, hogy ez is baj, az is baj. Ezen kívül még olvashattuk itt Horn Anna gondolatait is a „Tulajdonképpen mi bajod?” c. cikksorozatban. Mindezek után látom, hogy sokan felteszik a kérdést: „miért hagyjuk?”. Talán nem kérdezni kellene. Hanem válaszolni.

Néhányszor már kifejtettem, hogy az emberek nagy része inkább mást küldene előre, hogy megnézze, azzal az illetővel mi történik. Általában nagy baj éri azt, aki a többiek támogatásának tudatában előáll (Sándor Mária), amikor meg nyakán a baj és hátranéz, kiderül, hogy egyedül van. A többiek elmentek lapítani. Rosszabb esetben indulás helyett csak a vádaskodás kezdődik, hogy „Te mit tettél?”. Mindenki félt ezt-azt. Néhányszor azt is elmondtam, hogy ebben a nagy féltésben nem csak a saját életünket, hanem a gyermekeink, unokáink jövőjét is elszúrjuk. A legutolsó ilyen témájú írásom óta bebizonyosodott, hogy igen, efelé haladunk. Ez az ország már nem csak a büntetlenül elsíbolható milliárdok országa, hanem a törvényesített törvénytelenségeké is. Számomra ez az egész kezd a középkorra hasonlítani. Annyi különbséggel, hogy technikailag fejlettebbek vagyunk. Modern jobbágyok lettünk.

Világszinten lehetne sorolni az igazságtalanságokat, de mivel a saját problémáinkat sem tudjuk megoldani, ne foglalkozzunk a fillérekért gyémánt- vagy kobaltbányákban dolgoztatott felnőttekkel, gyerekekkel. Az ő megmentésükhöz amúgy is világszintű összefogás kellene. Maradjunk a magyar jobbágyoknál. Országunk jelentős hányada pontosan úgy él, mint a középkorban, és itt nem a korai időszakról beszélek, amikor még a jobbágy a királyt szolgáló előkelőket jelentette. A későbbi értelembe vett parasztembert, aki a használt földje után járulékokkal, azaz termény- és pénzadóval, valamint szolgáltatásokkal tartozott urának. Így vagyunk most mi is. Persze, nem mint földművelők, hanem mindenki, aki becsületes munkával, vállalkozással keresi meg a család kenyerét. Ne felejtsük el azokat az embereket sem, akik életüket végigdolgozták, most meg élvezniük kellene a nyugdíjas életet. 

Lehet mondani, hogy mindenki a saját igazát hajtogatja, tojva a konszenzusra és a kompromisszumra. Sokszor tapasztalom azt, hogy az emberek azért nem kezdenek bele bármit változtatni, mert a hatás nem azonnali. Nem is lesz az, tehát marad a tespedés, a nyafogás, a kérdezés, a vádaskodás, a szidalmazás és természetesen az örök mondás: „Majd Isten megsegít”.

Manapság természetesen nagyon sokan nem Istenre várnak, hanem a jószándékú plejádi idegenekre, akik jól felemelnek minket 5D-be, és vége is a nyomornak. Sok olyannal találkoztam, aki a békét és a szeretet hirdette, de amikor Orbán és kamarazenekara rákezdett a migráns szonettre, ők hangosan velük énekeltek. Mikor ezt szóvá tettem, voltam én mindenféle Cabal-ügynök. A középkorban az emberek Istenhez imádkoztak, ha nem jött be, akkor szidták az ördögöt. Manapság meditálnak a világbékéért, távoli galaxisokból ideérkező fehér fényeket vizualizálnak és szidják a háttérhatalmi gyíkembereket, ha baj van. Anno a Szűzanya áldását kérték, manapság oltárt állítanak a különböző vallásokból összeszedett „ezokorrekt” isteneknek és istennőknek. Drága pénzért vett „Atlantiszról maradt” Cintamani követ tesznek rájuk, és közben különböző „felemelkedett mesterekhez” fohászkodnak.

Összegezve: Megint mindenki lusta, mint a sár, és mástól várja a megoldást. Ha kapnak egy javaslatot – például Benedikty Bélának volt korábban egy javaslata – a cikket nem találom, de a végeredménye az lett, hogy mindenki szart bele. Sőt. A szerzőt a személye miatt is támadták. Tettem én is javaslatokat. Engem is támadtak. Ki javasoljon? Kit fogadnátok el? Ha maga a Teremtő vagy a plejádiak ereszkednek le ide, és mondják meg mi legyen? Az jó? Nem hinném. Itt senkinek semmi nem jó. Akinek meg nem jó, az tesz róla, hogy a másiknak is szar legyen. Ha kell, ha nem, mindenki „beleért”, félremagyaráz, megsértődik, hisztizik és közben felteszi a kérdést: „Miért hagyjuk?” Ezért. Ülünk a fosban, és várjuk a csodát.

Természetesen továbbra is sorolhatjuk az elmúlt évtized vagy akár az elmúlt harminc év sérelmeit, de attól még a manyup pénz nem lesz meg. Az elsíbolt uniós milliárdok nem lesznek meg. A parlamentben továbbra is a szocializmus szelleme fog uralkodni egy rohadó narancs képében. Tisztára mosott egykori kommunisták és munkásőrök ülnek bizalmi pozíciókban, a felsőoktatási intézményekben, színházakban komisszárok felügyelete mellett folyik a munka. Az iskolákban hithű fideszes gyerekeket nevelnek, akikre büszkék lehetünk, mikor majdan feljelentenek, mert álmunkban azt mondtuk: „Le a Nagy Testvérrel”.

Mindenki önző módon egyénben gondolkodik. Saját magában. Valójában nagyon sokan pont leszarják a másikat, főleg ha a véleménye akár egy szóban is eltér az övétől. Mindenki frankó kifogásokat tud találni, hogy miért nem akar küzdeni. Ha valaki a szép szó erejére hivatkozik, azt jól megalázzák, lebasszák, majd kioktatják; ha szép szóval próbál elérni valamit, akkor biztos, hogy lealázzák, lebasszák. Van aki azt mondja, nem megyek én Budapestre, nem érdekel. A budapesti nem megy vidékre, mert mit érdekli, meg messze is van. A nyugdíjas nem megy ki, mert öreg, de drukkol. Kifogások. Semmi több. Ebben az országban képtelenség megszervezni egy olyan hatalmas tüntetést, ahol Budapesten, vidéken, kis- és nagyvárosokban kivonuljanak az elégedetlenek. Lehetetlen azt elérni, hogy az „öregnek” azt mondjam, hogy „nem kell kijönnie, csókolom, én hozok 10 vekni kenyeret, 3 kiló zsírt, két kiló hagymát, és tessék nekünk zsíros deszkát kenni, teát főzni, mi gondoskodunk arról, hogy valaki jöjjön érte.” Nem, ilyet nem lehet mondani, mert ezen is megsértődik mindenki. Hát igen. A csehek tudnak azért tüntetni, hogy Csehország ne térjen Magyarország útjára. A magyarok csak az internetért tudnak tüntetni.

Ezért maradunk mi jobbágyok. Dolgozhatunk feszt a mindenkori hatalomnak, míg meg nem döglünk. Közben imádkozunk minden kicsi és nagy istenséghez, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is.

Singing Jungle

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.