Május 8,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Megtépett nemzedék

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 412,710 forint, még hiányzik 2,587,290 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.

Amit az Orbán-kormány még nem vert szét, azt sem hagyják sokáig. Szétverik. Mindegy, hogy jól működik. Márpedig az óvodák munkáját még a legfinnyásabb szakemberek is elismerik. Ez egy olyan kisgyermekeket nevelő hálózat, ami színvonalasan, gyermekpártian működik. Ha azt leszámítjuk, hogy egyre több óvónő hagyja el a pályát – az anyagi és erkölcsi megbecsülés nem áll arányban az elvégzett munkával. Nem is munkának mondanám, hanem hivatásnak, amelyben egy tanult óvodapedagógus teljes odaadással, elkötelezetten foglalkozik az aprónéppel. Tényleg amolyan második otthonként működnek: talán utoljára fordul elő az ember életében, hogy istenként néz a kisember a nevelőjére. A szó nemes értelmében. A legtöbb helyen szépek a mesebarlangokká varázsolt termek. Összefognak ezért önkormányzatok, az ott dolgozók és a szülők is.

És akkor ezt a sikerágazatot is bekebelezné az állam. Magyarul – sajtóhírek szerint – elvennék az önkormányzatokból az óvodákat. Az pedig pontosan olyan bukás lenne, mint az iskolákkal. A közoktatás kapott egy Klik nevű vízfejet, és ma már szervezetileg, tartalmilag, szakmailag is lesüllyedt a magyar közoktatás Európa legaljára. A terv pedig egészen elképesztő.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke azt mondta a hvg.hunak, hogy az államosításhoz csak a jogalkotói akarat kell, az minden további nélkül megvalósítható. A szakember értesülései szerint a Belügyminisztérium oktatási osztályát kibővítették, így az intézményes rendszer is adott lehet az új rendszerhez.

Ha jó értem, akár belügyminisztériumi felügyelet alá is kerülhetnek az óvodák. Hiába, megmondta az Orbán, hogy az ország legjobb közigazgatási szakembere Pintér Sándor. Rendőrminiszter. Azért ez megint elárul valamit. Mindenkit behajtani állami ellenőrzés alá: rend és fegyelem legyen. És lehetőleg már a legkisebbeken kell kezdeni a nevelést. Felkészülnek a bölcsődék!

Amikor 2013-ban elvették az önkormányzatoktól, és államosították az iskolákat, arra hivatkozva tették, hogy nagyobb egyenlőséget tudnak biztosítani anyagilag és tudásban is a gyerekeknek. Nem jobb, hanem rosszabb lett a magyar oktatás. Az addig valamennyire jól működő iskolák tanulói a teljesítményvizsgálatokban drasztikus tudás leépülést mutattak. És a napokban nyilvánosságra hozott új, és a NER szájíze szerint összetákolt Nemzeti alaptanterv ezen még csak ront. Hiába mond róla dicshimnuszt Kásler Miklós csúcsminiszter.

„A módosításnak köszönhetően a jövő generációi értékorientált, európai magyar értékeket felmutató tananyagra támaszkodva léphetnek ki az életbe, az életkoruknak megfelelő tartalommal rendelkező tantárgyakat pedig a legkorszerűbb módszerekkel tanulhatják.

Pontosan ettől féltünk. Attól, amit a Történelemtanárok Egylete összefoglalva megfogalmazott.

„A NAT ellentmond a digitális kor kihívásainak megfelelő megismerésre ösztönzésnek és a történelemtanítás alapvető készségfejlesztő szerepének. Egyoldalú ideológiai normakövetést ír elő, amely ‘nemzetvédő’ elvárás elfogult. Esetenként torzított történelmi képet, időnként kifejezetten torz történelemszemléletet tartalmaz. Az iskola állampolgári nevelési feladatainál aránytalanul előtérbe helyezi a honvédelmi ismereteket.”

Igen, túl nagy hangsúlyt kap a honvédelmi nevelés. Ott tartunk, hogy pártunk és kormányunk nem csak szavakban, hanem tettekben is tolat vissza a Rákosi-korba. Tolat vissza, megakadályozva minden, neveléssel, oktatással foglalkozó szakember szabad, önálló, kreatív gondolkodását. És akkor most a legkisebbek esnének áldozatául ennek a központi akaratnak. Ami már nem hibás döntés, hanem egyenesen bűn. Ha már elveszítenek kiváló óvónőket, akkor be lehet zárni az intézmények kapuit, vagy majd Pintér egyenruhásai osztanak feltétlenül megvalósítandó nevelési feladatokat? Puskával a kezükben is. De lehet ennél nekem még sokkal szörnyűbb gyanúm.

  • Könyvtárosi állást kapott a kecskeméti börtönben Mengyi Roland. A Fidesz korábbi országgyűlési képviselőjét, Mengyi Rolandot különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt ítélte tavaly szeptemberben jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre a bíróság. Az úr, a börtönben is úr. Úgy lett könyvtáros az egyágyas, lakószobának is beillő fogdában tengődő Mengyi, hogy eddig nem volt ilyen munkakör a börtönben, a részlegében eddig egy 500-600 kötetes szabadpolcos könyvgyűjtemény darabjait olvasgathatták az elítéltek.

Ez a börtön kultúrbiznisz. Csak arra érdemes narancsos raboknak. Hamar letelik az a négy év, addigra kikupálódik agyilag ez a bűnöző, és bármire hadra fogható lesz. Akár tanítani is. Ha már… Rémálom lett ez az ország. Láttak már Észak-koreai kiskölyköket, ugye? Pont ez a jövő várhat itthon a gyerekekre: egyen cuccban egyen gondolkodni, egyen viselkedni. Süllyedünk mentálisan, kultúrában, műveltségben – ez a szellemi állapot lenne a jövő Európa közepén?

Mert egyetlen ember akar itt a szájíze szerinti jövőt – kísérve a mamelukjaival. Szarrá tesznek már mindent. Fogalmuk sincs mit csinálnak, vagy pontosan tudják, és szándékosan cibálták összevissza a magyar köz- és felsőoktatást. Ha nem bírt vele a Kásler Miklós, adtak hatáskört a tudósokat kicsináló Palkovics Lászlónak, most majd még Pintér Sándornak. Szuper. Az összes intézményük élére besuvasztanak gerinctelen, a szakértelmet csak ugató katonákat. Kiveszik a pénzt mindenből, amihez hozzáférnek.

Az orbáni jövő: megtépett nemzedék

Nem tárgyalnak senkivel, megüzenik levelekben, hogy mennyit és milyen jól dolgoznak az emberekért. Milliárdokba kerülő plakátokon hirdetik: te barom, mire számíts, kit gyűlölj! Minden más rohadt komcsi, libsi, gyarló elképzelés. Erre is van vevő még mindig. De ezek a kézcsókosok, csápolók és gyűlöletszóró orbáni csecsen élők, mit mondanak majd a gyerekeiknek, unokáiknak? Azoknak, akiket állami oktatási intézményekben nevelek. Át. Bábunak, egy diktátor pofa be cselédjének. És amíg majd földig hajbókolnak előttük, ők magániskolákba, óvodákba, külföldre küldik tanulni a gyerekeiket. Vagy az állami adóforintjaikból tömött egyházi iskolákban kapják a keresztény igét.

Tudják mit? Végre kapjanak a fejükhöz azok a szülők is, akik például hajlamosak kiverni a balhét, ha az óvodában kicsit ferde szemmel, hangosabban szól az óvónő az ő kincsükre; nagyon öntudatosan képesek számon kérni pedagógusokat, ha nekik nem tetsző érdemjegyet ír be az ellenőrzőbe. Kapjanak a fejükhöz a szülők, nagyszülők. Biztos vagyok abban, hogy milliók értenek az iskolához, a neveléshez, de abban már nem, hogy felfedezik végre magukban, hogy ők is felelősek az oktatás lezüllesztéséért. Mert ki a büdös istennyila védi meg a gyerekeket, ha még a saját szüleik sem? Nem kellene leragasztott szájjal mindent eltűrni némán, gyáván és lecsukott szemmel ennek a megbutult, eszét és értéket vesztett hatalomnak. Több apuka, több anyuka, nagymama, nagypapa él e hazában, mint középkori úrságában belebolondult fideszes és kádenpés, a hazáját és kicsiket nagyokat megtépett Orbán-fan.

Persze, ha szeretik a gyerekeiket, és féltik a jövőjüket. Az akarat és nem a hatalom fegyverével legyenek bátrak. Senki más nem tudja nyom nélkül összeragasztani a szétszaggatott gyerekek életét.

Az önök véleménye

Tarlós meg még ahhoz is hülye volt, hogy posztot írjon. Az emaileket is csak kinyomtatva olvasta. Az jobb Fürjes szerint? A kép alapján egy fiatal fickóról van szó, szerinte probléma így a 21. században, hogy nem galambpostával kommunikál valaki a választói és egyéb érdeklődők felé? (zsoltix)

Nagyon szép hasonlotot írtál! Ez a nagyképű Fürjes ez most a legundorítóbb ner lovag, kellően gonosz, és elég okos is, de ennyi mocsokhoz hogy adhatja a nevét?Számolgatja a posztokat?Hihetetlen.Ugyenáluk a korrekt tájékoztatás nem megszokott, csak a terelés, manipulálás.Érdek nélkül egy szó nem hagyja el a szájukat (Magda)

Most már biztos ( mondjuk nekem eddig se voltak kétségeim ) , hogy ezek fordítva ülnek a dakota lovon miközben hátrafelé nyilaznak ! Az egyháznak meg nagyon nem kellene politizálni , pláne hergelni az amúgy is erre fogékony híveket ! (Krisztina)

Soraidból azt érzékelem, hogy fogalmad nincs, mit jelent egy csirkeháló az országhatáron. Megvédte az országot, megvédte az Uniót, megvédte a világ kereszténységét! Gondolod, hogy egy vacak vírus problémát jelent? (Elek)

„Fiaim, támogatom harcotokat a megkülönböztetés és a rasszizmus ellen! Ezen levelemet 1000 szegény afrikai menekült viszi el hozzátok, áldásommal együtt. Viseljétek gondjukat és bánjatok jó keresztényekhez méltóan velük!” (Vagyim)

Így írtunk mi

Amikor szélsőjobbos szarkeverők kerülnek a jog fölé

Nem, számunkra jelen pillanatban nincs élet az Európai Unión kívül

Akár ízlik, akár nem, ezt kell megenni

Fejünkön a korona(vírus)

A CÖF a pápa segítségét kéri

Válságos állapotban

Mérgező árnyék

Forrongó medence

Az emberi szellem szabadsága

A nap kommentje:

Ha lefordítjuk a britek EU-n kívül is létezhető életét kipcsakról magyarra, akkor azt kapjuk, hogy a neren kívül is lehet/van élet Magyarországon. (masikszempont)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.